NYITOTT MŰHELY hírlevél

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belépés

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 7 vendég van a webhelyen.
Címlap

FASSANG LÁSZLÓ KLUBJA

Március 25. szerda 19.30 FASSANG LÁSZLÓ KLUBJA

FASSANG LÁSZLÓ HAMMOND ORGONA-ESTJE
- vendég: NYUSZTAY IVÁN egzotikus ütőhangszereken -

 

 

A Hammond orgonát egy amerikai feltalaló, Laurens Hammond tervezte és építette meg 1934 körül. Az eredeti koncepció az volt, hogy az orgonákat templomoknak adják el, olcsó alternatívát kínálva a sípos orgonával szemben, ennek ellenére igen hamar népszerűvé vált a jazzben, bluesban, gospelben, majd később (az 1960-as, 70-es években) a rockzenében is. A jellegzetes hangot Magyarországon szinte mindenki ismeri, aki nézte a televízióban sugárzott mesefilmeket, úgy mint: Mekk mester, Kukori és Kotkoda, vagy a Frakk, még akkor is, ha nem tudják pontosan, hogy Hammond orgonáról van szó.
Fassang László orgonaművészt már nem kell bemutatni. Vincent Le Quang francia szaxofonossal zongoránál is felfedezte a közönség pl. a 2007-ban megjelent The Course of the Moon c. lemezen. Most pedig Hammond orgonán is lesz alkalmunk rendszeresen hallgatni őt. „Az első igazi találkozásom ezzel a hangszerrel 2002-ben történt a Calgary Nemzetközi Orgonaverseny és Fesztivál alkalmából. Doug Riley kanadai jazz-orgonista rendszeresen adott koncerteket a város egyik kávézójában és az utolsó este a verseny végén az improvizációs aranyéremmel a zsebemben vettem a bátorságot és megkértem, hadd játsszak én is egy kicsit a hangszeren. Azóta terveim között szerepelt, hogy alkalomadtán én is vásároljak egy ilyen hangszert. Ez az alkalom 2006-ban jött el, amikor egy belvárosi hangszerboltba betévedvén a pénztárostól kaptam egy telefonszámot egy eladó Hammond orgonához. Egy év ismerkedés után végül is sikerült megvásárolni, és a hangszert egyenesen Finta Lacihoz, a Nyitott Műhelybe szállítottam, ahova esténként lejárok gyakorolni, havonta pedig arra van lehetőség, hogy az általam választott zenészekkel játsszak együtt. Ezek a koncertek egy ismerkedési folyamatnak, nevezetesen a hangszerrel és a zenész partnerekkel való kapcsolatomnak a különböző állomásai. Egy olyan hangszerről van szó, amelynek megszólaltatása egyszerre jelent kihívást és inspirációt számomra. Valamilyen módon ez a hangszer egyesíti a sípos orgona és a zongora bizonyos tulajdonságait. Az orgonáét, amennyiben változatos hangszíneket lehet rajta létrehozni, és a két manuálnak és pedálnak köszönhetően bonyolult zenei struktúrákat lehet egyedül megvalósítani. Zongoraszerű tulajdonsága viszont a teljesen pontos és dinamikus megszólalás, és nem utolsó sorban a szállíthatóság. A Hammond orgona elsősorban a gospel, a blues, a jazz és a progresszív rock zenében vált ismertté. Általam legismertebb képviselői Jimmy Smith, Joy de Francesco, Keith Emerson, Rhoda Scott, Barbara Dennerlein. De az az érzésem, hogy a hangszerben rengeteg olyan lehetőség rejlik még, amelyeket eddig nem használtak. Mint a sípos orgonán és a zongorán is, ezeknek a hangoknak a felfedezése mindig izgalmas kihivást jelent számomra.”


 

Nyusztay Iván elkötelezettsége az indiai klasszikus zene iránt 1990-ből származik, amikor félretette a flamenco gitárt, és hosszabb időra Indiába utazott. Magyarországra való visszatérését követően szinte azonnal az itthoni tablá-játék legfontosabb művészéhez, Szalai Péterhez szegődött, akinek legelkötelezettebb tanítványává vált. A következő tíz év során gyakran volt alkalma a színpadon bemutatni tudását, többször kísérte a Calcutta Trio szitárművészét, Kozma Andrást, akit Pandit Ravi Shankar egyetlen európai tanítványaként ismer a közönség. Játszott még az amerikai száród-játékossal, Stephen Jamesszel. 2000-ben érdeklődése a dél-indiai klasszikus -vagyis az úgynevezett karnatak-zene felé fordult. Az a világhírű ütőhagnszeres virtuóz, Selvaganesh Vinayakram hatásának köszönhető, akitől hosszú évekig tanulta a jellegzetes dél-indiai keretdob, a kanjira játéktechnikáját. A kanjira mellett számos más indiai és olasz ütőhangszer elkötelezett játékosa.
A program az ARTISJUS Zenei Alapítvány támogatásával jött létre.
A Nyitott Műhely és az Orpheia (www.orpheia.hu) közös produkciója.
Belépődíj: 1.200 Ft (Jegyszedő kerestetik!)

partnerek:

 

www.nca.hu

litera.hu





tilos.hu 

jozsefattilakor.hu





www.kalligram.com

www.magveto.hu

 

 


www.polinst.hu

gramofon.hu

fono.hu

bmc.hu

palatinuskiado.hu

liget.grafium.hu

noran.hu

typotex.hu

jelenkor.hu

www.nka.hu

www.budapest.hu

www.maszre.hu



visualpower.hu

www.mupa.hu

fhb.hu



abovostudio.hu

eji.hu

artisjus.hu

adform.hu

jmind.hu

 

Appendix Innovation Kft - Informatika