Április 6. és 11. közötti programjaink
NYITOTTMŰHELY PROGRAMJAI
ÁPRILIS 6. ÉS ÁPRILIS 12. KÖZÖTT

SZEXJÁTÉKOK – SEGÉDESZKÖZ VAGY JÁTÉKSZER
Mennyivel szerencsésebb lenne egyszerűen átvenni az angol sex-toy kifejezést. Szexjáték. Nemes egyszerűséggel. Így még azt sem tudjuk, miről beszélünk azt már sejtjük, hogy valami jó dologról lesz szó. A szex maga játék, könnyed, a játék szó összes felhangjával: vidám, kísérletező, társas, de ha egyedülős se magányos, kreatív és ártatlan (vagy épp vérre menő). És amit játék közben használunk az is csak az örömünket szolgálja, a játék szerves része, mindenképpen jó, de nem több mint egyszerű játékszer, soha nem válik hús vér puncivá, szerető öleléssé.
A vibrátor legfőbb haszna, hogy szemtelenül áthúzza jól berögzült szex-rutinjainkat. Ezúttal jogos indokkal láthatunk hozzá kipróbálni egy csomó dolgot, amit nem biztos, hogy megteszünk, hogyha a szokásos várakozásokkal bújunk ki a bugyinkból.
Április 6. hétfő 19.30 TV-FILMKLUB

Vendégünk: Mihályfi Imre
A gyáva - magyar filmdráma, 90 perc, rendező: Mihályfi Imre, író: Sarkadi Imre, szereplők: Huszti Péter, Kállai Ferenc, Kálmán György, Tordai Teri
Sarkadi története a narrátor, Éva 30. születésnapján kezdődik. A főhős hirtelen
megelégeli korábbi életét, hogy a gazdag szobrász dekoratív felesége, és elindul a hétvégére. Egy faluba érve az autója elromlik, és Éva beleszeret abba a vonzó fiatalemberbe, Pistába, aki segít szerelni. Mivel otthon a férje éppen házibulit tart, Éva hirtelen eldönti, hogy meghívja Pistát. A fiatalember másik
társadalmi osztályba tartozik, de természetesen viselkedik a szokatlan környezetben. Másnap reggel Éva a faluba utazik, ahol megmarja egy vipera, de Ő Pista figyelmeztetése ellenére megragadja az állatot, és igen józanul felvágja és kivérezteti a sebét. Pista dicséri bátorságát. De mikor a férfi a jövőt kezdi
tervezni, sőt még egy munkaajánlatot is visszautasít Éva kedvéért, Éva kezd elbizonytalanodni. Szeretne elválni és saját, értelmes életet kezdeni, de a férje jól látja, hogy nem fog tudni lemondani kellemes életszínvonalukról. A következõ randevún Éva be akarja bizonyítani Pistának, hogy nem gyáva, és
megeszik egy hernyót. Ám bármennyire megértő is Pista, Éva nem tud szembenézni vele, egyszerűen elsodródik tőle a tömegben, és az élete semmiben nem változik.
A sorozat szerkesztői: Schulze Éva és Liszkay Tamás
Belépődíj: 800 Ft (Jegyszedő kerestetik!)
Április 7. kedd 19.30 BEG-KLUB
BALÁZS ELEMÉR GROUP

Április 8. szerda 19.00 BÓDIS RETROSPEKTÍV V..
Bódis Kriszta dokumentumfilmjei a Műhelyben, minden hónap második szerdáján!
FALUSI ROMÁNC /MELEG SZERELEM/
Színes magyar dokumentumfilm, 50 perc, 2006, rendező: Bódis Kriszta
operatőr: Takács Mária, zene: Cserepes Károly, narrátor: Bódis Kriszta, munkatárs: Gordon Agáta, Tímár Magdolna, producer: Muhi András, gyártásvezető: Vigh István, Stalter Judit, vágó: Gyimesi László, szereplők: Kalányos Mari, Bán Mari, Tímár Magdi, Gordon Agáta
"A cigány nő hívta be magához először a hónapok óta magányos másikat, aki a falu szemében nagyot bukott válása utáni látványos elszegényedésével. Azelőtt nem beszéltek, csak látásból ismerték egymást, nem volt mit szólnia az önállóság morzsájával sem rendelkező fiatal roma nőnek az autón járó gazdag leszbikusokhoz és fordítva, hiába, hogy csak harminc ember élt a faluban. Valahol itt kezdődik a történet."
Zsákfalu. Valamikor egy kiköltöző leszbikus közösség települt ide. Ma már csak néhányan maradtak lent. Egyikük elszegényedve ugyan, de egy igen értékes házban lakik. Ő az, aki beleszeret a szegénysorsú, roma szomszédasszonyába, M.-be. M-annak ellenére, hogy heteroszexuális és alkoholista, bántalmazó férje veri, gyámhatósággal fenyegetőzik, a falu pedig most már nem csak származása miatt veti meg - viszonozza a szerelmet. Soha nem szerettek még önmagamért?- mondja. Arra vár, hogy férje elmenjen és ő végre átköltözhessen három gyerekével a szerelméhez.
Belépődíj: 800 Ft (Jegyszedő kerestetik!
Április 9. csütörtök 19.30 BORCSÜTÖRTÖK
Vendégünk:
UNGVÁRY KRISZTIÁN

„A moseli borvidék egyik leghíresebb szőlőtermelő helye Ürzig. A
helység legismertebb dűlői a Würzgarten (fűszereskert), valamint a
szomszédos Erden község Treppchen és Prälat dűlője a Mosel hatalmas
északí kanyarjának déli katlanjában helyezkednek el. Előbbi nevét
arról a lépcsőről kapta, amelyen a szőlőtőkék megközelíthatőek. A
szőlőültetvények a világ legmeredekebb lejtőin találhatóak, a
szállítást egyes helyeken beépített fogaskerekű vasúttal oldják meg.
Fekete és vörösesszínű palakőzet adja a talajt, humuszréteget alig
látni rajta. A dőlésszög helyenként eléri a 60%-ot. A szőlészeti
munkákat csak kézi erővel lehet végezni, a permetezést helikopterrel
oldják meg. A moseli borvidék híres dűlőiben 95% rizling terem. A
moseli rizlingek filigránságukkal, ásványosságukkal, némi
maradékcukorral és igen alacsony alkoholtartalmukkal tűnnek ki.
Rendkívül jól érlelhetőek, 20-30 éves palackok sem tűnnek fáradtnak.
Ürzigben kb. 30 különféle borászat működik, ezek közül a borszakírók
kb. 8 borászatot jegyeznek a kiemelkedő minőséget termelők között” –
mindezt Ungváry Krisztián, a következő borcsütörtök meghívott előadója
írta bevezetésképp. A téma – ezek után nem nehéz kitalálni – az
Ürziger Würzgarten borai lesznek.
Krisztián egy listát is összeállított a kóstolandókról, amin még az
euróból átszámított árakat is föltüntette. (Nem tudom, hanyadikai
árfolyam )
: Christoffel Josef Junior (Mosel), Ürziger Würzgarten
- 2000 Kabinett 3000 forint
- 97 Spätlese 3500 forint
- 94 Spätlese 3500 forint
- 97 Auslese Halbtrocken 5000 forint
valamint a másik dűlőjéből:
Erdener Prälat Auslese 2004 6000 forint
Gerlach (Mosel) Ürziger Würzgarten Auslese 2003 3000 forint
Erbes, Karl, (Mosel) Erdener Treppchen Spätlese 3000 forint
és összehasonlításul:
Selbach-Oster, (Mosel) Zeitlinger Sonnenuhr Spätlese 4500 forint
Theo Minges (Pfalz), Gleisweiler Hölle, Spätlese 5000 forint
Ezek a palackonkénti árak, a részvételi díj továbbra is 6 ezer forint
koponyánként, amiben Finta Laci főztje is bennfoglaltatik.
Az időpont – írjátok be a naptárba már most, nehogy valami
keresztülhúzza az italozási terveket – április 9-e, csütörtök, este
fél 8. A helyszín továbbra is a Nyitott Műhely, Ráth György utca 4., a
Délinél.
Krisztián 40 esztendős, történész. Az ELTE történelem szakán doktorált
az azóta négy országban 14 kiadást megélt Budapest ostroma című
disszertációjával. Az 1956-os Intézet munkatársa, mintegy 200
tudományos publikáció szerzője. Én a tavaly megjelent (Tabajdi
Gáborral közösen írt) könyvéből (Elhallgatott múlt – A pártállam és a
belügy) tudtam meg, hogy a most Mambó névre hallgató Hegyalja úti
mulatót, amely mellett szinte naponta elbuszoztam, a belügy
létesítette, a személyzet zöme spicli volt, még a lányok is
jelentettek, az asztalok és a falak be voltak mikrofonozva. Krisztián
sok pártállami ügynököt lebuktatott már, a jelenlegi bal- és
jobboldaliakat egyaránt. Bokros teendői mellett 1993 óta borkritikákat
is ír. Első szőlejét 1997-ben vásárolta, most két hektárnyi területe
van az olaszliszkai Vayi dűlőben. Saját készítésű borait 2000 óta
árulja. Finomak - de most más lesz terítéken.
Borok, poharak és más túrafölszerelések a helyszínen várnak. Mivel a jó italok sajnálatos módon nem olcsók, a résztvevőktől a költségekre pénzt szeretnék bevasalni, ráadásul előre. Ez a pénz kizárólag a felmerülő költségek (poharak, bor, rágcsálnivaló) fedezését szolgálja. Kalauzainkat szeretettel látjuk vendégül az esték mindegyikén. Mivel a létszám limitált, előzetes bejelentkezés szükséges az lokeandras@gmail.com címen. Lőke András, az estek szervezője
Bővebben: www.borbarat.hu
Belépődíj: 6.000 Ft
Április 10. péntek 19.30 JAZZMŰHELY
KOVÁCS ANDOR TRIÓ
A triónak ez lesz a második koncertje! Mi több: Kovács Andor és Szerető Dániel a jazztanszak elvégzése óta nem játszottak jazzt koncerteken. Elsősorban sztenderdeket adnak elő, ami inkább formai kereteket jelent - ezen belül a teljes szabadságra törekszenek. Mindez azt jelenti, hogy semmilyen hangszerelés, vagy összegyakorolt rész nincs a zenéjükben, kizárólag improvizáció, amit 9 hónapja rendszeresen gyakorolnak próbáikon.
Kovács Andor - Zagar gitárosa, korábban évekig Yonderboi zenésztársa volt
Szerető Dániel - a Specko Jedno a Dav és a Sumo Light tagja, régebben Plastic Ohara basszistája
Halmos András - dobos, mostani és egykori zenekarai: Pop Ivan, Chakra Hacker, Kampec Dolores, Triton, Ágoston Béla Trió, Grencsó Kollektíva, Santa Diver, stb.
Bővebben: http://www.myspace.com/andrashalmos
Belépődíj: 1.200, diák: 800 Ft (Jegyszedő kerestetik!)



Április 11. szombat 19.00 Shakespearetől Ligetiig – zenés - irodalmi vándorlás a költészet napján
FÁBRI FLÓRA CSEMBALÓESTJE
- közreműködik: JÁRAI MÁTÉ színész -


"Mit keres Robert Burns Ligeti György mellett és hogy kerül mindez egy csembalóval összefüggésbe? Érdekes kérdés. A válasz egyszerű: a koncert műsorának összeállításakor törekedtem egy zenei vezérfonalat találni. Ez a fonal a variációs elv, ami a XVI. századi angol virginalisták ( pl. William Byrd, Giles Farnaby) zenei nyelvét éppúgy jellemzi, mint a XVIII. században virágzó barokk zenében Händel, Fux vagy Muffat művészetét. Tőlük egy-egy chaconne-t/passacaglia-t választottam a programba, ehhez kortárs reflexióként társítottam Ligeti György 1978-ban, csembalóra írt művét, a Passacaglia ungherese-t. A zeneszerzőkhöz és műveikhez saját koruk egyidejű ábrázolásával közelebb érezhetjük magunkat; az irodalom különleges segítőeszköz számunkra szellemiségük megértésében. Shakespeare világa elválaszthatatlan a XVI. századi angol zenei tradíciótól (a már említett William Byrd-del az élen), és Weöres Sándor játékossága ugyanúgy fellelhető Ligeti zenéjében.
Az irodalmi részletek Járai Máté előadásában szólalnak meg.
Jó szórakozást!"
Fábri Flóra
Belépődíj: 800 Ft (Jegyszedő kerestetik!)























