NYITOTT MŰHELY hírlevél

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belépés

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 9 vendég van a webhelyen.
Címlap

Nyitott Műhely heti eseményei

 
 
 
Adója 1%-ával - a Nyitott Műhely Alapítványon keresztül - közvetlenül a magyar kultúrát támogathatja!
Adószámunk: 18257843-1-43
Számlaszámunk: Raiffeisen Bank 12001008-00132381-00100007
 
 
 
Kedves Műhelybarátok!
 
Ahogy az elmúlt héten jósoltam, semmi nehézséget nem okozott a ritmusszekció hiánya a csütörtöki Jazzkonzílium-koncerten. Az eseményt rögzítette a Duna Televízió, remélem, hamarosan adásba kerül. Örömhír: Szakcsi Lakatos Béla szólókoncertet ad a Műhelyben. Én azt vállaltam, hogy elkészítem Béla paprikás krumpli receptjét. A hozzávalókról csak annyit, hogy eleve 3 féle hús szükséges hozzá!
A hét eseményei közül számomra legemlékezetesebb a BánZA-Margócsy est marad. Méltatlanul kevesen voltunk ugyan, de ahogy annyiszor már, a jelenlévők ilyenkor sokkal inkább bekerülnek (maguktól beeveznek) az esemény erőterébe. Valahogy jobban összeér (összefér) a kétféle horizont: nézői, előadói. (Igen, valószínűleg ezért is lehet, hogy olykor, egy-egy esemény után, az éjszaka fenekéig tartó beszélgetések sokszor emlékezetesebbek, mint maga az esemény…)
A Darvasi-Krusovszky estről az Irodalmi jelen oldalon Csepcsányi Éva számolt be: http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/4612
A Pacurafagus Oxitoxicussal indítjuk a hetet. Szemadám György Apokrif állattanában sajnos nem szerepelhetett 1991-ben – de majd a második kiadásban! Rutkai Borit igyekeztem rávenni valami kőolaj-alapú étek elkészítésére, de nem sikerült - ugye, hiába finomodik olyan hosszan… 
Két zártkörű rendezvénnyel búcsúzunk a héttől, ezért a pénteki felolvasószínház is előbbre került kicsit: délután 5 órára. Munkából egyenesen ide lehet érni...
 
Üdvözlettel és köszönettel: Fintalaci és a
Nyitott Műhely Alapítvány (Bán Magda, Daróczi Anikó, Farkas Ildikó és Giber János)
 

 
Január 15. hétfő 19.00 DZSEMBORI (2. ÉVAD)
 
JAN SVERÁK: OLAJFALÓK, AKKUMULÁTOR 1.
 
 
 
Olajfalók (Ropáci) - 20 pecnyi időtartamú, 1988-ban készült csehszlovák áldokumentumfilm. Valójában egy zseniális környezetvédelmi mű, mely a társadalmi közönyt és tétova tájékozatlanságot gúnyolta ki. A film szereplői (egy kutatócsoport) felfedeznek egy új állatfajt, ami a föld mélyén levő kőolajjal táplálkozik. Követik az olajfalót! Egy lepusztult cseh bányavidéken, egy bányában találnak rá, amint éppen egy szállítószalagon ülve utazgat, a bánya egyik feléből a másikba. Filmre veszik, s elfognak egy fiatal példányt. Amikor megtalálják, kihozzák a lápból és vizsgálni kezdik. A kis állat ekkor rosszul lesz, lassul a légzése, a kutatók ekkor jobb híján a terepjárójuk kipufogó csövéhez teszik és onnan lélegeztetik. A kutatók rájönnek, hogy az újonnan felfedezett lény szénmonoxid-alapú légzéssel él...
Akkumulátor 1. - színes, cseh vígjáték, 102 perc, 1994, rendező: Jan Svěrák, forgatókönyvíró: Jan Svěrák, Zdenek Sverák, Jan Slovák, zeneszerző: Ondrej Soukup, Jiří Svoboda, operatőr: F. A. Brabec, szereplők: Petr Forman (Olda Soukup), Edita Brychta (Anna), Zdenek Sverák (Fisarek), Bolek Polívka (Slezak), Markéta Frösslová (Anicka), Jr. Rudolf Hrusínský (Pitrysek)
Jan Sverák , a csehek Spielbergje, főiskolai vizsgafilmként készítette el az Olajfalókat, de az ő nevéhez kapcsolódik minden idők legnagyobb költségvetésű cseh filmje, az Akkumulátor 1. létrejötte is, ami hazájában egyúttal 1994 legnézettebb filmje volt. Egy szép nyári napon Soukup urat, aki a lányokkal szemben félénk és tartózkodó, lencsevégre kapja a televízió. Másnap nincs se kedve, se ereje felkelni, egész nap csak a tévét bámulja, míg egy nap arra nem eszmél – illetve nem eszmél -, hogy egy mentőautóban robog a kórház felé, mert haldoklik a végelgyengüléstől. Mikor már semmi jó nem látszik ki a paplan alól, megjelenik egy kissé fura öregúr, Fisarek, és furcsa teóriájával zavarja meg a haldokló kedvtelenségét. Szerinte Soukup erejét a televízió szívta ki… A film számos nagyjelenete közül az egyik legzseniálisabb, amikor betegünk tévé távirányítót vásárol, de az összes fajtához ám!, meg persze elemet, és minimál Rambóként küzd pisztolyként és gépfegyverként használva mindennapjaink legfontosabb kellékét (a távirányítót), a TV átkos támadásaival szembe. (Dyga Zsombor)
 
Pacurofagus oxitoxicus                    TééééééVéééééé.....
 
Menü: Tavaszváró hajtogatott hajdina színes zöldségekkel, és ízes
tormástúrókrémmel kísérve
Belépődíj: 900 Ft (mozijegy) 600-900 Ft (kajajegy - mennyiségtől függően)
Jegyszedő: Flóra Petovská
 

 
Február 16. kedd 19.00 KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ
 
PETRI GYÖRGY - BERLINI SÖRALÁTÉTEK
 
Köszönjük Szalai Péternek, hogy a kiállítás anyagát rendelkezésünkre bocsátotta.
 
A kiállítás rendezője: Forgách András
Megnyitót mond: Réz Pál (hangfelvételről) és Forgách András
Megtekinthető: 2010. március 16-ig
A kiállítás létrejöttét támogatta az NKA Képzőművészeti Kollégiuma és a MASZRE (www.nka.hu www.maszre.hu).
A belépés díjtalan.
 

 
Február 17. szerda 19.00 ELŐHÍVÁS - ŐSZI SZÉRIA
a litera.hu és a Nyitott Műhely közös kritikai beszélgetéssorozata
 
Téma:
LÁZÁR ERVIN: A FEHÉR TIGRIS, 1971 (Németh Gábor választása)
- a beszélgetés után a SZEGÉNY DZSONI ÉS ÁRNIKA (1983) című filmet vetítjük -
 
Tényleg fehér...
 
Lázár Ervin mindmáig egyetlen regénye először 1971-ben látott napvilágot. A fehér tigris egy csodás elemre épülve ábrázolja a korunkbeli (és mindenkori) hétköznapi ember erkölcsi próbatételét. Mit kezd az ölébe hullott mesés és korlátlan hatalom birtokában? Sajnos, nem tud úrrá lenni az emberi természet rossz erkölcsi beidegzõdésein, és jobbik énünk vágyainak a valóra váltása helyett a nyers erőszakot gyakorolja.
 
Tényleg tigris...
 
Belépődíj: 300 Ft
 

 
Február 18. csütörtök 19.30 JAZZMŰHELY
 
DAVID YENGIBARJAN SZÓLÓKONCERTJE
 

 
 
Az örmény származású David Yengibarjan 1976-ban született Jerevánban, zenész családban nőtt fel, kilecévesen lett a Jereváni Zeneiskola növendéke, tízévesen kezdett el tangóharmonikázni. 1995-től Magyarországon folytatta zenei tanulmányait, ahol mára az egyik legkeresettebb fiatal jazz- és világzenei előadóvá és zeneszerzövé vált. Népzenei ihletésű egyedi zenei világának fő inspirációs forrása az örmény zenei hagyomány, az európai és amerikai jazz és improvizatív zene, az argentín tangó, valamint az azt megújító Astor Piazzolla zenéje.
1999-ben alakította meg saját zenekarát a Trio Yengiabarjant, amelynek jelenleg állandó tagjai Egri János bőgős és Botos József gitáros. „A mi zenénk tekervényes, hosszú, háborús, boldog-boldogtalan, tragikus utat járt be, holokauszttal, szenvedéssel, örömmel. A népzenében tökéletesen benne van egy nép sorsa. Nem akartam amerikai zenét játszani, de a saját népzenémet alkalmasnak tartom arra, hogy jazzre jellemző igényességgel közelítsek hozzá. Azt hiszem, általában minden igazi zenész a saját kultúráját igyekszik a legmagasabb színvonalon érvényesíteni – ami azért nem azt jelenti, hogy alkalomadtán nem játszhatunk egy-egy ismert amerikai jazz standerdet“ David Yengibarjan
A program az EJI és az Artisjus (www.eji.hu www.artisjus.hu) támogatásával jött létre.

Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Jegyszedő: Virág Ági)

 

 
Február 19. péntek 17.00 FELOLVASÓ SZÍNHÁZ
 
VINNAI ANDRÁS: FURNITUR, AVAGY A KÉNYELEM UTOLSÓ PERCEI
- tudományos fantasztikus börleszk -
 
 
Vinnai András
 
Shivak Shurman naponta ötvenszer érkezik meg és indul el az előszobából. Nem a feledékenysége miatt. Ez a munkája. Egy bútoráruház előszoba részlegén dolgozik mint élő terméktesztelő berendezés, aki megmutatja a kedves vevőnek, milyen hangulatos tud lenni egy divatos előszoba. Három négyzetméternyi térben hetvenöt kilónyi szerencsétlen hús, napi nyolc órán át tartó bárgyú mosollyal a képén. Ez Shivak Shurman, a Furnitur (ejtsd: furnitúr) bútorstúdió alkalmazottja. Beletörődött, hogy sohasem kerülhet át sem a hálószobába, sem a nappaliba, de még a fürdőbe se. Pedig ott folyik csak az élet igazán. Nem épp az igazi, de legalább valami hasonló. Ám Shurman már belenyugodott, hogy örökre az előszobában marad. Ahogyan abba is, hogy nincs bátorsága, nincs humora, nincs nője, nincs jövője… Egészen addig, míg a jövője meg nem látogatta egy szép napon, és meg nem győzte, hogy igenis van bátorsága, van humora és lesz nője. Aztán már csak arra emlékszik, hogy valaki még jobban elrontotta az életét. Valaki, akit legszívesebben megölne… A probléma csupáncsak az, hogy ha csak egy ujjal is hozzányúl az illetőhöz, összeomlik az egész téridőkontinuum… az meg kinek hiányzik?
Shivak Shurman, az előszoba - Tarjányi Tamás
Főnökasszony, a főnökasszony - Kováts kriszta
Raktáros, a raktáros - Tóth József
Norma Kaltenwarmer, a nappali - Kiss Diána Magdolna
Ornella Keuken, a konyha - Szilágyi Kata
Ugo Zanithier, a fürdő - Géme Antos
Belmont Lozkorkian, a háló - Polgár Csaba
Zulajka Moore, a gyerekszoba - Roszik Hella
Gideon, takarító - Rétfalvi Tamás e. h.
Gabriel, takarító - Ficza István e. h.
Joe Farka, a reklamáló - Herczeg Tamás
Narrátor, az előadás rendezője - Solténszky Tibor
Belépődíj: 500 Ft (Jegyszedő kerestetik!)
 

 
Február 19. péntek 21.00 ZÁRTKÖRŰ RENDEZVÉNY
 
BK40
 

 
Február 20. szombat 19.00 ZÁRTKÖRŰ RENDEZVÉNY
 
DP60
 

 
 

1123 Budapest, Ráth György u. 4.
Tel.: 214-06-76
www.nyitottmuhely.hu
E-mail: muhely@t-online.hu

 

partnerek:

 

www.nca.hu

litera.hu





tilos.hu 

jozsefattilakor.hu





www.kalligram.com

www.magveto.hu

 

 


www.polinst.hu

gramofon.hu

fono.hu

bmc.hu

palatinuskiado.hu

liget.grafium.hu

noran.hu

typotex.hu

jelenkor.hu

www.nka.hu

www.budapest.hu

www.maszre.hu



visualpower.hu

www.mupa.hu

fhb.hu



abovostudio.hu

eji.hu

artisjus.hu

adform.hu

jmind.hu

 

Appendix Innovation Kft - Informatika