NYITOTT MŰHELY hírlevél

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belépés

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 8 vendég van a webhelyen.
Címlap

A Nyitott Műhely heti eseményei

Kedves Műhelybarátok!
Eléggé benne vagyok az éjszakában, így most csak két jövő heti programról tennék külön említést.
Kedden egy jövőre induló új sorozat bevezető előadására kerül sor. A sorozatot Mihancsik Zsófia jegyzi, s bár legelső vendége Nádas Péter, témaválasztása szerint a jövőben inkább közéleti lesz majd, mint irodalmi.
Néhány napja szomorú aktualitást nyert a soron következő Előhívás. A szerdai beszélgetés témájául Rubin Szilárd Csirkejáték című regényét választották a sorozat szereplői, még hetekkel ezelőtt. A regényírót, hosszú betegség után, épp egy héttel e szerdát megelőzően érte a halál, tapolcai otthonában.
Rubin Szilárd 1927-ben született. Irodalmi pályáját költőként kezdte, az Újhold köréhez tartozott, majd az ötvenes évektől regényeket (Földobott kő, 1952; Partizánok a szigeten, 1953; Szélvert porták, 1956 Csirkejáték; 1963; Mulatság a farkasveremben, 1973; Római Egyes, 1985). Pályafutása során dolgozott korrektorként, kiadói lektorként. A Családi Lap munkatársa, a Központi Sajtószolgálat rovatvezetője, az Interpress Könyvkiadó olvasószerkesztője volt. Rubin Szilárdot számos kortársa, köztük Pilinszky János és Szentkuthy Miklós ígéretes tehetségnek tartotta, és Esterházy Péter is többször felhívta rá a figyelmet. A Csirkejáték 2004-es harmadik kiadását (Magvető) követően a regény németül 2009-ben jelent meg, és rögtön az év egyik irodalmi sikere lett. Az ottani kritika Alain-Fournier és F. Scott Fitzgerald műveinek jelentőségéhez hasonlította a művet.
Üdvözlettel és köszönettel: Fintalaci és a
Nyitott Műhely Alapítvány (Bán Magda, Daróczi Anikó, Farkas Ildikó és Giber János)
 
 

 
Április 19. hétfő 19.00 DZSEMBORI (2. ÉVAD)
- Rutkai Bori főzős filmklubja -
 
HORVÁTH LÁSZLÓ: A KÍNAI SZÉKELY
című dokumentumfilmjének ősbemutatója
 
 
 
Horváth László, alias Vasile Croat zenész (40 labor, Pop Ivan zenekar), képzőművész, független filmes, a Buharov-testvérek alkotótársa több filmben, mint pl. „ A másik ember iránti féltés diadala”, „A program”, illetve a „Lassú Tükör”.
Horváth László 2005 áprilisában gyomorszájától lefelé - minden fizikai előzmény nélkül - lebénult. Azóta kerekesszékhez kötötten él. Két alkalommal vett részt őssejt-beültetés beavatkozáson Senzen városban, Kínában.
 
 
 
A film rezüméje az alkotó tollából:
Azt nem tudhatjuk még, hogy a székely mennyire lett kínai. Történetünk egy talányos módon lebénult góbé és két segítő barátjának a sajátos külső- belső küzdelmét interpretálja a kínai őssejt-biznisz útvesztőiben. Laci, persze kapaszkodik mindenbe, ami állapotának javulását ígéri, közben mindhárman küzdenek a saját démonaikkal, és fura, nyitott „házasságban” ismerkednek a távol-kelet utcáinak és kórházainak vitális lakóival. Annyi bizonyos, hogy a távolság megtisztítja a vágyat…
Menü: még nem tudni....
Belépődíj: 900 Ft (mozijegy) 600-900 Ft (kajajegy - mennyiségtől függően)
Jegyszedő: Flóra Petovská
 

 
Április 20. kedd 19.00 IRODALMI SOROZAT
 
AZ ÉLET-INTERJÚ FOLYTATÓDIK...
Mihancsik Zsófia vendége: NÁDAS PÉTER
 
 
Nádas Péter Kossuth-díjas magyar író, drámaíró, esszéista. Budapesten született 1942-ben. 1961-ig fényképész szakmunkástanuló volt, ezt követően elvégezte a MÚOSZ újságíró-iskoláját: pályája kezdetén fotóriporterként és újságíróként egyaránt dolgozott. 1969-től szabadfoglalkozású író. Jelenleg a Zala megyei Gombosszegen él. 2006-ban a Berlini Művészeti Akadémia tagjai közé választotta. A Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
"Nádas szavaiban egy, a késő modern értéklátást, énképet, létértést és kulturális mentalitást nem a posztmodern irányában meghaladni kívánó eszmetörténeti konstrukció vetíti előre magát. Mintha csak a wittgensteini tételt felülíró elszántság működnék itt közre egy új, az érzéki tapasztalat és a nyelvi reflexió viszonyát újradefiniáló antropológia megalapozásában: amiről nem lehet beszélni, ahhoz meg kell találni, létre kell hozni, ki kell kísérletezni a nyelvet, hogy beszélni lehessen róla." Halmai Tamás írja Nádas Péter és Mihancsik Zsófia közös, Nincs mennyezet, nincs födém című kötetéről.
Az est a MASZRE támogatásával jött létre: www.maszre.hu
Belépődíj: 500 Ft (Jegyszedő: Konti Helga)
 

 
Április 21. szerda 19.00 ELŐHÍVÁS - ŐSZI SZÉRIA
a litera.hu és a Nyitott Műhely közös kritikai beszélgetéssorozata
 
RUBIN SZILÁRD: CSIRKEJÁTÉK
című könyvéről Bán Zoltán András, Jánossy Lajos, Németh Gábor, Reményi József Tamás és Vári György beszélgetnek
 
 
Rubin Szilárd regénye, amely egy mély és megszenvedett szerelem történetét tárja elénk, először 1963-ban jelent meg, és kiválóságának hála újból és újból „előkerül”. A figyelmes olvasó érdeklődésére éppúgy méltó, mint ahogy irodalmunk nagyjai sem mellőzhetik könyvtárukból, könyvélményeik sorából. 
 
 
Ritka magyar nyelven az én rosszának ez a figyelmes vizsgálata; az érzelmesség, a meghatódottság hiánya, a szenvtelen érdeklődés hideg tüze, valami puszta vagy pucér vagy pogány tekintet, nem objektív, de közvetlen, leplezetlen; ritka. Nyugalom, nyugalom akár a vereségben is, a szégyenben vagy épp a hisztériában (a nyugtalanságban): van, ami van. Ez a nyugalom teszi egyedülállóvá a könyvet; meteor, marslakó – mégis.” Esterházy Péter
Az est a MASZRE támogatásával jött létre: www.maszre.hu
Belépődíj: 300 Ft
 

 
Április 22. csütörtök 19.30 JAZZMŰHELY
 
FEKETE - GIBER - GYÖNGYÖSI TRIÓ
 
Giber és Fekete                                Gyöngyösi
 
A Trio korábban a G-BEER alternatív jazz-blues fúziós zenekarban játszott (www.g-beer.hu) a nemrégiben eltávozott Láposi Farkas gitárművésszel. Most egész másfajta útat próbálnak ki, de a cél most is ugyanaz: improvizációk, zenehangulatok a blues és a jazz alapjaira építve. A Trio a koncertről: Kisérleti zene, ahogy azt utoljára a Rekettyésben próbáltuk már Farkas nélkül (és mégis Vele). Valami mást, de mégis ugyanazt... G-BEER féle moving free... Hendrix, Pink Floyd, Brian Eno és G-BEER.
G-BEER szerzemény (Láposi Farkas-Giber János) Silent Dance angolul és magyarul : http://www.g-beer.hu
Fekete Pisti - trombita, bass és mindenféle
Gyöngyösi Gabi - billentyűk
Giber János - ének, blues harmónika, akusztikus gitár
A program az EJI és az Artisjus (www.eji.hu www.artisjus.hu) támogatásával jött létre.
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Jegyszedő kerestetik!)
 

 
Április 23. péntek 19.00 IRODALMI EST 
"Gyere, hogy kérdezzem, amit kérdezel, amikor kérdezlek, mert engem kérdezel." /Kalász Orsolya: Ki jön az én nyelvembe/
 
JOINT ATTENTION
Vendégeink: KALÁSZ ORSOLYA és HARCOS BÁLINT
 
 
"Kalász Orsolya versei az idegenségről szólnak és az azzal való együttélés képességéről. Teszik ezt két nyelven, magyarul és németül. Általuk megnő a menedék, ahhol a költői nyelv sajátos képességeivel megújítja igéretét, hogy lehetséges a világ és a tudat között egy meglepő, az életet megújító összhangot létrehozni. Akárcsak egy dal, ha első hallásra valaminek az emléke lesz, ami eddig ismeretlen volt." Monika Rinck: A harmadik hang
Kalász Orsolya 1995 óta Berlinben él. Gerhard Falkner német költővel közösen szerkesztette a nagy visszhangot kiváltó "Budapester Szenen" versantológiát (1997), amely a magyar költészet akkor fiatal nemzedékeit mutatta be a német olvasóknak. Németországban jelent meg első, kétnyelvű kötete "Babarém és a kertészek/Babymonster und die Gärtner" (1997) címmel, majd 2006-ban "Más választásom nem marad, mint találni egy
kertet/Ich habe keine andere Wahl als einen Garten zu finden", 2007-ben "Ami volt, még bokor akar lenni /Alles, was wird, will seinen Strauch" kétnyelvű verseskötetei. Monika Rinck német költővel már több mint egy évtizede fordítják kortárs magyar szerzők műveit, többek között Harcos Bálint "Naiv növény" című regényét is, amely 2008-ban jelent meg a Solitude gondozásában.
Az est a MASZRE támogatásával jött létre: www.maszre.hu
A belépés díjtalan.
 

 
Április 24. szombat 19.00 KÖNYVBEMUTATÓ ÉS BESZÉLGETÉS
 
LÁZADÁS A BUSZON - BESZÉLGETÉS A BUDAPESTI KÖZLEKEDÉS MÚLTJÁRÓL
- Beszélgető partnerek: LEGÁT TIBOR és ZEKE GYULA, moderál: SZEGŐ JÁNOS -
 
Legát és az éjszakai 6-os      Zeke Gyula
 
Másfél évszázada még konflisok, omnibuszok keringtek Pest-Budán, utána rövid ideig a lóvasút volt a legdivatosabb. De miután 1873-ban létrejött Budapest, világvárossá válását nem csak a hatalmas beruházások, „égbe kiáltó” építkezések, no és az ezek nyomában feltörő kulturális pezsgés segítette elő. Legalább ennyire fontos volt a korszerű közlekedési hálózat megteremtése is, ami – sok máshoz hasonlóan – villámgyorsan kialakult, s szinte „percenként” fejlődött. Igaz, hogy az akkor még reményteljesnek tűnő XX. század csapásait a mai napig fájlaljuk, a fővárosi közlekedés fejlődése – ha nem is mindig a megfelelő ütemben – nem állt meg.
 
Legát 2008-ban megjelent kötete
 
E könyv a történelmi bevezető után elsősorban az elmúlt hatvan évre fókuszál – ezen belül is a BKV 2008-ban jubiláló négy évtizedére. Külön fejezetekben mutatja be a villamos, a HÉV, a trolibusz, az autóbusz és a metró fejlesztésének főbb állomásait. A szerző nagy érdeme, hogy úgy tudja tények, információk sokaságát közölni, hogy könyve mégis egyszerű, könnyen érthető olvasmány marad. Van, aki azért szeretheti ezt az albumot, mert a járművek szerelmese, hiszen az elmúlt hatvan év szinte minden közösségi közlekedési járműtípusáról olvashat. Mások azért, mert megismerkedhetnek azokkal a gyakran igen nagy nehézségek közepette bekövetkezett változásokkal, melyek során kialakult a mai Budapest közlekedési hálózata. De a nosztalgia, a retró iránt rajongók sem csalódnak, amikor egyforintos villamosjegyről, füttyös kalauzról vagy az 1960-as években átadott aluljárókról olvashatnak. Mindaz, amiről eddig szóltunk, elsősorban a BKV-archívumából származó gazdag illusztrációk segítségével jelenik meg: korabeli jármű- és utcaképek, bélyegek és gyufacímkék, a témához kapcsolódó tárgyak, térképek mutatják be, hogyan közlekedett és közlekedik a főváros.
Az est a MASZRE támogatásával jött létre: www.maszre.hu
A belépés díjtalan.
 

 
 

1123 Budapest, Ráth György u. 4.
Tel.: 214-06-76
www.nyitottmuhely.hu
E-mail: muhely@t-online.hu

partnerek:

 

www.nca.hu

litera.hu





tilos.hu 

jozsefattilakor.hu





www.kalligram.com

www.magveto.hu

 

 


www.polinst.hu

gramofon.hu

fono.hu

bmc.hu

palatinuskiado.hu

liget.grafium.hu

noran.hu

typotex.hu

jelenkor.hu

www.nka.hu

www.budapest.hu

www.maszre.hu



visualpower.hu

www.mupa.hu

fhb.hu



abovostudio.hu

eji.hu

artisjus.hu

adform.hu

jmind.hu

 

Appendix Innovation Kft - Informatika