A Nyitott Műhely heti eseményei
Kedves Műhelybarátok!
Többen kérdezték, hogy a Magyar Narancsban megjelent Mihancsik Zsófia Nádas Péter-interjú azonos-e a keddi Műhelybeli beszélgetéssel. Több okból sem lehet azonos. A Narancsnál, úgy tudom, korábban van lapzárta, de pl. a felvételt, ami erről a beszélgetésről készült, még vissza sem sikerült hallgatnunk. Valószínű egyébként, hogy a Műhelyben készült felvétel előbb-utóbb elhangzik majd a Magyar Rádióban.
A héten elmarad az Ellenlábas (elhúzódó és sikertelen egyeztetések következményeképp). A Beszélő est viszont az utolsó pillanatban összejött, de nem a szokásos szerdai, hanem a megüresedett keddi napon. A szerdát most szabadnapnak hirdetem (némi pihenés). A csütörtöki koncert különlegessége, hogy jelenlétével megtisztel bennünket Omar Khajjam négysorosainak fordítója, Halasi Zoltán is. A pénteki filmklub kapcsán semmi közelebbit nem kaptam a szerbezőktől a programra vonatkozóan. Eddig azért még nem hoztak rossz filmet...
A színház szombaton lehet, hogy elmarad, mert elég kevesen jelentkeztek eddig – valószínűleg a rossz dátumválasztás miatt (máj. 1.).
Üdvözlettel és köszönettel: Fintalaci és a
Nyitott Műhely Alapítvány (Bán Magda, Daróczi Anikó, Farkas Ildikó és Giber János)
Április 26. hétfő 19.30 PSZICHOANALÍZIS AZ ÉLŐ TÁRSADALOMBAN ÉS KULTÚRÁBAN
(Az IMÁGÓ EGYESÜLET előadássorozata pszichoanalízisről, tudományról, kultúráról)
PSZICHOANALÍZIS ÉS FILMMŰVÉSZET
- bemutatkozik a THALASSA folyóirat aktuális száma -

Ezen az estjén a Thalassa folyóirat 2010/1-es Pszichoanalízis és filmművészet című száma mutatkozik be a szerzők (Fecskó Edina, Kérchy Vera, Kőváry Zoltán, Molnár Péter és Gelencsér Gábor) és a szerkesztők (Bálint Katalin, Erős Ferenc) részvételével. Meghívott vendég: Kovács András Bálint (ELTE Filmtudományi Tanszék).
A beszélgetés során pszichoanalízis és filmművészet összekapcsolódásának lehetőségeit kutatjuk, amihez a Thalassában közölt tanulmányok szolgálnak kiindulóponttul.
Az aktuális számról:
A Thalassa 2010/1 kötetében válogatást találunk a II. Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencián (2008, Pécs) elhangzott előadások szövegeiből.
Molnár Péter tanulmányában egy késői Eizenstein-film analízisében egyszerre működteti a rendező montázselméletét, Lacan etikai gondolatait és tekintetfogalmát. Kérchy Vera a teatralitás kísértetiességéről írva a „kísérteties” freudi fogalmának segítségével, film- és színházelmélet közös metszetében, David Lynch Inland Empire című filmjét elemzi. Fecskó Edina írásában a Hitchcock Szédülés című filmjére adott nézői reakciók empirikus vizsgálatával veti össze e klasszikus műről megjelent pszichoanalitikus kritikák olvasatait. Kőváry Zoltán és Látos Melinda írása a pszichoanalízis mint gyógymód képi reprezentációinak sorából a Kérem a következőt! magyar televíziós rajzfilmsorozat darabjait emeli ki.
A lapban továbbá a Krúdy és Huszárik Szindbádjáról szóló kerekasztal-beszélgetés szerkesztett változata is olvasható, melyben pszichoanalízis és filmtudomány közös nyelvét szinte még alakulásának folyamatában érhetjük tetten.
A fentieken túl fordításban átvett tanulmányokat is közlünk: Joan Copjec amerikai filmteoretikus e számban megjelent szövegében a pszichoanalitikus filmelméletben a lacani koncepciók körül megjelenő félreértéseket igyekszik tisztázni, Archívum-rovatunkban Hanns Sachs egy 1928-as, a Close up című folyóiratban megjelent írását közöljük, illetve a Műhely-rovatban Ira Konigsberg írása olvasható Ingmar Bergman Persona című filmjéről.
Belépődíj: 500 Ft (Jegyszedő kerestetik!)Április 27. kedd 19.00 A BESZÉLŐ FOLYÓIRAT ESTJE


KÉPES BESZÉLŐ
- vendégeink: BÁN ZSÓFIA, BECK ANDRÁS és SZÜTS MIKLÓS


Folytatódik a Beszélő folyóirat Képes Beszélő című sorozata. Ezúttal három vendég mutatja be a hozzá legközelebb álló képeket, fotókat, mindhármójuk teljesen másképp közelítve a képiséghez.
Bán Zsófia, az Esti Iskola s számos nagyszabású esszé szerzője (pl. Susan Sontag-esszé, Van-e az irodalomnak neme? stb.) novellákba szövi a képeket, fotókat és festményeket.
Beck András, Karinthy-kutató, a Nincs megoldás, mert nincs probléma-kötet szerzője, a mindig egyedi utakon járó esszéista egy régi-régi fotóalbumot mutat majd be.
Szüts Miklós festőművész pedig Dr. Nagy Miklós éteri fotóin mutatja be a fotózás új útjait.
Szeretettel és az est után a Fintalaci légies tésztájával vár minden látogatót a Beszélő és a Nyitott Műhely.
Az este a MASZRE (www.maszre.hu) támogatásávaljött létre.
A belépés díjtalan.Április 28. szerda
Mivel 3 hete folyamatosan nyitva tartok, e napon zárva leszek. Kérem megértésteket: Fintalaci
Április 29. csütörtök 19.30 KAMARAMŰHELY
RUBÁI TRIÓ
- OMAR KHAJJAM megzenésített versei, vendég: HALASI ZOLTÁN -
Szőke Szabolcs által megzenésített Omar Khajjam és ismeretlen arab költők versei (dalai) hangzanak el (Halasi Zoltán fordításában), továbbá a Gita Govinda részletei (Weöres Sándor fordításában).
Tóth Evelin - ének
Szalai Péter - tabla, ütőhangszerek, kalimbák
Szőke Szabolcs - gadulka, sarangi, kalimbák

Vendég: Halasi Zoltán, költő, műfordító, aki Omar Khajjam mellett Kafka, Canetti, E. T. A. Hoffmann, Robert Walser tolmácsolója is

Omar Khajjám, a perzsa csillagász-költő egyike a világirodalom legmodernebb alkotóművészeinek. Egyszerű mint egy szél- és vízformálta sokezeréves szikladarab, de éppen annyira bonyolult is. Pályájának nagy részét a szeldzsuk birodalom fénykorában töltötte el, amelyet a katonai hódítás - a határok kiterjesztése az Égei-tengertől az Indusig - épp úgy jellemzett, mint a jólét és a gazdagság növekedése, a tudomány fellendülése. Ám megélte ennek a birodalomnak a bukását, sőt anarchiába züllését, szétesését is. Életének és tevékenységének nagy részét homály borítja, de műveinek keletkezését és utóéletét is. Költeményeit sosem rendezte kötetbe, többnyire szűk baráti körben mondta el vagy olvasta fel őket, s így csak szájhagyomány útján terjedhettek. Tanítványai és tisztelői csak később állítottak össze belőlük gyűjteményeket, s ezek a gyűjtemények, minthogy utólagosak és nem teljesen megbízható forrásokon alapulnak - filológiailag pontatlanok, sokszor bizonyíthatatlan, hogy egyes darabjaik kitől származnak.
A program az EJI és az Artisjus (www.eji.hu www.artisjus.hu) támogatásával jött létre.
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Jegyszedő kerestetik!)
Április 30. péntek 19.00 CINEFEST-FILMKLUB
A CINEFEST MISKOLCI FILMFESZTIVÁL DÍJNYERTES FILMJEIBŐL

A belépés díjtalan.
Május 1. szombat 19.00 SZÍNHÁZ
VÖRÖS ISTVÁN: ÖRDÖGSZÁJ (ösbemutató)
- tragikus heppiend egyvégtében -

Vörösök fehérben (szemüveg mögött a szerző)
Mérei Viktor, asztalosmester - Gémes Antos
Borbála, Viktor szállásadónője - Kováts Kriszta
Tóth Ferenc, Borbála öccse - Lázár Balázs
Tóth József, Borbála öccse - Sándor Dávid
Sulyok Rózsi, varrónő - Várady Viki
Sulyok Margit, varrónő - Bakos Éva
Holzmann-né, Annuska, iskolaigazgatóné - Tallós Rita
Házigazda - Fintalaci
Az 1930-as évek kis magyar falujában játszódó tragikomédia furcsa párhuzamot mutat a mai magyar valósággal. A falu életét átszövi a pletyka és az erősödő antiszemitizmus, mindezt felerősíti egy idegen érkezése, aki itt akar megtelepedni. Magány, szerelem, intrika és a boldogság keresése, majd a megalkuvások sorozata – mindezekkel együtt a szerző szeretettel és némi keserűséggel nevetteti ki az alakjait: szóval magunkra ismerünk bennük.
Zeneszerző: Szirtes Edina Mókus
Jelmeztervező: Ruttka Andrea
Aszisztens: Kelecsényi Kriszta
Rendező: Kováts Kriszta

Várady Viki és Kováts Kriszta
A Kovátsműhely legújabb produkciója otthonra talált a Nyitott Műhelyben, ahol Fintalaci nemcsak a Műhely, de az előadás házigazdája és résztvevője is.
Köszönjük a Szerencsejáték Zrt, az Előadóművészeti Jogvédő Iroda (EJI) és a Nyitott Műhely támogatását.
Kérjük, hogy a korlátozott helyek miatt jelezze jegyigényét a
muhely@t-online.hu címen!
KOVÁTSMŰHELY PRODUKCIÓ
Belépődíj: 2.000 Ft (Jegyszedő kerestetik!)
























