NYITOTT MŰHELY hírlevél

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belépés

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 12 vendég van a webhelyen.
Címlap

Támogatás

 

Nagy örömünkre és megkönnyebbülésünkre egyre jelentősebb forrást jelenthetnek számunkra az 1% adományokból befolyt összegek. Ugyanakkor továbbra sem mondható, hogy más, eddig elérhető támogatásokra is hasonló biztonsággal számíthatnánk. Idén is létfontosságúak ezért az Önök adományai – ahogy az elmúlt évet, a 2012-13-as évadot is kizárólag ebből tudjuk időben indítani. Ezért kérjük, gondoljanak ránk továbbra is, és utalják Alapítványunk számára adóforintjaik 1%-át!  Előre is köszönjük, hogy hozzájárulnak a Műhely további működéséhez!

Adószámunk: 18257843-1-43.

A Nyitott Műhely Alapítvány számlaszáma: 12001008-00132381-00100007

 

 

Következő program:


Február 22. szerda 19.30 KAMARAMŰHELY - OLÁH KÁLMÁN-KLUB
 
OLÁH - BACSÓ - SZANDAI TRIÓ
 
 
Ebben az évadban, kéthavi rendszerességgel, két remek magyar jazzista klubjai váltják majd egymást az adott hónap egy-egy csütörtökén, itt, a Nyitott Műhelyben: Juhász Gábor gitárduó sorozata, ill. Oláh Kálmán duó-, trió-formációi. (Egy szólókoncertben is reménykedünk...)
Kálmán a következőt mondta egyik itteni koncertjét követően: Laci, értsd meg, én a Műhelyben tudok igazán kibontakozni! Sokszor gondoltunk már korábban is arra, hogy Kálmánt meg kellene nyerni, hogy rendszeresen szerepeljen a Műhelyben. E mondat elhangzásával bizonyossá vált: szándékaink fedik egymást.
Oláh Kálmán zenei tanulmányait a Bartók Béla Konzervatórium dzsessztanszakán végezte. 1990-ben alapította meg a Trio Midnightot, ezt az újító szellemű dzsessztriót, amely meghozta számára az elismerést, és amelynek köszönhetően rendszeresen lép fel nagyhírű dzsesszfesztiválokon. 1994-ben megalapította az Oláh Kálmán Szextettet, melyben élvonalbeli magyar muzsikusok játszottak, és játszanak ma is. Egyénileg neves külföldi zenészekből álló formációkban is gyakran fellép, előadói sokszínűségét jelzi, hogy szenvedélyesen feszegeti a zene határait, és csillapíthatatlan vággyal keresi az önkifejezés új formáit. Mesterien ötvözi a dzsessz, a népzene és a kortárs klasszikus zene elemeit. Oláh Kálmán 2006. szeptember 17-én Washingtonban a legrangosabb amerikai jazz-zeneszerzőverseny, a Thelonius Monk Jazz Composer's Competition fődíját vette át. Ezt a díjat a több száz műből kiválasztott egyetlen legjobbnak megítélt kompozíciójáért kapta, melyet a gálaesten Jacky Terrason, John Patittuci és Terry Lyne Carrington adott elő.
Oláh Kálmán - zongora
Bacsó Kristóf - szaxofon
Szandai Mátyás - bőgő
Belépődíj: 1.200 , diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Lili)
 

 
Február  23. csütörtök 19.00 DÍJÁTADÓ ÜNNEPSÉG és IRODALMI EST
„Enyhült lám a világ: nem megkövezik ma a nőket,
Megkavicsozzák csak – azt, ugye, látni muszáj.” (Várady Szabolcs)
 
NIZZAI KAVICS-DÍJ ÁTADÓ
- az idei díjazott: FINY PETRA, levélcsontvázak és hókiflik költője, aki anyanyelvi szinten beszél gyerekül,
és megtanítja az olvasót tudományos igénnyel szürcsölni, láblóbálni, bandzsítani, üveggolyót gurítani
- az estét vezényli: LACKFI JÁNOS örökös, önjelölt kavicsmester -

 
FINY PETRA: őszintén be kell vallanom

én szeretem, mikor valaki rossz arcú,
mert nem csúfította el a szépség,
és ha búcsúzik, kacsint tenyerével,
én szeretem, mikor valaki gyakran hümmög,
ám minden hümmögése mást jelent,
és ha a rágóból léggömböt fújva felrepül,
szeretem, mikor valaki úgy olvas,
hogy beleszippant könyvébe,
és mikor ordít, csak szuszogás hallatszik,
én nagyon szeretem,
azt, ami nem nagyon szerethető.
 
Hogy MI is ez a díj? 2001 novemberében jártam Nizzában, s egy marék gyönyörű kaviccsal tértem haza onnan: márványdarabot, üvegszilánkot, terrakottát, porcellánt, műkövet, pöttyös, foltos, kék, szürke, lila, vörös szikladarabokat csiszolt ilyenné a tenger. Egy-egy olyan barátomnak adtam aztán belőle, akinek a verseit szeretem, és a mai harmincas nemzedékbe tartozik. Később rájöttem, hogy egyfajta díj ez már voltaképpen, itt az ideje megalapítani. A kőhöz tehát díszdoboz is jár, s méltó az ilyesmit a legfőbb indoklással: magukkal a versekkel köríteni. Kavicsot hoztam tíz évre eleget, s hátha az évek során a kövekből felépül egy szubjektív és szolid, de lakható kis irodalmi épület. Az első díjátadásra 2004 novemberében került sor. A díjat, melyhez hangsúlyozottan NEM jár pénz, minden évben harminconéves költők vehetik át, akik már több mint tíz éve „a pályán fociznak”, s mégis, mint fiatalokat szokás őket lépten-nyomon felfedezni. Holott így a magam korabeli irodalmár az utánunk jövők, a huszonéves „valódi” fiatalok elől állja el a napot, szívja el a levegőt… Évről évre mindig ilyen korú, az asztalra már komoly dolgokat letett szerzőknek szeretném kiosztani a díjat, „ameddig az égi s ninivei hatalmak engedik, hogy beszéljek, s meg ne haljak”, úgyhogy voltaképpen az örök ifjúságot is remélem tőle: hetvenévesen is kénytelen leszek figyelni, mint „tempóznak” a pályájuk elején úszkálók. /Lackfi János, a díj alapítója/
 
 
Díjazottak:
2003: Szabó T. Anna, Imreh András, Jónás Tamás
2004: Ács József, Filip Tamás
2005: László Noémi, Szakács Eszter
2006: G. István László
2007: Lövétei Lázár László
2008: Gál Ferenc
2009: Tóth Krisztina
2010: Mesterházi Mónika és Molnár Krisztina Rita
Az est a MASZRE támogatásásval jött létre: www.maszre.hu
A belépés díjtalan.
 

 
Február 24. péntek 19.00 SZABADELVŰ ESTÉK
 
MIT JELENT, HOGY MAGYARORSZÁG AZ EU TAGJA?
MIT JELENT EURÓPAI POLGÁRNAK LENNI?
- meghívott előadók: Ara-Kovács Attila, Dérer Miklós és Hegedűs István, moderátor: Szentpéteri Nagy Richárd  -
 
Ara-Kovács Attila filozófus, újságíró. Az egyik elindítója volt 1981-ben az Ellenpontok című erdélyi szamizdat folyóiratnak. Évekig az Európa Kiadó, majd a Beszélő munkatársa, írásai újabban a Magyar Narancsban jelennek meg.
Dérer Miklós, külpolitikai elemző, a Manfred Wörner Alapítvány igazgatója.
Hegedűs István, szociológus, a  Magyarországi Európa Társaság elnöke, továbbá oktató az École Supérieure des Sciences Commerciales d’Angers (ESSCA) budapesti – angol nyelvű - nemzetközi szemeszterén. Fidesz alapító tag, 1989-ben részt vett az Ellenzéki Kerekasztal munkájában, a sajtó és a nyilvánosság kérdéseivel foglalkozó albizottság tagja volt. 1988-94 között parlamenti képviselő, a Fidesz külpolitikai szakértője. A pártot 1994-ben hagyta el.
 
 
Moderátor Szentpéteri Nagy Richárd, politológus
Facebook meghívó:
https://www.facebook.com/events/334711963234424/?context=create
A rendezvényen jelképes, 250,-Ft-os belépőt szedünk, a Nyitott Műhely terembérére.
 

 
Február 25. szombat este
 
SZT
 
Zártkörű rendezvény.


 
Február 26. vasárnak 17.30 IRODALMI EST
 
TÉLI JAK-SOLITUDE EST
- vendégünk: KATARZYNA SOWULA és JOHNATAN GARFINKEL -
 
 
18.00-18.15 Jean-Baptiste Joly az Akademie Schloss Solitude igazgatójának köszöntője
18.15-19.00 Katarzyna Sowula Nulla-nyolcszáz és Jonathan Garfinkel Jeruzsálem-projekt, a JAK Világirodalmi Sorozatában megjelenő könyvének bemutatója. A kötetekről a szerzőkkel beszélget: Csobánka Zsuzsa és Vári György
19.00-19.30 italszünet
19.30-20.30 A 2010/2011-es Solitude-ösztöndíjasok felolvasása és beszélgetés: Lina Mounzer, Csehy Zoltán, Nagy Ildikó Noémi
20.30 vacsora
A belépő 500,- Ft, amely magában foglalja a vacsorát, valamint a jegy ára beváltható JAK-os köteteket vásárlásakor.

JAK-Solitude Winter's Eve Reading and Book Launch
26th February 2012, 17.30, Nyitott Műhely (1123 Budapest XII. kerület Ráth György utca 4.)
18.00-18.15 Opening talk by Jean-Baptiste Joly, director of the Akademie Schloss Solitude
18.15-19.00 Book launch: Katarzyna Sowula's Zero--eight hundred and Jonathan Garfinkel's Ambivalence ("Jerusalem Project") in the JAK World Literature Series. Presented by Zsuzsa Csobánka and György Vári
19.00-19.30 drink break
19.30-20.30 Reading by the JAK-Solitude fellows of 2010/2011: Lina Mounzer, Zoltán Csehy, Ildikó Noémi Nagy
20.30 dinner
The entrance ticket costs 500 HUF. The price includes the dinner and everyone receives a voucher that can be used when buying JAK books at the event.
 

 
 

partnerek:

 

www.nca.hu

litera.hu





tilos.hu 

jozsefattilakor.hu





www.kalligram.com

www.magveto.hu

 

 


www.polinst.hu

gramofon.hu

fono.hu

bmc.hu

palatinuskiado.hu

liget.grafium.hu

noran.hu

typotex.hu

jelenkor.hu

www.nka.hu

www.budapest.hu

www.maszre.hu



visualpower.hu

www.mupa.hu

fhb.hu



abovostudio.hu

eji.hu

artisjus.hu

adform.hu

jmind.hu

 

Appendix Innovation Kft - Informatika