Antikváriumi ajánlat
REJTŐ JENŐ (P. HOWARD): A LÁTHATLAN LÉGIÓ
Nincs antikvárium, amelynek polcain ne bukkanna fel a Magvető Könyvkiadó gondozásában Albatrosz sorozatcím alatt megjelent Rejtő Jenő- (P. Howard-) regények egyike-másika. A Nyitott Műhely antikváriumában a ponyvairodalmat művészetté emelő Rejtő A Láthatatlan Légiója kapható.
„Hallották hírét a Láthatatlan Légiónak? Nem?
Akkor bizonyára sohasem jártak még olyan afrikai városban, amelyben helyőrség fekszik. Vagy ha jártak is ilyen városban, talán elkerülték azokat a kedélyes helyeket, ahová a szórakozni és verekedni vágyó szerény málhahordók, munka nélküli erőművészek és kedélyes közlegények járnak, hogy üres óráikat és kötekedő cimboráikat agyonverjék.”
A láthatatlan légió históriája a marokkói katonai parancsnokság estélyén kezdődik. Sir Oliver Yolland, Denham örökös grófja bármilyen ütődött angol aroisztokrata – az Angol Bank felügyelő bizottságának elnöke, a térdszalagrend és egyéb hasonló tisztség „tulajdonosa” –, annyit azért mégis tud, hogy az olaj érték. A marokkói katonai parancsnokság estéjén pedig életében először valami olyasmit kér, ami nem teljesülhetett azonnal. Az Urungi földjén, Szudán déli részében (ahol véget ér a sivatag) található petróleum megszerzéséhez nem kap segítséget sem az államtitkártól, sem az angol hadseregtől. Ezért nincs más választása (?), magánhadsereget szervez a feltételezett szaharai olajmezők meghódítására. Katonai ügyekben meglehetősen járatlan, ezért a nálánál sokkal tájékozatlanabb, de életrevaló titkárára bízza a szervezést, aki bárkit fölvesz a zsoldosok közé, akinek legalább az újraoltási bizonyítványa rendben van. Így aztán a hadseregben egyetlen igazi katona sem akad, s ez némiképp megnehezíti a kalandosnak ígérkező expedíció útját… (T. Zs.)
|
BOLESLAW PRUS: A FÁRAÓ
A nagy lengyel realista, Boleslaw Prus az ókori Egyiptomba kalauzolja az olvasókat: A fáraó cselekménye az időszámításunk előtti 11. század Egyiptomában játszódik. Főhőse a fiatal XIII. Ramszesz fáraó, aki válságos korszakban kerül trónra, országát mégis hatalmassá akarja tenni, és enyhíteni kíván az elnyomott, kiszolgáltatott parasztság sorsán. Felismeri, hogy a népet a főpap és a politikai vezető réteggé vált papi kaszt döntötte nyomorba. Herihor főpap azonban egyúttal külügyminiszter is, és jóval gyakorlottabb az államvezetésben a fiatal fáraónál. Ramszesznek egy igaz társa akadna Pentuer személyében, ő azonban fél minden kezdeményezéstől, hiszen tapasztalatból tudja, hogy a múltban is minden változásra a parasztok fizettek rá. A helyzet magában hordozza a tragikus véget, a regény végkicsengése mégsem tragikus, és nem csupán azért nem, mert a szerző mesteri kézzel eleveníti fel a társadalmi hátteret, megmutatja az egymással szembenálló rétegeket, megismertet bennünket az ország mindennapi életével, kultúrájával, vallásával, hanem mert az olvasó képet kap arról is, hogyan lesznek kénytelenek mégis bevezetni a reformokat éppen a legyőzött fáraó ellenségei.
A fáraó 1895-ben jelent meg, a regényből 1966-ban film is készült Jerzy Kawalerowicz rendezésében. (T. Zs.) SEBASTIAN HAFFNER: CHURCHILL ÉLETRAJZ
A klasszikus Martini-koktél kellékei: 6 cl gin, 4 cl száraz vermut és 1 szem zöld olajbogyó. Parázs vita zajlott (és zajlik) arról, hogy vajon keverve vagy rázva készül a jó Martini-koktél. James Bond híres mondása szerint rázva: "Rázza, ne keverje!" Somerset Maugham a keverés híve volt. Winston Churchill pedig – a világtörténelemhez hasonlóan – ezt a problémát is megoldotta. A rá jellemző nagyvonalúsággal és humorral, természetesen. A legenda szerint ugyanis Churchill úgy készítette a legendás koktélt, hogy tetemes mennyiségű gint töltött egy pohárba, majd rápillantott a polcon lévő vermutos üvegre és megitta a gint.Haffner Churchill-életrajzában azonban nemcsak a győztes vezetővel találkozhatunk, hanem a bukott emberrel. Félelmetes – és drámai – annak leírása, ahogyan Churchill három végzetes (közéleti, politikai és stratégai) bukás után is újra meg újra talpra áll. „A politika majdnem olyan izgalmas, mint a háború – és legalább olyan veszélyes – mondta egyszer egy újságírónak. A háborúban legfeljebb egyszer lövik le az embert, a politikában viszont gyakran.” Churchill munkássága óriási, mind fontosság, mind terjedelem tekintetében: könyvek, politika, hadsereg, festészet. Haffner életrajzának talán legnagyobb előnye – gördülékeny stílusa mellett – hogy Churchill életének kritikus (vagy éppen morálisan kérdéses) fordulópontjait is érthetővé teszi az olvasó számára. Mindezt pedig értékelés nélkül, pusztán az események alapos „körbevilágításával” éri el. „Aki javulni akar, annak változnia kell, aki pedig tökéletessé akar válni, annak nagyon gyakran kell változnia” – vetette oda Churchill egyik bírálójának, aki szemére hányta álláspontjának és politikai nézeteinek gyakori váltogatását. Nos, Haffner életrajzából kiderül, hogy Churchill valójában mindig ugyanaz volt. Személyisége és jelleme egyetlen sértetlen betontömbként csúszott végig az időn, kisgyerekkorától haláláig. Művész volt: jól írt és jól háborúzott. És – nem utolsó sorban – neki köszönhetjük Európát. Hogy miért? Olvassák el a könyvet.
Európa Kiadó, Mérleg-sorozat, Bp., 2003, 216 oldal, 1500 Ft.
|
A Nyitott Műhely megújult könyvtárával, antikváriumával, CD- és DVD-tárával, internetsarokkal és zenehallgatási lehetőséggel, továbbá régiség kereskedéssel várja régi és új látogatóit szeptembertől a Nyitott Műhely Kistermében.
A Műhely rendezvényein készült archivált hangfelvételek helyben meghallgathatók (szerkesztett részletek már most honlapunkon!), Szabó Sándor irodalmi estjeinken készült fotói is itt megtekinthetők.
Bejelentkezés szeptember 15-től Finta Lászlónál a muhely@t-online.hu e-mailcímen vagy a 214-06-76-os telefonszámon.


A klasszikus Martini-koktél kellékei: 6 cl gin, 4 cl száraz vermut és 1 szem zöld olajbogyó. Parázs vita zajlott (és zajlik) arról, hogy vajon keverve vagy rázva készül a jó Martini-koktél. James Bond híres mondása szerint rázva: "Rázza, ne keverje!" Somerset Maugham a keverés híve volt. Winston Churchill pedig – a világtörténelemhez hasonlóan – ezt a problémát is megoldotta. A rá jellemző nagyvonalúsággal és humorral, természetesen. A legenda szerint ugyanis Churchill úgy készítette a legendás koktélt, hogy tetemes mennyiségű gint töltött egy pohárba, majd rápillantott a polcon lévő vermutos üvegre és megitta a gint.























