ELŐHÍVÁS 101 (csak tervezett!)

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

ELŐHÍVÁS 101 (csak tervezett!)

TERÉZIA MORA: NAP MINT NAP
című kötetéről beszélget a sorozat négy állandó szereplője: Tóth-Czifra Júlia, Jánossy Lajos, Németh Gábor, Reményi József Tamás

Terézia Mora Nap mint nap című regényének alapanyagáról a Magyar Narancsban Nádori Lídiának adott interjúban így nyilatkozik:
„Nem állítanám, hogy a Fertő tó mellett felnőni mindenkinek maga a pokol – nekem az volt, szörnyű és abszurd. Látszólag nagyon különböző elnyomó rendszerek működtek egyszerre: a katolicizmus, a kommunizmus és a tradicionális, patriarchális paraszti világ. Mindez a nemzetiségek – magyar, sváb, horvát – közti feszültségekkel súlyosbítva. Körül voltál véve minden oldalról, a változás reménye nélkül. Minden represszív szisztémában és minden kirekesztő ideológiában közös, hogy elsődleges szándéka az individuum megsemmisítése. Márpedig én gyerekkoromtól igazi individualista voltam, és más célom sem volt, mint felnőni végre, és elmenni valahova, ami nem olyan, mint ez.”
Marion Wagner a Napkútban így vélekedik a könyvről:
„A regény, mely címében is idézi Ingeborg Bachmannt, nem csupán oldalszámát tekintve polifonikus nagyregény: Balzac, Bulgakov, Kafka, Joyce, Semprun felől érkezik, nagyon is európai ’Kulturgut’. Kellően konkrét, hogy felismerjük benne Európa mostját, és kellően művészi és rögzíthetetlen ahhoz, hogy ezen az „itt és most”-on túlmutasson egy lehetséges Kijárat felé.
És mire számíthatunk biztosan nap mint nap, ami elnyomja az emberi faj saját ’bábeli’ hangzűrzavarát? „Nap mint nap dél körül, valamint vasár- és ünnepnapokon szinte folyamatosan […] A park melletti templomban harangoznak.” Akármilyen bosszantó, monoton, kiüresedett, nem korunkhoz illő, de legalább biztos.”
Az Előhívás 2019-2020 őszi-tavaszi listáján voltak eddig:
Térey János: Paulus (ÚjPalatimus, 2001), Barnás Ferenc: A kilencedik (Magvető, 2006), Solymosi Bálint: Életjáradék (Kalligram, 2007), Garaczi László: metaXa (Magvető, 2006), Györe Balázs: Apám barátja (Kalligram, 2006), Terézia Mora: Nap mint nap (Magvető, 2006)

2018 márciusban volt 10 éves az Előhívás!

A 2019-2020-as őszi-tavaszi szemináriumban a résztvevők, Tóth-Czifra Júlia, Németh Gábor, Reményi József Tamás és Jánossy Lajos a magyar irodalom időben közelebb eső tájaira vetődnek. A 2000 és 2010 közötti kortárs magyar epika rendhagyó teljesítményeit hívják elő. Arra kíváncsiak, milyen formafeszegető, határátlépő szándékok érvényesülnek a korabeli szövegekben. Azt szeretnék megvizsgálni, a nyolcvanas évek prózafordulatát követő, a kísérletezési ambíciókkal teli epochéból mi hagyományozódott tovább, és mi szorult vissza. A jól látható jelekben megmutatkozó re-realista törekvések mellett vannak-e, maradtak-e alternatív poétikák. A következő beszélgetési körben olyan művek kerülnek az asztalra, amelyek erőteljes világteremtő erővel nyúlnak anyagukhoz; hangvételükben, nyelvi invencióikban nem alkotnak egységet. Az összeállított olvasmányjegyzék sokirányúságának értelmezése lehetőséget nyújt a tradíció többrétegűségének, gazdagságának, a kisebb fénybe került műveknek az újragondolására. Az eddigiekhez képest élesebb kritikai észrevételekre. A magyar élet legkülönbözőbb perspektívákból esélyes megértésére.
Az Előhívás 2019-2020 őszi-tavaszi listája:
Solymosi Bálint:
Életjáradék (Kalligram, 2007), Garaczi László: metaXa (Magvető, 2006), Györe Balázs: Apám barátja (Kalligram, 2006), Terézia Mora: Nap mint nap (Magvető, 2006), Kukorelly Endre: TündérVölgy (Kalligram, 2007), Lábass Endre: Felnőttláncfű (Noran, 2007), Tompa Andrea: A hóhér háza (Magvető, 2010)
Az Előhívás sorozatban havonta egyszer, hónap közepén, szerdán 19 órától Jánossy Lajos, Németh Gábor, Reményi József Tamás és Tóth-Czifra Júlia beszélget a Nyitott Műhelyben.
További alkalmak:
Szeptember 9.
Október 14.
November 11.
December 9.
Január 13.
Február 10.
Március 10.
Április 14.
Május 12.
Június 9.

Az ELŐHÍVÁS-sorozatban tárgyalt könyvek (+lapszámok, cikkek)

  1. 10 éves az Előhívás
  2. A LAP (A ’84-es kijárat, Dolog és Szellem, Polisz, Új Hölgyfutár)
  3. Balassa Péter és Csengey Dénes levélváltása (In: Csengey Dénes: A kétségbeesés méltósága)
  4. Bán Zoltán András és Radnóti Sándor levélváltása a politikai költészetről
  5. Barnás Ferenc: A kilencedik
  6. Barthes, Roland: Világoskamra – Jegyzetek a fotográfiáról
  7. Bereményi Géza: A svéd király
  8. „Berlin, drágám. Csukja be, kérem, a szemét.” (antológia, szerzők: Dalos György, Darvasi László, Eörsi István, Esterházy Péter, Földényi F. László, Garaczi László, Kertész Imre, Konrád György, Kukorelly Endre, Láng Zsolt, Márton László, Mészöly Miklós, Nádas Péter, Oravecz Imre, Parti Nagy Lajos, Petri György, Szijj Ferenc, Tolnai Ottó, Végel László, Vörös István)
  9. Bodor Ádám: Téli napok
  10. Csalog Zsolt – Heltai György: Hogyan kell forradalmat csinálni?
  11. Csalog Zsolt: A tengert akartam látni (Négy munkásportré)
  12. Csaplár Vilmos: Edd meg a barátodat!
  13. Császár István: Fejforgás
  14. Csoóri Sándor: A félig bevallott élet
  15. Csörsz István: Sírig tartsd a pofád
  16. Csurka István: Egy fogadó lelkivilága
  17. Déry Tibor: Ítélet nincs
  18. Déry Tibor: Kedves Bópeer!
  19. Eliot, T. S.: Káosz a rendben
  20. Ember Mária: Hajtűkanyar
  21. Eörsi István: Időm Gombrowiczcsal
  22. Esterházy Péter: Az olvasó országa
  23. Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló
  24. Fejes Endre: Rozsdatemető
  25. Fenyő Miksa: Az elsodort ország
  26. Földes Anita: Átéltem egy évszázadot – Utolsó interjúk Fejtő Ferenccel
  27. Galgóczi Erzsébet: Kinek a törvénye?
  28. Garaczi László: MetaXa
  29. Garaczi László: Plasztik
  30. Gerelyes Endre: Kilenc perc
  31. Gion Nándor: Virágos katona 
  32. Györe Balázs: Apám barátja
  33. György Péter: A hatalom képzelete
  34. György Péter: Az elveszett nyelv
  35. Hadas Miklós és Zeke Gyula: Egy fölösleges ember élete – Beszélgetések Vázsonyi Vilmossal
  36. Hamvas Béla: A világválság
  37. Hevesi András: A boulevard
  38. A Holmi utolsó száma
  39. Ignotus Pál: Jegyzetek a szabadságról
  40. Illyés Gyula: Oroszország
  41. Kardos G. György: Avraham Bogatir hét napja
  42. Karinthy Ferenc: Napló III. 1974-1991
  43. Kästner, Eric – Ottlik Géza, Molnár Ferenc műveinek tükrében
  44. Kazovszkij, El: Látáscsapda – Beszélgetések El Kazovszkijjal
  45. Kertész Imre: A néző – Feljegyzések 1991-2001
  46. Kertész Imre: Csacsifogat
  47. Király István: Napló
  48. Konrád György: A látogató
  49. Kornis Mihály: Hol voltam, hol nem voltam
  50. Koselleck , Reinhart: Az aszimmetrikus ellenfogalmak történeti-politikai szemantikája
  51. Krasznahorkai László: Az urgai fogoly
  52. Kukorelly Endre: Rom. A szovjetónió története 
  53. Lázár Ervin: A fehér tigris
  54. Lénárd Sándor: Római történetek
  55. Lengyel Péter: Nyár
  56. Lukács György: Levél a kísérletről 
  57. Mándy Iván ifjúsági könyvei
  58. Mándy Iván novellái (In: Előadók, társszerzők)
  59. Márai Sándor: Egy polgár vallomásai
  60. Mészöly Miklós: Céline ürügyén
  61. Mészöly Miklós: Koldustánc
  62. Mészöly Miklós: Saulus
  63. Mészöly Miklós: Párbeszédkísérlet (kérdező: Szigeti László)
  64. Miłosz, Czesław: A Jelenkor Czesław Miłosz-blokkja
  65. Moldova György: A Szent Imre-induló
  66. Móricz Zsigmond: Gyalogolni jó
  67. Nádas Péter: Világló részletek
  68. A Napló című szamizdat
  69. Nappali ház
  70. Oakeshott, Michael: Konzervatívnak lenni
  71. Orbán Ottó: Barbarus utazásai
  72. Orbán Ottó: Színpompás ostrom
  73. Ortega y Gasset, José: A tömegek lázadása
  74. Petőfi Sándor: Útirajzok
  75. Petri György: Magyarázatok M. számára
  76. Petri Györggyel, Beszélgetések
  77. Pompeji
  78. Réz Pál: Bokáig pezsgőben
  79. Rubin Szilárd: Aprószentek
  80. Rubin Szilárd: Csirkejáték
  81. Sándor Iván: A vizsgálat iratai (Tudósítás a tiszaeszlári per körülményeiről)
  82. Sánta Ferenc: Isten a szekéren
  83. Schein Gábor: Esernyők a Kossuth téren
  84. Solymosi Bálint: Életjáradék
  85. Spiró György: Jámbor Judit: Amíg játszol – Beszélgetés Spiró Györggyel
  86. St.Turba Tamás: FIKA
  87. Szabó Dezső és József Attila Babits-„mészárlatai” és József Attila gúnyverse
  88. Szentkuthy Miklós: Frivolitások és hitvallások
  89. Szilágyi István: Kő hull apadó kútba
  90. Szilágyi János György: ENIGMA, 2016/87-88.: Egzisztenciális tudomány – Interjú Szilágyi János Györggyel
  91. Szőnyei Tamás: Titkos írás 1-2. – Állambiztonsági szolgálat és irodalmi élet 1956-1990
  92. Takáts József: A megfelelő ötvözet
  93. Tamás Gáspár Miklós HVG-ben megjelent cikke nyomán kialakult vita
  94. Tamás Gáspár Miklós: Búcsú a jobboldaltól, Búcsú a baloldaltól
  95. Tar Sándor: A 6714-es személy
  96. Térey János: Paulus
  97. Tolnai Ottó: Költő disznózsírból
  98. Vajda Mihály: Szög a zsákból
  99. Végel László: Bűnhődés – Naplóregény
  100. Végel László: Exterritórium
    Esőnap nincs, de a változtatás jogát fenntartjuk!
    Az Előhívásról bővebben: http://www.litera.hu/dosszie/elohivas
    A Litera és a Nyitott műhely másik sorozatáról, az Írómoziról bővebben: http://www.litera.hu/dosszie/iromozi
    Litera – az irodalmi portál * http://www.litera.hu/ * litera@litera.hu
    A program az NKA támogatásával jött létre.
    A belépés díjtalan.
2020 június 19

Részletek

Kedzés: 2020. 06. 19. – 19:00
Vége: 2020. 07. 24. – 23:30