KONCERT // MELODIES AND HARMONIES

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

KONCERT // MELODIES AND HARMONIES

JOE FRITZ – ROBERT SZILI – RADICS JÓZSEF TRIÓ

A trio idei első eseménye a “Melodies and Harmonies” lemez műsorával. Igazi művészhelyen akusztikus jazz.

Joe Fritz zenészcsaládból származik, nagyapja hegedült (az Aranyszarvas étterem prímása volt), édesapja klarinétozott, nővére pedig zongorázott, így ő maga is korán a zene világába csöppent. Hét évesen kezdett hegedülni.. Tizenkét évesen talált rá valódi hangszerére, a klarinétra, melyhez azóta sem lett hűtlen, emellett játszik fuvolánszaxofonon. Rengeteg formációban játszott ill. játszik: Pannon Jazz Group, Pannon Jazz Stars, Bohém Ragtime Band, Freemen Jazz Band, Fritz-Gáspár Duo, Fritz-Marosi Quartet, Fritz-Marosi-Molnár Trio, stb., de legfontosabb zenekara a saját maga által vezetett Fritz Jazz Band, más néven Joe Fritz Band, Joe Fritz Trio. Már igen fiatalon jazzklubokat vezetett, négy éven át Dunakeszin a 424-est, majd három évig a Zrínyi utcai Budapest Swing Klubot ill. a Gramofon külsős szerzőjeként jazzkritika-írásban is gyakorolta magát. 1996-ban egy párizsi nemzetközi klarinétversenyen több nemzetközi hírű jazzklarinétossal került kapcsolatba (Buddy DeFranco, Paquito D’Rivera, Eddie Daniels), és ettől kezdve már folyamatos kapcsolatot ápolt a szakma legnagyobbjaival. 1997-ben Joe Fritz – hiába hívták – nem ment ki Amerikába továbbtanulni, mert az évi 14 ezer dolláros tandíjat nem tudta volna kifizetni. 1998-ban Mazura Jánossal Olaszországban a Garda-tónál utcazenész fesztivált (pontosabban megosztott első díjat) nyert. A díj egy tuba volt. A magyar zenei piacon egyedülálló módon a jazzklarinétozás legnagyobb alakjainak tiszteletére zenekarával lemezsorozatot készített. Ennek első tagja a 2006-os Joe Fritz Band: Salute to Benny Goodman, ezt követte a Joe Fritz – I remember Hank, Salute to Henry Mancini, majd 2008-ban a Salute To The Norman Granz Sessions. A Joe Fritz Trio 2012-ben jelentkezett a saját nevével fémjelzett újabb albummal. Joe Fritz saját albumain túl még további több mint 20 lemez elkészítésében működött közre (ezek között egy sem volt operett), játszott Cseh Tamás egyik albumán is, valamint a 6:3 avagy, Játszd újra Tutti című filmben. Az elmúlt években főként az Egyesült Államokban és Ausztráliában muzsikált.
Egy kis ízelítő zenéjéből:
https://www.youtube.com/watch?v=WxvTDfOueAk
https://www.youtube.com/watch?v=dr2Z806GCbE
Joe Fritz klarinét
Szili Róbert gitár
Radics József bőgő
Belépődíj: 1.500, diák: 1.200 Ft (Önkéntes jegyszedő: Balogh László Bacilus)

2023 március 11

Részletek

Dátum: 2023. 03. 11.
Időpont: 20:00 - 23:00