A Dodeskaden Kiadó és a Nyitott Műhely örömmel tudatják, hogy megjelent
SZABÓ TAYLOR TIBOR: RIDEGTARTÁS
– kutatások és rombolások –
című posztumusz verseskötete
FILOZÓFIA, KÖLTÉSZET, BÖRTÖN
egy favágó-olajfúró ember ember elleni munkái
Nem jó ezeket verseket olvasni. Az ember gondos munkával összeügyeskedi, -hazudja magának a saját kis világát, aztán jön valaki, aki azt mondja, hogy hibát hibára halmozol, meg hogy életfogytig bezárva maradsz, önmagad smasszer nélküli börtönében. A baj az, hogy igaza van.
/…/
Az Árgushoz küldött levelén nem is az újbóli felbukkanása miatt lepődtem meg, hanem hogy verseket is küldött. „Tudod, már az egyetem alatt kezdtem el írni, de nem volt bátorságom megmutatni senkinek. Egyedül te vagy az ismerőseim közül, aki ilyesmivel foglalkozol, úgyhogy azt csinálsz velük, amit akarsz…”
/Tódor János/
/…/
Az Árgushoz küldött levelén nem is az újbóli felbukkanása miatt lepődtem meg, hanem hogy verseket is küldött. „Tudod, már az egyetem alatt kezdtem el írni, de nem volt bátorságom megmutatni senkinek. Egyedül te vagy az ismerőseim közül, aki ilyesmivel foglalkozol, úgyhogy azt csinálsz velük, amit akarsz…”
/Tódor János/
A disputa meghívott vendégei:
Várady Szabolcs – költő, szerkesztő
Barcs Miklós – zenész, író
Bezsenyi Tamás – kriminológus,
Böcskei Balázs – politológus,
Tódor János – szerkesztő
Moderátor: Baranyai László – író
A fehérvári kötődésű, 1954-ben született és 2018-ban elhunyt, kalandos életű Szabó Taylor Tibor hátrahagyott verseit Tódor János író szerkesztette kötetté Ridegtartás címmel. Az Előszót szintén ő írta, a rövid, de találó ajánlás pedig Baranyai László szerzeménye. A könyvet és annak borítóját Ivanics Zsolt tervezte, az illusztrációk Selmeczi Mátyásnak köszönhetőek.
Közreműködik : Ujj Zsuzsi és Darvas Kristóf
A belépés díjtalan (de minden támogatás örömmel és köszönettel fogadunk).Utószó:
A szerző érettségi után egy tejüzemben dolgozott, aztán csillés volt a pécsi uránbányában, favágó Kanadában, olajbányász egy atlanti-óceáni olajfúró platformon, taxisofőr Észak-Írországban. Később tűzifát árult Adonyban és környékén, végül pedig éjszakai árufeltöltőként egy áruházlánc dunaújvárosi üzletében szorgoskodott. Közben jogot tanult Pécsett, aztán filozófiát a torontói egyetemen, ahol egy, Kropotkinról írt dolgozatával ösztöndíjat nyert a portugáliai Universidade de Coimbra nemzetközi anarchizmus kurzusára. Maradása sehol se volt, mindenhonnan továbbállt előbb-utóbb, csak a börtönből nem, merthogy élete alkonyán ott is eltöltött kevéske időt. Közben írt, láthatólag nem az irodalmi siker reményében, hanem kényszerből, vagy talán önterápiás célzattal, az esetleges majdani olvasó igényeit a legkevésbé sem tartva szem előtt. Szövegei első pillantásra némiképp cizellálatlan benyomást keltenek, noha igazából van bennük műgond, csak nem mindig az a fajta, amihez szokva vagyunk. Vegyük például a mi a fasz van a pinával című költeményt, amely nem virágének, mint hinnénk, hanem életkép. A szerző egy pláza főutcáján foglal helyet, és a mellette ülő hajléktalanoknak a női szépség tárgyában folyó dialógusát hallgatja akarva-akaratlanul. Idézni nem érdemes belőle, a szöveg csak a maga egészében működik, úgy viszont emberi egzisztenciánk gyökeréig hatoló kérdéseket képes megfogalmazni a szemközti boltban dolgozó eladólány intim pirszingjének létére vagy nemlétére vonatkozólag. Sz. T. T. bölcseleti erudíciója minduntalan előtüremkedik a versbeszéd pókhálófinom szövedéke alól, egyik kedvencem az Arisztotelésznek és Furmann Imrének ajánlott anyázó szillogizmus című elégia: „ennek a kutyának / kölykei vannak / anyakutya / tehát a te anyád – / példálóztam a / logika vizsgán / / a tiéd bazmeg! / replikázott villogó / szemekkel a római / szenátor frizurás adjunktus”. Legnagyobb gyönyörűségét az olvasó az effajta szövegekben leli, viszont a kötet egészére nem ezek a jellemzők, hanem például a vagyogatunk című Sartre-parafrázis: „van a létezésnek célja / dring an sicht / a semmi mint az öncélú / vagyás kényszere – / akár a kétségbeesett / levegővétel fuldoklás közben”. Sz. T. T. maroknyi verse minél többször olvasom, annál inkább megragad, mögülük pedig rendkívüli, ám megzabolázhatatlan intellektus és sehová be nem passzítható személyiség dereng elő. Költőnk egymástól gyökeresen eltérő helyszínek és élethelyzetek hosszú sorát próbálta végig, megmaradni egyikben sem tudott. Tanulmányozta a társadalmi lét ontológiáját, és rájött, hogy ővele az nem kompatibilis, se így, se úgy. Hogy miért, az nem kérdés. A kérdés inkább az, hogy mért nem vagyunk ilyenek mindannyian.
Váncsa István kritikája az ÉS-ben
Moderátor: Baranyai László – író
A fehérvári kötődésű, 1954-ben született és 2018-ban elhunyt, kalandos életű Szabó Taylor Tibor hátrahagyott verseit Tódor János író szerkesztette kötetté Ridegtartás címmel. Az Előszót szintén ő írta, a rövid, de találó ajánlás pedig Baranyai László szerzeménye. A könyvet és annak borítóját Ivanics Zsolt tervezte, az illusztrációk Selmeczi Mátyásnak köszönhetőek.
Közreműködik : Ujj Zsuzsi és Darvas Kristóf
A belépés díjtalan (de minden támogatás örömmel és köszönettel fogadunk).Utószó:
A szerző érettségi után egy tejüzemben dolgozott, aztán csillés volt a pécsi uránbányában, favágó Kanadában, olajbányász egy atlanti-óceáni olajfúró platformon, taxisofőr Észak-Írországban. Később tűzifát árult Adonyban és környékén, végül pedig éjszakai árufeltöltőként egy áruházlánc dunaújvárosi üzletében szorgoskodott. Közben jogot tanult Pécsett, aztán filozófiát a torontói egyetemen, ahol egy, Kropotkinról írt dolgozatával ösztöndíjat nyert a portugáliai Universidade de Coimbra nemzetközi anarchizmus kurzusára. Maradása sehol se volt, mindenhonnan továbbállt előbb-utóbb, csak a börtönből nem, merthogy élete alkonyán ott is eltöltött kevéske időt. Közben írt, láthatólag nem az irodalmi siker reményében, hanem kényszerből, vagy talán önterápiás célzattal, az esetleges majdani olvasó igényeit a legkevésbé sem tartva szem előtt. Szövegei első pillantásra némiképp cizellálatlan benyomást keltenek, noha igazából van bennük műgond, csak nem mindig az a fajta, amihez szokva vagyunk. Vegyük például a mi a fasz van a pinával című költeményt, amely nem virágének, mint hinnénk, hanem életkép. A szerző egy pláza főutcáján foglal helyet, és a mellette ülő hajléktalanoknak a női szépség tárgyában folyó dialógusát hallgatja akarva-akaratlanul. Idézni nem érdemes belőle, a szöveg csak a maga egészében működik, úgy viszont emberi egzisztenciánk gyökeréig hatoló kérdéseket képes megfogalmazni a szemközti boltban dolgozó eladólány intim pirszingjének létére vagy nemlétére vonatkozólag. Sz. T. T. bölcseleti erudíciója minduntalan előtüremkedik a versbeszéd pókhálófinom szövedéke alól, egyik kedvencem az Arisztotelésznek és Furmann Imrének ajánlott anyázó szillogizmus című elégia: „ennek a kutyának / kölykei vannak / anyakutya / tehát a te anyád – / példálóztam a / logika vizsgán / / a tiéd bazmeg! / replikázott villogó / szemekkel a római / szenátor frizurás adjunktus”. Legnagyobb gyönyörűségét az olvasó az effajta szövegekben leli, viszont a kötet egészére nem ezek a jellemzők, hanem például a vagyogatunk című Sartre-parafrázis: „van a létezésnek célja / dring an sicht / a semmi mint az öncélú / vagyás kényszere – / akár a kétségbeesett / levegővétel fuldoklás közben”. Sz. T. T. maroknyi verse minél többször olvasom, annál inkább megragad, mögülük pedig rendkívüli, ám megzabolázhatatlan intellektus és sehová be nem passzítható személyiség dereng elő. Költőnk egymástól gyökeresen eltérő helyszínek és élethelyzetek hosszú sorát próbálta végig, megmaradni egyikben sem tudott. Tanulmányozta a társadalmi lét ontológiáját, és rájött, hogy ővele az nem kompatibilis, se így, se úgy. Hogy miért, az nem kérdés. A kérdés inkább az, hogy mért nem vagyunk ilyenek mindannyian.
Váncsa István kritikája az ÉS-ben
