ahol a kultúra történik
Módosítás vagy leiratkozás: Kattintson ide!
Műhelymonológok

A nagy világon e kívűl nincsen sármodra hely

Tovább a blogra

archív programok:

április 30. szerda 19:30
UNESCO JAZZ VILÁGNAP

GYÁRFÁS ISTVÁN - JUHÁSZ GÁBOR DUÓ


Gyárfás István gitáros a fiatalabb muzsikusgeneráció jeles képviselője. Diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén szerezte. Másfél évtizede alakította trióját, amellyel 1995-ben elkészítette Live At The Jazz Café című első CD-jét. Gyárfás zenei példaképei Wes Montgomery és más mainstream jazz óriások. Deseő Csabával az utóbbi években rendszeresen lépnek fel együtt, ilyenkor a trió kvartetté bővül. Hazai koncertek mellett nagy sikerrel szerepeltek a közelmúltban Ausztriában, Dániában, Németországban és Romániában.
Juhász Gábor
 Gramofon- és Artisjus-díjas jazz gitáros. Alapító tagja a Tin-Tin kvartettnek, közreműködöje számos neves jazz zenész lemezének. Saját neve alatt 2002-ben jelent meg lemeze a dán Palle Mikkelborg-gal közösen, 60/40 címmel. 2006-ban megalapította a Juhász Gábor Triót, melynek eredeti felállásában Borlai Gergö dobolt és Papesch Péter basszusgitározott. 2008-ban jelent meg Fények című CD-jük. Jelenleg a Juhász Gábor Quintet, a Juhász Gábor Trió és a Samsara együttes tagja, részt vesz a Szalóky Ági és Marosán Erika projektjeiben. 1990-óta tanít, jelenleg a Bartók Béla Zenemüvészeti Szakközépiskola Jazz Gitár szakán.
Belépő: adomány jellegű

április 29. kedd 19:00
LÁBJEGYZET IRODALMI MŰVEKHEZ ÉS ÜGYEKHEZ 3. RÉSZ

TANÁR ÉS ISKOLA A XX - XXI. SZÁZAD MAGYAR IRODALMÁBAN
- a beszélgetés résztvevői: Csobánka Zsuzsa író, Szabolcsi János tanár és Szilágyi Márton irodalomtörténész, az est moderátora Szilágyi Zsófia irodalomtörténész -


A magyar irodalom legendás tanárfiguráiról is beszélgetni fogunk: a Tanár úr kéremtől az Aranysárkányig, a Nero és a VII. a-tól a Bébi, avagy az első szerelemig. (Szilágyi Zsófia)

Februárban új sorozat indult a Nyitott Műhelyben – minden hónap utolsó keddjén lábjegyzeteket
fűzünk irodalmi ügyekhez és művekhez.
Nem egyetlen műről vagy szerzőről beszélünk, hanem egy-egy jelenségről,
összekapcsolva kortársat és klasszikust, illetve az irodalomtörténészek, szerkesztők, írók és kritikusok szempontjait.
Harmadik alkalommal témánk: Tanár és iskola a XX - XXI. század magyar irodalmában. A beszélgetés résztvevői: Csobánka Zsuzsa író, Szabolcsi János tanár és Szilágyi Márton irodalomtörténész. Az est moderátora Szilágyi Zsófia irodalomtörténész.
"Nem tudok semmit. Ez elég különös, ha figyelembe veszem, hogy huszonnyolc éve állandóan tanítok. Nem mondom, ismerem Horatiust. Egy közepes latin szöveget, idegen szöveget is, fennakadás nélkül elolvasok. [...] Mindent egybevetve, a filológiai tudásom semmi. Mentől tovább tanítok, annál kevesebbet tudok." (Márai Sándor: Bébi vagy az első szerelem)
"Levette a szemüvegét, és megtörülte a szemét, mert neki is könny buggyant ki a pillái közül.
- Lennétek csak tanárok - mondta.
Erre egy kicsit mindenkiben megállott a nevetés.
Valóban, tanár lenni. Ennél nagyobb átkot nem mondhat senki. Ebben a világban." (Móricz Zsigmond: Forr a bor)
"Nincs az a színész, az az ünnepelt hőstenor, kit oly élesen bírálnának a színházi kritikusok, ezek a fáradt, kiábrándult emberek. Az ő kritikusainak, a diákoknak a szeme kegyetlen volt, agya friss, ösztöne szűzien ősi. Nemcsak az óra alatt játszott nekik, hanem azután is, hogy elment haza, ők pedig gondolatban szövögették azt, amit láttak, hallottak tőle. Ennek az előadásnak sohase szakadt vége." (Kosztolányi: Aranysárkány)
"Bekukucskáltam, Olgi néni a magyar balladairodalom egyik gyöngyszemének ritmikájára próbálta felhívni az osztály szíves figyelmét, szétzilált hajjal, extázisban csapkodta az első padot: "HAR!-madszor BE!-mene SZÉP!-gyönyörű MÁT!-ka...", az osztály pedig engedelmes, egyhangú, méla bőgéssel, ritmustalan, mély fahangon hadarta válaszul: "amamó-mememe-mémömömű-máma".(Garaczi László: Pompásan buszozunk)
Facebook ajánló: https://www.facebook.com/events/1469666919932864/
A további estek témái: Vannak-e Móricznak rokonai?
A rendezvényt támogatja: az NKA és a Summa Artium
A belépés díjtalan.

április 29. kedd 17:00
BUDAPESTEN TÖRTÉNIK - A 2000 FOLYÓIRAT BESZÉLGETÉSSOROZATA

SÉTA


Eseményfotó: Szilágyi Lenke

Ezen a napon különös budapesti séták megálmodóival ismerkedhetnek meg a látogatók.
Beszélgetőtársaink: Kemény Mária, Lénárd Anna (Bupap), Maczó Balázs (Miénk a Ház), Merker Dávid (Hosszúlépés), Somogyi Levente (BudapestScenes).
A beszélgetést Török András vezeti.
A sétatársaságok jóvoltából buszos és gyalogos sétákra sétautalványokat sorsolunk ki! 
Az est fb-oldala: https://www.facebook.com/events/681166138589547/
A sorozat támogatója a Budapest Bank Budapestért Alapítvány és a Summa Artium.
A belépés díjtalan!

április 28. hétfő 19:00
ÍRÓMOZI

A VADÁSZAT - BABICZKY TIBOR VÁLASZTÁSA
- a vetítést követően az íróval Nagy Gabriella, a litera.hu szerkesztője beszélget
-



Az Írómozi új évadának második vendége Babiczky Tibor - Film: A vadászat, rend. Thomas Vinterberg, 2012, beszélgetőtárs: Nagy Gabriella



A vadászat (Jagten / The Hunt) - színes, feliratos, dán filmdráma, 115 perc, 2012, rendező: Thomas Vinterberg, forgatókönyvíró: Tobias Lindholm, Thomas Vinterberg, zeneszerző: Nikolaj Egelund, operatőr: Charlotte Bruus Christensen, szereplők: Mads Mikkelsen (Lucas), Thomas Bo Larsen (Theo), Lasse Fogelstrom (Marcus). Alexandra Rapaport (Nadja)
A nemrég elvált Lucas egy vidám baráti társaság megbecsült tagja, gondoskodó apa, megbízható munkatárs. Egy óvodában dolgozik asszisztensként, szereti a munkáját, és a gyerekek, kollégák is kedvelik őt. Egyik kolléganőjével randizni kezd, és úgy tűnik, magánélete is mederbe kerül. A harmonikus hétköznapok azonban egy pillanat alatt omlanak össze egy apró füllentés hatására: az egyik kislány, legjobb barátja gyermeke az óvodában azt mondja, hogy Lucas tett vele valamit. A gyermeki hazugság visszafordíthatatlan károkat okozva szabadul el, a magára maradó, védtelen Lucas pedig értetlenül áll az események előtt.
A Litera irodalmi portál és a Nyitott Műhely írói filmklubjában kortárs írók kedves filmjeit láthatják havi egy alkalommal. A vetítések után - mint klasszikus filmklubban - beszélgetések következnek, amelyekben nem csak vendégeink vallanak filmmel kapcsolatos gondolataikról, de számítunk a jelenlévő közönség aktív értelmezői részvételére is.
Az esemény a Facebookon.
Az Írómoziról további részleteket tudhat meg dossziénk anyagaiból.
További alkalmak:

2014. május 28. szerda - Vendég: Oravecz Imre, beszélgetőtárs: Jánossy Lajos
2014. június 11. szerda - Vendég: Kovács András Ferenc, beszélgetőtárs: Keresztury Tibor
A program az NKA és a Summa Artium támogatásával jött létre.
Belépődíj: 500 Ft

április 26. szombat 19:00
KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ

NEMES GABRIELLA: VISSZATEKINTÉS
- Vékás Magdolna tanítványai 1. -



Vékás Magdolna az Alternatív Közgazdasági Gimnázium fotótanára. Diákjai a nyár folyamán folyamatosan mutatkoznak majd be a Nyitott Műhelyben önálló kiállításaikkal.
Nemes Gabriella munkái láthatók legelőször.
A kiállítás megnyitja: Drégely Imre fotóművész
Megtekinthető: 2014. május 20-ig
A program a Summa Artium támogatásával jött létre.
A belépés díjtalan.

április 25. péntek 19:30
IRODALMI EST A KISTEREMBEN

FELOLVASÁS ÉS BESZÉLGETÉS BENCSIK ORSOLYA, FARKAS WELLMANN ENDRE, NYERGES GÁBOR ÁDÁM és SZOLCSÁNYI ÁKOS KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL



A program a Doktoranduszok Országos Szövetsége Irodalomtudományi Osztály I. konferenciájának részeként valósul meg.
A program a Summa Artium támogatásával jött létre.
A belépés díjtalan.

április 25. péntek 19:00
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ

Magyarhangok: LUX ÁDÁM és GACSAL ÁDÁM - Mentalista és Harry Potter az üvegfalon túl
- beszélgetőtárs: Keönch Anna
-



Lux Ádám többek között az Esmeralda c. sorozatban Jose Armandó, azaz Fernando Colunga, a Gyilkos elmék c. sorozatban Thomas Gibson, a narancsvidék c. sorozatban Peter Gallagher és a mentalista c. sorozatban Simon Baker-nek kölcsönözte a hangját.
Gacsal Ádám a Harry Potter sorozat címszereplőjeként volt Harry, azaz Daniel Radcliffe, a Misfits c. sorozatban Nathan, azaz Robert Sheehan, az Alkonyat sorozat Jacobjának és egyéni filmekben Anton Yelcin hangja.
Ez csak pár "morzsa" a munkásságukból, a sok száz szinkron - főszerep közül, amelyet a két színész csinált. Szeretettel várunk mindenkit, lehet kérdezni, belefolyni a beszélgetésbe, hiszen ezért találkozunk Velük, és mivel ez közönségtalálkozó, így a rajongók és érdeklődők kérdéseit várjuk nagy szeretettel :)
Az est szervezője: Keönch Anna
https://www.facebook.com/events/1410599155874895/1410599162541561/?notif_t=like
A program a Summa Artium támogatásával jött létre.
Belépődíj: 900 Ft.

április 24. csütörtök 19:30
KONCERT

A.M.P.
- egy vadiúj zenekar három nagykaliberű fiatal zenésszel -



Az A.M.P. (Ajtai-Miklós-Pozsár) tagjai már a Jazz Tanszakon megunták a mainstream jazz megkövesedett mintáit és egymást inspirálva-hergelve kezdtek érdeklődni a szabad improvizáció és a kortárs zene iránt. Azóta rengeteg formáció adott teret lendületes kísérletezésüknek és szinte mindenki játszott - vagy épp rendszeresen játszik - velük a magyar free-jazz szcénából: Dresch Mihály, Gadó Gábor, Grencsó István, Geröly Tamás, Mezei Szilárd, Nigun stb...



Közös formációjukkal, saját kompozícióikon kívül a 60-as évek zongora központú free jazz világának klasszikus darabjait gondolják újra önálló felfogásban..
Ajati Péter - bőgő
Miklós Szilveszter - dob
Pozsár Máté - elektromos zongora
A program a Summa Artium támogatásával jött létre.
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

április 23. szerda 19:00
NŐI KEREKASZTAL

 EGÉSZSÉGÜGY - 4. BESZÉLGETÉS



A kormánypártokat és a demokratikus ellenzéki pártokat kértük fel, hogy delegáljanak női politikusokat a női kerekasztal-beszélgetés harmadik részére, amely a Nők a közéletben kérdését fogja körbejárni.
Eddig: Pusztai Erzsébet – MoMa, Gy. Németh Erzsébet – DK,
Ungár Klára – SZEMA,  Vargha Nóra – Liberálisok,
Poller Etelka – Civil Női Kormány

Moderátor: Betlen Anna.
Az esemény sajtónyilvános, videófelvétel is készül.
A program a Summa Artium támogatásával jött létre.
Belépődíj: 400 Ft

április 19. szombat 16:00
IRODALMI KURZUS

JAK TANULMÁNYI NAPOK 2. NAP



A kétnapos minikonferencia célja, hogy beszélgetésekkel, előadásokkal és felolvasásokkal járja körül az adaptációk kulturális és mediális jellegzetességeit a filmtől a színházon át az irodalomig.

Szombat
16.00 Csobánka Zsuzsa irodalomtanítás és adaptáció kontextusairól
17.00 Gáspár Ildikó a dramaturgiai formák és színpadi szituációk adaptációs kérdéseiről
18.00 "áció, táció, adaptáció" felolvasás

A program az NKA és a Summa Artium támogatásával jött létre.
Zártkörű rendezvény.

április 18. péntek 15:00
IRODALMI KURZUS

JAK TANULMÁNYI NAPOK 1. NAP



A kétnapos minikonferencia célja, hogy beszélgetésekkel, előadásokkal és felolvasásokkal járja körül az adaptációk kulturális és mediális jellegzetességeit a filmtől a színházon át az irodalomig.

Péntek
15.00: Gyáni Gábor a történelem adaptálásáról
16.00 Gelencsér Gábor a magyar filmes adaptációk hagyománytudatáról
17.00 Sepsi László a kortárs filmek adaptációs kérdéseiről
18.00 Szilágyi Zsófia Móricz és Kosztolányi adaptációs technikáiról

A program az NKA és a Summa Artium támogatásával jött létre.
Zártkörű rendezvény.

április 17. csütörtök 19:30
KONCERT

ÁVÉD QUARTET


Egy szupergroup klasszikus tünetei mutatkoznak a formáción

BMC ajánló: “A zenekar jelenlegi formájában 2013-ban jött létre. A számtalan hazai formációban közreműködő Ávéd János, Horváth Balázs és Sárvári Kovács Zsolt a jazz irányából, az itthoni orgona-élet meghatározó alakja, a Gramofon-díjas Fassang László pedig a klasszikus zenei hagyományok felől közelít egy közös, stílusfüggetlen zenei nyelv megvalósításához. Műsorukban jól megfér egymás mellett Messiaen, Bartók, vagy Bach zenéje, jazz sztenderdek, szabad improvizációk illetve saját kompozíciók, de ezekben szándékosan nem gyömöszölik egymásba a különböző műfajokat, inkább lecsupaszított zenei elemekből kísérelnek meg új hangzást építeni.
Ávéd János – szaxofon
Fassang László – zongora, rhodes
Horváth Balázs – bőgő
Sárvári-Kovács Zsolt – dob
A program a Summa Artium támogatásával jött létre.
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Peti)

április 16. szerda 20:00
A KISTEREMBEN: IRODALMI EST - ZENÉVEL

OMAR KHAJJÁM: RUBÁIJÁT
- előadják: Samíra Sínaí perzsául, Orosz Antal szavakkal és énekkel, Lábos Szabolcs húros hangszeren és Fábri Bence ütőhangszeren, a magyarított négysorosok Sziklay Andor fordításai -



A program a Summa Artium támogatásával jött létre.
Belépődíj: tetszőleges (támogatásképp)

április 16. szerda 18:00
KÖNYVBEMUTATÓ

A Kalligram Könyvkiadó és a Nyitott Műhely örömmel tudatják, hogy megjelent

KERÉKGYÁRTÓ ISTVÁN: HUROK - pénzmagyar című kötete
- a műből Máté Gábor olvas fel, a szerzővel Mészáros Sándor beszélget -



Kerékgyártó új könyve – akár az előző, a Rükverc, mely színházi darabként is sikert aratott – napjainkban játszódik. A szerző kegyetlenül éles reflektorfénnyel pásztázza a magyar társadalom szinte teljes keresztmetszetét, a minisztertől a drogos fiúig, a nagyvállalati vezérigazgatótól a bolti eladóig. A történet mintázata régről ismert, Arthur Schnitzler a huszadik század fordulóján írt Körtáncának szerkezetét eleveníti fel a szerző, de míg ott a történet továbblendítője az erotika, a szexuális aktus – a társadalom különféle bugyraiból újabb és újabb csábítók és elcsábítottak tűnnek föl –, addig a Hurokban napjaink emberének alávetettsége, kiszolgáltatottsága mozgatja a történetet. A megalázottból a következő fejezetben megalázó lesz, aki éppoly kegyetlenül kínozza áldozatát, ahogy őt kínozta nemrég valaki, akinek ez hatalmában állt. És persze mindenütt ott a pénz, az anyagi haszon, a mohóság. Fájóan hiányzik viszont a szolidaritás, az irgalom, és ahol ez mégis megjelenik, ott… De ez kiderül a kötetből.



Kerékgyártó István (Kaposvár, 1953) szabadúszó író. A Pécsi Tudományegyetemen jogot, az ELTE-n filozófia szakon végzett. 1977–1989 a Pécsi Egyetem tanársegédje, majd adjunktusa. 1990 és 1993 között privatizációs tanácsadó; 1994 és 1998 között befektetői konzorciumok tagja, közép- és nagyvállalatok társtulajdonosa. 1998-99 az Országos Rádió és Televízió Testület főigazgatója. 1999-től szabadfoglalkozású író. Négy regénye: Vagyonregény, 2001; Makk ász az Olajfák hegyén, 2003; Trüffel Milán, avagy egy kalandor élete, 2009; Rükverc, 2012. Szenvedélyes utazó, ha csak teheti, hátizsákkal Ázsia országaiban kalandozik.
A program a Summa Artium támogatásával jött létre.
A belépés díjtalan.

április 15. kedd 19:00
LAPBEMUTATÓ

HÉVÍZ
- Rolling Stones 50 -


Bemutatjuk a Hévíz folyóirat idei második számát!

Az est ünnepeltje a Rolling Stones, amelynek első albuma az est másnapján tölti be 50. évét.
A szám szerzői közül felolvasnak:
Grecsó Krisztián
k. kabai lóránt
Kerékgyártó István
Pallag Zoltán
Vajna Ádám
Zenél:
Baricz Gergő
Az est előtt már elkezdődik a főzés - a tányérokra természetesen nyelvpörkölt kerül, a félcentenárium jegyében. A vacsora önköltségi áron kapható.
Séfek: Darida Benedek és Fintalaci
A program Hévíz Város Önkormányzata és a Summa Artium támogatásával jött létre.
A belépés díjtalan.

április 14. hétfő 19:00
A SZÉPÍRÓK TÁRSASÁGA EMLÉKESTJE

ARCKÉPEK A KÖZELMÚLTBÓL
IN MEMORIAM BALASSA PÉTER
Beszélgetőtársak: Gács Anna, Márton László, Margócsy István
A beszélgetést Károlyi Csaba vezeti


Fotó: Tóth László, 1994

Balassa Péter
1947. június 3-án született Budapesten, 2003. június 30-án, életének 57. évében hunyt el. Esztéta, irodalomkritikus, habilitált egyetemi tanár (ELTE Esztétika Tanszék). Tizenegy könyve jelent meg: két monográfia (Flaubert: Érzelmek iskolája című regényéről 1982-ben, angolul 1999-ben, ill. Nádas Péterről, 1997-ben), hét tanulmány- és esszékötet (A színeváltozás, 1982; Észjárások és formák, 1985, 1990, 1999; A látvány és a szavak, 1987; A másik színház, 1989;  Majdnem és talán, 1995; A bolgár kalauz, 1996; Koldustorta, 1998), két publicisztikai kötet (Hiába: valóság, 1989; Szabadban, 1993) és egy naplóesszé (Halálnapló, 1993).



Tanulmányai, esszéi, cikkei a mai és a régebbi magyar és európai próza, epika, a színház, a film, illetve az esztétika témaköreiben több, mint harminc éven át jelentek meg rendszeresen a magyar irodalmi folyóiratokban. Két tucat publikációja látott napvilágot német, francia, angol, orosz, lengyel, szerb és román nyelven. Előadásokat tartott a hazai tudományos konferenciák mellett a párizsi, a leuveni, a pozsonyi, a kolozsvári és az újvidéki egyetemeken. Részt vett a Vigília (1989–1991), az Újhold-Évkönyv (1986–1991) és a Jelenkor (1988–1997) szerkesztésében, 1993-tól egyik szerkesztője a Pannonhalmi Szemlének. Több irodalmi-szakmai díj és elismerés között a József Attila-díj (1989), a Déry Tibor-jutalom (1993) és a Kosztolányi Dezső-díj (1995), valamint a Pro Literatura Díj (1999) kitüntetettje. 1998-tól Széchenyi Professzori Ösztöndíjban részesült.
A Digitális Irodalmi Akadémia Nádas Péter-szakértője volt 1999-től.
A program az EMMI, az NKA, a Szépírók Társasága és a Summa Artium támogatásával jött létre.
A belépés díjtalan.

április 12. szombat 19:00
A KÖLTÉSZET MÁS NAPJÁN

SKIZOFRÉN MONOLÓG
SZŰCS LAJOS ELŐADÁSÁBAN



„….És ahogy haladunk előre az időben, hol Petri György, hol József Attila versmondatait, verseit hallva/hallgatva, ÉRTVE, az est egyre inkább rabul ejt, lenyűgöz, és felemel egyszerre. Növekvő izgalommal és fokozódó, fanyar életkedvvel élvezem a költők, az előadó és szerény nőiségem négyesét. Róluk, rólam, rólunk szól ez a pompás érzékkel összeállított skizofrén monológ. Nincs pátosz, lila érzelmi ködök, lírai homály….. Jót tesznek egymásnak. (Mármint a két költő.) Petri kevésbé karcol, József Attila sorairól lepattogzik az elmúlt évtizedek előadóművészei által felrakott, s azóta kissé megkövült nemespenész….”
A program a Summa Artium támogatásával jött létre.
Belépődíj: 600 Ft (Önkéntes jegyszedő: Balogh László Bacilus, 2000)

április 11. péntek 20:00
KÖLTÉSZETNAPI KONCERT

DÉVÉNYI ÁDÁM ESTJE
- közreműködik: Fenyő Fruzsina (ének) és Soós Balázs (bőgő, ének) -



Dévényi Ádám sokszínű művész, volt már rockzenekar vagány frontembere, de bárszéken csendben gitározó háttérzenész is. Láthattunk már grafikáiból kiállítást, avagy számaiból készült teátrális darabot. Nagyon korai próbálkozásai folkzenészek körében kezdődtek, valaki meghallotta, hogyan zenésít meg (Weöres Sándor vagy József Attila) verseket és azonnal átemelte az épphogy nagykorú dalszerzőt a Vízöntő zenekarba. Később színházi berkekben vált ismertté, innen énekesnőket hozott magával (Börcsök Enikő, Jordán Adél, Szani), akik azóta is aktív résztvevői koncertjeinek. A Bikini zenekar legnagyobb slágereit is az ő nevéhez köthetjük (Adj helyet, Közeli helyeken), de az ismert változatok természetesen nagyban eltérnek a valódi „dévényis” hangzástól. Több kitérőt is tett, említésre méltó a Postássy Julival kiadott közös lemeze, de szerepel Makám albumon, a Vasmalom szamizdatos kazettáján, vagy Tilos Rádió válogatáson is. Később évekig önállóan (folyton változó vendégzenészekkel) lépett fel a Fiatal Művészek Klubjában, apró kis stúdiószínházakban (Kamra, Stúdió K), vagy kávézókban, ahol tökéletes kontaktust alakított ki szűkszámú, de nagyonis hűséges közönségével.


Itt...

Ezek a sajátos hangulatú koncertek valójában kicsit mindig performance-oknak is számítottak, vagy afféle interaktív előadásnak, amelyben ugyanolyan fontos a néző, mint maga az előadó. Az akusztikus koncerteken állandó társa Soós Balázs (vokál, nagybőgő). Három évvel ezelőtt arra gondolt, hogy egyre zajosabb világunkban újra előveszi Átmeneti Kabátját, és dobbal, elektromos gitárral felszerelkezve ismét elkezdtek valódi rock-koncerteket adni. Már meglévő számait áthangszerelte, és a repertoárt természetesen néhány új dallal is bővítette, ám az örökké változ(tat)ó előadó nem áll meg, csak lelassít egy pillanatra, aztán ki tudja mihez fog ezután...  A nemrég megjelent Olyan jó című, 18 dalt tartalmazó CD ennek az állapotnak a lenyomata.Interjú 2011 novemberéből: http://quart.hu/cikk.php?id=6739
A program a Summa Artium támogatásával jött létre.
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Peti)

április 10. csütörtök 19:30
TALÁLKOZÁSOK AZ ÉSZT NÉPZENÉVEL

ANU TAUL és TARMO NOORMAA KONCERTJE
- az Észt Intézet "Találkozások az észt népzenével” címmel indított sorozatának harmadik részé -


Tarmo                                      Anu

Az Anu Taul és Tarmo Noormaa formálta duó a Viljandi Kultúrakadémián alakult, ahol mindketten népzenét tanultak. Anu Taul énekes és dalszerző, akinek a műveiben gyakran felcsendül a hagyományos zene és a régi-típusú népdal sajátos hangzásvilága. „A viljandi évek előtt is énekeltem regilaulokat és játszottam különböző népi hangszereken családi körben, aztán az Akadémián, archív felvételeket hallgatva mindinkább elmélyültem a népdalok világában. A népdalok vonzásába kerültem, és bátran állíthatom, hogy ez gyökeresen megváltoztatta az életemet.”
Tarmo Noormaa Võrumaaból származik, egy olyan vidékről, ahol a mai napig él a harmonikás hagyomány. Tarmo elsősorban falusi zenészek közé sorolja magát. Hangszerét, az észt harmonikát a võrui hangszerkészítőmester August Teppo fejlesztette ki és Teppo-harmonika néven is ismert Észtországban. Ez az egyik legjellegzetesebb észt népi hangszer, a táncos mulatságok kedvelt kísérője. Tarmo alapos kutatásokat végzett az észt harmonika sajátságairól, és egy igen ősi játékmódot mondhat a magáénak. A kétsoros harmonikáján lendületes férfitáncokat játszik majd a koncerten.
Anu Taul – ének, gitár, duda
Tarmo Noormaa – kétsoros harmonika, észt harmonika
Zenéjükből: https://www.youtube.com/watch?v=mKKZbyxabxw
A program a Summa Artium támogatásával jött létre.
Belépődíj: 600 Ft (Önkéntes jegyszedő: Peti)

április 9. szerda 19:00
ELŐHÍVÁS - PÁLYAKEZDÉSEK, ELSŐ MEGJELENÉSEK

PETRI GYÖRGY KORAI VERSI és a MAGYARÁZATOK M. SZÁMÁRA
- beszélgetőtársak: Jánossy Lajos, Németh Gábor, Reményi József Tamás és Vári György -


A Litera és a Nyitott Műhely közös sorozata, az Előhívás új évadában Németh Gábor, Jánossy Lajos, Reményi József Tamás és Vári György egy-egy jelentős írói életmű szemszögéből tekint vissza a pályakezdés, illetve az első megjelenés idejére, havonta egy alkalommal, szerdánként este héttől a Nyitott Műhelyben. Ezen az estén Petri György korai versei és a Magyarázatok M. számára című kötete kerül terítékre.

 

A korai versek a Magvető Kiadó 2003-as Petri György Összegyűjtött versei kötetének Függelékében, valamint a Digitális Irodalmi Akadémia oldalán olvashatóak. Az 1971-es Magyarázatok... szintén a DIA oldalán hozzáférhető.
"Amikor az 1969-ben megjelent Költők egymás közt című antológiában verseinek reprezentatív válogatásával Petri György a nagyobb közönség elé lépett, majdnem minden irodalmár számára nyilvánvalóvá lett, hogy személyében nemcsak egy rendkívüli képességű költő mutatkozott be, de egy igen erős, kérlelhetetlen, mi több kínosan öntörvényű személyiség is. Első kötete, a Magyarázatok M. számára (Szépirodalmi, 1971) még evidensebbé tette ezt. Petri kellemetlen jelenség volt (és maradt is még jó ideig, nem pusztán politikai okokból), kellemetlenül kész költő és szuverén személyiség, aki fölöttébb szalonképtelen nézeteket vallott, zavarba ejtő, a legkevésbé sem comme il faut verseket írt" - írja Petri pályakezdéséről Bán Zoltán András a Beszélő hasábjain. "Sokak számára evidencia, hogy Petri György Magyarázatok M. számára című kötete remekmű, egyszeri és megismételhetetlen, egységes nagy kötet. Most újraolvasva hajlok rá, hogy kételkedjek ebben. Az persze nem kérdés, hogy a könyv ma is rendkívül érdekfeszítően hat, megbámuljuk átgondolt felépítését, tökéletesen eredeti hangját. De mára előbukkannak a kötet gyengéi is, mindenekelőtt a túlírt, túlbonyolított, sokfelé elágazó, hosszabb verseket éreztem kifejezetten unalmasnak" - folytatja Bán ugyanott. Hogy egyetértenek-e ezzel a megállapítással az Előhívás beszélgetőtársai, kiderül az áprilisi esten.
Előhívás dosszié: http://www.litera.hu/dosszie/elohivas
További alkalmak:
2014. május 14. - Téma: Bereményi Géza
A program a Summa Artium és az NKA támogatásával jött létre.
A belépés díjtalan.

április 8. kedd 19:00
FILMVETÍTÉS - VENDÉGÜNK A CSATÁRKA FILMKLUB

TWIN PEAKS
- az első évad 5. 6. és 7. része -


A pilot felvételeit 25 évvel ezelőtt, 1989-ben kezdték el forgatni

Ha van olyan sorozat, amelynek kultusza képernyőre kerülése óta töretlen, az a Twin Peaks.. A klasszikus történetmesélés logikáját messziről elkerülő, és a szappanoperákra jellemző paneleket parodizáló széria azért válhatott az első nagy kultsorozattá, mert a nézőt is bevonta a rejtvényfejtő-játékba. A Twin Peaks sikerének kulcsa az volt, hogy a tömegkultúra szokásos passzív befogadó modelljeitől eltérően Lynch és alkotótársai a nézőt is tudatos módon szerzővé tették – állapítja meg találóan Strausz László a Filmvilágban megjelent írásában. A széria olyan aktív rajongói bázist alakított ki, hogy az még most, az első rész műsorra kerülése után 25 évvel is erősen érezteti hatását. Ez a rajongói kötődés leginkább az elég sűrűn felbukkanó, a remélt folytatásról szóló pletykákban érhető tetten...



Twin Peaks - színes, feliratos, amerikai tévéfilmsorozat, 45 perc, 1990, rendező: David Lynch, Graeme Clifford, Caleb Deschanel, forgatókönyvíró: Harley Peyton, Mark Frost, Robert Engels, David Lynch, Tricia Brock, zeneszerző: Angelo Badalamenti, operatőr: Frank Byers, Ronald Víctor García, jelmeztervező: Patricia Norris, vágó: Duwayne Dunham, Mary Sweeney, Toni Morgan, Jonathan P. Shaw, Paul Trejo, szereplők: Kyle MacLachlan (Dale Cooper), Michael Ontkean (Harry S. Truman), Dana Ashbrook (Bobby Briggs), Lara Flynn Boyle (Donna Marie Hayward), Sherilyn Fenn (Audrey Horne), Richard Beymer (Benjamin Horne), Mädchen Amick (Shelly Johnson), Joan Chen ("Josie" Packard), Piper Laurie (Catherine Packard), Sheryl Lee (Laura Palmer/Madeleine Ferguson), Ray Wise (Leland Palmer), Frank Silva (Bob), James Marshall (James Hurley), Heather Graham (Annie Blackburn), David Lynch (Gordon Cole FBI területi igazgató), David Duchovny (Dennis ügynök), Billy Zane (John Justice Wheeler)
A program a Summa Artium támogatásával jött létre.
Belépődíj: tetszőleges (támogatásképp)

április 7. hétfő 19:00
ELŐADÓEST

ITT KORNIS MIHÁLY BESZÉL
- most mi van -

3. EST


Fotó: Tausz Gábor

Műsoron:

Ady Endre
HÁRMAN A MEZŐN
NAGY LOPÁSOK BŰNE
AZ UNDOR ÓRÁIBAN
NEM NAGY DOLOG
ÖREGSZÜNK, ÖREGSZÜNK, ÖREGSZÜNK
AZ AKARAT CSELÉDJEI
INTÉS AZ ŐRZŐKHÖZ
A NAGY HINTA-JÁTÉK
ÉSAIÁS KÖNYVÉNEK MARGÓJÁRA
TE ELŐTTED VOLT
VALLOMÁS A SZERELEMRŐL
INTÉS SZEGÉNY LEGÉNYEKNEK
KEVÉS BESZÉLGETÉS MAGAMMAL
KÉT KURUC BESZÉLGET
AZ UTOLSÓ HAJÓK
AZ UTOLSÓ MOSOLY

Kornis Mihály
KÖRMAGYAR
utolsó jelenet



Szeretettel várja vendégeit:
 Kornis Mihály
Stand up Kornis Mihály! Az lesz, ami a papíron van (fentebb), azzal a világraszóló különbséggel, hogy rögtönözni fogok, aznap döntöm el azt is, olvasok-e, és mit, az a célom, hogy a közönség tátott szájjal figyeljen és a végén ne akarjon hazamenni.
http://www.kornismihaly.hu/
Az est a Summa Artium támogatásával jött létre.
A belépés díjtalan.
(Lehet valamit dobni a bejárati ibrikbe, de nem kell.)

április 6. vasárnap 18:00
VÁLASZTÁS 2014

Ne otthon, a legszűkebb körben, hanem itt, (mégis csak...) nézz, nézzen, közösen nézzünk szembe azzal, mi méretik (főleg: kik méretnek) ránk az elkövetkező négy évben!


Saru, szandál és papucs mindig is közkedvelt viselet volt forradalmi időkben

Az est a Summa Artium támogatásával jött létre.
A belépés díjtalan.

április 5. szombat 16:00
HANGVERSENY

„SZÓL A FUVOLA”
Balogh Zsófia és Veres Nikolett fuvola délutánja
Zongorán közreműködik: Mocsári Emma


Veres Nikolett                                             Balogh Zsófia

Műsoron:
1. 
Carl Philipp Emanuel Bach: a­moll solosonata I. II. tétel
2. 
Sigfrid Karg­Elert: Sonata appasionata Op.140
3. 
Wolfgang Amadeus Mozart: G­dúr fuvolaverseny I. II. tétel K.313
4. 
Wolfgang Amadeus Mozart: G­dúr fuvolaverseny III. tétel K.313
5. 
Carl Philipp Emanuel Bach: a­moll szólószonáta I. II. tétel
6. 
Sigfrid Karg­Elert: „Chaconne”
7. 
Olivier Messiaen: Feketerigó
8. 
Francis Poulenc: Sonata I. II. tétel
9. 
Anton Bernhard Fürstenau: G­dúr duó I. II. tétel
Az est a Summa Artium támogatásával jött létre.
A belépés díjtalan.

április 4. péntek 19:00
JLG FILMKLUB

A Szerzői Filmklub 2014-ben bemutatja: "Jean-Luc Godard kilenc (új) filmje - a kommunikáció alatt és felett" című sorozatának a keretében:

LEAR KIRÁLY

- meghívott előadó: Sárosi Attila filmesztéta -

Lear király King Lear - színes, feliratos, amerikai sci-fi vígjáték, 90 perc, 1987, rendező: Jean-Luc Godard, író: William Shakespeare, forgatókönyvíró: Richard Debuisne, Jean-Luc Godard, Norman Mailer, Peter Sellars, operatőr: Sophie Maintigneux, producer: Yoram Globus, Menahem Golan, vágó: Jean-Luc Godard, szereplő(k): Burgess Meredith (Don Learo), Peter Sellars (V. William Shakespeare Jr.), Molly Ringwald (Cordelia), Jean-Luc Godard (Pluggy professzor), Woody Allen (Mr. Alien), Norman Mailer, Julie Delpy (Virginia)



A két tehetséges és újító szakember, a filmes Jean-Luc Godard és a színházi világ megbecsült alakja, Peter Sellars egyesítik erőiket Shakespeare drámájának modern, kreatív és szokatlan feldolgozására. A történet a csernobilli atomreaktor-katasztrófa után játszódik, amikor a világ megpróbálja újra összeszedni magát. V. William Shakespeare Jr. híres őse elveszett művei helyreállításának feladatával szembesül. Egy svájci üdülőhelyre látogat, ahol találkozik a gengszter Don Learóval és a gyönyörű lányával.
A filmklub előtt és után a Francia Új Hullám Kiadó első magyar nyelvű Godard-tanulmánykötete kedvezményesen 2.500Ft-ért vásárolható meg: JLG/JLG - Jean-Luc Godard dicsérete, avagy a filmművészet önfelszámolása (Szerzőifilmes Könyvtár 3. kötet) címmel.
A Szerzői Filmklub következő tervezett vetítése:
2014. április . péntek 19 óra Nyitott Műhely
Jean-Luc Godard:
Az est a Summa Artium támogatásával jött létre.
Belépődíj: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

április 3. csütörtök 19:30
KONCERT

LUKÁCS MIKLÓS TRIÓ - CIMBIÓZIS


A trió egészen új, a tagjai azonban régóta működnek együtt, így emberileg és zeneileg is tartalmat kap első projektjük - Lukács Miklóstól eredő - elnevezése: Cimbiózis.
„(...) Úgy komponáltam erre a trióra, hogy kamarazene-szerűen szólaljunk meg, ahol minden zenész egyforma súllyal van jelen. Ezért is választottam névnek a Lukács Miklós Trió – Cimbiózist, mert a köztünk lévő szimbiózis kulcsfontosságú. Nem teljes kompozíciókat, hanem irányokat írok meg. Nagyjából húszperces számok lesznek a koncerteken, amik két vagy három részre tagolhatók. A két fő szakasz a “prologue” és az “act”, és az actot is megelőzheti egy rész. Ez a zenei szövet teret enged a szabad játéknak, annak ellenére, hogy vannak kifejezetten kötött, a kortárs klasszikus zenére emlékeztető részei is (...)" - fogalmazott Lukács Miklós, a trió 2013. eleji megalakulásakor a Fidelio.hu-nak adott interjúban.
A trió várva várt első lemeze, a Cimbiózis, 2014. március elsején jelent meg a Fono Records kiadónál.
A Cimbiózis tagjai:
Lukács Miklós - cimbalom
Baló István - dob
Orbán György - nagybőgő
Lukács Miklós honlapja: http://mikloslukacs.com/index.php/hu/
A program az Artisjus Zenei Alapítvány és a Summa Artium támogatásával jött létre.
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Peti)

április 2. szerda 19:00
FILMVETÍTÉS - VENDÉGÜNK A CSATÁRKA FILMKLUB

TWIN PEAKS
- két nap alatt a teljes első évad -


A pilot felvételeit 25 évvel ezelőtt, 1989-ben kezdték el forgatni

Ha van olyan sorozat, amelynek kultusza képernyőre kerülése óta töretlen, az a Twin Peaks.. A klasszikus történetmesélés logikáját messziről elkerülő, és a szappanoperákra jellemző paneleket parodizáló széria azért válhatott az első nagy kultsorozattá, mert a nézőt is bevonta a rejtvényfejtő-játékba. A Twin Peaks sikerének kulcsa az volt, hogy a tömegkultúra szokásos passzív befogadó modelljeitől eltérően Lynch és alkotótársai a nézőt is tudatos módon szerzővé tették – állapítja meg találóan Strausz László a Filmvilágban megjelent írásában. A széria olyan aktív rajongói bázist alakított ki, hogy az még most, az első rész műsorra kerülése után 25 évvel is erősen érezteti hatását. Ez a rajongói kötődés leginkább az elég sűrűn felbukkanó, a remélt folytatásról szóló pletykákban érhető tetten...



Twin Peaks - színes, feliratos, amerikai tévéfilmsorozat, 45 perc, 1990, rendező: David Lynch, Graeme Clifford, Caleb Deschanel, forgatókönyvíró: Harley Peyton, Mark Frost, Robert Engels, David Lynch, Tricia Brock, zeneszerző: Angelo Badalamenti, operatőr: Frank Byers, Ronald Víctor García, jelmeztervező: Patricia Norris, vágó: Duwayne Dunham, Mary Sweeney, Toni Morgan, Jonathan P. Shaw, Paul Trejo, szereplők: Kyle MacLachlan (Dale Cooper), Michael Ontkean (Harry S. Truman), Dana Ashbrook (Bobby Briggs), Lara Flynn Boyle (Donna Marie Hayward), Sherilyn Fenn (Audrey Horne), Richard Beymer (Benjamin Horne), Mädchen Amick (Shelly Johnson), Joan Chen ("Josie" Packard), Piper Laurie (Catherine Packard), Sheryl Lee (Laura Palmer/Madeleine Ferguson), Ray Wise (Leland Palmer), Frank Silva (Bob), James Marshall (James Hurley), Heather Graham (Annie Blackburn), David Lynch (Gordon Cole FBI területi igazgató), David Duchovny (Dennis ügynök), Billy Zane (John Justice Wheeler)
A program a Summa Artium támogatásával jött létre.
Belépődíj: tetszőleges (támogatásképp)

április 1. kedd 19:00
FILMVETÍTÉS - VENDÉGÜNK A CSATÁRKA FILMKLUB

TWIN PEAKS
- két nap alatt a teljes első évad -


A pilot felvételeit 25 évvel ezelőtt, 1989-ben kezdték el forgatni

Ha van olyan sorozat, amelynek kultusza képernyőre kerülése óta töretlen, az a Twin Peaks.. A klasszikus történetmesélés logikáját messziről elkerülő, és a szappanoperákra jellemző paneleket parodizáló széria azért válhatott az első nagy kultsorozattá, mert a nézőt is bevonta a rejtvényfejtő-játékba. A Twin Peaks sikerének kulcsa az volt, hogy a tömegkultúra szokásos passzív befogadó modelljeitől eltérően Lynch és alkotótársai a nézőt is tudatos módon szerzővé tették – állapítja meg találóan Strausz László a Filmvilágban megjelent írásában. A széria olyan aktív rajongói bázist alakított ki, hogy az még most, az első rész műsorra kerülése után 25 évvel is erősen érezteti hatását. Ez a rajongói kötődés leginkább az elég sűrűn felbukkanó, a remélt folytatásról szóló pletykákban érhető tetten...



Twin Peaks - színes, feliratos, amerikai tévéfilmsorozat, 45 perc, 1990, rendező: David Lynch, Graeme Clifford, Caleb Deschanel, forgatókönyvíró: Harley Peyton, Mark Frost, Robert Engels, David Lynch, Tricia Brock, zeneszerző: Angelo Badalamenti, operatőr: Frank Byers, Ronald Víctor García, jelmeztervező: Patricia Norris, vágó: Duwayne Dunham, Mary Sweeney, Toni Morgan, Jonathan P. Shaw, Paul Trejo, szereplők: Kyle MacLachlan (Dale Cooper), Michael Ontkean (Harry S. Truman), Dana Ashbrook (Bobby Briggs), Lara Flynn Boyle (Donna Marie Hayward), Sherilyn Fenn (Audrey Horne), Richard Beymer (Benjamin Horne), Mädchen Amick (Shelly Johnson), Joan Chen ("Josie" Packard), Piper Laurie (Catherine Packard), Sheryl Lee (Laura Palmer/Madeleine Ferguson), Ray Wise (Leland Palmer), Frank Silva (Bob), James Marshall (James Hurley), Heather Graham (Annie Blackburn), David Lynch (Gordon Cole FBI területi igazgató), David Duchovny (Dennis ügynök), Billy Zane (John Justice Wheeler)
A program a Summa Artium támogatásával jött létre.
Belépődíj: tetszőleges (támogatásképp)