ahol a kultúra történik
Módosítás vagy leiratkozás: Kattintson ide!
Műhelymonológok

A nagy világon e kívűl nincsen sármodra hely

Tovább a blogra

archív programok:

május 31. szombat 20:45
ÉJSZAKAI KONCERT

DAVID YENGIBARJAN


Újra Budapesten!

David Yengibarjan örmény muzsikus, zenei életünk szinte honosított, jellegzetes figurája négy szólólemezt jelentetett meg, a világzenei, jazz- és folkzenei fesztiválok, klubok gyakori fellépője, színházi- és filmzenék alkotója. 2013 nyarán úgy döntött, hogy olasz feleségével együtt hazaköltözik Jerevánba.
Most néhány koncert erejéig újra látható, hallható Budapesten!
David az autentikus örmény népzene, illetve a kortárs európai és amerikai jazz ötvözeteként egy igen eredeti stílust alkotott meg, főleg hogy zenéjébe beszüremlik az argentin tangó és Astor Piazzolla világa is, mindez improvizatív köntösben.
A mi zenénk tekervényes, hosszú, háborús, boldog-boldogtalan, tragikus utat járt be, holokauszttal, szenvedéssel, örömmel. A népzenében tökéletesen benne van egy nép sorsa. Nem akartam amerikai zenét játszani, de a saját népzenémet alkalmasnak tartom arra, hogy jazzre jellemző igényességgel közelítsek hozzá. Azt hiszem, általában minden igazi zenész a saját kultúráját igyekszik a legmagasabb színvonalon érvényesíteni – ami azért nem azt jelenti, hogy alkalomadtán nem játszhatunk egy-egy ismert amerikai jazz standerdet”.
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

május 30. péntek 19:00
FILMBEMUTATÓ és KONCERT

AZ ANGYAL A RÉSZLETEKBEN LAKIK
- SZALAI PÉTER
TABLAMŰVÉSZ PORTRÉJA -



"Egy nem-klasszikus klasszikus zenész szakmai életútja filmen. 36 év 60 percben. Szalai Péter tablaművész portréja "Az angyal a részletekben lakik" címmel. Ha szívesen látnál/hallanál az indiai zenéről, egyáltalán a zenéről, az ütőhanszerekről, szeretettel várunk a koncerttel egybekötött filmbemutatónkra a Nyitott Műhelyben május 30-án. A koncerten fellép Szalai Péter, Juhász Gábor és Szőke Szabolcs.



Szalai Péter észak-indiai klasszikus zenével foglalkozó, korunk egyik legkiválóbb, európai születésű tablazenésze.
Gyerekkorában zongorázott, Petri György mostohafiaként, 16 éves korában a családi barát, Kurtág György tanácsára mégis inkább az indiai páros ütőhangszert, a tablát választotta hangszeréül.
A tabla az indiai ütőhangszerek közt is valódi kuriózum: konkrét hangmagasságra hangolható dobpár. A többrétegű bőr és a különleges ujjtechnikával történő játék mással össze nem téveszthető poliritmikus hangzást biztosít. Ezért a tabla mint hangszer, nemcsak ritmikai funkciót lát el, hanem tónusában, megszólalásában is rendkivül gazdag zeneiséggel rendelkezik.
Szalai Péter kezdetben a Delhi gharana (iskola) kiemelkedő képviselőjétől, Anthony Dasstól tanult 1982-1984 között Budapesten és Indiában is. 1979-1980-ban két együttesben is kipróbálta magát, mint a Krulik Zoltán vezette Creativ Stúdió Öt (CSÖ) és a Dés László vezette Dimenzió együttes nevű formációk. 1980-tól dolgozott az indiai klasszikus zenét játszó Calcutta Trióval (Kozma András szitár, Molnár András tanpura) és az 1984-tól Makám együttessel is (ez utóbbinak alapítója is volt és 1991-ig játszott benne).
1987-ben vendégzenészként a Varsói Jazz Jamboreen S. Klupowitz International Bandjében játszott tablán és ütőhangszereken. 1988-ban egy hosszabb nyugat-európai koncertturnén és lemezfelvételen a világhírű Albert Mangelsdorf, W. Dauner és a Family of Percussion társaságában játszott, mint meghívott muzsikus.
1988-tól a világhírű tablamester Ustad Alla Rakha fogadta tanítványává. Az ő hatására napjainkban is szigorúan követi a Punjab gharana(átírásban:Pandzsáb gharána) hagyományait. Ezzel párhuzamosan különleges mester-tanítvány kapcsolatban került az azóta elhunyt Pandit Ravi Shankarral, akit nemcsak az indiai klasszikus zene területén tekint gurujának (mesterének).
Rendszeres vendége az indiai zenei fesztiváloknak muzsikusként is, de intenzív kapcsolata mesterének fiaival – Ustad Zakir Hussain, Fazal Quereshi és Toufiq Quereshi –, sem szakadt meg Ustad Alla Rakha 2000-ben bekövetkezett halála óta sem.
Amellett, hogy a Calcutta Trió tagjaként 1980 óta több ezer koncertet adott, kiemelkedő kvalitású indiai zenészek választották partnerükévé Európában a 90-es évektől kezdődően: Pr. Debu Choudury, Nandkishor Muley, Gaurav Mazumdar, Shubhendra Rao.
1992-ben még duóban megalakította Szőke Szabolccsal a Tin Tin-t, 1994-től a Tin Tin Quartet tagja, majd némi kihagyás után 1997-ben tért vissza az együttesbe az akkor már Tin Tin Quintetbe.
2000-ben közreműködött Lantos Zoltán hegedűssel, Juhász Gábor jazz gitárossal, valamint saját tanítványával, Nyusztay Ivánnal a Samsara Quartett létrehozásában, majd 2002-ben lemezt is kiadtak ebben a felállásban.
Jelenleg is keresett muzsikus különböző jazz és etno, ill. fúziós produkciókban, sokoldalú zenei formációkban játszik mint 2003-2011 között a Mitsoura együttes, 2006-tól a Lukács Miklós Quintet , aztán az TrióM és a Rubái Trió, Szőke Szabolcs Quintet, Méthode Traditionelle stb.
Vendégzenészként fellépett már az Amadinda, a Dresch Quartet, Palya Bea, Szalóki Ági, Lantos Zoltán stb. koncertjein. Számos lemezen működött közre, úgymint: Peter Ogi, Palle Mikkelborg, Djabe, Szemző Tibor stb.
Tevékenysége fontos részének tekinti a tanítást a RIMPA (Ravi Shankar Institute for Music and Performing Arts) keretében. A RIMPA elnökhelyettese.
2009 óta Rácz Zoltán meghívására a Zeneakadémián is tanít klasszikus indiai zeneelméletet és az ütőhangszereseknek tablát, klasszikus és jazz tanszakosoknak egyaránt.
2010-ben Lélek és hang aztán Húr és lélek cimmel előadói esteket szervezett olyan előadók közremúködésével, mint Palya Bea, Szalóki Ági, Lukács Miklós, Balogh Kálmán, Farkas Rózsa, és a Lukács Miklós Quintet.
2011-ben, eddigi pályafutása előtti tisztelgésként, portréfilmet forgattak róla, melyből felkérésre készült egy kisfilm is, Kotta nélkül címmel.
Belépés: 1.200, diál: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

Napi menü:
Mustáros malacleves
Máglyarakás

Napi levesünk húslevesre, főételünk rántott sajtra cserélhető./

május 29. csütörtök 20:00
KONCERT

TAJTÉKOS ÉG
- zene 12 Radnóti-versre a Magyar Holokauszt Emlékévhez kapcsolódóan -
A Trió Membrán és a Szűkített Kvartett közös produkciója



„Játszik a gyenge szirommal…” Radnóti Miklós szépségre, szerelemre, játékosságra, szeretetre érzékeny lélek, aki ezt a vonást az elaljasuló történelmi időben is megőrizte, ez volt a dolga, az üzenete. A lélek virágból gyökérré válik, hogy megőrizze ezt a joggal isteninek is nevezhető magot. Magamagának mormolja közvetlenül halála előtt: "Te állandó vagy bennem e mozgó zűrzavarban, tudatom mélyén fénylesz örökre mozdulatlan."



A két együttes tagjainak zenei műveltsége egyfajta európai teljességet hordoz: része a klasszikus zene, a magyar és más európai népzenei világ, az improvizatív zene és a mai kor fő zenei köznyelve, a pop-rock is. Ezt a sokféleséget a dal- illetve dallamcentrikus zenei gondolkodás teszi egységessé. A zenészek olyan hangulati és érzelmi világokat festenek fel, melyeket az egyes Radnóti-versekből leginkább kiéreznek, ehhez a művészi szándékhoz a stílusbeli nyitottság izgalmas lehetőségeket teremt.
A koncertműsor ötletgazdája, zeneszerzője a sokoldalú művészegyéniség, Fodor Miklós http://
fodormiklos.lapunk.hu/.
Molnár Katalin – ének
Bakai Márton – hegedű
Clemente Gábor – ütőhangszerek
Dévényi Zoltán - akusztikus gitár
Fodor Miklós - fovola, vokál
Pribay Valéria – cselló
Szalay Tamás Géza – nagybőgő
A Szűkített Kvartettről bővebben itt olvasható: http://www.szukitettkvartett.hu/
A program a Summa Artium támogatásával jött létre.
Belépődíj: 1.200 Ft (Önkéntes jegyszedő: Peti)

Napi menü:
Húsleves eperlevéllel, főtt hússal, zöldséggel
Kolbászos rakott burgonya

Napi levesünk húslevesre, főételünk rántott sajtra cserélhető./

május 29. csütörtök 18:00
KÖNYVBEMUTATÓ

A Kalligram Könyvkiadó és a Nyitott Műhely örömmel tudatják, hogy megjelent

GEREVICH ANDRÁS:
TIZENHAT NAPLEMENTE című új verseskötete
- a szerzővel beszélgetnek és a kötetet bemutatják: Simon Márton költő, a könyv szerkesztő, és Mészáros Sándor, a kiadó főszerkesztője -



"Talán kérlelhetetlenségük, pontosságuk, bátor érzelmességük teszik   Gerevich András verseit felejthetetlenné. Talán a költő látásmódja, amellyel az egyszeri test cselekedeteinek szüntelen ismétlődését rögzíti. Talán a szuggesztív látásmód, a makacsul visszatérő téma, helyszín és szituáció mondatja ki velünk, hogy ami egyszer  történt, nem múlik el többé. Az egykori barát, akinek élete távolról sem volt hibátlan, aki kétségbeesése ellen a hazugságban próbált menedéket találni, hiába öli a folyóba magát, a (vers)emlékezetben élni kényszerül. Aki minden este feljött hozzád,/ idegesen, kopott kabátban, / fekete szemmel némán állt, / cigarettáról cigarettára gyújtott, / az erkélyről nézte az eget, / mintha titkos jelre várna, / mint aki saját idejében lekéste / a feloldozás végső határidejét… a költő és olvasója vállára teszi megváltatlansága keresztjét. A történelemben, ahogyan  a pesti utcán forgatott filmben is, múltbéli jelenetek játszódnak le újra. Nincs egyszeri alkalom, az elsőnek következménye a második, a másodiknak a harmadik, és így tovább a végtelenségig. A következetes szimmetriával komponált kötet verseinek  kitüntetett közege a mindent magába őrlő víz. Patak, folyó, pocsolyák szennyvize és hideg, tisztító zuhanyvíz. Tenger verődik az elsőtől az utolsó hosszúversig, sirályok gubbasztanak és várnak ficánkoló halra vagy a halott túlpartra kísérésének kényszerű feladatára. Gerevich András verseiben – Kunderát idézve – a dolgok mulandóságuk enyhítő körülménye nélkül jelennek meg." Takács Zsuzsa

Gerevich András (Budapest, 1976) költő, műfordító, forgatókönyvíró, szerkesztő. Egyetemi tanulmányai során először az ELTE Bölcsészettudományi Karának angol-esztétika szakára járt 1995-2000 között. 2001-2003 között az Egyesült Államokbeli Dartmouth Collage-ra járt. Harmadik diplomáját a brit National Film and Television School forgatókönyvíró szakán szerezte 2004-2006 között. Jelenleg Budapesten él. 2006-2009 között a József Attila Kör elnöki tisztét töltötte be és a Kalligram folyóiratot szerkesztette, 2009 óta a Szépírók Társaságának alelnöke. Három magyar és egy angol nyelvű verseskötetet publikált, számos magyar és külföldi antológiába válogatták be írásait, több rövidfilm, elsősorban művészi animációs film szerzője. Számos angol nyelvű költő, többek között Seamus Heaney fordítója.
Kötetei: Barátok (versek, 2009), Tiresias’s Confession (versek angolul, 2008), Férfiak (versek, 2005), Átadom a pórázt (versek, 1997)
A program a Szépírók Társasága és Summa Artium támogatásával jött létre.
A belépés díjtalan.

Napi menü:
Húsleves eperlevéllel, főtt hússal, zöldséggel
Kolbászos rakott burgonya

Napi levesünk húslevesre, főételünk rántott sajtra cserélhető./

május 28. szerda 19:00
ÍRÓMOZI

AZ ARANYTÓ - ORAVECZ IMRE VÁLASZTÁSA
- a vetítést követően az íróval Jánossy Lajos, a litera.hu szerkesztője beszélget
-


Németh András Péter felvétele az íróról

Az Írómozi áprilisi vendége Oravecz Imre, aki Mark Rydell Az aranytó című filmjét választotta. A vetítés után Jánossy Lajos beszélget az íróval.
ORAVECZ IMRE (Szajla, 1943) Kossuth-díjas költő, műfordító, író, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja. Első verseskötete 1972-ben jelent meg Héj címmel. 1995-től 2005-ig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, német irodalmat és amerikai őskultúrát oktat. Legutóbbi kötetei: Halászóember (1998), A megfelelő nap (2002), Egy hegy megy (2006), Ondrok gödre (2007), Kaliforniai fürj (2012). Művei angolul, franciául, olaszul, szerbül, bolgárul is olvashatók.


Henry Fonda és Katharine Hepburn

Az aranytó (On Golden Pond) - színes, amerikai filmdráma, 109 perc, 1981, rendező: Mark Rydell, író: Ernest Thompson, forgatókönyvíró: Ernest Thompson, operatőr: Billy Williams, díszlettervező: Jane Bogart, jelmeztervező: Dorothy Jeakins, producer: Bruce Gilbert, látványtervező: Stephen B. Grimes, vágó: Robert L. Wolfe, szereplők: Katharine Hepburn (Ethel Thayer), Henry Fonda (Norman Thayer), Jane Fonda (Chelsea Thayer Wayne), Dabney Coleman (Bill Ray), William Lanteau (Charlie Martin), Doug McKeown (Billy Ray), Christopher Rydell (Sumner Todd).
Norman Thayer professzor és a felesége, Ethel negyvennyolc éve minden nyarukat az Aranytó partján töltik. A New England-i otthonuk tele van apró csecsebecsékkel, emlékekkel, amelyek mind kapcsolatban állnak az itt eltöltött kellemes idővel. Az idős házaspárt meglátogatja a lányuk. Chelsea Európába készül nászútra, és erre az időre az öregekre hagyja a mostohafiát. A kezdeti ellenségeskedés után Norman és Billy között szoros barátság alakul ki. A visszatérő Chelsea megdöbbenve látja, hogy Billy olyan meghitt kapcsolatba került a szüleivel, amire ő egész életében csak vágyott.
Online: http://www.onlinefilmespolc.net/az_aranyto_1981
Részlet: https://www.youtube.com/watch?v=0pupnIriPGE
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=HWjBM48YP0s
Trailer2: https://www.youtube.com/watch?v=l-lcl2j3yf0
Plakát: http://filmfanatic.org/reviews/wp-content/uploads/2013/02/On-Golden-Pond-Poster.jpg
Az írómozitólI: http://www.litera.hu/dosszie/iromozi
LITERA, az irodalmi portál - http://www.litera.hu/ - litera@litera.hu
A Litera irodalmi portál és a Nyitott Műhely írói filmklubjában kortárs írók kedves filmjeit láthatják havi egy alkalommal. A vetítések után - mint klasszikus filmklubban - beszélgetések következnek, amelyekben nem csak vendégeink vallanak filmmel kapcsolatos gondolataikról, de számítunk a jelenlévő közönség aktív értelmezői részvételére is.
További alkalmak:

2014. június 11. szerda - Vendég: Kovács András Ferenc, beszélgetőtárs: Keresztury Tibor
A program az NKA és a Summa Artium támogatásával jött létre.
Belépődíj: 500 Ft

Napi menü:
Hideg meggy krémleves túró gombóccal
Pulyka pikata, brokkolis rizs
Napi levesünk húslevesre, főételünk rántott sajtra cserélhető./

május 27. kedd 19:00
LÁBJEGYZET IRODALMI MŰVEKHEZ ÉS ÜGYEKHEZ 4.

VANNAK-E MÓRICZNAK UTÓDAI?
- Tverdota György irodalomtörténésszel és Márton László íróval Szilágyi Zsófia irodalomtörténész beszélget -



Februárban új sorozat indult a Nyitott Műhelyben – minden hónap utolsó keddjén lábjegyzeteket
fűzünk irodalmi ügyekhez és művekhez.
Nem egyetlen műről vagy szerzőről beszélünk, hanem egy-egy jelenségről,
összekapcsolva kortársat és klasszikust, illetve az irodalomtörténészek, szerkesztők, írók és kritikusok szempontjait.
Harmadik alkalommal témánk: Vannak-e Móricznak utódai?. Tverdota György irodalomtörténésszel és Márton László íróval  Szilágyi Zsófia irodalomtörténész beszélget.



"Emléket őrzök Móricz egyik könyvéről. Másfél évtizede, hogy Úri muri című regényét kézhez kaptam Párizsban. [...] Estig olvastam, s mikor behajtottam a könyvet, különös megrendülést éreztem: mintha az olvasmány hatása alatt cselekednem kellene, dönteni valamilyen, számomra főbenjáró kérdésben... Életem akkoriban Párizsban érdekesen, színesen alakult: a világ nyitva állott, utazhattam, kiváló emberek társaságát élvezhettem. Akkor éjszaka, Móricz regényének hatása alatt, megtudtam, hogy vége a vándoréveknek, haza kell mennem." (Márai Sándor: Móricz Zsigmond hagyatéka)
A rendezvényt támogatja: az NKA és a Summa Artium
A belépés díjtalan.

Napi menü:
Zöldségkrémleves, sárgarépa chips
Provance-i fűszeres sertés karaj rántva, korong burgonya
/Napi levesünk húslevesre, főételünk rántott sajtra cserélhető./

május 26. hétfő 19:30
PSZICHOANALÍZIS AZ ÉLŐ TÁRSADALOMBAN ÉS KULTURÁBAN (Az IMÁGÓ EGYESÜLET előadássorozata pszichoanalízisről, tudományról, kultúráról)

A Budapesti Imágó Egyesület, a L'Harmattan Könyvkiadó és a Nyitott Műhely örömmel tudatják, hogy a Károli Könyvek sorozatban  megjelent

SZUMMER CSABA: FREUD, AVAGY A MODERNITÁS MÍTOSZA című könyve
 - a bemutató kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Erős Ferenc, Pléh Csaba, Gyimesi Júlia, Sárkány Péter, Gedő Éva, ill. a szerző, Szummer Csaba -



A kötet Freud emberképének az eszmetörténeti előzményeit vizsgálja, valamint a pszichoanalízis mítoszhoz való hasonlóságát. A pszichoanalízis egyik legizgalmasabb kérdése, hogy Freud jogosan állítja-e a pszichoanalízisről, hogy természettudomány, vagy pedig azokat a mintázatokat, amelyekről beszél, Freud nem annyira megtalálta, felfedezte, mint inkább megalkotta. A szerző ez utóbbi lehetőség mellett teszi le a voksot.



A bemutató kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Erős Ferenc pszichológus, Pléh Csaba pszichológus, Gyimesi Júlia, pszichológus, Sárkány Péter filozófus, Gedő Éva filozófus, ill. a szerző, Szummer Csaba pszichológus.

Szummer Csaba (Sátoraljaújhely, 1956) pszichológus. 1983-ban, a mai Corvinus Egyetemen végzett okleveles közgazdászként. 1984-ben szociológiából  dr.univ, 1989-ben az ELTE pszichológia szakán MA-fokozatot szerzett. Doktori disszertációját 1993-ban védte meg: Freud nyelvjátéka (A pszichoanalízis, mint hermeneutika és narráció). 2005-ben elvégezte a Semmelweis Egyetem egészségügyi menedzserképzési programját.
Kutatási területei:
Freud szimbólumfogalma. A pszichoanalízis episztemológiai és tudományelméleti problémái. A pszichológia naturalista és fenomenológiai paradigmái. A pszichoanalízis posztromantikus eszmetörténeti forrásai. A posztmodern pozíció a pszichoanalízisben. Az abúzus-pánik a 90-es évek Amerikájában. Hamis emlékek az általános lélektanban és a pszichoterápiában. Az első személyű illetékesség jelentősége a pszichológiában. Freud kétértelműsége és termékeny homályossága. A nyugati ezoterikus tradíció hatása a pszichológiára. A pszichedelikumok fogyasztásának kulturális és spirituális-vallási vonatkozásai.
A program a Summa Artium támogatásával jött létre.
Belépődíj: 500 Ft

Napi menü:
Habart burgonyaleves
Fokhagymás tejbe pácolt csirkemell, petrezselymes rizs
/Napi levesünk húslevesre, főételünk rántott sajtra cserélhető./

május 24. szombat 19:30
KONCERT

RÉGI VIDÁM DALAIM Vol. 2
- NYESŐ MARI SZÓLÓKONCERTJE -


A felhőtlen szórakozás érdekében felújításra kerül régi, vidám dalaim második sorozata, hiszen a januári Nyitott Műhelyes koncertbe csak egy kis töredékük fért bele...
)Fotó: Kollár Andrea

Nyeső Mari 11 éves kora óta szerepel színpadon saját dalaival. Még mindig rengeteg szerzeménye van, melyeket soha semmilyen formában nem rögzített. Akadhatnak azért rádió- és tévéfelvételek, vagyis kivételek… Pl. Mari néhány dalát (nagyjából 1991-ben) Sebő Ferenc rögzítette két televíziós műsorban is: a Zenelánc-ban és a Nyitott Stúdióban.
Van persze a 3 lemez, de ezen kívül rengeteg dal létezik, melyeket Mari csak a koncerteken adott eddig elő. Ahogy jöttek az új dalok, ezek újra és újra kiszorultak az aktuális repertoárból.
A mostani koncert alkalmával ismét ezekből a „mellőzött” dalokból merítünk egy kosárra, koncertre valót.
Vidámak és viccesek lesznek - Mari ígéri ezt. Aki itt volt, tudja, januárban mennyit nevettünk!
...Nyeső dalai elemelnek ugyan a valóságból, de mégis az életbe csöppenünk azáltal, hogy a huszonévre széthúzódva megjelent három és meg nem jelent ki tudja, hány album dalai élőben mutatják meg teljes arcukat; kell hozzájuk a varázsos személyiség. /…/ Nyeső in medias res a legmagasabb hőfokon izzik. Először azt figyelem, milyen szokatlanul kiválóan gitározik, élvezet, ahogy egy-egy fanyar harmónia közben ujjai szinte összetekerednek, surlódnak a szekundok, aztán kapom is a fejem, mert ott a gitár dallama felett tercelő énekszólam, hozzá pedig a dal megéléséből fakadó mimika. /…/ Valahol a nehéz, többszólamú fingerstyle gitározás és az ihletett énekmondás között járunk, úgy, hogy nincsen emelkedett, pátoszos érzésünk; tulajdonképpen minden nagyon egyszerűnek hat, holott mégiscsak magasrendű művészetet fogyasztunk éppen. Nyeső finom, szolid, néha apró eszközökkel ér el nagy hatást, ahogy hétköznapi életünket is univerzumként képes láttatni. Egy ponton a hátsóbb sorokból valaki bekiabál: „Imádlak!"

Végső Zoltán írásából
(ÉS, 2011. júlis. 5.)
http://www.nyesomari.hu/
https://www.facebook.com/events/1483447438552820/
A program a Summa Artium támogatásával jött létre.
Belépődíj: 1.000, diák 700 Ft

május 23. péntek 19:00
KÖNYVBEMUTATÓ

A Kalligram Könyvkiadó és a Nyitott Műhely örömmel tudatják, hogy megjelent

VÁRADI ANDRÁS: HAYDAN ÉS MOST című kötete
Böröcz András rajzaival
- a szerzővel Mészáros Sándor beszélget, közreműködik: Dés László -

“Én ezeket a rövid, keserédes, irolakonikus történeteket  igen szeretem. Szeretem az apropójukat (ld. Haydn koponyája), szeretem ahogy lassan és természetesesen pont ez az albumkönyv lett belőlük. Volt szerencsém a kezdetektől látni, illetve olvasni, ahogy Váradi András elkezdett mesélni, szépen, természetesen, élvezetesen. Megadta a módját, de nem cifrázta, nem volt rajta mit, vitte az anyag, a felismerés, hogy Haydn az, akit haydanként elmesélünk.”
Böröcz ész- és kézjárásában a magától értetődést, az aprólékos nagyvonalúságot bámulom mindenekelőtt. Járjon és abroncsozzon körbe bármi anyagot, annak a kézműnek kellő íve lesz, arányos boltozása, s minden handabanda nélkül bekötődik a világművészet áramába, és szép, mint egy hordó.”
Egy igen teherbíró, sőt teherhordó, tehát kiváló ötlet aprólékos és nagyvonalú kibontása ez a  közös munka. Illenek egymáshoz az alkotók, a képzőművész és a biokémikus találkozása a  hordóság tágas holdudvarában, isten áldja a képzavart."
Parti Nagy Lajos



Váradi András
Született:
1948.03.01.
MTA doktora: 2002
Szakterület:
biokémia, molekuláris biológia
Biológiai Tudományok Osztálya
Foglalkozás:

tudományos tanácsadó
Kutatási téma:

ABC-transzporterek
Atpáz mechanizmus
Öröklődő betegségek diagnosztikája
Publikációk:

Váradi András publikációs listája
Szervezeti tagságok:

Molekuláris Biológiai, Genetikai és Sejtbiológiai Tudományos Bizottság (szavazati jogú tag)
Egészségügyi Tudományos Tanács Humán Reprodukciós Bizottság
Academia Europaea
Biochemical Journal
European Science Foundation
Functional Genomic Programme Grant Committee (vezető)
PXE Science Discussion Panel at NIH
Díjak:

Akadémai Díj (megosztott): 2003
Research Award (PXE, USA): 2002
A belépés díjtalan.

Napi menü:
Csibebecsinált leves
Somlói galuska
/Napi levesünk húslevesre, főételünk rántott sajtra cserélhető./

május 23. péntek 18:55
NŐI KEREKASZTAL - A KISTEREMBEN!!!

ÖTÖDIK BESZÉLGETÉS
Téma: AZ UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG



Résztvevők: a kormánypártok és a demokratikus ellenzék pártjainak női politikusai, akik a meghívást elfogadják.
Eddig az LMP, a MoMa, a MLP és a SZEMA jelezte, hogy részt vesz. Csiba Kata, Pusztai Erzsébet, Bősz Anett és Ungár Klára véleményét már biztosan megismerhetjük.
Moderátor: Betlen Anna
A beszélgetés sajtónyilvános.
A program a Summa Artium  és a Friedrich Naumann Stiftung támogatásával jött létre.
Belépődíj: 400 Ft

Napi menü:
Csibebecsinált leves
Somlói galuska
/Napi levesünk húslevesre, főételünk rántott sajtra cserélhető./

május 22. csütörtök 19:30
LEMEZBEMUTATÓ KONCERT

FORGÓ ZENEKAR



"Elcsépelt mondat: 'Magyar és más népek zenéjét saját ötleteikkel egészítik ki, és ettől egyéni hangvételű a muzsikájuk.' Hát ezeknél a lányoknál ez tényleg így van. Már a hangszerelés sem szokványos, érezhetően nem hobbizenéléshez jött létre ez a női népzenekar. A Nyíregyházi Főiskola népzene szakos hallgatóiból alakult meg, s megkerülhetetlenül lányok ők! Több szólamban énekelnek, tudják melyik dal miről szól, azt az erőt ami nőiségükben van vegyítik tudásukkal." (Latorczai Balázs)
Az alakulás éve: 2008.
A zenekar tagjai:
Gózon Éva
- ének, hegedű
Nedeczky Júlia - ének, szaxofon
Pribay Valéria - ének, cselló
Tekauer Léna - ének, koboz
Tímár Sára - ének
Restás Gergő - ének, ütőhangszerek
http://www.youtube.com/watch?v=D3wLgzB1Evg
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Peti)

Napi menü:
Erdei gyümölcsleves
Fettával töltött sertés karaj, zöldséges rizzel
/Napi levesünk húslevesre, főételünk rántott sajtra cserélhető./

május 21. szerda 19:00
ELŐADÓEST

SKIZOFRÉN MONOLÓG
SZŰCS LAJOS ELŐADÁSÁBAN



„...És ahogy haladunk előre az időben, hol Petri György, hol József Attila versmondatait, verseit hallva/hallgatva, ÉRTVE, az est egyre inkább rabul ejt, lenyűgöz, és felemel egyszerre.
Róluk, rólam, rólunk szól ez a pompás érzékkel összeállított skizofrén monológ. Nincs pátosz, lila érzelmi ködök, lírai homály. Jót tesznek egymásnak. (Mármint a két költő.) Petri kevésbé karcol,
József Attila sorairól lepattogzik az elmúlt évtizedek előadóművészei által felrakott, s azóta kissé megkövült nemespenész...”
 (Tiszatájonline, Édes Gabriella)



A program a Summa Artium támogatásával jött létre.
Belépődíj: 600 Ft. (Jegyszedő: Balogh László Bacilus)

Napi menü:
Májgaluskaleves
Zsályás joghurtba pácolt csirkemell,
korong burgonyával, friss salátával
/Napi levesünk húslevesre, főételünk rántott sajtra cserélhető./

május 20. kedd 19:00
LAPBEMUTATÓ

KISZABADULHATNAK-E AZ EGYHÁZAK AZ ÁLLAM FOGSÁGÁBÓL?
- az Egyházfórum című folyóirat estje -
- a kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Deák Dániel, Kamarás István, Lengyel László, Wildmann János , a beszélgetést vezeti: Izsák Norbert -


Címlap 2014.  01. szám

Az Egyházfórumot közel harminc éve Wildmann János alapította Svájcban. Egyik korabeli tanulmányában az egyházi élet három auktorának szerepét és lehetőségeit elemezte: az államét, az egyházi vezetését, valamint a báziscsoportokét, és egyfajta magyar „felszabadítás teológia” művelésére tett javaslatot. Megállapításai nem váltottak ki osztatlan örömöt, ő pedig idehaza „persona non grata” lett. Úgy tűnik azonban, hogy Jorge Mario Bergoglio bíborosnak, Buenos Aires érsekének pápává választása új reformlendületet hozhat az egyházba. A beszélgetés résztvevői az Egyházfórum legfrissebb számában azt a kérdést járják körül, hogy vajon eléri-e a ferenci egyházfordulat a magyar katolikus egyházat. Lengyel László szerint az egyház ma éppúgy államfogoly, mint a Kádár-rendszerben volt, de vannak kitörési lehetőségek. Hol vannak ezek, és kik lehetnek a kitörés kezdeményezői? Kamarás István egy közelmúltban és szélesebb baráti körben végzett gyors felmérése szerint a választ adók fele nem tud egyetlen olyan közösséget sem megnevezni, mely hazánkban a ferenci reformok bázisa lehetne. Vajon mit mond a válaszolók másik fele? Deák Dániel a felszabadítás teológia fonalát veszi fel, amikor a pápa által követelt szegény egyház szerepét nem a jótékonykodásban, hanem  a társadalmi egyenlőtlenségek strukturális okainak felszámolására való törekvésben látja. Izsák Norbert a HVG volt munkatársa és a „Vallomások” című kötet szerzője a téma, különösen pedig a kisegyházak álláspontjának kiváló ismerője.
A program a Summa Artium támogatásával jött létre.
A belépés díjtalan.

Napi menü:
Karfiolleves
Milánói sertés borda
/Napi levesünk húslevesre, főételünk rántott sajtra cserélhető./

május 19. hétfő 19:00
KÖNYVBEMUTATÓ (ELŐZETES)

KÖZÉPKOR
- lelkünk forrásvidéke versekben -

HALASI ZOLTÁN ESTJE
Részletek a szerző ÚT AZ ÜRES ÉGHEZ című könyvheti könyvéből
Közreműködik:  Galkó Balázs, Wilheim András
Zene:
Bach, Feldman, Kurtág m
űveiből játszik Zétényi Tamás (cselló), Varga Hunor (kürt)


„Tegyem le a fáklyát, lesz világosság, szólt, ne Béziers-be menjek, ahol éppen virágba borul a ferences trubadúr nyalka nyolcszótagosaiban Porphüriosz fája, lenő az égből az emberig a szeretet és mindent elborít, vegyem az utat Troyes-ba, az nem lesz hiába, ott verset lobognak a tüzek, a dominikánusoknak hála, gyerekek, várandós feleség ropog, kovakővé tett arcok.” (Elhívatás)



Maga a könyvtárgy egyelőre a nyomdában tartózkodik, és könyvhét táján kerül a boltokba a Kalligram Kiadó jóvoltából.
Három részre tagolódik: egy jiddis holokauszt-poémára, egy, a lengyelországi jiddis kultúrát és annak elpusztítását bemutató prózafüzérre, és egy középkort megidéző versciklusra.
A mostani zenés vers-esten a kötet harmadik részéből hallotok majd részleteket.
Mindenkit szeretettel várok!
Halasi Zoltán
A könyv jó része megjelent már folyóiratokban, íme néhány link ízelítőnek.
http://bit.ly/1fKrbdb
- Hol volt, hol nem – Katzenelson verséről + részletek a poémából
http://bit.ly/1hsKa7n
 - Gyerekmentés, próza
http://bit.ly/1fMVsIE
 - Dusehubka, próza
http://bit.ly/1kG18RN
 - Koronázás, vers
bitly.com/1lthgYO
 -  Pestis, vers
Halasi Zoltán
(Budapest, 1954) József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító. 1990 óta jelennek meg versei, esszéi, cikkei. A Műfordítók Egyesületének létrehívója, elnökhelyettese 2003-2011 között. Német írókat, német, orosz, lengyel, litván, perzsa, jiddis költőket fordít (Johann Wolfgang von Goethe, Friedrich Schiller, Friedrich Hebbel, Heinrich Heine, Rainer Maria Rilke, Franz Kafka, Elias Canetti, Robert Walser, Elfriede Jelinek , Anna Andrejevna Ahmatova).
Saját kötetei: 33 vers (1997), Így ér el (versek, 2005), Isten a malomban (íróportrék, 2008), Költőpárok, versek két nyelven (Lisa Mayerral, 2008)
A program a Szépírók Társasága és Summa Artium támogatásával jött létre.
A belépés díjtalan.

Napi menü:
Zöldborsóleves vajas galuskával
Csirkecsíkok Stroganoff módra, párolt rizzsel
/Napi levesünk húslevesre, főételünk rántott sajtra cserélhető./

május 18. vasárnap 19:00
VETÍTÉS

FRANK FOREMAN
MUSIC VIDEOS & WILD LIFE IN SANTA CRUZ



Some of Frank Foreman's Music Videos, the famous "cheap, short, fast and dirty" ones - made over the past few years, from the fishing village called Santa Cruz, California - will be shown. Many of the music videos were made during the ESPRESSO POLICE exhibition at the Santa Cruz Museum of Art and History in 2011/12. Also, a few others from the WILD LIFE IN SANTA CRUZ series will be viewed, along with a couple made recently in Budapest and in Vienna, and in Paris.



A belépés díjtalan.

május 17. szombat 19:00
SZÜLETÉSNAP

60

Zártkörű rendezvény.

május 16. péntek 19:00
KÖNYVBEMUTATÓ

A Kalligram Könyvkiadó és a Nyitott Műhely örömmel tudatják, hogy megjelent

SÁNDOR IVÁN: A VANDERBILT-JACHT HAJÓORVOSA című regénye
- a szerzővel Jánossy Lajos és Németh Gábor beszélget, közreműködik Fodor Tamás, Jászai Mari-díjas színművész -



A regény a jelenben is élő múlt útvesztőit kutatja. Sándor Iván regényeiben mindig  a közép-európai emberi színjáték elevenedik meg. Ezúttal kitágítja a sorsszínpadot: európai emberi színjáték „nézőivé” avatja az olvasót. Milliárdosok, hajóskapitányok, frivol asszonyok, gyilkosok és áldozatok, mentségeket keresők és a szégyentől szabadulni nem tudók, a tetteik elől menekülök, és a múlttal szembenézők kavargását, az útvesztőket közösen bejáró férfi és nő szerelmi kalandja kíséri.



Sándor Iván (Budapest, 1930), író, esszéíró, kritikus. 1948-ban érettségizett Budapesten. 1948 és 50 között a Magyar Diákok Nemzeti Szövetsége Országos Központjában dolgozott. 1952-ben letartóztatták. 1954 és 1956 között a Jövő Mérnökét szerkesztette. 1961-64-ben a budapesti egyetem magyar szakán tanult. 1957-től a Film, Színház, Muzsika kritkusa, 1970-től olvasószerkesztője, 1975-től főszerkesztő-helyettes volt. 1989-től szabadfoglalkozású író. 1992-től a Németh László Társaság elnöke 1997-ig. 1990-93-ban az Írószövetség elnökségi tagja.
"...mint szellemi jelenség, ebbe az író, az esszéista és az irodalmi ember, a felelős személyiség egyaránt beleértendő: ritka kivétel. Ennek a különös szellemi országnak, amelyhez tartozik, független, de nem semleges, magányos, de magányát még csak fel sem stilizáló alakja."
/Balassa Péter/
www.sandorivan.com
A program a Szépírók Társasága és Summa Artium támogatásával jött létre.
A belépés díjtalan.

május 15. csütörtök 19:30
KONCERT

VÁCZI DÁNIEL MULTET



Váczi Dániel a magyar zenei szcéna legsokoldalúbb zenészeinek egyike. Foglalkozik zeneelmélettel, hangszerészként saját hangszercsaládot fejleszt, zenészként a jazz és a klasszikus-kortárs komolyzene határterületein barangol. Zenei teoretikusként kidolgozott egy új, általa Retikulárisnak nevezett zenei rendszert, melyben műveket komponál. Újabban különböző akusztikus megszólalású zenegépek foglalkoztatják – a zenedoboztól a gépzongorán át a laptop-vezérelt hangversenytermi orgonáig.
A Váczi Dániel Multet a 2001-ben alakult trió kibővített változata, jelen esetben négy tagot számlál. Koncertjeiken a szabályok szerint működő retikuláris koncepció ötvöződik a szabad improvizációval, illetve a régebbi repertoár darabjaiból is hallható lesz jó néhány izgalmas mű, a szigorúan strukturált kompozíciók szabadon burjánzó improvizációkkal fonódnak egymásba kibogozhatatlanul.
Váczi Dániel - altszaxofon, szopranino
Ávéd János - tenorszaxofon
Horváth Balázs - bőgő
Sárvári Kovács Zsolt - dob
A program a Summa Artium támogatásával jött létre.
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Peti)

május 14. szerda 19:00
ELŐHÍVÁS - PÁLYKEZDÉSEK, ELSŐ MEGJELENÉSEK

BEREMÉNYI GÉZA INDULÁSA
- beszélgetőtársak: Jánossy Lajos, Németh Gábor, Reményi József Tamás és Vári György -



Az Előhívás tavaszai sorozatának idei utolsó estjén Bereményi Géza indulása a téma. Közelebbről a Naponta más antológiában (Magvető, 1969) megjelent  A svéd király című novella és az 1970-ben kiadott A svéd király című novelláskötet.
A novella a Google Books oldalon elolvasható. Valamint megtalálható még a szerző A feltűrt gallér című kötetében is.
"Bereményi A svéd király című novelláskötetével hívta fel magára a figyelmet. A címadó novella jól érzékelteti a szerző történelmi érdeklődésének természetét: Somogyi, a főszereplő történelmet tanul, és hirtelen dialógusba kerül az oroszországi hadjáratra induló királlyal, aki visszakérdez: na és mi a helyzet Ágnessel, a fiú barátnőjével, mivel hadjáratuk eredménye összekapcsolódott.
A válogatott novellákban mindenütt jelen van a líraiság és a humor, az anekdotikus és a groteszk elemek - például a gyerekek játékáról szóló Csendőrökben, a különféle családi történetekben, melyek részben a Legendáriumból kerültek át. A kötet egyik írása, az Eldorádó az azonos című népszerű film alapja, bár más szemszögből. A novella gyerek-főhőse egyes szám első személyben, vízióin, emlékein és a később hallott történetek során át mondja el, hogyan haldoklik diftériában, hogyan menti meg életét a nagyapja, a Teleki téri piac ura egy rúd arannyal, hogyan faggatja a nagyanyja a halálélményről.
(A film - inkább a nagyapa története - 1956-ban ér véget, amikor a fiú nem tudja ugyanezzel a módszerrel megmenteni az öregember életét.)" - A feltűrt gallér című 1994-es kötet ismertetőjét a HunLit közli.

 

A Litera és a Nyitott Műhely közös sorozata, az Előhívás új évadában Németh Gábor, Jánossy Lajos, Reményi József Tamás és Vári György egy-egy jelentős írói életmű szemszögéből tekint vissza a pályakezdés, illetve az első megjelenés idejére, havonta egy alkalommal, szerdánként este héttől a Nyitott Műhelyben. Ezen az estén Bereményi Géza korai novellái és a A svéd király című kötete kerül terítékre.
Előhívás dosszié: http://www.litera.hu/dosszie/elohivas
További alkalmak:
A program a Summa Artium és az NKA támogatásával jött létre.
A belépés díjtalan.

május 14. szerda 17:00
BUDAPESTEN TÖRTÉNIK - A 2000 FOLYÓIRAT BESZÉLGETÉSSOROZATA

NAGY BUDAPEST KÖNYV
- Török Andrással, a Budapest Könyv szerzőjével Margócsy István beszélget -



„Talán Szerb Antal gyönyörűséges könyve, a Budapesti kalauz Marslakók számára 1935-ös megjelenése óta nem jelent meg ennyire egyéni útikönyv a piacon.” Nicholas Parsons, Holmi, 2006
„Könyvedet remeknek és igen olvasmányosnak találtam, s a helyenként felbukkanó „fecsegés”, „belterj”, barátoknak bókolás nekem is kedves gyöngém, l. összes műveimet.”

Térey János szerzőhöz írott levele (írógéppel, az ékezetek kézzel javítva), 2000
Ez a könyv arra való, hogy átadja a szülővárosérzést minden nem budapesti magyarnak, éljenek Magyarország határain belül vagy kívül. Tárgya nem több és nem kevesebb, mint a város- és életszeretet. Budapestet egyszerre kezeli műtárgynak, jó barátnak, élettérnek, élvezeti cikknek, büszkélkedni- és szörnyülködnivalónak. Kedves olvasók, sose felejtsék: ez a város nem csak a budapestieké.

Török András 1986-ban kezdte írni Budapest: A Critical Guide című, sok nyelven, sok kiadást megért könyvét, amely hamar népszerű lett a budapestiek körében is. A kifejezetten magyaroknak szóló Nagy Budapest Könyv első kiadása 1998-ban jelent meg. A jelen, harmadik, teljesen átdolgozott kiadás az eddigieknél sokkal nagyobb figyelmet fordít a modern városra, az ezredforduló óta bekövetkezett építészeti, kulturális és társadalmi fejleményekre. Egyébiránt ez a könyv kollektív alkotás, a szerző az első két kiadás olvasóinak több száz észrevételét szívlelte meg. Az önét is várja, nyájas új olvasó.
A sorozat támogatója a Budapest Bank Budapestért Alapítvány.
http://ketezer.hu/
A belépés díjtalan.

május 13. kedd 19:00
KÖNYVBEMUTATÓ

ZENEKAR KARMESTER NÉLKÜL
Beszélgetés Rákai Orsolya: A teljes zenekar - Schöpflin Aladár és a társadalmi modernség irodalmi jelentősége című könyvéről
- résztvevők: Szilágyi Zsófia, Szolláth Dávid, Vári György és Rákai Orsolya, a beszélgetést Vári György vezeti -




Mit jelenthetett modernnek és mit konzervatívnak lenni a 20. század elejének magyar irodalmi életében?
Kellett-e és kellhet-e "modernnek lenni mindenestül"?
Kettészakadt-e az irodalom - vagy valami más szakadt ketté?
Miért tűnt el az irodalomtörténeti kánonból a "konzervatív irodalom", és mi lett volna, ha nem így történik?



Rákai Orsolya
(1973)
Tudományos főmunkatárs, Modern Magyar Irodalomtörténeti Osztály
Egyéb fontos funkciók:
Corpus alienum (projektkoordinátor, Földes Györgyivel közösen)
reciti
: szerkesztőségi tag
MTA Sajtó- és Médiatörténeti Munkabizottság (tag)
Főbb kutatási területek:
20. századi kritikatörténet
idegenségkutatás
társadalmi rendszerek elmélete a kultúrakutatásban
kultuszkutatás
A program a Summa Artium támogatásával jött létre.
A belépés díjtalan.

május 13. kedd 17:00
BUDAPESTEN TÖRTÉNIK - A 2000 FOLYÓIRAT BESZÉLGETÉSSOROZATA

ZENÉS BUDAPEST
- Halász Péterrel Barabás András beszélget Budapest zenei életéről -


Közreműködik: Markó Gitta és Szuromi Borbála

A 2000 magyar nyelvű, irodalmi és társadalmi havilap. Az 1989 áprilisában indult lap a legrangosabb kortárs irodalmi és társadalomtudományi folyóiratok közé tartozik.Egyik első alapító szerkesztője Horváth Iván irodalomtörténész. 2002 januárja óta online formában is megjelenik. .Szerkesztőségét 2007-ben Joseph Pulitzer-emlékdíjjal tüntették ki.
A sorozat támogatója a Budapest Bank Budapestért Alapítvány.
http://ketezer.hu/
A belépés díjtalan.

május 12. hétfő 19:30
KÖNYVBEMUTATÓ KÉT RÉSZBEN

A József Attila Kör, a L'Harmattan Könyvkiadó és a Nyitott Műhely örömmel tudatják, hogy megjelent

SZABÓ IMOLA JULIANNA: VARRATOK /versprózák kilenc öltésben/ című kötete
- vizuális látkép-mozdulat-installáció-zene-beszélgetés -



Amerre Holdludak repülnek. Testetlen árnyak, a fák lombszerű hónalja. Vacak tél és régi nyár. Ezen a tájon élek. Hidak, szögesdrótok és zománc-testek mögött. Valahol. Ha eljössz lehet, hogy meglátsz valamit.
Közreműködnek:
Vizuális látkép-installáció: Palman Zsuzsi, Zsorzs, Szabó Imola Julianna
Zene: Spiral Road (Bíró Zsolt, Oravecz Péter)
Mozdulat: Szabó Imola Julianna
Beszélgetés: Váradi Péter (a L'harmattan Kiadó főszerkesztője)
Az esten mindenki meglelheti a szívének kedves kütyüt a kötet mellé. QR-kódos vászonyszatyrot, Jucimama ékszereit és Palman Zsuzsi grafikái köré horgolt könyvjelzőt is. A nolám naturlabor csupa-csupa meglepetés.



Szabó Imola Julianna: kicsittÉN
betűéspixelrakodómunkás
Inkább író, mint költő. Vagy képálmodó.
1984. Budapest. Késő nyár. Zsírkréta rajzok, rímekkel. Magyar Táncművészeti Főiskola. Bárka Színház, színházelmélet. Firkász: MTV, Danubius, FM98.  16 évesen Sáska-tánc, verseskötet. Zsenge, irányváltások. Willany Leó Improvizációs Táncszínház. Minden és semmi. Ellenfény, szakíró. Borító-tervezés, díj. Meseírás, Lilusnak. Versprózák. Képek és videók, Japánban klip.
Rézszínű fény, 2 kisgyerek.
Főbb publikációk: ÉS, Holmi, Kalligram, Új Forrás, Bárka, Csillagszálló, Palócföld, Irodalmi Jelen, Spanyolnátha, Hamu és Gyémánt, Műút, Nők Lapja, kulter.hu, Apokrif, szinhaz.hu, Ellenfény, Criticai Lapok, Le Cool
http://szaboimola.hu/
https://www.youtube.com/watch?v=UXpYx1zZ6Lc#t=11
A belépés díjtalan

május 11. vasárnap 19:00
MEGNYITÓ

NYIT a NYITOTT MŰHELY KÁVÉZÓ!
- szólózongora koncerttel közreműködik: SZAKCSI LAKATOS BÉLA -



A megnyitó eseményre VASÁRNAP este 19 órakor kerül sor: szólózongora koncerttel közreműködik: SZAKCSI LAKATOS BÉLA. Legkedvesebb ételével, paprikás krumplival készülünk.

Bérlőink (Domonkos Máté és Forisch Zsolt) már működtetnek egy  helyet a Mészáros utcában, az M 10-et. Bizonyára ez adta az ötletet, hogy  a Műhely büféjének Caffe MŰ legyen a neve.

Hétfőtől, vagyis május 12-től minden hétköznap 12 órakor nyit a Caffe MŰ, és 15 óráig változatos kétfogásos menüt kínál 920 forintos árban. Ételkínálat természetesen 15 óra után (így az esti időszakban) is lesz majd, csak a menü szűnik meg. (Május hónapban a menü mellé egy üveges Coca Cola jár ajándékba.)

15 órát követően egészen az esti programok kezdéséig leginkább kávézóként működik majd a hely. Egyedi, prémium pörkölésű kávét, kávékülönlegességeket ihatnak az érdeklődök - a kávékat egy nagy La Scala géppel készítjük. Teák, szörpök, egyéb üdítők és forró csoki, továbbá szendvicsek folyamatosan lesznek. És végre csapolt sör is kapható! - pálinkák, egyéb tömény italok és borok mellett.

Nagyon fontos, hogy az esti időszakban vendéglátóhelyből mindig újra előadóhellyé alakulunk. Tehát csak a programok kezdetéig tudjuk vendégül látni azon vendégeinket, akik találkozni, beszélgetni szeretnének itt, és nem feltétlenül kíváncsiak az előadótérben zajló eseményekre. Ezért fokozottan ajánlom a programok követését, melyek pontos kezdéséről, ill tartamáról majd itt a Műhelyben is próbálok tájékoztatást adni, jól látható helyen.

Vasárnap este várunk mindenkit szeretettel!
A belépés díjtalan.


május 9. péntek 18:00
KÖNYVBEMUTATÓ

Az Új Forrás Kiadó és a Nyitott Műhely örömmel tudatja, hogy megjelent

VILLÁNYI LÁSZLÓ: FOLYÓTÓL FOLYÓIG című könyve
- a verseskötetet bemutatja Eisemann György irodalomtörténész, a szerzővel Jász Attila költő, a kiadó főszerkesztője beszélget, közreműködik: Mohai Gábor előadóművész és Grencsó István szaxofonon -



A Villányi-féle kifejezésmód, a fogalmazási kunsztoktól tartózkodó formai tett, a hatáseszközeit rejtő, tiszta, hajlékony szólás bizonnyal komoly erőfeszítés eredménye. De csodálatos, hogy ez az egyszer megtalált nyelvezet és megnyugodott szólásforma mintegy ősforrásává vált Villányi László költészetének. Könnyű, zavartalan, prózai szavak, semmi körmönfontság, semmi szakadozottság, s mégis: a részletek intenzitása, töltekezés a magánvalók sugallmas erejével, a megannyi mesterkéletlen jelkép, s mint egy gesztusban a teljes jellem, napi epizódok leírásaiban a lélek szövevényes közjátékai – mindez együtt egészen sajátos és jelentős költészetet támaszt alá…. Ha igaz az, hogy a prózai külvilágból egy nagy belső életre nyíló darabjaiban ódai, elégiai reminiszcenciák bújnak, igaz az is, hogy e művek az ember legkényesebb dolgait illetően teljességgel kendőzetlenek. Továbbá igaz az, hogy a csiszolt formát még fényesebbé teszi a költő személyessége és fesztelen hangja; hogy itt az anyagon, a színeken, a felületeken eszme csillan át, azaz a szeszélyek, véletlenek és tapasztalatok fölötti másik világ, s mindez az Ámulatot a szerelem és szeretet egyetemes leckéjének egyik változatává emeli. Kelemen Lajos

Villányi László 1953-ban született Győrött. 1971-ben a Jedlik Ányos Gépipari technikumban érettségizett. 1979-ben a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát népművelés-magyar szakon. Népművelőként, tanárként dolgozott. 1990 óta a győri Műhely folyóirat főszerkesztője.
Megjelent kötetei:
Folyótól folyóig (2014)
Győri idők (2013)
Ámulat (2011)
mondja édesanyám (2009)
valaki majd - ismeretlen költőnők versei (2008)
volna a szerelem (2006)
időközben (2003)
Egy másik élet (2000)
A szabadkai villamos (1998)
Vivaldi naplójából (1997)
Az alma íze (1994)
Alázat (1990)
Díjai:
Győr-Moson-Sopron megyei Prima-díj (2013)
Párhuzamos kultúráért díj (2013)
Szépíró Díj az Ámulat c. kötetért (2012)
Zelk Zoltán-díj (2009)
József Attila-díj (2003)
Kormos István-díj (2000)
Greve-díj (1999)
Év könyve-díj a Vivaldi naplójából c. kötetért (1998)
Győr művészetéért díj (1997)
Soros-ösztöndíj (1990 és 1997)
Déry Tibor Jutalom (1991)
Radnóti-díj (1979)
http://www.villanyilaszlo.hu/

A program a Summa Artium támogatásával jött létre.
A belépés díjtalan.

május 8. csütörtök 19:30
KONCERT

BALOGH KÁLMÁN - KOVÁCS FERENC DUÓ


Két kivételes zenész rendhagyó, kamara jellegű koncertje

Balogh Kálmán
a világ legismertebb cimbalmosai közé tartozik, a világ hangverseny-termeinek ünnepelt sztárja, akinél többet talán senki nem tett e hangszer elismertetéséért. A népzenétől a kortárs komolyzenéig, a klezmertől a dzsesszig terjed repertoárja.
Kovács Ferenc
a kortárs dzsessz egyik legsokoldalúbb egyénisége, igazi polihisztora. Rendkívüli sokféleség jellemzi zenei pályafutását: különböző zenekarokban játszik ragtime-ot, kortárs dzsesszt, underground rockot, bluest kortárs zenét, saját projektjével, a Magonnyal pedig „kortárs parasztzenét”.
A program a támogatásával jött létre.
A program a Summa Artium támogatásával jött létre.

Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Peti)

május 7. szerda 19:00
SZÜLINAP

SZM 90

Zártkörű rendezvény.

május 6. kedd 19:00
BESZÉLGETÉS

A BAROKK ÉLESZTÉSE
Kutatások, gyűjtemények, kulturális örökség

Jávor Annával, Kiss Erikával, Serfőző Szabolccsal és Szilágyi Andrással Széphelyi F. György beszélget
- a BUKSZ /Budapesti Könyvszemle/ folyóirat estje -



http://buksz.c3.hu/
A program a Summa Artium támogatásával jött létre.
A belépés díjtalan.

május 5. hétfő 19:00
ELŐADÓEST

ITT KORNIS MIHÁLY BESZÉL
- eddig nem hallott PETRI versek és rögtönzés -

/Az író két éve futó sorozatának záróestje/


Fotó: Tausz Gábor

Stand up Kornis Mihály! Az lesz, ami a papíron van, azzal a világraszóló különbséggel, hogy rögtönözni fogok, aznap döntöm el azt is, olvasok-e, és mit, az a célom, hogy a közönség tátott szájjal figyeljen és a végén ne akarjon hazamenni.


Forgách András rajza

Szeretettel várja vendégeit,
 Kornis Mihály
http://www.kornismihaly.hu/
Az est a Summa Artium támogatásával jött létre.
A belépés díjtalan.

május 3. szombat 19:30
KONCERT

MOZART ZONGORASZONÁTÁK
- előadja: Gerlóczy Zsigmond Dezső -



Gerlóczy Zsigmond 1995-ben született Budapesten. 2002-ben kezdett el klasszikus zongorát tanulni Dévai Adriennél, a Lauder Javne Zsidó közösségi iskola Zeneiskolájában. 2004-ben - iskolaváltás miatt - magánúton folytatta tanulmányait. Foglalkoztatni kezdte az improvizáció, saját dallamokat, egyszerű témákat irt. 2006 végén édesanyja elvitte Binder Károlyhoz, a Zeneakadémia Jazz tanszakának vezetőjéhez, zongoratanárához, ahol 2010 elejéig tanult. 2010 februárjában felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium Jazz-Zongora szakára.
Belépődíj: 1.000, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Ábel)

május 2. péntek 19:00
JLG FILMKLUB

A Szerzői Filmklub 2014-ben bemutatja: "Jean-Luc Godard kilenc (új) filmje - a kommunikáció alatt és felett" című sorozatának a keretében:

ÚJ HULLÁM
- meghívott előadó: Sárosi Attila filmesztéta -



Új hullám (1990) 90' - színes, feliratos francia filmdráma, rendezte: Jean-Luc Godard, írta: Jacques Audiberti, szereplők: Alain Delon, Domiziana Giordano, Jacques Dacqumine



Tartalom, avagy inkább filmajánló sorok:
"Nouvelle Vague, ezt a meglepő címet viseli Jean-Luc Godard új filmje; aki azonban figyelemmel követte a régen elcsendesedett hajdani új hullám vezéralakjának utóbbi munkáit, aligha várhatta, hogy az egyre inkább az absztrakt film felé hajózó, viharos okosságú intellektuális bajkeverő nosztalgikus futamokkal idézi fel a legendás időket. Tulajdonképpen Godard teljesítette be a legkövetkezetesebben, a legkíméletlenebbül a Nouvelle Vague hirdetett célját: a „papa mozijának” szétverését, ő végül baltát emelt a konvenciókra, az önelégült sablonokra. Apagyilkos, a legkisebb bűnbánat nélkül. Filmjének tartalmát, „üzenetét” elmondani körülbelül annyit jelentene, mintha egy absztrakt festményt nem színeiben, formáiban, dinamikájában, kompozíciójában akarnánk érzékelni, hanem megpróbálnánk elmesélni, „mit ábrázol”. A Nouvelle Vague cím a tőle megszokott fricska a nézőnek; valóban láthatunk hullámokat, a fuldokló segítséget kérő kinyújtott keze emelkedik ki belőlük. Gazdag üzletasszony, egy új szerelmi partner, csodálatosan plasztikus, hideg luxuskörnyezet, a természet nedves, őrjöngő pompája, dús hangháttér, amely az esetlegességet imitálja, kertész, aki rózsanyesés közben klasszikus verseket mond és súlyos irodalmi idézeteket szaval..." (Létay Vera in: Filmvilág 1990)
Azonban a filmben éppen Alain Delon (Jean-Paul Belmondo paradoxikus "alteregójaként" való fő)szerepeltetése sem véletlen, szervesen kapcsolódik a fentiekhez...
Jean-Luc Godard különös-trilógiájának második darabja: "megtestesülés" (Üdvözlégy, Mária!), "feltámadás" (egyfajta különleges nosztalgiafilm) (Új hullám) és "reinkarnáció" (újjászületés) (Jaj, nekem!) bűvköréről.
Egy nézői kritika: "Godard modorossága néha nagyon működik, néha nagyon nem. Ez most most a "nagyon igen" iskolapéldája." (kritikustomeg.org)
Következő vetítés:
2014. június 6-án 18:00 órától
Roberto Rossellini: Németország 0 év (1947) 77'
Jean-Luc Godard: Alphaville - Lemmy Caution különös kalandja (1965) 100'
Jean-Luc Godard: Németország kilenc (új) nulla (1991) 60'
A filmklub előtt és után a Francia Új Hullám Kiadó első magyar nyelvű Godard-tanulmánykötete kedvezményesen 2.500Ft-ért vásárolható meg: JLG/JLG - Jean-Luc Godard dicsérete, avagy a filmművészet önfelszámolása (Szerzőifilmes Könyvtár 3. kötet) címmel.
A Szerzői Filmklub következő tervezett vetítése:
2014. április . péntek 19 óra Nyitott Műhely
Jean-Luc Godard:
Az est a Summa Artium támogatásával jött létre.
Belépődíj: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

május 1. csütörtök 19:00
ELŐADÓEST

SZÖRNYŰ IDŐ
Járásjelentés
Vers, zene, nóta, tánc
- Galkó Balázs és Szkárosi Endre költői estje -


Fotó: Havasi Zsolt

A történelem és főleg a költészet – sajnos – aktuális, azaz időszerű tud lenni mindig. A ma
bűne és fájdalma, hogy Petőfi, Vörösmarty, Ady, Janus Pannonius, Arany János, Radnóti és a többiek szavai úgy szólnak, mintha tegnapelőtt írták volna őket.
De egy órára legalább próbáljunk meg abba a magas és kíméletlen térbe emelkedni vagy
zuhanni, amelyet ezek a szavak kitárnak előttünk. Tegyük ezt persze: ha nem is bőséggel, de elszánt jókedvvel.
"Hogyan szólhat ma Petőfi vagy Arany hozzánk? Radnóti min gondolkodik ma Orbán Ottóval? Ady Endre és Szilágyi Ákos milyen hepiendre számíthatnak? Hogyan lehetséges leültetni ma az említett költőket egy asztalhoz, hogy együtt gondolkodjanak, poénkodjanak, hogy együtt érezzék, mi is maradt mára 1848. március 15-éből ebben a kicsiny magyar (ugar)világban? És mégis hogy lehet odaképzelni Radnóti mellé Janus Pannoniust, Petőfit, Aranyt, Adyt, akik ráadásul még Szilágyi Ákossal és Orbán Ottóval kvaterkáznak 2014. március 15-én este 7 órakor?! Há' hogy lehet?! A két márciusi ifjú, Szkárosi Endre és Galkó Balázs a majd másfél órás költői estje alatt nekem megadta a lenyűgöző válaszokat. Humorral és (ön)iróniával felvértezve mindig van lehetőség a megújulásra, a gondolatok ápdéjtelésére... Ahogy Esterházy Péter is mondja: "A világban, bármely rettentő pillanatában, mindig van humor, csak nem mindig találtatik ember hozzá." (Havasi Zsolt)
A program a Summa Artium támogatásával jött létre.
Belépődíj: a Nemzeti Önkéntes Adakozás Rendszere szerint