ahol a kultúra történik
Módosítás vagy leiratkozás: Kattintson ide!
Műhelymonológok

A nagy világon e kívűl nincsen sármodra hely

Tovább a blogra

archív programok:

május 31. kedd 19:00
KÖNYVBEMUTATÓ

A Műút folyóirat szerkesztősége , továbbá a miskolci Szépmesterségek Alapítvány, valamint a Nyitott Műhely örömmel tudatják, hogy a
Műút-könyvek sorozat 26. és 27. köteteként megjelent


ANDRÁS LÁSZLÓ: VILÁGOS INDUL és BALOGH ÁDÁM: NYERS című kötete

- a szerzőkkel a főszerkesztő: Kabai Lóránt beszélget, közreműködik: Záhonyi Enikő (ének) és Simon Attila (zongora)  -



András László: Világos indul - "Aki olvasta az elmúlt évtized egyik legjobb magyar regényét, az Egy medvekutató feljegyzéseit, nagyjából sejtheti, hogy mit várhat András László második könyvétől: az egyik legjobb magyar kortárs költő verseit. Kicsit bővebben: gyönyörű, hihetetlenül eredeti, szellemes, tűpontos, ugyanakkor a lélekhez szóló, az igazságot kereső, ám ennek hiábavalóságával minden pillanatban számoló, bölcs és katartikus költeményeket. És melléjük bónuszként azt az érzést, hogy „na most értem az életemet!” Ez az érzés persze hamar elmúlik, de megmarad ez a könyv, ami a legtöbbet tudja, amit verseskönyv tudhat: aki kinyitja, hazaérkezik." Kemény István
András László (1966), előző kötete: Egy medvekutató feljegyzései (regény, Nyitott Könyvműhely, 2010)



Balogh Ádám: Nyers - "2011-ben ismertem meg Balogh Ádámot. Olyan volt hallgatni őt halk malátaszó mellett, mintha Hrabalt olvastam volna. Akkor még nem sejtettem, hogy fülszöveget fogok írni, azt viszont igen, hogy Ádám legnagyobb küzdelme az lesz az írással, hogy szavai egy könyvből olvasva is úgy szóljanak, mintha személyesen hallgatnánk őt. Nos, ez sikerült.
Balogh Ádám meglett ember — József Attilától tudjuk, ki az. Lefegyverző egyszerűséggel — nyersen? — ír most nekünk a hajdani gyerekről, aki volt, a felnövésről.
Egy apáról beszél, egy olyan apáról, amilyet mindannyian szerettünk volna magunknak, egy olyan fiú hangján, amilyenek mindannyian szerettünk volna lenni. És ha nem kezdünk el irigykedni rá, hanem alászállunk vele az időben, akkor megsejthetjük, hogy az apa és a fiú örök, sőt azt is, hogy volt (van!) ilyen apánk, és mi magunk vagyunk ez a fiú.
A hölgyeknek pedig azért ajánlom ezt a könyvet, mert olyasmit tudhatnak meg a férfiakról, amit máskülönben nem nagyon, mert ilyesmikről sem az apák, sem a fiúk nem nagyon szoktak beszélni.
" András László
Balogh Ádám
1981-ben született Szolnokon. Budapesten él családjával. Ez az első kötete.
A belépés díjtalan.

május 30. hétfő 18:00
KÖNYVBEMUTATÓ

A Napkút Kiadó és a Nyitott Műhely örömmel tudatják, hogy megjelent

VILLÁNYI LÁSZLÓ: egyszer csak CÍMŰ VERSESKÖTETE
- a könyvet bemutatja, s a szerzővel beszélget: Tarján Tamás, felolvas: Mohai Gábor, közreműködik: Ajtai Péter nagybőgőn -



Villányi László új könyve négy ciklusból áll, minden ciklusban tizenegy verssel. A szigorúan felépített kötet egy négy tételes zenei mű kompozícióját idézi, vissza-visszatérő motívumokkal, összetett hangzással.
A hatvanadik év, a hatvanadik körüli évek kötete. Azoké az időké, amikor néha úgy érzi az ember, hogy „idegenbe vándorolt az összes bicikli”. A bicikli, amelyen Ámor végigpedálozta  az egész életet, s amelyről, ha mégis feltűnik, most az „őszhajú nagylány” köszön ránk, de még mindig sajogni kezd a világmindenség. S vele jön az ártér, az árvíz, a töltés, a Rába, „a víztükör, a víz alatti világ”, meg a rádöbbenés öröme, hogy akárcsak a biciklik, „nem fogynak el a folyók sem”. S hogy valahol messze az is mind megvan még, ami örökre elveszett. A szerző szándéka szerint akárhol „ütjük föl” az egyszer csak-ot, a költészet világában járunk. Egy sajátos és saját világban, amelyben a mindennapinak tűnő beszédet a hiány, a nosztalgia, a szívszorító sajgás, a vágyakozás és a fantázia mindig a valóság fölé emeli, s amely fölött, mint a sebesen pörgő-villogó biciklikerék, a nap is kisüthet.
Mert igen, „Ha valaki felelgetni kezd neki, gyorsabban ver … a rigó szíve”. Mert igen, „nem halt meg a halott barát”, sem az édesanya, sem az édesapa, „csak időlegesen távol volt /van!/ valahol”. Mert igen, hiába, hogy „Deret harangoznak”, s hogy „idegenbe vándorolt az összes bicikli”, ha „otthonunk a várakozás”, bármi megtörténhet még. S ha nem adjuk föl, akkor meg is fog történni.
A versek mintegy emlékező, képzelődő, magyarázkodó, gyötrődő beszéddé fordulnak át, a meg nem valósuló,  eszményi párkapcsolat körül, ami a hiánnyal megvert létezés jelképévé növekedhet. A kudarc és remény közötti állapot, a neki-neki rontás, az egyszer csak mégis már-már monomániás követelése, egy sajátos szerelmi szemlélet érvényességének hirdetődik.
A kötet a lélek eleven életét érezteti, láttatja, a kétségbeesés határán, az érzékiség közjátékaival, a természet természetességének díszleteivel, kihívásaival és hitelesítő képességével. Az olvasó megkapja az esélyt, hogy beléphessen a monológok látszatra logikusan indázó útvesztőjébe, és elhiheti, hogy nem reménytelen a közepébe képzelni az androgin egység tökéletességét.



Villányi László
1953-ban született Győrött. 1971-ben a Jedlik Ányos Gépipari technikumban érettségizett. 1979-ben a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát népművelés-magyar szakon. Népművelőként, tanárként dolgozott. 1990 óta a győri Műhely folyóirat főszerkesztője.
Megjelent kötetei:
Kimméria (2015)
Folyótól folyóig (2014)
Győri idők (2013)
Ámulat (2011)
mondja édesanyám (2009)
valaki majd - ismeretlen költőnők versei (2008)
volna a szerelem (2006)
időközben (2003)
Egy másik élet (2000)
A szabadkai villamos (1998)
Vivaldi naplójából (1997)
Az alma íze (1994)
Alázat (1990)
Díjai:
Győr-Moson-Sopron megyei Prima-díj (2013)
Párhuzamos kultúráért díj (2013)
Szépíró Díj az Ámulat c. kötetért (2012)
Zelk Zoltán-díj (2009)
József Attila-díj (2003)
Kormos István-díj (2000)
Greve-díj (1999)
Év könyve-díj a Vivaldi naplójából c. kötetért (1998)
Győr művészetéért díj (1997)
Soros-ösztöndíj (1990 és 1997)
Déry Tibor Jutalom (1991)
Radnóti-díj (1979)
www.villanyilaszlo.hu
A belépés díjtalan.

május 29. vasárnap 19:00
SZÜLETÉSNAP

Zártkörű rendezvény.

május 28. szombat 19:00
OSZTÁLYTALÁLKOZÓ



Zártkörű rendezvény.

május 26. csütörtök 20:00
KONCERT

KOVÁCS LINDA RECYCLE

Kovács Linda a fiatal magyar énekesnõ-generáció tehetséges és sokoldalú képviselõje. A formáció  zenéjét a minden kötöttség nélküli stílusok közötti átjárhatóság jellemzi. A zenei határok feszegetése és az abban való feloldódás a jazz standardek és saját darabok újraértelmezésén keresztül. Asszociációk, reflexiók, szabad improvizáció némi elektronikával és rengeteg kreativitással fûszerezve.
Kovács Linda – ének
Fenyvesi Márton – gitár
Dés András – ütõhangszerek
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Peti.)

május 25. szerda 19:00
JAZZKÓSTOLÓ A KISTEREMBEN

MINDEN, AMIT TUDNI AKARTÁL A JAZZRŐL, DE SOSEM MERTED MEGKÉRDEZNI...
BÁLINT FERENC RANDOM JAZZTÖRTÉNETI SOROZATA 16.



...az eljövendő estek "megkevert részleteiből"...
"Ismerkedésem a jazz-el több mint 40 éve kezdődött, mikor egyik bolond nagynéném megkérdezte::"Szereted, amikor Armstrong énekel?" "Szerintem jobb ha trombitál. Túl szomorú." Akkor 14-15 évesen még azt sem tudtam, mi a jazz - hát még azt, hogy ki szegény "Satchmo". Akkor halt meg, sok felvételt játszottak tőle abban az időban. 3 évvel később már rutinos pesti gyűjtők,(dealerek) osztották az észt a Rózsavölgyi Zeneműboltban, ahol 3 évig bírtam (sajnos): olyan komolyan vettem a "hivatásom", hogy nem jártam koncertre, ezt könyvtárosi, majd antikváriumi éveim alatt bőségesen bepótoltam. 1985 után kezdtem eljövendő sorozatomra felkészülni. Kecskeméten, az Arany János úttörőházban(?) kezdtem igen amatőr intellektuális jazz-történetet hirdetni, szerény sikerrel. Jó tíz évvel később a Fix rádióban folytattam ezirányu nonprofit tevékenységemet hétfő délelőttönként,1-2 éven át, miközben délutánonként a magyar jazz gyűjtőkböl (már dealerekből) "gazdagodtam". Havonta,másfél havonta utazom Ausztriába, Németországba, Csehországba, Franciaországba ingyen szállással,"görkorcsolyával" (= vasúton 3.osztály, benzinrész, legolcsóbb busz). Az ott tölthető időt ismerkedés helyett no name blues és jazz zenék hallgatásával töltöm, és kerestem az ő életükben a zenéik helyét, -miközben lemezeim után hátizsákolok. A digitális felvételtechnikát kb. 28 éve jazz,fekete blues, népzene, és főleg klasszikus zene rögzítésére alkalmatlan technikának tartom (poprock, 80-as évek, jazzy, és egyéb trash műfajokhoz kiváló) - ezért szolgáltatok zenét analóg módon.
A sírásást deklarált módon Szabó Gábor kezdte! A Down Beat (félszaklap - címlapján szerepelt először, hogy a "Jazz is dead"), 1968-ban nem tette hozzá, milyen sokat tett ezért, mikor Beatles számokat énekelt Gary McFarlanddal"

Bálint Ferenc /Newport Hanglemezbolt/
A belépés díjtalan.

május 25. szerda 17:00
IN MEMORIAM

BÉKÉS PÁLRA EMLÉKEZÜNK
- Radnóti Zsuzsával, Závada Pállal, Sárközy Bencével és Dóka Péterrel Csáki Judit beszélget -



Szebeni András portréja Békés Pálról (forrás: litera.hu)

Békés Pál az idén lenne 60 éves. 2016. május 25-én délután 5 órakor beszélgetéssel, felolvasással és egy rövid videó-összeállítással emlékezünk rá. És persze megiszunk egy pohár bort is. A beszélgetést Csáki Judit vezeti, résztvevői Radnóti Zsuzsa dramaturg, Závada Pál író, Sárközy Bence a Jelenkor kiadó vezetője, Dóka Péter író, a Móra kiadó szerkesztője.
Békés Pál író, drámaíró, műfordító, forgatókönyvíró 1956-ban született Budapesten. A budapesti Csikágóban. A fasori óvoda, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló iskolájában eltöltött tizenkét esztendő, a Fáskör - egy négyzetkilométernyi területen érlelték a felnőttkor küszöbéig. Élmények, történetek, nagyszerű tanárok, és persze a kor- és padtársak tanították. Egyetemi évei alatt kezdett el írni, 1976-tól publikál. Többféle műfajban alkotott: írt regényeket, meseregényeket, hangjátékokat és színműveket, bemutatkozott műfordítóként is. Első regénye felnőtteknek szólt, 1979-ben jelent meg Darvak címmel. Első ifjúsági könyve A kétbalkezes varázsló (1983) című, groteszk elemekre épülő meseregény, melyből rádiójáték és színdarab is készült. Írásait a valóságos világba helyezi, a meseszövés valamennyi eszközét egyéni módon használja. Gazdag fantáziával és leleménnyel megírt történeteit bőségesen áradó humor, csiszolt és közvetlen stílus jellemzi. Szeretetre méltó hősei nagyon is időszerű, mindennapi problémákkal küzdenek, és olyan kalandokba keverednek, amelyek bárkivel megeshetnek. Kísérletező kedv, groteszk, ironikus látásmód jellemzi, bár utolsó munkáiban mind erőteljesebbek a reális szféra kontúrjai. Erről így vall: „Lételememmé vált az utazás. Képtelen vagyok hosszabb ideig meglenni nélküle, s persze minden megtett méter és kilométer a határokon belül és kívül ahhoz a földdarabhoz visz közelebb, amelyen élek. Feladatomnak tekintem, hogy megértsem ezt a földdarabot, s azokat, akik rajta élnek.”
A belépés díjtalan.

május 24. kedd 20:00
DZSESSZMECSERE - ÚJ FOLYAM 5.

MITŐL SZÓLNAK A STANDARDEK?
AKI NEM CSAK TANÍTJA, DE MAGAS FOKON MŰVELI IS A SZAXOFON MŰVÉSZETÉT, BORBÉLY MIHÁLY FOGJA KÉT GYÖNYÖRŰ ÖRÖKZÖLD DAL KÜLÖNBÖZŐ LEHETSÉGES VÁLTOZATAIT ELEMEZNI
- interaktív zenés beszélgető estek a jazzről, minden második kedden, Kerekes György és Pallai Péter vezetésével -

MISI VÁLASZTÁSA: a „My favorite things és a  „Confirmation”.
A jazz és a kortárs zene területén egyaránt otthonosan mozgó szaxofonos BORBÉLY MIHÁLY, maga is nagyszerű zenekarvezető, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, kinek improvizatív muzsikáját a jazz különböző irányzatainak, valamint a Kárpát medence és a Balkán népzenei örökségének ötvözése jellemzi, érdekes dallamfordulatokkal. Dresch Mihály mellett ő a magyar etno-jazz, sőt, a tágabb értelemben vett Kárpát medencei-balkáni etno-jazz legmarkánsabb exponense, aki emelett a modern jazz-sítílusokban, sőt az avantgárd berkeiben is otthonosan mozog. Ami viszont a Dzsesszmecsere szempontjából nagyon fontos, Misi humoros, nagyszerű előadó, nem csak hangszerén, hanem szóban is.
https://www.youtube.com/watch?v=1Xiuv6xOaJs
https://www.youtube.com/watch?v=FFckiQ9NR68




AZ ESEMÉNY INTERAKTÍV – KÉRDEZNI LEHET, SŐT, NAGYON IS AJÁNLATOS!
Ha nektek nem megy, ami elképzelhetetlen, akkor a két házigazda, KEREKES GYÖRGY és PALLAI PÉTER zaklatja a vendéget.(És legyen ez a reklám helye: a Nyitott Műhelyben kapható az egész városban a legjutányosabb áron „A Jazz Évszázada” c. könyvük)
Ajánlott hozzájárulás: 500 Ft

május 23. hétfő 18:00
KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS

HÁLÓZATOK: DIVAT VAGY SZÜKSÉGSZERŰSÉG?
- közszociológiai műhelybeszélgetés -



Mennyivel ér többet egy, a szegénység valamilyen formájával foglalkozó hálózat, mint egy puszta szervezet? Mik lehetnek a hálózatépítés céljai, nehézségei? Él-e önálló életet egy hálózat? Hogyan? Baj-e ha megszűnik, és mi marad utána?
Akikkel körüljárjuk a kérdéseket:
Budapest Bike Maffia - Havasi Zoltán, www.bbm.hu
Lépésről lépésre program - Zágon Bertalanné, www.lepesrollepesre.eu
Magyar Szegénységellenes Hálózat - László Johanna, www.mszeh.hu
Katalizátor Hálózat - Hadas Miklós, www.katalizatorhalozat.hu
Moderátor: Kerényi Máté
Az esemény sajtónyilvános.


Pillanatfelvétel a januári beszélgetésről

A Katalizátor Hálózat célja, hogy elősegítse a hátrányos helyzetű emberek érdekében munkálkodó civil, egyházi, piaci és állami szereplők, illetve programok közötti szinergiát, a párhuzamos tevékenységek hálózatba rendeződését. A Közszociológiai Műhely a Katalizátor Hálózat, az MTA TK Kisebbségkutató Intézete és a Badur Alapítvány együttműködése révén létrejövő rendezvény-sorozat, melynek eseményei 2015 októberétől 2016 májusáig minden hónap harmadik hétfőjén rendezzük meg a Nyitott Műhelyben.
MINDEN ÉRDEKLŐDŐT VÁRUNK!
Kapcsolat: katalizatornetwork[kukac]gmail.com
A belépés díjtalan.

május 21. szombat 19:00
KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ

LÁSZLÓ-KISS DEZSŐ: a RONDA érintése
- megnyitja: Forgách András, író -



Hogyan lehetnék tekintettel másra, mint a vegyes állításokat, túlzásokat és kötetlen gesztusokat előhozó kötöttségeimre.


Az érzékeny és értelmes festészet most találkozik az érzékeny és értelmes közönséggel az érzékeny és értelmes irodalom törzshelyén.

László-Kiss Dezső szobrász, festő, grafikus, első szó kutató, Barakk navigátor
1953. szeptember 13. Budapest
Művészeti tanulmányait a londoni Ealing College and School of Art-on
és a Magyar Iparművészeti Egyetemen, az alkalmazott grafika tanszéken végezte
1982 óta /MAOE/ tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének
1984 óta kiállító művész
1990 az A.R.C. Grafikai Stúdió művészeti vezetője
1994 Nívódíj
2006 a Saint Galéria művészeti vezetője
2007 Nívódíj
2009 a Barakk Csoport alapítótagja
Munkái megtalálhatóak ausztrál, francia, japán és magyar magángyűjtőknél.
http://laszlokissdezso.blogspot.hu/

A belépés díjtalan.

május 20. péntek 18:00
A KEDVENCEK KÖZÜL - HARMAT GYÖRGY FILMKLUBJA

BLAKE EDWARDS: ESTÉLY HABFÜRDŐVEL

 

Estély habfürdővel /The Party/ - rendező: Blake Edwards, író: Blake Edwards, forgatókönyvíró: Blake Edwards, Frank Waldman, Tom Waldman, zeneszerző: Henry Mancini, operatőr: Lucien Ballard, jelmeztervező: Jack Bear, producer: Blake Edwards, látványtervező: Fernando Carrere, vágó: Ralph E. Winters, szereplők: Hrundi V. Bakshi - Peter Sellers, Michelle Monet - Claudine Longet, Nanny - Jean Carson, Balerina - Natalia Borisova, Janice Kane - Corinne Cole, Rosalind Dunphy - Marge Champion, Bernard Stein - Al Checco
Kietlen, sziklás, dombos vidék. Néhány turbános indiai katona bujkál a sziklák között... Egy film utolsó jelenetének felvétele folyik. Ám Hrundi V. Bakshi, az ügyetlen statiszta véletlenül rálép a robbanókészülékre, s az erődítmény idő előtt repül a levegőbe. Ezzel pedig végérvényesen meghiúsítja a filmesek munkáját. A rendező értesíti a film producerét, aki a bajkeverő statiszta nevét véletlenül az aznapi partira meghívandó vendégek listájára írja. És persze így a partin is biztosított a sok bonyodalom.


A filmklubot vezeti: Harmat György filmkritikus

Harmat György filmkritikus, filmesztéta. Már bölcsészkari szakdolgozatát is filmről írta (Bergman: Szenvedély). Volt a Magyar Televízió film- és programszerkesztője. 1998-99-ben a Magyar Hírlap filmkritikusa. Szerkesztett, lektorált filmtárgyú könyveket. Színházról is ír. Legjelentősebb publikációs fóruma a Filmvilág (A realizmus csele, Előítélet a börünk alatt – Pasolini, Kizökkentek az időből – Maár Gyula, Ha a szellem szabad stb.), a Filmkultúra (Az erdő mégsem háza a harmóniának – Kézdi-Kovács Zsolt, Ha az élet színjáték – Fassbinder, Ferreri mester meséi, Hópehely, tollpihe, élet és halál – Steve McQueen: Éhség stb.) és a Librarius online kulturális magazin (Robert Wilson ereje stb.). Tanulmánya jelent meg (Godard: hogyan rombol és épít?) a JLG/JLG – Jean-Luc Godard dicsérete, avagy a filmművészet önfelszámolása című kötetben.
Belépődíj: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Votisky László)

május 19. csütörtök 20:00
KONCERT

WINAND GÁBOR SZERZŐI ESTJE



Winand Gábor mindenek előtt jazzénekes, a kortárs jazz első számú egyénisége Európában! Első szóló lemeze a Corners of my mind 2002-ben a legfontosabb francia jazzmagazin, a Jazzman Choc de l'année díját nyerte el, az év egyik legkiemelkedőbb lemezeként. A további BMC kiadónál megjelent lemezei is mind jelentős nemzetközi sikert értek el: Agent Spirituel (2003), Different garden (2004), Opera Budapest (2006), Fabulas (2009). Saját repertoárjával az elmúlt években számos külföldi meghívást kapott. Legújabb zenekarával a Winand Update-tel a rájuk jellemző vegyületét hozzák létre a modern mainstream jazznek, a klasszikus kamarazenének és a balkáni népek páratlan ritmusokban gazdag muzsikájának.
Winand Gábor
  - ének, szaxofon, fuvola
Ma este aművész egyedül mutatkozik be.
Szokatlan neki énekelni, jelen lenni a színpadon egyedül .Én mondanám, hogy nekünk  akik hallgatjuk, egyáltalán nem furcsa. Minden egyes előadása trió, duó, vagy bármilyen formáció, amikor  a hangja  terjed,  mindazok, kik hallgatjuk, feltöltődünk. Vele mámoros állapotba lehet kerülni, és ilyenkor minden a háttérbe szorul körülötte. Arra invitállak benneteket, hogy teljes békében hallgassuk, csukot szemmel, és hagyjuk hogy  elvigyen minket ez a mágikus szőnyeg, tele isteni melódiákkal, amit Gábor ajándékoz nekünk.
Egy egyszerű ember, ugyanakkor  egy óriás  férfi .A legnehezebb dallamok királya és kaszkadőre.
Írás: Elsa Valle
http://www.winandgabor.com/

Belépődíj: 1.000, diák: 700 Ft (Önkéntes jegyszedő: Peti)

május 18. szerda 20:30
KÖNYVBEMUTATÓ

ELMARAD!!!

A Kalligram Könyvkiadó és a Nyitott Műhely örömmel tudatják, hogy megjelent


NÉMETH GÁBOR: A MORMOTA NYARA című kötete



„Az izgat, hogyan lehet a főtémával kapcsolatos, úgynevezett valóságos élményeket fikció alapjává tenni, eltávolodni a közvetlen életrajztól úgy, hogy a szöveg mégis megőrizze a személyes tapasztalat naplószerű közelségét. Úgy beszélni számomra fontos, amúgy az up to date politikai-társadalomelméleti diskurzusban is tárgyalt emberi konfliktusokról, hogy a beszéd mégis mindenestül érzéki maradjon, egy ember érdekes történetévé váljon”. (Németh Gábor)



Németh Gábor (írói álneve: Gabriely György) (Budapest, 1956) József Attila-díjas (2004) magyar író, forgatókönyvíró, szerkesztő, egyetemi tanár. 1975-ben érettségizett a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. 1979-ben diplomázott a Budapesti Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán. 1980–1985 között a Napi Világgazdaság munkatársa volt. 1983-ban elvégezte a MÚOSZ Újságíró Iskolát. 1984-ben az Örley Társaság alapító tagja volt. 1985–1988 között a Design Centernél dolgozott. 1985–1992 között a József Attila Kör tagja, 1996 óta tiszteletbeli tagja. 1986 óta a 84-es Kijárat szerkesztője. 1989-ben az Ipari Forma-nál tevékenykedett. 1989 óta a Magyar Írószövetség tagja. 1989–1991 között a Riport munkatársa volt. 1991-ben a JAK-füzetek szerkesztője volt. 1991 óta a Magyar Napló prózarovatának szerkesztője, 1994-ben megbízott felelős szerkesztője. 1993–2008 között a Magyar Íróválogatott tagja volt. 1994–2000 között az Orpheus szerkesztőjeként dolgozott. 1994–2007 között a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának szerkesztője volt. 1998 óta a Szépírók Társasága alapító tagja. 1999 óta az Octogon szerkesztője. 2002–2003 között a Magyar Narancs kulturális rovatvezetője volt. 2006–2008 között a litera.hu felelős szerkesztője volt.
A belépés díjtalan.

A belépés díjtalan.

május 17. kedd 20:00
KONCERT

A TRIÓ
- Makhult Gabriella - Vető Péter - Korom Attila -




A MŰSOR:
Mélységmámor ihlette dalok főleg. Vagyis egy ilyen "csendesülős" koncertre invitállak, ahol a zene és a szövegek egy kis belső utazásra hívnak, Önmagad felé.
Néhány friss dal mellett játszom a portugáliai termésből és válogatok a 80-as évektől napjainkig a legjobb dalaimból.
Ahogy ezt már megszokhattátok a műsor spontán módon rendeződik, így ti is kérhettek dalokat.
Makhult Gabi barátnőm grafikusművész. Portugáliában ismertük meg egymást Ganga Mira révén. Ez a barátságunk alapja, de hamar kiderült, hogy művészi világunk sem áll távol egymástól. Pár házibuli jellegű együtténeklés után döntöttünk úgy, hogy érdemes együtt fellépni. Gabi debütálása jól sikerült.


Vető Petivel 20 éveismerjük egymást. Egy vad-evezésen találkoztunk, ahol Mester Csabi barátunkkal együtt tábortűzi gitározgattunk a szigetközben (Cseh Tamás meg saját dalok). Peti már akkor is nagyon jó gitáros volt. Azóta vérbeli profivá érett. Manapság a Majka and Curtis Live Band a fő produkciója. Nagy öröm számomra a vele való közös játék, nagyon szeretem a precizitását és az improvizatív játékosságát. Amit ketten a két gitárral csinálunk az nem gitárpárbaj inkább gitár-tánc.
Én vagyok a trió harmadik tagja. Engem már ismertek, (amennyire lehet.) Személyes részleteknél fontosabbak a dalaim.
/Korom Attila/
Korom Attila gitáros-énekes, zeneszerző, szövegíró, előadóművész. Nevéhez olyan zenekarok alapítása fűződik, mint a Cég, a Korom és Méz, Angyalszív, Korom Attila Zenekar és Group (KAG).
Szólókarrierje Tímár Péter MoziKlip című filmjében kezdődött. Legjelentősebb fellépései a Zeneakadémián, Budapest Sportcsarnokban, a Fonó Budai Zeneházban és a MÜPA-ban voltak. Dalszerzőként, illetve szövegíróként dolgozott Koncz Zsuzsa és Karácsony János lemezein. Presser egy interjúban „nemzedéke legtehetségesebb dalszerzőjeként” emelte ki. Zenéjében ötvöződnek a városi folk és a népzenei elemek, melyek utazásai során bővültek az adott tájak stílusjegyeivel. Így a magyar népzenei gyökereken kívül fellelhetők balkáni és mediterrán elemek. Sokan a szövegeit tartják a legfontosabbnak. Bereményi Géza inspirációja mellett kedvenc költői voltak rà nagy hatással. Ady, József Attila, Weöres Sándor, Pilinszky János, Nagy László műveit zenésítette meg. Kortárs költőink közül Tóth Krisztina, Lackfi János és Garai Péter műveihez irt zenét. Azonban legalább ilyen fontos saját szövegi világa, mely több évtizede önálló Korom stílusjegyeket mutat.
Jó kis kormos estének nézünk elébe!
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

május 14. szombat 20:00
KONCERT

HORGODRA TŰZTÉL, URAM
PETRI GYÖRGY MEGZENÉSÍTETT VERSEI



Petri György (Szilágyi Lenke fotója)

Krulik Zoltán
- ének, gitár, zeneszerző
Juhász Endre
- szaxofon, duduk
Horváth János
- gitár, ének
Petri György verseivel a 70-es évek közepén ismerkedtem meg és néhányat már akkor megzenésítettem, összeismerkedésünk is e daloknak volt köszönhető, a Pataki Művelődési Házban rendezett est jóvoltából. Szerette ezeket a dalokat, bíztatott a továbbiakra. Eljártam hozzá verseimmel is az Eötvös u. 22-ben lévő kis udvari házikójukba. A roppant puritán szobában kis asztalon az írógépe fölött kezdetben Lukács, majd Bibó fényképe függött, párizsi utcatábla a falnak támasztva, 68-as utcakő a sarokban. Mint útbaigazítóra, mesterre tekintettem rá ezekben az években. Egyre inkább egyfajta belső emigrációba vonult. A szamizdatban megjelent kötetei különös, „tiltott gyümölcsnek” számítottak azokban az időkben, konspiratív úton lehetett csak hozzájutni, szigorúan bizalmas kapcsolatok révén. Akkori társa Maya volt „mindenese”, s e kötetek terjesztője.
Többször is nekiláttam, és sok ötlet, töredék született az évek során, de egy műsorra való, végül egész idáig váratott magára. Hét kötetéből válogattam a 70-es, és 80-as években születettek közül, Magyarázatok M számára (1971), Körülírt zuhanás (1974), Örökhétfő (1981), Hólabda a kézben (1984), Azt hiszik (1985), Valahol megvan (1989), Valami ismeretlen (1990).
Krulik Zoltán
Az előadás a 2015. februárban lezajlott Vallai Péter Kortárs Művészeti Fesztivál egyik díjazottja volt.
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Peti)

május 13. péntek 18:00
KÖNYVBEMUTATÓ

A Tiszatáj Alapítvány és a Nyitott Műhely örömmel tudatják, hogy a Tiszatáj Könyvek sorozatában megjelent

PETŐCZ ANDRÁS: A MEGVÉNHEDT ISTEN című verseskötete
-  a könyvet bemutatja, a szerzővel beszélget: Kálmán C. György, a kötetéből felolvas a szerző -
A felolvasóest keretében "istenes" verseikkel, novelláikkal bemutatkoznak Petőcz András írókurzusának növendékei



A megvénhedt Isten

Romok között sétálgat az Isten.
Törmelék és por és por és por.
Vészjóslóan csendes itt minden.
 
Szomorú arcát bámulom.
Ahogy a szemétben kutakodik.
Homlokán fekete korom.
 
Hogy ne tudja önmagát halottnak,
annyira szeretném átölelni!
Lábaim könyvlapon tapodnak.
 
A háborúnak vége soha nincsen,
s az ucca mindig ugyanilyan halott.
Csak ő kínlódik: a megvénhedt Isten.

A "megvénhedt Isten" tematikára
írt műveiket felolvassák a szerző szépírói kurzusának hallgatói:
Bauer Krisztina
Bitó Katalin (Rigó Kata)
Dunaveczki Anikó
Gáll Noémi
Germán Ágnes
Holcz Csaba
Karacs Andrea
Major Eszter Anna
Molnár Zsolt Arthur
Nagy Izabella
Orosz Adél
Szentpály Ágnes
Utána fogadás, koccintás.


Petőcz András (1959, Budapest) író, költő, szerkesztő, egyetemi oktató, a magyar P.E.N. CLUB alelnöke, a Magyar Könyv Alapítvány Kurátora. Irodalmi pályáját 1980-ban kezdte, szerkesztőként és költőként. Az elmúlt 25 évben számos irodalmi szervezet tagja, irodalmi munkásságát több tekintélyes díjjal jutalmazták. Eddigi munkásságáról Vilcsek Béla írt monográfiát. Dolgozott újságíróként, tanított több egyetemen és főiskolán. 2009. március 13-án az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola "Nyugat" Oktatási Programja keretében Tamkó Sirató Károlyról és a Dimenzionista Kiáltványról írt PhD-disszertációmat summa cum laude minősítéssel védte meg, ezzel doktori fokozatot nyert.
A belépés díjtalan.

május 12. csütörtök 20:00
KONCERT

JEROEN PEK (NL) - MÁRKUS TIBOR TRIÓ



Jeroen Pek holland fuvolista/zeneszerző/tanár, nemzetközi palettán Európa egyik vezető jazz-fuvolistája május 12-én Budapestre látogat, és virtuozitását, energikus játékát három páratlan muzsikussal, Márkus Tiborral (zongora), Csuhaj-Barna Tiborral (bőgő) és Jeszenszky Györggyel (dob) kombinálja egy remek hangulatú koncert keretében. Szeretettel várunk minden jazzkedvelőt és érdeklődőt 20:00-kor a Nyitott Műhelyben!
Based in The Netherlands and France, Jeroen Pek, an international considered as one of the leading European jazz flute players of today gives a concert in Budapest on the 12th May and combines his virtuosity, energetic power play with three unique musicians, Tibor Markus (piano), Tibor Csuhaj-Barna (bass), and György Jeszenszky (drums). We invite every jazz-lover and interested for a wonderful jazz-adventure at 20.00 in Nyitott Műhely.
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Peti)

május 11. szerda 19:00
ELŐHÍVÁS

AMÍG JÁTSZOL - Beszélgetés SPIRÓ GYÖRGGYEL
Jámbor Judit interjúkötetéről beszélget a sorozat négy állandó szereplője: Jánossy Lajos, Németh Gábor, Reményi József Tamás és Sipos Balázs

„Iszonyú jó, nagyon élvezem, ha belebújhatok lelkekbe. Ha elkezd az ő lelkük működni és nem az enyém van jelen. Persze, hogy az enyémből hozom őket létre, de ha nagyon ihletett az ember, ha nagyon elmélyül, ha nagyon átéli azt a szerepet, akkor olyasmi juthat az eszébe, ami neki saját magának soha. Ezeket nagyon szoktam élvezni, ezeket a pillanatokat. Néha vannak ilyenek, nem gyakran, de szoktak ilyenek lenni, amikor olyat mond a szereplő, amit én nem tudnék mondani. Shakespeare-nek millió ilyen mondata van, nekem meg tűrhető mennyiségű, néhány száz is akár.”
Interjúkötetünkben Spiró György, a kortárs magyar irodalom egyik legsokoldalúbb művésze vall önmagáról, művészi életútjáról, pályájának legemlékezetesebb pillanatairól, örömeiről, csalódásairól. Megismerhetjük az élethez, a művészethez való viszonyát, ars poeticáját, művészi hitvallását, amelyhez egész eddigi pályafutása alatt hűen ragaszkodott. Mindezeken kívül jó néhány vele kapcsolatos vitás kérdésre választ kapunk, s egy kicsit bepillanthatunk az alkotó ember életébe, érzéseibe, mindennapjaiba. A kötet személyes vonatkozásai mellett kortörténeti érdekességekben gazdag, feltűnnek benne az elmúlt harminc év irodalmi közéletének jelentős személyiségei, alkotói műhelyei.
Jámbor Judit 1972-ben született Budapesten. Magyar-néprajz szakon végzett a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán.

 


Az Előhívás 2015-2016-os „szemeszterei” az önéletírás, a memoárirodalom, a vallomások könyveiről szólnak. Az alanyi elbeszélés, a korban álló, annak életvilágáról tanúskodó epika erőteljes és gazdag vonulata a magyar irodalomnak; nem lehetett elmulasztani az esélyt, hogy a visszaolvasások ebben az irányban keressenek utat. Mert amikor irodalomról beszélünk, akkor szükségképpen történelemről is, arról a közös tudástartományról, amely minden kulturális közösségnek a sajátja. Az emlékezet elfogult, az emlékező író egy bizonyos perspektívából lát és láttat; páratlan egyszeriségében korlátai és lehetőségei; a személyiség nagyepikáját, a történeti időt tereli mederbe, mondja el.
Esőnap nincs, de a változtatás jogát fenntartjuk!
Az Előhívásról bővebben: http://www.litera.hu/dosszie/elohivas
A sorozatról részletesen: http://www.litera.hu/hirek/naplok-memoarok-kezdodik-az-elohivas-uj-szeriaja
A Litera és a Nyitott műhely másik sorozatáról, az Írómoziról bővebben: www.litera.hu/dosszie/iromozi
Esemény a Facebookon.

A program az NKA támogatásával jött létre.
A belépés díjtalan.

május 10. kedd 20:00
DZSESSZMECSERE - ÚJ FOLYAM 4.

 Vendégünk: LAKATOS ÁGI és két tanítványa: KÉSZ PETRA és PALÁGYI ILDIKÓ
- interaktív zenés beszélgető estek a jazzről, minden második kedden, Kerekes György és Pallai Péter vezetésével -



Aki nem csak tanítja, de magas fokon műveli is az éneklést, Lakatos Ágnes és két tanítványa, Kész Petra és Palágyi Ildikó fogja két gyönyörű örökzöld dal különböző lehetséges változatait elemezni.
ÁGI VÁLASZTÁSA: az „Old Devil Moon” és aLover Man”.
A jazz-éneklést a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is tanító kiváló kortárs jazz-énekesnő. Lakatos Ágnes mindig új dolgokkal próbálkozik. Egyrészt férjével, a bőgős és zeneszerző, Csuhaj Barna Tiborral duóban adnak elő roppant igényes kortárs jazzt, másik csapatával, a Standard Zone-nal pedig, nomen est omen, a nagy örökzöldekre koncentrálnak, roppant eredeti megközelítésben.



AZ ESEMÉNY INTERAKTÍV – KÉRDEZNI LEHET, SŐT, NAGYON IS AJÁNLATOS!
Ha nektek nem megy, ami elképzelhetetlen, akkor a két házigazda, KEREKES GYÖRGY és PALLAI PÉTER zaklatja a vendéget.(És legyen ez a reklám helye: a Nyitott Műhelyben kapható az egész városban a legjutányosabb áron „A Jazz Évszázada” c. könyvük)
Ajánlott hozzájárulás: 500 Ft

május 9. hétfő 19:00
ZSÖLLYE

Vendégünk: FULLAJTÁR ANDREA és DARVASI LÁSZLÓ



Fullajtár Andrea (Budapest, 1973) Jászai Mari-díjas színésznő.
Eredetileg magyar-francia szakos tanárnak készült, ám a szóbeli vizsgára már nem ment el. Két évet töltött a Nemzeti Színiakadémián (Csernus Mariann tanítványa), majd akkor adta be újra jelentkezését, amikor Zsámbéki Gábor indított osztályt. 1997. május 25-én volt Tadeusz Rózewicz "Csapda" című főiskolai vizsgadarabjának bemutatója a Kamrában. A darab rendezője Zsámbéki Gábor volt. Elsősorban tragikus szerepek megformálója. Sokan Tőkés Anna, Lukács Margit utódjaként emlegetik. Számos tragikus szerep megformálása mellett lehetőséget kapott komikai vénájának megcsillantására is. A Talizmán című darab von Cypressenburgné szerepében a közönség többször nyíltszíni tapssal jutalmazta.

Darvasi László (Törökszentmiklós, 1962) József Attila-díjas író, költő, drámaíró, kolumnista. 1986-ban diplomázott a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar–történelem szakán. 1986–1989 között Hódmezővásárhelyen és Szegeden általános iskolai tanárként dolgozott. 1989-től a Délmagyarország munkatársa, 1992 és 1993 között a lap kulturális rovatvezetője. 1990-től 1998-ig a szegedi Pompeji című folyóirat szerkesztője. 1993-tól az Élet és Irodalom főmunkatársa. 2011-ben a Digitális Irodalmi Akadémia tagjává választják.
Több műve megjelent franciául, németül és hollandul.
Művei közül többet – A titokzatos világválogatott (Nemzeti Színház, 2008) vagy a Trapiti (Kolibri Színház, 2005) – színpadra alkalmaztak.
Kötetei: Horger Antal Párisban (versek), 1991 A portugálok (versek és elbeszélések), 1992 A veinhageni rózsabokrok (elbeszélések), 1993 A vonal alatt (Szív Ernô néven; tárcák), 1993 A Borgognoni-féle szomorúság (elbeszélések), 1994 A Kleofás-képregény (-históriák, legendák és képregények-), 1995 Hogyan csábítsuk el a könyvtáros kisasszonyt? (tárcák; Szív Ernő néven), 1997 Szerelmem, Dumumba elvtársnő (elbeszélések), 1998 A könnymutatványosok legendája (regény), 1999 Szerezni egy nőt (háborús novellák), A lojangi kutyavadászok (2002), Trapiti avagy a nagy tökfőzelékháború (2002), Szív Ernő: Összegyűjtött szerelmeim (2003), Trapiti és a Borzasztó Nyúl (2004), A világ legboldogabb zenekara (2005), A titokzatos világválogatott (2006), A könnymutatványosok legendája (2009), Virágzabálók (2009), Pálcika, ha elindul (2012), Vándorló sírok (2012), A zord Apa, avagy a Werner-lány hiteles története (2012), A Háromemeletes Mesekönyv (2013), Ez egy ilyen csúcs (2014), Isten. Haza. Csal. (2015)
Zsöllye című sorozatunkban (az eddigi esteken) egy-egy népszerű színészünket (Molnár Piroskát, Galkó Balázst) meghatározó irodalmi élményeiről faggatta egy-egy fiatalabb íróbarát (Sára Júlia, Péntek Orsolya). Most eltérünk ettől a hagyománytól: ezen az estén vendégeink mindkét szerepet betöltik, tehát egymást faggatják, beszéltetik majd. Planetáris irodalomórát tervezünk, vagyis bárhonnan bárhová eljuthatunk térben, időben. A lényeg: a szóba kerülő művek és alkotók iránti szeretet. Az est nagy kérdései lehetnek: pl. mely ifjúkorban olvasott művek hatására váltak olvasó emberré? Egyéb nagy állomások: a serdülőkor nagy könyvei, aztán az érett fővel begyűjtött katarzisok, stb. Hogy volt-e olyan könyv, mű, ami a színész-, ill. az írói mesterség felé nyitott számukra utat? Hogy mostanában mi ’frisset’ olvastak, ami mindezekhez felér?
Terveink szerint a beszélgetés menetét felolvasások tagolják majd.
Ajánlott támogatás: 500 Ft

május 7. szombat 20:00
KONCERT


ELSA VALLE - WINAND GÁBOR ACAPELLA DUÓ



Két hang, ezernyi gondolat

A két különleges zenei egyéniséggel és talentummal megáldott énekest nem kell bemutatni az igényes zenéhez szokott közönségnek, hiszen mindkét művész ismert és elismert alakja nem csak a hazai, de a nemzetközi jazz életnek is. A csütörtöki koncert különlegessége Elsa Valle és Winand Gábor  személyiségéből fakad. Két olyan énekhang ad randevút egymásnak, amelyek a világ különböző tájain születtek, majd a hely kultúráját, hangulatait, jellegzetes zenéjét magukba szívva cseperedtek fel, hogy aztán kifejlődve  mérföldkövekként jelezzék az utat egy olyan világba, ahol még kevesen jártak, de követőik biztosan akadnak majd szép számmal a felnövő generációkban. Ez a két út ér össze ezen az estén, amikor Elsa Valle afrikai gyökerektől átitatott a kubai dallam és ritmusvilággal megédesített hangja találkozik Winand Gábor különlegesen finomra csiszolt melodikus improvizációival, az amerikai jazz Afrikából indulva megkerüli a bolygót és a közép európai fűszereket is magába szívva, felfrissülve ismét találkozik régi önmagával.
A két művész csodálatos duóján keresztül együtt felfedezzük a zene horizontjait, megismerjük a szabadságot és a zene által felszabadult érzések, művészetek világát. Tánc, közös alkotás, művészi pillanatok teremtése együtt. Erröl fog szóln az este. (E. V. és W. G.)
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

május 6. péntek 19:00
DEVILLE FILMKLUB 14.

A Szerzői Filmklub 2015-ben bemutatja: "Titkos találkozások a kékruhás növel, avagy Michel Deville (1931-), az örök libertinus" című sorozatának a keretében:

KÖLYÖKBANDA

- meghívott előadó: Sárosi Attila filmesztéta -

Michel Deville mint amatőr kezdte pályáját, majd 1951-1958 között Henri Decoin asszisztense volt több mint egy tucat filmnél. Később J. Meyer technikai munkatársa, amikor az a Comédie Francaise előadásában kamera elé vitte Moliére Úrhatnám polgárát és Beaumarchais komédiáját, a Figaro házasságát. Mint önálló alkotó 1961-ben mutatkozott be egy mai lélekelemző történettel (Ma este vagy soha; 1961), amelynek főszerepét Anna Karina és Claude Rich játszotta. Általában a könnyű komédiák elegáns mestere. Naálunk is nagy sikerrel vetítették A Mona Lisa tolvaja (1966) derűs történetét Marina Vlady és George Chakiris-szel. 1978-ban készült Az 51-es dosszié, amellyel César-díjat nyert. 1986-ban filmrendezőként is César-díjban részsült a Nyakunkon a veszély című filmjéért.
"Michel Deville a francia film Marivaux-ja. Színháztörténész legyen a megmondhatója, mikor volt utoljára fényes Marivaux-bemutató Magyarországon. Pedig boldog és irigylésre méltó közönség, mely ezen az írón mulathat. [...] Kicsit émelyítő és tolakodó magyar címmel (Ártatlan gyönyör) egy minőségére eddig is igényes „kismester” legjobb filmje, A felolvasónő mostanában kerül a magyar mozikba. A film túl csendes, túl szellemes és túl ízléses ahhoz, hogy sikere legyen. Talán a kritika! – gondolnánk, bár reményeinket lohasztja, hogy Deville-nek már jónéhány nálunk bemutatott filmje makacsul elkerülte a kritika figyelmét: sem A kékruhás nő, sem Az 51-es dosszié, sem a Kölyökbanda nem találtatott méltónak igényes bírálatra." (in: Bikácsy Gergely: Titkos találkozások a kékruhás nővel, Filmvilág 1989/9. pp. 16-21.)



Kölyökbanda /La petite bande/ - franci film, 1983, 91 perc, rendezte: Michel Deville , forgatókönyv: Gilles Perrault, zene: Edgar Cosma, operatőr: Claude Lecomte, vágó: Raymonde Guyot, szereplők: Andrew Chandler, Hélène Dassule, Nicole Palmer, Hamish Scrimgeour, Katherine Scrimgeour, Nicolas Sireau¸ Remi Usquin, Valerie Gauthier
Gesztusokra épülő komédia Jacques Tati szellemét idézi, gyermekjáték Deville-módra…
Élénk fantáziájú gyerekek unatkoznak egy angol kisváros zeneiskolájában. Egyik nap fellopódznak egy komphajóra, s átkelnek a kontinensre. Franciaországban leleményesen szerzik meg, amire szükségük van, kivágják magukat a legnehezebb helyzetekből is, lerázva üldözőiket. Amikor bekerülnek a rendőrségre, őrületbe kergetik a zsarukat és a pszichológusokat. Két társukat aztán elkapják s megöregítik a gonosz felnőttek, de a bandának sikerül visszafiatalítani és kiszabadítani őket. Megelégelvén a kalandokat, egy bárkán indulnak vissza Angliába, amely útközben elsüllyed, s ők úszva érnek partot egy lakatlan szigeten.

* * *
szeptember 2. Veszély a lakban (1985, fsz.: Michel Piccoli)
október 7. A felolvasónő (1988, fsz.: Miou-Miou)
november 4. Nyáréjszaka a városban (1990) mf.
FIGYELEM!
2016 folyamán egy Robert Bresson életműsorozat is várható, pontos információ és részletek miatt, kérjük figyelemmel kísérni Szerzői Filmklub csoportunkat!
A sorozat kísérőkiadványaként a Francia Új Hullám Kiadó gondozásában készül a Szerzőifilmes Füzetek 1. száma Michel Deville filmrendezőröl!
A filmklub előtt és után a Francia Új Hullám Kiadó első magyar nyelvű Godard-tanulmánykötete kedvezményesen 2.500Ft-ért vásárolható meg: JLG/JLG - Jean-Luc Godard dicsérete, avagy a filmművészet önfelszámolása (Szerzőifilmes Könyvtár 3. kötet) címmel.
Belépődíj: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

május 5. csütörtök 19:00
IRODALMI EST valamint NYÍLT SZERKESZTŐSÉGI ÜLÉS

A DOKK.HU IRODALMI PORTÁL RENDEZVÉNYE


A DOKK új szerkesztői bemutatkoznak, elmondják terveiket a nagy múltú irodalmi portál jövőjét illetően, a jelenlévők aktív részvételével megvitatják az aktuális tennivalókat és felmérik az igényeket, lehetőségeket.
Az est második részében ki-ki felolvashatja saját versét, elemzését, kritikáját, a hely szelleméhez méltó nyitott műhely résztvevőjeként.
A belépés díjtalan.

május 4. szerda 20:30
IMPRO SESSION

DAVID EGGERT (CAN) cselló - PALOJTAY JÁNOS (H) zongora



David Eggert (jelenleg a bern-i főiskola csellótanára) és Palojtay János (jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktori iskolájának zongorista hallgatója)  a Salzburgi Mozarteum-ban töltött tanulóéveik alatt találkoztak 2008-ban, azóta időről-időre fellépnek közösen Európa koncerttermeiben. Bár e koncertek műsorát a komolyzenei repertoár képzi, próbáik rendszeresen szabad improvizációba csapnak át. Már régen megszületett az ötlet, hogy egyszer közönség előtt is kipróbálják, milyen egy egész estét a hangokkal való szabad kísérletezésnek szentelni, most végre lehetőség is nyílt rá a Műhelyben.
Belépődíj: 500 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

május 3. kedd 19:00
KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ

TÓTH FERENCZ: ITTHON HÚZOM A CSÍKOT
- megnyitja: Kováts Albert festőművész, a Magyar Festők Társasága elnöke -


"A festészet huszonnégy óra szolgálat." (Vojnich Erzsébet)


...Aki még nem dolgozott bányában, nem tudja milyen képet festeni. Évekig tartó ugrás a halál közepébe, még ha nem élünk is mellé, nem biztos, hogy tízest halunk. Festés közben viszonyom van magammal, felelősségteljes, mutáns festék-magömlés: legfeljebb, ha pazar szavak pacája a vásznon. Szívdobbanásaim közti űrt ecsetvonások festésével zsúfolom, időnként túszul ejtve egy pár púpos színt - egy festmény a túlvilágra megy - , vélt igazságomért cserébe, hogy ne engedhessem ingyen el ittlétem.

/.../ Húzom a csíkot… – alkotói aktivitásra utal, egyszerre konkrét és szimbolikus jelentést hordoz, hiszen egyidejűleg nyit meg tényleges és jelképes értelmezési mezőt. Utal a nagyon is konkrét tevékenységre, a sokszorosan rétegzett képfelület csíkokkal történő megosztására, fellazítására, barázdálására; s utal valami talányos, ugyan még a jövőben időző, de bizonyosan megérkező elrejtőzésre, kivonulásra, végmenetelre.Tóth Ferencz képei festménytörténetek abban az értelemben, hogy a képek létrehozásának folyamata, a kiinduló- és végpont közötti állapotetapok nyomon követhetők, viszonylagos pontossággal rekonstruálhatók.A képfelületek kétféle szemlélet, kétféle vágy, kétféle ember viaskodásának terepei. Az expresszív vágyak kiteljesítése, a fesztelenség, a friss indulatok, telített gesztusok vetélkednek a fegyelmező konstruktív figyelemmel. Máskor az eredendő késztetések a konstruktív formálás irányába terelnék, ám szigorú értelemben mégsem tud, és nem is kíván konstruktivista lenni. A létrejövő képen a konstruktivizmus lágyabb, oldottabb változatát hagyja életbe lépni. Megfesti az expresszív képet, majd töröl, visszatöröl egészen a kis bigyókig. De még mielőtt beleszerethetne a piciny részletekbe, a kép tisztulásának érdekében többségüket elengedi, az egészért feladja a részletek vonzását: ráhúz egy harmadik színmezőt, hogy e lezáró felületet a csíkokkal felszakíthassa. Csak egy fejbiccentés, húzza a csíkot… egy plusz nyolc képen át: értjük egymást?
Balázs Sándor: Fejbiccentés /Tóth Ferencz kiállítása a Rákospalotai Múzeumban, 2014. XI./
A belépés díjtalan.

május 2. hétfő 19:00
VÁLSÁGTÖRTÉNETEK 4.

Téma: A VÁLSÁG ÉS AZ ÁLLAMOK ELADÓSODÁSA
KIRÁLY JÚLIA SOROZATA
- pénzről, gazdaságról, válságról és emberekről NEM közgazdászoknak -



Jean de La Fontaine tekintete

Aktuális idézet:
„Búzát? – szólt a Hangya sógor. –
Már ez aztán sok a jóból!
Tél elején sincs búzád már?
Hát a nyáron mit csináltál?”
„Mit csináltam? Kérem szépen,
muzsikáltam – szólt szerényen
Tücsök mester. – Aki kérte,
nótát húztam a fülébe!”
„Nótát húztál, ebugatta?
No hát akkor – szólt a Hangya –
járd el hozzá most a táncot!
Jó mulatságot kívánok.”


Minden alkalommal egy érdekes esetet veszünk elő és megpróbáljuk megérteni, mi és miért történt úgy, ahogy történt. Szó lesz hitelekről és betétekről, felelőtlenségről és felelősségről, csalásokról és szemhunyásokról – valójában bármiről, amiről a KÖZÖNSÉG kérdez. De minden alkalommal más a tematika.


Fotó: Magócsi Márton, origo.hu

Király Júlia (Budapest, 1957) magyar közgazdász, a közgazdaság-tudományok kandidátusa, címzetes egyetemi tanár (BCE), 2007-2013 között a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Sokáig a Nemzetközi Bankárképző Központ vezérigazgatójaként volt ismert.
Bölcsészcsaládból származik, Király István irodalomtörténész, Ady-kutató lánya, de a budapesti Fazekas Gimnázium matematika tagozatán érettségizett. Máig úgy gondolja, élete nagy szerencséje, hogy ott kivételes tehetségű tanárai és osztálytársai voltak. Otthon a negyvenezer kötetes családi könyvtár várta – és a grund, ahol mindig is fiúkkal focizott. 1980-ban végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (ma Budapesti Corvinus Egyetem), négy évvel később ugyanitt doktorált. Makrogazdasági szakember, a közgazdaság-tudományok kandidátusa, területei közé tartozik a monetáris politika, a pénzügyi kockázatok kezelése és a stratégiai bankirányítás is.
„A minőségre, a nyitottságra, a toleranciára való igényt hoztam otthonról” – mondja. Számára az értelmiségi életforma szerves része a városi biciklizés is: könnyen el lehet jutni színházba, moziba, kiállításra, a „sarki kocsmába” egy jó beszélgetésre.
Ajánlott támogatás: 1.000 Ft - de lehet kevesebbet és többet is adni.
Király Júlia az így összegyűlt pénzt a Nyitott Műhely támogatására ajánlja fel.