ahol a kultúra történik
Módosítás vagy leiratkozás: Kattintson ide!
Műhelymonológok

A nagy világon e kívűl nincsen sármodra hely

Tovább a blogra

archív programok:

november 30. szerda 19:00
ÍRÓMOZI

 LOUIS MALLE: VACSORÁM ANDRÉVAL - BARTÓK IMRE választása
- a vetítést követően az íróval Nagy Gabriella, a litera.hu szerkesztője beszélget -


Bartók Imre (Budapest, 1985) magyar író. Középiskolai tanulmányait az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumában végezte. 2008-ban Az ELTE Bölcsészettudományi Karának filozófia szakán végzett, majd az esztétika szakon doktorált. 2011-ben kiadott első regénye (Fém, Kalligram Könyvkiadó) után 2013-tól évente jelentek meg regénytrilógiájának darabjai (A patkány éve, A nyúl éve, A kecske éve). Szépirodalmi munkássága mellett irodalomtörténeti monográfiákat, tanulmányokat, kritikákat, esszéket is írt, illetve számos kortárs képzőművészeti kiállítást nyitott meg. 2013-ban Móricz Zsigmond-ösztöndíjat kapott, illetve Horváth Péter irodalmi ösztöndíjra jelölték. 2015-ben Örkény István drámaírói ösztöndíjat kapott, és a fordításában megjelent Clive Barker A vér evangéliuma című regénye a Libri Kiadó gondozásában. 2016-ban Hazai Attila Irodalmi Díjat kapott, illetve a Jelenkor Kiadó gondozásában megjelent Láttam a ködnek országát című regénye.
Szépirodalomi tárgyú kötetei:
Fém, regény, Kalligram Könyvkiadó, 2011
A patkány éve, regény, Libri Kiadó, 2013
A nyúl éve, regény, Libri Kiadó, 2014
A kecske éve, regény, Libri Kiadó, 2015
Goebbels, dráma, József Attila Kör (Melting Books), 2015
Láttam a ködnek országát, regény, Jelenkor Kiadó, 2016
Irodalomtörténeti tárgyú kötetei:
Paul Celan – A sérült élet poétikája, L'Harmattan, 2009
Rilke – Ornamentika és halál, L'Harmattan, 2011
A hamis Alef – Kezdet és temporalitás, L'Harmattan, 2014
Gyermek- és ifjúsági kötete:
Alfonz és az űrlények, Babilon, 2015



Vacsorám Andréval/My Dinner with André/ - amerikai film, 107 perc, 1981, rendező: Louis Malle, író:  Wallace Shawn, Andre Gregory, zeneszerző: Allen Shawn, Erik Satie, operatőr: Jeri Sopanen, szereplők: Wally - Wallace Shawn, Andre - Andre Gregory, Waiter - Jean Lenauer, Bartender - Roy Butler
Két ember vacsorázik. Két ember beszélget. Az egyik neves színházi rendező, a másik népszerű komikus
. A színhely egy New York-i étterem. Két férfi, két barát - az egyik spirituálisan -szenvedélyesen, a másik tudományosan-ironikusan - eszmét cserél. Világjárásról, metafizikáról, autóversenyről, csótányokról, hegymászásról, a Halloweenről... A hollywoodi álomvilág helyett a való élet kerül két órán át terítékre, Louis Malle mindent értő, mindent tudó kamerája előtt.
A minimalista „beszélgetős” filmek egyik leghíresebbjét
az újhullámos Louis Malle készítette el Amerikában. "Malle nem tartozott a Godard és Truffaut nevével fémjelzett modernista újhullám törzsgárdájához, különböző műfajokban és formákban kalandozott, illetve ő volt az egyetlen ebből a generációból, aki sikeres tudott lenni Amerikában. Itt forgatta a nagyon európai filmet, a Vacsorám Andrévalt, ami két színházi embernek, egy színész-író (Wallace Shawn) és egy rendező (Andre Gregory) éttermi beszélgetéséről szól. A magukat alakító szereplők a színházról, az irodalomról és általában az életről cserélnek eszmét, épp olyan szórakoztatóan, mintha mi is ott borozgatnánk velük." (Lichter Péter)
A film: https://vimeo.com/40809381
A filmről még: http://www.filmtett.ro/kritikairo-palyazat-2015/becze-dalma-osztontanc-egy-lengyelorszagi-erdoben-vagy-elektromos-pokroc-egy-new-york-i-lakasban-louis-malle-my-dinner-with-andre/vacsoram-andreval
Az Írómoziról bővebben: http://www.litera.hu/dosszie/iromozi
LITERA: http://www.litera.hu/ - litera@litera.hu; litera2006@gmail.com
Az eseményhez itt lehet csatlakozni a Facebookon.
A további események időpontja és a meghívott írók:
2017. január 25.: Forgách András
2017. február 22.: Grecsó Krisztián
Belépődíj: 500 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

november 29. kedd 19:00
SZÜLETÉSNAP

NÉMETH GÁBOR 60
- az íróval Szilágyi Zsófia és Mészáros Sándor beszélget, utána közös ünneplés, vidámság, móka, mormota -

november 28. hétfő 19:00
KÖNYVBEMUTATÓ

A Magvető Kiadó és a Nyitott Műhely örömmel tudatják, hogy megjelent

HALASI ZOLTÁN: BELLA ITALIA című kötete
- a költőt Ács Pál kérdezi, a beszélgetés menetét felolvasások tagolják -



Utazás Halasi Zoltán új verses kötete: visszautazás egy 1980-as olaszországi nászút emlékeibe. Orpheusz Pompejiben? A napfényes Itália az előhívás sötétkamrájában? Egy közös élet indulásának lírai dokumentuma, tele pikareszk élménnyel, személyes drámával, átitatva művészetvallással és a hidegháború korának néhány véres epizódjával. Így lesz Halasi Itáliájának közös kerete a csodálatos kultúra és a mindennapi terror. A költeményekben az egykori pillanatok újra elevenné válnak, közben a visszatekintés optikája részleteket nagyít fel a múltból, motívumokat emel ki és tesz át a megírás jelenébe. Halasi költészetében az érzékiség és a gondolatiság egymás mellett szólal meg. A Bella Italia olyan mint egy több tételes kamaraszimfónia.



Halasi Zoltán 1954-ben született Budapesten. Író, költő, műfordító. A Műfordítók Egyesületének alapítója. Jelenleg műfordítást tanít a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Versei 1990 óta jelennek meg vezető irodalmi folyóiratokban. Verseskötetei: 33 vers, Így ér el, Költőpárok 4. (kétnyelvű, Liza Mayerral), Út az üres éghez (próza és vers). Esszét is ír, főleg német írókról (Hebel, Goethe, E. T. A. Hoffmann, Robert Walser, Kafka), ezek Isten a malomban című kötetében jelentek meg együtt. Műfordítói életműve jelentős, a német klasszikus írókon-költőkön kívül Elias Canetti, Thomas Bernhard prózáját, Elfriede Jelinek színműveit ültette át magyarra, de fordította Ahmatova és Omar Khajjám verseit is. Műfordításból nőtt ki formabontó könyve, az Út az üres éghez, ebben a kötetben egy jiddisből fordított holokauszt-poémán kívül Halasi prózáinak füzére és egy saját versciklus (Da capo. Középkor) is helyet kapott. Magyar Narancsba írt recenzióit, színház- és kiállítás-ismertetőit A papírhíd címmel gyűjtötte kötetbe, ezek a költő honlapján összegyűjtve olvashatók. Halasi előszeretettel sétál át egyik kultúrából a másikba, egyik korból a másikba, Büchner tizenkilencedik századából a tizenkettedik századi Perzsiába, Omar Khajjám világába. Ilyen váratlan váltás történt 2014-ben is, amikor a zsidó Atlantisz, a soá Lengyelországa után a napfényes Olaszország merült fel benne, saját 34 évvel korábbi nászútjának emléke. Műveit német, angol és lengyel nyelvre fordították.
A belépés díjtalan.

november 26. szombat 15:00
KÖNYVBEMUTATÓ

 A Holnap Könyvkiadó és a Nyitott Műhely örömmel tudatják, hogy megjelent

A ZÖLD LOVAG című meseregény
Kóbor Andor és barátai bekóborolnak a Nyitott Műhelybe
- színes programmal, fergeteges jókedvvel, sok értékes ajándékkal és finom süteményekkel várunk mindenkit -



A kötet ajánlója:
Kóbor Andor a kóborlásnál semmit sem szeret jobban. Kóborlásai során hű társával, Fifilóval, a beszédhibás vízilóval számos kalandba keverednek, melyek során kiszabadítják Habcsicsóka királykisasszonyt, találkoznak a rémséges Frászkari Karikással, és segítségére sietnek XI. Robi Tóninak, Robotónia uralkodójának. Kóbor Andor mókás történetei a sok kacagtató pillanat mellett tanulsággal is szolgálnak, segítenek megtanítani a legkisebb korosztály számára környezetünk megóvásának alapjait, fontosságát, mikéntjét.
A regényből részleteket olvas fel: Bors Anikó előadóművész
Zene: Schallinger-Foidl Artúr és barokk zenekara
Rövid szünet után TOMBOLA (A belépésre jogosító ingyenes tombolajegy mellé további tombolajegy vásárolható 100 forintért, az így befolyt összeggel a Nyitott Műhely munkáját támogatjuk.)
Fődíj: A ZÖLD LOVAG egy dedikált példánya, valamint számos értékes nyeremény
A szünetben és a műsor után dedikálás és beszélgetés az alkotókkal
A bemutatón A zöld lovag című meseregény megvásárolható 2700 forintért a Holnap Kiadótól
MINDENKIT SZERETETTEL VÁRNAK AZ ALKOTÓK: Pusztai Ilona és Kovács Szimonidész Hajnalka
A belépés díjtalan.

november 25. péntek 20:00
KONCERT

DALOK NEMZENÉVEL-NEMKÖLTÉSZETTEL, TENYÉRSÚROLÁSSAL
YVES LANTOISE ÉS BARÁTAI ESTJE


Fotó: Révai Sári

A világzenész Lantos Iván a 70-es években a Kolindával kezdte Budapesten, majd 23 évet élt Franciaországban. Dolgozott francia és ír, gaboni és madagaszkári muzsikusokkal, Palestrinát énekeltetett egy bolgár női vokálkvartettel, darabokat írt szóló zongorára, úttörődalokat dolgozott át. Zenéjében a gyökértelenség határtalansággal, az irónia emelkedettséggel, a reneszánsz a posztmodernnel párosul – írták róla, amikor válogatás jelent meg műveiből. Tíz évig itthon élt, a bugaci pusztán, jelenleg Franciaország, Svájc, Budapest, valamint Szentendre között ingázik.


Fotó: Lantos Iván (teknőégetés, Bugac)

"...fölfedeztem azt a boldogságot, amit a magyarul éneklés jelent. Foglalkozni kezdtem a magyar nyelvvel, de csak lazán, vigyázva, nehogy írjak vagy költsek valamit. Úttörődalokat kezdtem gyártani, otthoni használatra. Zenészként ekkor derült ki számomra, hogy a nyelv fontosabb, mint a zene. Biztos régebben kellett volna, de mindegy, 54 éves koromra érkeztem meg a felismeréshez, hogy a zene a nyelvből jön - nem feltétlenül a szavak értelméről beszélek, hanem a beszéd ritmusáról, a betűk hangzásáról, a hangokban élő kultúráról. Boldoggá tett, hogy végre valamit kezdtem a magyar nyelvvel" /Lantos Iván/
http://www.ivanlantos.com/

Révai 'Súroló' Sári - Sur
Román Péter
- King of Bass
Vincze Pál
- zongora
Jakabffy Balázs
- Ősüt
Gyulai Csaba - ütŐs
Lantos Iván - Ős
A konyhában Yves Lantois - Breton-crepes De Spondo
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Jegyszedő:Liebermann Ivan)

november 25. péntek 19:00
KONCERT A KISTEREMBEN

ASZTALI ZENÉK
- Kovács Gáborján, Kuti Judit, Császár Róbert -



A kelta mitológiával rokon ószirmi mesevilág és zenéi szólalnak meg magyar nyelven 10 évestől 100 éves korig. Zene- és mesehallgatás közben lehet halkan duruzsolni, ételeket, italokat fogyasztani, sőt, ahogy régen a fonókban, kukoricafosztókban tették mesélés közben, lehet szőni, fonni, kötni, horgolni, kukoricát fosztani és egyéb halk és hasznos tevékenységet végezni.



Egy Erdélyben a 17. században született titokzatos kódex ma is frissen
szóló meséit hallhatjátok.
AzÁlomrabandzsítószemű-böhömödve-töpörödött-magadfajta-legénykéről, Tücsökről, a vándorzenészről, Méhéről, a szerelmes virágvándorról, Koldáról, a Téli sark úrnőjéről, Hexerich von Kelchblattról (a szirmok vidéki varázslóról). Egy különös, szinte posztmodern a képekben megírt világról: "a Szópusztáról, Városhelyről, a Szél-nélküli-erdőről, a Fű hegyének szigetéről, Sziromságról és Ószirmiről, a kettő között álló soha el nem készülő házról, a házban álló lassan körbeforgó lapú asztalról, és mindehhez madárrajzokba rejtett dallamok szólnak:A Rigmadár balladája, a Hegyek csontján avarhalom, a Csodafényt tajtékzó paripa, a Tavaszi eső mosdat engem, az Álmoldhossz elillő sutár pamaszfiű (és még sokan mások)."
További alkalmak ugyanitt:
december 9.

Belépődíj: 500 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

november 24. csütörtök 19:30
BEMUTATKOZÓ KONCERT

MINDHIA



Az együtt zenélés komoly és várakozással teli gondolata először Andrisban (ütőhangszerek), Domiban (gitár) és Marciban (basszusgitár) ütötte fel a fejét, ám a megvalósításra különféle okokból csak hét évvel később kerülhetett sor, egy emlékezetes napon. Ekkor már adott volt a dob-basszus- gitár hármas, de mivel ez azért még elég unalmas, ezért szóltak néhány barátnak, így végül további három taggal bővült a zenekar; Linda (fuvola), Miki (trombita) és Balázs (hegedű) személyében. Az ily módon 6 fősre gyarapodott együttes a Mindhia nevet választotta magának, mely egy csöppet erőltetett, ámde roppant mély filozófiai tartalommal átitatott szóviccből született.
Azóta eltelt egy év, mi pedig bőszen dolgozgatunk a zenei anyagunkon. Ezek főként saját szövegekből, illetve versekből épített, akusztikus alapokon nyugvó számok, amiket próbálunk minél igényesebben meghangszerelni. Reményeink szerint hamarosan közönség elé léphetünk, hogy saját szórakoztatásunk mellett, a nagyérdemű is meghallgathassa munkánkat.
/Mindhia/
https://www.facebook.com/mindhiazenekar/posts/578239195708037

Vizitdíj: 500 Ft

november 23. szerda 19:00
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

Most már ki lehet írni: az Európa Kiadó zenekar sajtótájékoztatója lett volna ma este, de nem jelent meg időben az új CD, ezért természetesen ELMARAD!


Lemezbemutató az A38 hajón - nem marad el!

november 22. kedd 20:00
DZSESSZMECSERE - ÚJ FOLYAM 12.

MITŐL SZÓLNAK A STANDARDEK?
Vendégünk: MICHELLER MYRTILL
- interaktív zenés beszélgető estek a jazzről, minden második kedden, Kerekes György és Pallai Péter vezetésével -

A Swinguistic énekes sztárja, Micheller Myrtill fogja két standard változatait elemezni felvételek segítségével.
Myrtill két választása: az „Autumn leaves”  és az „All the things you are”  -c. örökzöld.
1995 - Myrtill gyermekkori vágya teljesül, amikor diplomát szerez francia szakon1999 - A másik nagy szerelem: a zene és a jazz is utat tör magának, amikor a LFZE jazz-ének szakán is diplomát szerez. 2000 - Myrtill a "Meseautó" c. mozifilm remake-jének főcímdalát énekli. 2003 - A Megasztár első szériájának felkészítő énektanára2004 - Megjelenik legelső önálló jazz albuma "I just found out about love" címmel, számos ismert jazz standard átdolgozásával. 2005 - A szakma elismert és közismert szereplője: közel 40 lemezen közreműködik vokalistaként2006 - A németországi Voice&Guitar verseny legjobbjai között díjazzák Pintér Tibor gitárossal, ez évben közös albumot is megjelentetnek "Same as you" címmel. 2006 - Finnországban előkelő 3. helyezést ér el a Lady Summertime női jazzének versenyen2006 - Myrtill az RTL Klub tánc-showjának vezető énekese2007 - Myrtillt a Magyar Hírlap "Az 50 legsikeresebb fiatal" közé sorolja. 2007 - "Same as you" című lemezüket Fonogram-díjra jelölik "Az év jazz albuma" kategóriában. 2008 - Megjelenik Myrtill második nagylemeze "Save the last dance for me" címmel. 2009 - A Voice&Guitar duó nagy sikerrel koncertezik London neves jazz klubjaiban, amellyel kapcsolatban megjelentetik második lemezüket "True colors" címmel. 2009 - Az év végén megjelenik Myrtill harmadik önálló lemeze, amely egy kétlemezes kiadvány, magyar és francia nyelvű dalokkal: "Randevú / Rendez-vous" címmel. 2010 - Az X-Faktor első szériájának felkészítő énektanára2010 - Nagysikerű teltházas koncerttel mutatja be Randevú című lemezét a Thália Színházban, az est sztárvendége Rátóti Zoltán színművész és Bényei Tamás (Hot Jazz Band) volt. 2010 - Az év végén nagysikerű, teltházas koncertet ad Voice&Guitar duójával az Új Színházban2011 - A koncertfelvételből CD/DVD kiadvány is megjelenik "Voice&Guitar" címmel. 2012 - Elkészül Myrtill "SWINGUISTIQUE" című, gipsy swing stílusú francia-angol nyelvű albuma, amelyet egy teltházas koncerttel mutat be a MOM Kulturális Központban. 2012 - Nagy sikerrel szerepel a Swinguistique koncertműsor Németországban, a Gronau Jazzfest-en. 2013 - Az első Swinguistique album aranylemez lett. 2013-Megjelenik a Swinguistique második albuma "Most szeretnék tinédzser lenni" címmel, immár magyar nyelven, az 50-es, 60-as évek dalaival, továbbra is gipsy swing stílusban. 2015 - A 10 éves Voice&Guitar duó teltházas jubileumi koncertet ad a Katona József Színházban2015 - Megjelenik a negyedik Voice&Guitar album "10" címmel. 2016  -Myrtill önálló, egészestét koncertet ad a Müpa nagytermében, a koncert előtt egy hónappal minden jegy elfogyott. Itt mutatkozott meg az új SWINGUISTIQUE koncertműsor, amely Edith Piaf sanzonjait dolgozza fel. 2016-Megjelenik a SWINGUISTIQUE formáció harmadik PIAF című nagylemeze.
https://www.youtube.com/watch?v=Z-ezDTT7TRA
https://www.youtube.com/watch?v=KHmoCMokFBo




AZ ESEMÉNY INTERAKTÍV – KÉRDEZNI LEHET, SŐT, NAGYON IS AJÁNLATOS!
Ha nektek nem megy, ami elképzelhetetlen, akkor a két házigazda, KEREKES GYÖRGY és PALLAI PÉTER zaklatja a vendéget.(És legyen ez a reklám helye: a Nyitott Műhelyben kapható az egész városban a legjutányosabb áron „A Jazz Évszázada” c. könyvük)
Ajánlott hozzájárulás: 500 Ft

november 21. hétfő 20:00
KONCERT - ŐSBEMUTATÓ

ELLENANYAG ZENEKAR: "ZSEBBE VARRT KÉPZELET"
- zenék Szentmártoni János verseihez -




Szentmártoni János - költő
Gál Hedda - ének
Haász Veronika - zongora
Fodor Miklós - zeneszerző, fuvola
Egyéni jegy: 1200ft
Csoportos jegy (két fő már csoport!): 1000ft/fő
(Ezzel a játékkal szeretné a zenekar ösztönözni a természetes csoportképzést :-).

november 20. vasárnap 20:00
KONCERT

A TRIÓ
- Makhult Gabriella - Vető Péter - Korom Attila -




A MŰSOR:
Mélységmámor ihlette dalok főleg. Vagyis egy ilyen "csendesülős" koncertre invitállak, ahol a zene és a szövegek egy kis belső utazásra hívnak, Önmagad felé.
Néhány friss dal mellett játszom a portugáliai termésből és válogatok a 80-as évektől napjainkig a legjobb dalaimból.
Ahogy ezt már megszokhattátok a műsor spontán módon rendeződik, így ti is kérhettek dalokat.
Makhult Gabi barátnőm grafikusművész. Portugáliában ismertük meg egymást Ganga Mira révén. Ez a barátságunk alapja, de hamar kiderült, hogy művészi világunk sem áll távol egymástól. Pár házibuli jellegű együtténeklés után döntöttünk úgy, hogy érdemes együtt fellépni. Gabi debütálása jól sikerült.


Vető Petivel 20 éveismerjük egymást. Egy vad-evezésen találkoztunk, ahol Mester Csabi barátunkkal együtt tábortűzi gitározgattunk a szigetközben (Cseh Tamás meg saját dalok). Peti már akkor is nagyon jó gitáros volt. Azóta vérbeli profivá érett. Manapság a Majka and Curtis Live Band a fő produkciója. Nagy öröm számomra a vele való közös játék, nagyon szeretem a precizitását és az improvizatív játékosságát. Amit ketten a két gitárral csinálunk az nem gitárpárbaj inkább gitár-tánc.
Én vagyok a trió harmadik tagja. Engem már ismertek, (amennyire lehet.) Személyes részleteknél fontosabbak a dalaim.
/Korom Attila/
Korom Attila gitáros-énekes, zeneszerző, szövegíró, előadóművész. Nevéhez olyan zenekarok alapítása fűződik, mint a Cég, a Korom és Méz, Angyalszív, Korom Attila Zenekar és Group (KAG).
Szólókarrierje Tímár Péter MoziKlip című filmjében kezdődött. Legjelentősebb fellépései a Zeneakadémián, Budapest Sportcsarnokban, a Fonó Budai Zeneházban és a MÜPA-ban voltak. Dalszerzőként, illetve szövegíróként dolgozott Koncz Zsuzsa és Karácsony János lemezein. Presser egy interjúban „nemzedéke legtehetségesebb dalszerzőjeként” emelte ki. Zenéjében ötvöződnek a városi folk és a népzenei elemek, melyek utazásai során bővültek az adott tájak stílusjegyeivel. Így a magyar népzenei gyökereken kívül fellelhetők balkáni és mediterrán elemek. Sokan a szövegeit tartják a legfontosabbnak. Bereményi Géza inspirációja mellett kedvenc költői voltak rà nagy hatással. Ady, József Attila, Weöres Sándor, Pilinszky János, Nagy László műveit zenésítette meg. Kortárs költőink közül Tóth Krisztina, Lackfi János és Garai Péter műveihez irt zenét. Azonban legalább ilyen fontos saját szövegi világa, mely több évtizede önálló Korom stílusjegyeket mutat.
Jó kis kormos estének nézünk elébe!
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

november 19. szombat 20:00
KONCERT

ELSA VALLE - WINAND GÁBOR ACAPELLA DUÓ


Két hang, ezernyi gondolat

A két különleges zenei egyéniséggel és talentummal megáldott énekest nem kell bemutatni az igényes zenéhez szokott közönségnek, hiszen mindkét művész ismert és elismert alakja nem csak a hazai, de a nemzetközi jazz életnek is. A csütörtöki koncert különlegessége Elsa Valle és Winand Gábor  személyiségéből fakad. Két olyan énekhang ad randevút egymásnak, amelyek a világ különböző tájain születtek, majd a hely kultúráját, hangulatait, jellegzetes zenéjét magukba szívva cseperedtek fel, hogy aztán kifejlődve  mérföldkövekként jelezzék az utat egy olyan világba, ahol még kevesen jártak, de követőik biztosan akadnak majd szép számmal a felnövő generációkban. Ez a két út ér össze ezen az estén, amikor Elsa Valle afrikai gyökerektől átitatott a kubai dallam és ritmusvilággal megédesített hangja találkozik Winand Gábor különlegesen finomra csiszolt melodikus improvizációival, az amerikai jazz Afrikából indulva megkerüli a bolygót és a közép európai fűszereket is magába szívva, felfrissülve ismét találkozik régi önmagával.
A két művész csodálatos duóján keresztül együtt felfedezzük a zene horizontjait, megismerjük a szabadságot és a zene által felszabadult érzések, művészetek világát. Tánc, közös alkotás, művészi pillanatok teremtése együtt. Erről fog szólni az este. (E. V. és W. G.)
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

november 18. péntek 19:30
PSZICHOANALÍZIS AZ ÉLŐ TÁRSADALOMBAN ÉS KULTÚRÁBAN (Az IMÁGÓ EGYESÜLET előadássorozata pszichoanalízisről, tudományról, kultúráról)

Az Imágó Budapest folyóirat
’PSZICHOANALÍZIS ÉS TÁRSADALOMKRITIKA. HAGYOMÁNYOK ÉS ÚJ KIHÍVÁSOK I-II:’ című számainak bemutatója


Az Imágó Budapest 2016-os első két száma pszichoanalízis és társadalomkritika viszonyával foglalkozik. A tanulmányok fókuszában egyrészt a frankfurti iskola társadalomfilozófiájának mai pszichoanalitikus értelmezései, a tekintélyelvűség régi és új formái állnak. Másfelől a pszichoanalízis és a pszichológia szerepét vizsgálják a 20. századi diktatúrák és a 21. századelő súlyos társadalmi és szociális kérdései kapcsán. A számok több archív csemegét is közölnek: köztük Sabina Spielrein levelét a pszichoanalízis Szovjetunió-beli recepciójáról valamint egy magyarul eddig nem olvasható Freud-tanulmányt az elfojtott női szexualitás, a neurózis és a társadalmi elvárások viszonyáról. A nagyrészt történeti jellegű írások aktualitása az utóbbi idők (magyarországi és globális) társadalmi-politikai folyamatainak tükrében is egyértelmű. A szövegek megerősítenek abban, hogy a mindenkori „realitáselvhez” való kritikátlan alkalmazkodás nem feltétlenül vezet mentális és társadalmi egyensúlyhoz – a pszichológia oldaláról sem.



A beszélgetés résztvevői: Borgos Anna, Erős Ferenc, Kende Anna és Takács Bálint
Moderátor: Gyimesi Júlia
Belépődíj: 500 Ft

november 17. csütörtök 18:00
KÖNYVBEMUTATÓ

A Magvető Kiadó és a Nyitott Műhely örömmel tudatják, hogy megjelent

AL BERTO: TŰZVÉSZKERT és
W. G. SEBALD: TERMÉSZET UTÁN című kötete
- a kötetekről Krusovszky Dénes, Szijj Ferenc, Urbán Bálint és Turi Tímea beszélget -



AL BERTO: TŰZVÉSZKERT
Fordította: URBÁN BÁLINT
A portugál melankólia nagymesterének megrázó erejű utolsó kötete
A posztmodern portugál költészet kultikus figurájának búcsúkötete egy felkavaró erejű életmű összegzésével szembesíti az olvasót. Al Berto a beat irodalom lázadásából jutott el a lényegi magány és a radikális idegenség szűkszavú, minimalista költészetéig. A halálos betegség kapujából íródó kötetben ott kísért verseinek minden jellegzetes vonása: a fájdalom, a szenvedés, a kitaszítottság, a homoszexualitás, az öregedés, az álmatlanság és a lét elsivatagosodása. Szívbemarkoló őszinteségű, vallomásos költészet keveredik el egyfajta sajátosan tragikus szereplírával a Tűzvészkert oldalain, ahol egy véget érő élet töredékeiben Rimbaud figurája és hangja együtt vibrál Al Berto későmodern melankóliájával. A Tűzvészkert minden kétséget kizáróan a XX. század végén újjászülető portugál kultúra és irodalom egyik legmeghatározóbb kötete, mindazonáltal egy olyan kiemelkedő lírai teljesítmény, mely Al Bertót nem csak a portugál, hanem egyúttal az európai költészet emblematikus képviselőjévé avatja.
W. G. SEBALD: TERMÉSZET UTÁN
Fordította: SZIJJ FERENC
Elemi költemény
A Természet után W. G. Sebald összes többi irodalmi munkája előtt jelent meg, de nem csupán itthon, hanem Németországban is leginkább csak összes többi művének sikere után irányult rá a figyelem. Sebald későbbi írásművészetének jellemzőit oly tisztán, mondhatni elementárisan tartalmazó mű ez, amelyet olvasva az ,,Elemi költemény" alcím nem hübrisznek, hanem pontos leírásnak hat. Ez az alcím egyben jósol is, hiszen a Természet után verses triptichonjában számtalan olyan szöveghely található, amely előreutal a későbbi életmű elemeire: témáira, motívumaira, szemléletmódjára, biografikus hajlamára, képelméleti és történetfilozófiai alapállására. Sebald majd minden könyve csírájában benne rejlik, vagy ha igazodunk a kronológia recepcióbeli anomáliájához: ma, a Kivándoroltak, az Austerlitz, a Szédület. Érzés, a Légi háború és irodalom és A Szaturnusz gyűrűi ismeretében az életmű költői összefoglalásaként is olvashatjuk.
A belépés díjtalan.

november 16. szerda 18:00
LAPBEMUTATÓ

A PARNASSZUS költészeti folyóirat őszi lapszámának bemutatója
- a Centrumban TÁBOR ÁDÁM költői munkássága -



Tábor Ádám (fotó: Valuska Gábor, litera.hu, Nagyvizit)

A lapszámbemutató Centrumában: Tábor Ádám költői munkássága
Beszélgetőtársaink: Abért Miklós, Jánossy Lajos, Miklóssy Endre és Tábor Ádám
Az esten felolvassák új verseiket: Bak Rita, G. István László, Nyerges Gábor Ádám, Payer Imre, Sós Dóra és Vörös István
Az est házigazdája a főszerkesztő: TURCZI ISTVÁN
Közreműködik: Galkó Balázs színművész és a Göncölszekér együttes


Mintha itt... (az asztalterítő nagyon ismerős)

Parnasszus
: magyar irodalmi, pontosabban költészeti folyóirat, amit 1995-ben alapított Turczi István. A folyóirat állandó támogatója Zugló, vagyis Budapest XIV. kerületenek önkormányzata. Turczi István a Parnasszus folyóirat főszerkesztőjeként feladatának tartja a magyar költészet szolgálatát, az ifjú tehetségek felkutatását és a már befutott szerzők segítését, publikációs lehetőséghez juttatását egyaránt. Az ezredfordulót követő években megindult a Parnasszus Könyvek négy könyvsorozata: az Új vizeken a fiatal, pályakezdő költők köteteinek sorozata, a Magaslesben kritika-, esszé- és tanulmánykötetek jelennek meg fiatal szerzőktől, illetve fiatal szerzőkről, az Átjáró pedig versfordításköteteknek ad otthont. Ehhez járult a már befutott, ismert költők műveit megjelentető P'Art Könyvek széria.
http://parnasszus.hu/
A belépés díjtalan.

november 15. kedd 19:00
LAP- és KÖNYVBEMUTATÓ

APOKRIF-FELOLVASÁS és SÁRMESÉK-KÖNYVBEMUTATÓ



Következő estünkön az Apokrif készülő, téli számának szerzői olvasnak fel műveikből, majd szerzőnk és szerkesztőnk, Gál Soma idén, a FISZ Fiatal Írók Szövetsége gondozásában megjelent, Sármesék című, bemutatkozó novelláskötetét mutatjuk be. A könyv példányai a helyszínen megvásárolhatók és a szerzővel dedikáltathatók.


Apokrif Háromazegyben-est, 2016. február, a falon Nagy Bernadette képei

Az Apokrif az ELTE BTK-n, 2007-ben alapított, országos terjesztésű irodalmi folyóirat. Az Apokrif célkitűzése egy irodalmi klikkeken, politikai és egyéb viszonyokon felülemelkedő, elsősorban fiatal szerzők műveit közlő folyóirat kiadása, valamint színvonalas irodalmi műhely megteremtése és életben tartása, továbbá szakmailag igényes fórum biztosítása a mindenkori pályakezdőknek, a legfiatalabb irodalmi generációknak. A szerkesztőség törzshelyének (eleinte a Prága kávézó, majd a volt Bródy söröző, jelenleg pedig) a Vidám Étterem tekinthető, itt folyik a szerkesztés egy jelentős része.
https://apokrifonline.wordpress.com/
https://www.facebook.com/apokrif.irodalmifolyoirat?fref=ts
https://www.facebook.com/events/782368168519561
A belépés díjtalan.

november 14. hétfő 18:30
OLÁH GÁBOR FILM- és HANGJÁTÉK KLUB

A kezdés időpontja helyesen: 18.30 (és nem 19.30, ahogy eddig szerepelt)!

DÉRY TIBOR portréfilm, valamint
TELKEMEN AZ ERZSÉBET-HÍD című rádiójáték



Déry Tibor És Oláh Gábor a forgatás szünetében

Az 1974-ben készült portréfilm a 80 esztendős írót köszönti, akivel tamáshegyi otthonában Réz Pál irodalomtörténész beszélget. Az író vall életéről, munkásságáról, emigrációs éveiről, kapcsolatairól. Beszél barátairól, Tóth Árpádról, Füst Milánról, Lukács Györgyröl. Szó esik szerelemről és a házasságairól. Megemlíti legújabb, még kéziratban levő könyvét,  a Félfülűt, s e mű kapcsán vetődik fel a kérdés: Mi a viszonya az irodalomnak a valósághoz? Végül Déry Tibor elmondja véleményét az író társadalmi szerepéről.
Rendező: Oláh Gábor, operatőr: Dobay Sándor, műsorvezető: Réz Pál, szereplő: Déry Tibor



A könyv ajánlója:
Valamikor a hatvanas években egy japán szigeten, az őserdőben rátaláltak egy elaggott katonára, aki abban a hitben bujdokolt, hogy a világháború még tart. Ez a képtelenül tragikomikus történet jut eszünkbe Oláh Gábor rádió-dokumentumjátékának olvasása során, amelynek tárgya egy lebombázott, nem létező bérház telke, egy nem létező részvénytársaság tulajdona. A telket nem államosították, noha harminc éve kizárólag közületek használják. Persze egy ingatlannak telekkönyvi száma, adóztatási hatályossága van, s mivel részvénytársasági tulajdon, a részvénytársaság egyetlen életben maradt tagjának közgyűléstartási, jegyzőkönyvkészítési kötelezettsége is. Hogyan jöhetett létre napjainkban ilyen abszurd helyzet? Hol keresse igazságát a vétlen ügyfél, aki telkét nem birtokolja; időközben ráépítették az Erzsébet-híd pesti hídfőjét; mégis újra és újra megadóztatják? Erre keresi a riporter a választ a hivatalok útvesztőiben.



Oláh Gábor (1938, Tapolca) Balázs Béla díjas filmrendező. Megközelítőleg 60 játékfilmet, dokumentumfilmet, televíziós műsort készített. Tűzzománc és fotó kiállításaival külföldön is többször szerepelt. 2003-tól szépirodalmi tevékenységet folytat: novellái, regényrészletei rangos irodalmi folyóiratokban jelennek meg, hangjátékait a Bartók Rádió rendszeresen bemutatja. Dokumentumfilmjei pl: Kíváncsiság (1965), Társbérlőnk az ecetfa (1972), Szombat 14 óra 10 perc (1972), Gettó (1974), játékfilmjei pl.: Fogjuk meg és vigyétek (1978), Cikász és a hallópálmák (1989), hangjátékai pl.: Telkemen az Erzsébet híd, Utasok, Sötétkamra, Paprikás Marcsa, regényei: Ígéret (Tevan, 3003), Gumikötél (Noran, 2006), Guga, Az ítélet nem jogerős (Novella, 2009), Katóka (Novella, 2009), Díszbogár (2011), Holnap más leszek (2012), Ahogy megcsillan (2012), Ne nézz a harmonikásra (2015), Az a kő ott a keretben (2016)
A belépés díjtalan.

november 12. szombat 20:00
KONCERT

JIMMY GIUFFRE EMLÉKKONCERT


A mester, háttérben bőgőssel

Jimmyy Giuffre (1921, Dallas, Egyesült Államok) a hadseregben szerzett profi zenekari ismereteket mint szaxofonos és klarinétos. Leszerelése után számos big bandben játszott, így például Buddy Rich, Jimmy Dorsey, Boyd Raeburn és Woody Herman vezetésével. Hermannél figyeltek fel rá először komolyabban, egyrészt mint a szaxofonszekció tagjára, másrészt mint a “Four Brothers" (amely a Herman Band különlegessége volt) komponistájára. Hermant elhagyva a nyugati parton dolgozott, többnyire kisegyüttesekben. Megalakította trióját, amelyben Jim Hall volt a gitáros, később csatlakozott hozzá Bob Brookmeyer és változó bőgősök. Számos lemeze készült, például Lee Konitzcal, akinek csodálatos és invenciózus hangszereléseket készített, a Modern Jazz Quertettel (At Music Inn) és Anita O'Dayjel, akinek elegáns és megtévesztően egyszerű hangszereléseket szállított (Cool Heat). Giuffre komponálni is kezdett, írt filmzenéket (The Music Man) és neoklasszikus third stream darabokat, mint a "Pharoah" és a “Suspensions", amelyeket Gunther Schuller vett lemezre. A hatvanas években Giuffre a free jazz területén tevékenykedett, egy triót vezetett, amelyben Paul Bley és Steve Swallow kísérték. A trió felvételei egyre absztraktabbak lettek, ami a Free Fall-ban kulminált, amely duók és triók gyűjteménye, amelyek között teljesen improvizált szóló klarinétfelvételek voltak. A hetvenes évek második felében keleti és afrikai soundokat épített be munkáiba. Giuffre karrierje során az avantgarde jelentős és látnoki képviselője lett, játéka megfontoltan (hűvösen) töltötte ki a hangi lehetőségeket.



Joe Fritz zenészcsaládból származik, nagyapja hegedült (az Aranyszarvas étterem prímása volt), édesapja klarinétozott, nővére pedig zongorázott, így ő maga is korán a zene világába csöppent. Hét évesen kezdett hegedülni.. Tizenkét évesen talált rá valódi hangszerére, a klarinétra, melyhez azóta sem lett hűtlen, emellett játszik fuvolánszaxofonon. Rengeteg formációban játszott ill. játszik: Pannon Jazz Group, Pannon Jazz Stars, Bohém Ragtime Band, Freemen Jazz Band, Fritz-Gáspár Duo, Fritz-Marosi Quartet, Fritz-Marosi-Molnár Trio, stb., de legfontosabb zenekara a saját maga által vezetett Fritz Jazz Band, más néven Joe Fritz Band, Joe Fritz Trio. Már igen fiatalon jazzklubokat vezetett, négy éven át Dunakeszin a 424-est, majd három évig a Zrínyi utcai Budapest Swing Klubot ill. a Gramofon külsős szerzőjeként jazzkritika-írásban is gyakorolta magát. 1996-ban egy párizsi nemzetközi klarinétversenyen több nemzetközi hírű jazzklarinétossal került kapcsolatba (Buddy DeFranco, Paquito D'Rivera, Eddie Daniels), és ettől kezdve már folyamatos kapcsolatot ápolt a szakma legnagyobbjaival. 1997-ben Joe Fritz – hiába hívták – nem ment ki Amerikába továbbtanulni, mert az évi 14 ezer dolláros tandíjat nem tudta volna kifizetni. 1998-ban Mazura Jánossal Olaszországban a Garda-tónál utcazenész fesztivált (pontosabban megosztott első díjat) nyert. A díj egy tuba volt. A magyar zenei piacon egyedülálló módon a jazzklarinétozás legnagyobb alakjainak tiszteletére zenekarával lemezsorozatot készített. Ennek első tagja a 2006-os Joe Fritz Band: Salute to Benny Goodman, ezt követte a Joe Fritz – I remember Hank, Salute to Henry Mancini, majd 2008-ban a Salute To The Norman Granz Sessions. A Joe Fritz Trio 2012-ben jelentkezett a saját nevével fémjelzett újabb albummal. Joe Fritz saját albumain túl még további több mint 20 lemez elkészítésében működött közre (ezek között egy sem volt operett), játszott Cseh Tamás egyik albumán is, valamint a 6:3 avagy, Játszd újra Tutti című filmben. Az elmúlt években főként az Egyesült Államokban és Ausztráliában muzsikált.
Egy kis ízelítő zenéjéből:
https://www.youtube.com/watch?v=WxvTDfOueAk
https://www.youtube.com/watch?v=dr2Z806GCbE
Joe Fritz - klarinét
Gyárfás István - gitár
Radics József - bőgő
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

november 12. szombat 11:00
ELSŐ OLVASAT - BHKZ Akadémia 2016/17-I.

A BHKZ Akadémia és SOÓS ANDRÁS nyilvános próbája


Soós András sok éve készülő Vonószenekari etűdök című sorozata idén újabb füzettel bővült, s az ösztönző BHKZ Akadémia otthonában a szokásos műhelymunkával veszi birtokba a zenei ajándékot. A darabok folyama a maga műfajában ugyanúgy koncepcionális válogatásra ösztönöz, mint a magyar zeneszerzés hasonszőrű etalonjának számító Mikrokozmosz, vagy a Játékok. Közreműködik: a BHKZ Akadémia Vonósegyüttese, vezényel a szerző
Házigazda: Finta László, a Nyitott Műhely vezetője
A sorozatot szerkeszti: Gémesi Géza
A belépés díjtalan.
Az elhangzó mű az NKA szerzői jogdíjbevételből származó támogatása segítségével jött létre.

november 11. péntek 19:00
KONCERT A KISTEREMBEN

ASZTALI ZENÉK
- Kovács Gáborján, Kuti Judit, Császár Róbert -



A kelta mitológiával rokon ószirmi mesevilág és zenéi szólalnak meg magyar nyelven 10 évestől 100 éves korig. Zene- és mesehallgatás közben lehet halkan duruzsolni, ételeket, italokat fogyasztani, sőt, ahogy régen a fonókban, kukoricafosztókban tették mesélés közben, lehet szőni, fonni, kötni, horgolni, kukoricát fosztani és egyéb halk és hasznos tevékenységet végezni.



Egy Erdélyben a 17. században született titokzatos kódex ma is frissen
szóló meséit hallhatjátok.
AzÁlomrabandzsítószemű-böhömödve-töpörödött-magadfajta-legénykéről, Tücsökről, a vándorzenészről, Méhéről, a szerelmes virágvándorról, Koldáról, a Téli sark úrnőjéről, Hexerich von Kelchblattról (a szirmok vidéki varázslóról). Egy különös, szinte posztmodern a képekben megírt világról: "a Szópusztáról, Városhelyről, a Szél-nélküli-erdőről, a Fű hegyének szigetéről, Sziromságról és Ószirmiről, a kettő között álló soha el nem készülő házról, a házban álló lassan körbeforgó lapú asztalról, és mindehhez madárrajzokba rejtett dallamok szólnak:A Rigmadár balladája, a Hegyek csontján avarhalom, a Csodafényt tajtékzó paripa, a Tavaszi eső mosdat engem, az Álmoldhossz elillő sutár pamaszfiű (és még sokan mások)."
További alkalmak ugyanitt:
november 25.
december 9.

Belépődíj: 500 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

november 11. péntek 17:30
KÖNYVBEMUTATÓ

Az Argumentum Kiadó, a(z) MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, valamint a Nyitott Műhely örömmel tudatják, hogy megjelent

a FÖLDBŐL ÉLŐK /Polarizáció a magyar vidéken, szerkesztette: Kovács Katalin/ című tanulmánykötet
- jelen lesznek a szerzők, a könyvet bemutatja: Hamza Eszter (Agrárgazdasági Kutató Intézet) és Kuczi Tibor (Corvinus Egyetem) -




Az átalakult, ma is változásban lévő agrárvilágról szól ez a könyv, a földről, amely egyre kevesebbek számára nyújt megélhetést. Az esetleírásokból feltárulnak a magyar vidék arcai a kis- és középgazdaságoktól nyüzsgő Szatmártól a dunántúli tájak nagyüzemi világáig, ahol az öt-tíz települést átfogó mezőgazdasági nagyvállalatokban ennél alig valamivel több falusi dolgozik. A tájak, vidék(ek) képei mellett a földből élők, a földhöz kötődők portréi is felvillannak, a földet legfőbb értékként, a megélhetés alapjaként tisztelő parasztember emlékképétől a harácsoló kapitalistán át az igyekvő középvállalkozóig, a kikopó régi figuráktól az új arcokig. A könyv esetleírásait megelőző tanulmányok, miközben az esettanulmányokra is reflektálnak, a vidéki foglalkoztatásról és közfoglalkoztatásról, a hagyományos és kényszer szülte megélhetési formákról közölnek elemzéseket.
A belépés díjtalan.

november 9. szerda 19:00
ELŐHÍVÁS - EMLÉKEZETPANORÁMA

CSOÓRI SÁNDOR: A FÉLIG BEVALLOTT ÉLET
című kötetéről beszélget a sorozat négy állandó szereplője: Jánossy Lajos, Németh Gábor, Reményi József Tamás és Sipos Balázs


Csoóri Sándor önéletrajzi jellegű vallomásokat, elemzéseket tartalmazó, A félig bevallott élet című esszékötete 1982-ben jelent meg a Magvető Könyvkiadó gondozásában.
"Negyedszázada hadakozom magamban ennek a megsérült lírai énnek a talpraállításán, jogai visszaperlésén, de mindmáig sikertelenül. Írásaim jó része féleredmény és félkudarc.
Nem vitás, hogy alkatnak és tehetségnek meghatározó szerepe van bármilyen önmegvalósításban, de a magam bajáról most úgy kell beszélnem, mint egy olyan közös bajról, amely nálam tehetségesebb embereket is korlátozott. Ismerek színészt, írót, mérnököt, közgazdászt, politikust, szobrászt, egyetemi tanárt, sőt még orvost is, aki a saját cselekvőképességének a szintje alatt kénytelen tengődni. Pontosabban: csak ilyeneket ismerek.
Ez viszont már társadalmi nyavalya. Egy hosszan tartó értelmi-érzelmi kontraszelekció végösszege. A baj eredete visszanyúlik azokra az időkre, amikor Bibó István hideg, de kétségbeesett fejjel a demokrácia válságát kezdi emlegetni. Vissza az ötvenes évekre, amikor valami babonás belátásból megszoktuk, hogy mindig kevesebbet mondjunk annál, amit érzünk, tudunk, gondolunk; kevesebbet a mindenkori valóságnál, mert ha csak egy fél szóval is többet mondunk a megengedettnél, veszélybe sodorjuk a lehetségest. A lehetséges jót, a közepesen elégségest, amely talán még gyarapítható is lehet.
Évek múltak el évek után, de arról, hogy mindig a kevesebbet mondjuk a fejünkben és lelkünkben elraktározott tapasztalatokból, nem tudtunk leszokni.
És ebből a szokásból mára történelem lett. A félig elmondott igazságokból kielégületlenség, rossz közérzet, erkölcsi elbizonytalanodás. Mert aki csak félig ismer meg és félig tár föl valamit, bizonyos idő után semmiben se különbözik attól a hamis tanútól, aki önérdekből hallgat el súlyos és perdöntő részleteket"írja benne Csoóri.
A kötetben szereplő esszék a Digitális Irodalmi Akadémia oldalán a Breviárium és a Tenger és diólevél – Összegyűjtött esszék, naplók, beszédek 1961–1994 kötetekben is megtalálhatóak.



Az Előhívás 2015-2016-os „szemeszterei” az önéletírás, a memoárirodalom, a vallomások könyveiről szólnak. Az alanyi elbeszélés, a korban álló, annak életvilágáról tanúskodó epika erőteljes és gazdag vonulata a magyar irodalomnak; nem lehetett elmulasztani az esélyt, hogy a visszaolvasások ebben az irányban keressenek utat. Mert amikor irodalomról beszélünk, akkor szükségképpen történelemről is, arról a közös tudástartományról, amely minden kulturális közösségnek a sajátja. Az emlékezet elfogult, az emlékező író egy bizonyos perspektívából lát és láttat; páratlan egyszeriségében korlátai és lehetőségei; a személyiség nagyepikáját, a történeti időt tereli mederbe, mondja el.
Esőnap nincs, de a változtatás jogát fenntartjuk!
További alkalmak:
december 14. Márai Sándor: Egy polgár vallomásai
2017. január 11. Végel László: Neoplanta, avagy az Ígéret Földje
február 8. Füst Milán: Naplók
március 8. Fenyő Miksa: Az elsodort ország
április 12. Bereményi Géza: Önéletírás
május 10. Nádas Péter: Világló részletek
Az Előhívásról bővebben: http://www.litera.hu/dosszie/elohivas
A sorozatról részletesen: http://www.litera.hu/hirek/naplok-memoarok-kezdodik-az-elohivas-uj-szeriaja
A Litera és a Nyitott műhely másik sorozatáról, az Írómoziról bővebben: www.litera.hu/dosszie/iromozi
Esemény a Facebookon.

A program az NKA támogatásával jött létre.
A belépés díjtalan.

november 9. szerda 18:00
A SZERETET HATÁRAI - HARMAT GYÖRGY FILMKLUBJA A KISTEREMBEN

TONY RICHARDSON: EGY CSEPP MÉZ



Egy csepp méz /A Taste of Honey/ - fekete-fehér, feliratos, angol filmdráma, 110 perc, 1961, rendező: Tony Richardson, író: Shelagh Delaney, forgatókönyvíró: Shelagh Delaney, Tony Richardson, zeneszerző: John Addison, operatőr: Walter Lassally, vágó: Antony Gibbs, szereplők: Jo - Rita Tushingham, Helen - Dora Ryan, Peter - Robert Stephens, Geoffrey - Murray Melvin, Jimmy - Paul Danquah, tanár - Eunice Black, Bert - David Boliver
A híres angol "free cinema" legemlékezetesebb filmjeinek egyike, az angol filmművészet modern klasszikusa, A HOSSZÚTÁVFUTÓ MAGÁNYOSSÁGA párdarabja. A film poézisa egy füstös nagyváros "ázottarcú szegényeit" hozza baráti közelbe. Hőse egy néger matróztól teherbe esett csúnyácska lány, aki megszüli gyermekét, és összeköltözik egy furcsa, homoszexuális fiúval. Testvérként szeretik egymást. Ekkor feltűnik a lány örökifjú, bohém és zsarnokoskodó anyja... Tony Richardson remekműve a legköltőibb angol film. Ember és környezetrajz, mindennapok és röpke szerelmek: minden hiteles benne. A keményen realista rendező azonban meg tudja teremteni a líra valóságon túli világát is. Másfél óra fekete költészet, egyetlen olcsó megoldás, egyetlen hamis hang nélkül.


A filmklubot vezeti: Harmat György filmkritikus

Harmat György filmkritikus, filmesztéta. Már bölcsészkari szakdolgozatát is filmről írta (Bergman: Szenvedély). Volt a Magyar Televízió film- és programszerkesztője. 1998-99-ben a Magyar Hírlap filmkritikusa. Szerkesztett, lektorált filmtárgyú könyveket. Színházról is ír. Legjelentősebb publikációs fóruma a Filmvilág (A realizmus csele, Előítélet a börünk alatt – Pasolini, Kizökkentek az időből – Maár Gyula, Ha a szellem szabad stb.), a Filmkultúra (Az erdő mégsem háza a harmóniának – Kézdi-Kovács Zsolt, Ha az élet színjáték – Fassbinder, Ferreri mester meséi, Hópehely, tollpihe, élet és halál – Steve McQueen: Éhség stb.) és a Librarius online kulturális magazin (Robert Wilson ereje stb.). Tanulmánya jelent meg (Godard: hogyan rombol és épít?) a JLG/JLG – Jean-Luc Godard dicsérete, avagy a filmművészet önfelszámolása című kötetben.
További vetítések:

December 14. – François Truffaut: A férfi, aki szerette a nőket
Január 11. – Lars von Trier: Táncos a sötétben
Belépődíj: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

november 8. kedd 20:00
DZSESSZMECSERE - ÚJ FOLYAM 11.

MITŐL SZÓLNAK A STANDARDEK?
Vendégünk: BABOS GYULA
- interaktív zenés beszélgető estek a jazzről, minden második kedden, Kerekes György és Pallai Péter vezetésével -

A jazz gitár mestere és tanára, BABOS GYULA fogja két standard változatait elemezni felvételek segítségével.
Babos Gyula választása: az „I loves you Porgy”  és az „I got rhythm”  - mindkettő Gershwin szerzemény.
A gitáros Babos Gyula, a magyar jazz zenészek Nagy Generációjának egyik hőse, aki az 1970-es és 80-as években sikeresen ültette át a jazz-rock fúziót magyar talajba, soha nem tudott nyugodni a babérjain. A kihívások vele született szerelme hajtotta mindig, hogy művészetében merítsen Roma örökségéből, a jazz fősodrából, de a klasszikus és az indiai zenéből is.
Zenei karrierjének talán legismertebb kezdeti állomásai a Rákfogó és a Saturnus. Már 1966-ban a Magyar Rádió jazz versenyén első helyezést ért el. 1977 óta a Liszt Ferenc Zeneművészéti Főiskola tanára
A '90-es évek elején néhány legendás koncertfellépés következett, először a Petőfi Csarnokban Victor Bailey, Terry Lynn Carrington, Jinda György és Szakcsi Lakatos Béla társaságában, majd ötvenezer ember előtt Frank Zappával, később James Moody, illetve Tony Scott, továbbá Szabó Gábor voltak partnerei.
Az új évszázadban Babos Gyula a Project Romanival, a Project Speciallel, a Babos Balanceszel, majd a Makrokozmosszal bizonyította kimeríthetetlen képességét az állandó megújulásra. A Project Romani hatalmas sikert aratott a londoni Union Chapel-ben, majd 2013-ban Babos Gyula szólistaként kápráztatta el az ugyancsak londoni, legendás 606 Club közönségét.
A Makrokozmosz olyan megnyilvánulása a zenészeknek, amely szervesen illeszkedik a kortárs improvizációs művészetbe. Tovább tágítja a jazz határait anélkül, hogy a muzsika követhetetlenné váljon.
https://www.youtube.com/watch?v=aZYv4zz4u8I




AZ ESEMÉNY INTERAKTÍV – KÉRDEZNI LEHET, SŐT, NAGYON IS AJÁNLATOS!
Ha nektek nem megy, ami elképzelhetetlen, akkor a két házigazda, KEREKES GYÖRGY és PALLAI PÉTER zaklatja a vendéget.(És legyen ez a reklám helye: a Nyitott Műhelyben kapható az egész városban a legjutányosabb áron „A Jazz Évszázada” c. könyvük)
Ajánlott hozzájárulás: 500 Ft

november 7. hétfő 20:00
KONCERT

KIS OKTÓBERI MAKÁM KONCERT NOVEMBER 7-ÉN
Vendég: a MUSIQUE DU SOLEIL: Kései szüret - szintén akusztikus zenei műsora

A MAKÁM együttes a magyaroroszági világzenei színpad talán legnépszerűbb zenekara. A formáció idén ünnepli harminc éves fennállását. Krulik Zoltán szerzeményeiből árad az ősi magyar virtus. A Makám muzsikája a mai világ zenéje és az archaikus népdalokban gyökerező inspiráció szintézise, olyan előadásmódban, amit a közönség mindig nagy ovációval fogad. Az inspiráció forrása leginkább a magyar és dél-kelet-európai, de akár az arab vagy a keleti illetve afrikai kultúra, amit a zenekar a “szabadzene” spontán improvizációjával tökéletesít.
„Már Bartók számára nyilvánvaló volt, hogy a népzene továbbélésének egyetlen hiteles útja, ha az a városi művészt megihletve, artisztikus formát ölt. Éppen ez történik a Makám együttes muzsikájában, melyet világzenének, etnodzsessznek szoktak aposztrofálni. Kétségtelen: megszólalnak benne népi hangszerek - kaval, udu, derbuka, tapán, furulya, duda - és a dzsesszt meghatározó szaxofon és bőgő is. Meg hegedű és gitár. Cikáznak benne magyar, balkáni, török, zsidó, afrikai, sőt távol-keleti dallamok, a sok nép zenéje együtt virul, évszázadok mélyéről tör elő, hogy a zeneszerző, Krulik Zoltán félreismerhetetlenül elegáns zenei szőttesébe fonva jusson el a XXI. századba. És a városba. Mert a városi kultúra gyakran még ma sem tud mit kezdeni a népdallal. A Makám nem divatos zenei montázsokat fércelget, sajátos egységbe forrasztja a különböző hatásokat. A végeredmény pedig egészen magyar. Nem teremhetett volna másutt, de nem születhetett volna meg a Kelet kincsei és a Nyugat filozofikussága, művészete nélkül sem.” - (idézet egy kritikából)
Krulik Zoltán 1975-től Toroczkay Miklósnál és Mosóczy Miklósnál klasszikus gitározni tanult, 1978-ban észak-indiai klasszikus zenei tanulmányokat folytatott Kozma Andrásnál, 1979-ben pedig a balkáni zenét tanulmányozta Lantos Iván vezetésével. Három zenekart is alapított: Creatív Stúdió Öt (1975), Makám és Kolinda (1980), Makám (1984).
Krulik Zoltán
- gitár
Korzenszky Klára - ének
Kuczera Barbara - hegedű,vokál
Boros Attila - basszusgitár
Eredics Dávid - fúvós hangszerek
Keönch László
- ütőhangszerek



Vendég: Musique du Soleil - Kései szüret akusztikus zenei műsora
Az együttes 2016. januárban alakult, Galambos Ernő (ex-M.É.Z. és ex-Sonia és a Sápadtarcúak) és Kovács Andor (Korai öröm, ex-Zagar) akusztikus gitárosok alapításával. Pár hónap múlva csatlakozott hozzájuk Hegyessy Ákos (ex-Sonia és a Sápadtarcúak) elektromos bundnélküli basszusgitáron és Angler Ákos (Karácsony James, Sziámi AndFriends) ütős hangszereken.
A Musique du Soleil kizárólag saját szerzeményeit adja elő akusztikus hangszerelésben.
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik!)

november 6. vasárnap 20:00
KONCERT

SZEMLÉLTETÉS ÉS ELLENTMONDÁS / ILLUSTRATIONS AND CONTRADICTIONS

 

 Adott a lehetősége annak, hogy próbáljunk meg történelem nélküli zenét játszani, mondja John Butcher.
Vizsgáljuk meg és szemléltessük ezt az ellentmondásokkal teli egyszerű állítást.

There exists the possibility of trying to play a music with no history, says John Butcher.
Let's examine his simple statement with illustrations and contradictions!
Program / Programme:
1 - live electronics -solo
2 - vln 1 - vln 2 duo
3 - vlc 1 - vlc 2 duo
4 - vln 1 - vlc 1 - live electonics - trio
5 - vln 2 - vlc 2 - tive electonics - trio
7 - tutti
Tijana Stanković - hegedű / violin
Szőcs Márton - hegedű /violin
Kutas Réka - cselló / violoncello
Márkos Albert - cselló / violoncello
Bolcsó Bálint - élő elektronika / live electronics
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

november 5. szombat 20:00
KONCERT

TRIO SQUELINI & ROHMANN DITTA



A Trió Squelini zenészei különböző felállásban ( Tin Tin Q, Ektar Szőke Quartet, Quintet stb) évek óta együtt muzsikálnak. Számtalan közös lemezen szerepeltek.Maga a TRIO SQUELINI az első CAMPIELLO/Terecske lemez megjelenése óta koncertezik együtt nagyobb intenzitással. Mivel Szőke Szabolcs már korábban több alkalommal duó koncerteken mutatkozott be a kitűnő csellóművésszel ROHMANN DITTÁ-val , az etno-jazzt és kortárs kamara zenét játszó Trió most szorosabb együttműködésre lépett vele. Ebből az együttműködésből született meg az új - megjelenés előtt álló- FURIOSO című közös CD. Ennek a több műfajt bátran és kísérletező módon felvállaló lemezanyagnak a legkiemelkedőbb darabjaiból és korábbi lemezeik anyagából mutatnak be néhányat.


Fotó: jazzma.hu

Szőke Szabolcs egy személyben zenész, képzőművész és színházi alkotóművész. Klasszikus zenei tanulmányokat folytatott, majd érdeklődése a különleges hangzású, főként keleti vonós hangszerek (gadulka, sarangi, gusla) felé fordult. Ezzel egyidejűleg ritkán hallott és kevésbé ismert hangszereket tervezett, többet meg is valósított különböző színházi produkciókban és koncerteken. Mindemellett képzőművészként is tevékenykedett, egyéni és csoportos kiállításokon, és ezáltal a látványtervezés a színházon belül igen közel állt hozzá. Zenészként először a színház keretein belül kezdett el dolgozni. Zenei pályafutása szólistaként a Franciaországban különösen népszerű Kolinda együttessel kezdődött 1978-79-ben. Ezzel a zenekarral sikerrel szerepelt számos fesztiválon és játszott többek között a párizsi Olympia színpadán, valamint a Théátre de la Ville-ben. Majd 1981-ben megalakította a Makám együttest Krulik Zoltánnal, amely a magyarországi kortárs zenét és a különböző népzenéket egységbe olvasztó, szintézisre törekvő zenei formációk közül talán az egyik legismertebb Kelet-Európában. Később, 1994-ben, néhány ismert jazz muzsikussal együtt megalakította a TIN-TIN Quartettet (2003-tól Quintett), amely rögtön óriási sikert aratott a budapesti World Music Festivalon. 2002-től létrehozta az EKTAR együttest.


Fotó: Tóth László

Szalai Péter észak-indiai klasszikus zenével foglalkozó, korunk egyik legkiválóbb európai születésű tablazenésze. Gyerekkorában zongorázott, Petri György mostohafiaként, 16 éves korában a családi barát, Kurtág György tanácsára mégis inkább az indiai páros ütőhangszert, a tablát választotta hangszeréül. Kezdetben Anthony Dasstól tanult 1982-1984 között Budapesten és Indiában. 1988-tól a világhírű tablamester Ustad Alla Rakha fogadta tanítványává. Ezzel párhuzamosan különleges mester-tanítvány kapcsolatban került az azóta elhunyt Pandit Ravi Shankar, akit nemcsak az indiai klasszikus zene területén tekint gurujának (mesterének). 1979-1980-ban két együttesben is kipróbálta magát, mint a Krulik Zoltán vezette Creativ Stúdió Öt (CSŐ) és a Dés László vezette Dimenzió nevű formációk. 1980-tól dolgozott az indiai klasszikus zenét játszóCalcutta Trióval és az 1984-tól Makám együttessel is (ez utóbbinak alapítója is volt és 1991-ig játszott benne). 1992-ben még duóban megalakította Szőke Szabolccsal a Tin Tin-t, 2000-ben közreműködött Lantos Zoltán hegedűssel, Juhász Gábor jazz gitárossal, valamint saját tanítványával, Nyusztay Istvánnal a Samsara Quartett létrehozásában. Jelenleg is keresett muzsikus különböző jazz és etno, ill. fúziós produkciókban. Tevékenysége fontos részének tekinti a tanítást a RIMPA (Ravi Shankar Institute for Music and Performing Arts) keretében. A RIMPA elnökhelyettese. 2009 óta Rácz Zoltán meghívására a Zeneakadémián is tanít klasszikus indiai zeneelméletet és az ütőhangszereseknek tablát, klasszikus és jazz tanszakosoknak egyaránt.


Fotó innen

Váczi Dániel tíz évig hegedült, majd tizenhét évesen kezdett altszaxofonozni. Később a meglehetősen ritkán használt szopraninoszaxofonon is játszani kezdett. 1998-ban diplomázott a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem biológus szakán mint ökológus és evolúcióbiológus. Borbély Mihálytól szaxofonozni, Madarász Ivántól, pedig zeneelméletet és zeneszerzést tanult. Egy évig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakának szaxofon szakára járt. Lemezfelvételeket készített többek között Gadó Gáborral, a Plastic Oharával, a Timeless Life zenekarral, a Kadával, Vázsonyi Jánossal és a Nigunnal, valamint Winand Gábor Different Garden című díjnyertes albumán hallható egy darabja.
Saját szerzeményeit játszó trióját 2001 őszén alakította meg Horváth Balázs bőgőssel és Sárvári Kovács Zsolt dobossal. Zenéjükben, mely műfaját tekintve a modern jazz és a kortárs zene egyfajta ötvözete, a szigorúan komponált témák közé nagy ívű improvizációk ékelődnek.


Fotó: Raffay

Rohmann Ditta jelenleg doktorandusz hallgató a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián, fellép szólistaként, kamarazenészként és a Chamber Orchestra of Europe vendégeként, miközben 2009 őszétől a debreceni egyetemen tanít. Kitüntetéses diplomát szerzett Budapesten Perényi Miklósnál és Baselben Ivan Monighettinél. Korábban tanult Bostonban, a New England Conservatoryban Suren Bagratuninál. Mesterkurzusokon csiszolta tudását, többek között Bernard Greenhouse, Frans Helmerson, Steven Isserlis, Rados Ferenc és Schiff András óráin.
Kamarazenészként nemzetközi és hazai versenyek díjazottja, a Premio Trio di Trieste és az Orpheus Festival Zürich különdíjasa. Tizenéves kora óta koncertezik Európa-szerte. Fellépett olyan zenekarokkal, mint a Baseli Szimfonikusok, a Mendelssohn- és a Liszt Ferenc Kamarazenekar. A Keller kvartett vendégeként több európai városban szerepelt.
Számos hanglemez- és rádiófelvételt készített. Elkötelezett híve a kortárs repertoár megismertetésének, állandóan együtt dolgozik hazai és külföldi zeneszerzőkkel, Szofia Gubajdulina darabjaiban a szerzővel is többször fellépett.
2008 óta egy párizsi Jean-Baptiste Salomon csellója van, 1770-ből.
info:
https://www.facebook.com/triosquelini
https://www.facebook.com/Nyitott-Műhely-106715646035932
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Édua és Peti)

november 4. péntek 19:00
DEVILLE FILMKLUB 17

A Szerzői Filmklub 2015-ben bemutatja: "Titkos találkozások a kékruhás növel, avagy Michel Deville (1931-), az örök libertinus" című sorozatának a keretében:

NYÁRÉJSZAKA A VÁROSBAN

- meghívott előadó: Sárosi Attila filmesztéta -

Michel Deville mint amatőr kezdte pályáját, majd 1951-1958 között Henri Decoin asszisztense volt több mint egy tucat filmnél. Később J. Meyer technikai munkatársa, amikor az a Comédie Francaise előadásában kamera elé vitte Moliére Úrhatnám polgárát és Beaumarchais komédiáját, a Figaro házasságát. Mint önálló alkotó 1961-ben mutatkozott be egy mai lélekelemző történettel (Ma este vagy soha; 1961), amelynek főszerepét Anna Karina és Claude Rich játszotta. Általában a könnyű komédiák elegáns mestere. Naálunk is nagy sikerrel vetítették A Mona Lisa tolvaja (1966) derűs történetét Marina Vlady és George Chakiris-szel. 1978-ban készült Az 51-es dosszié, amellyel César-díjat nyert. 1986-ban filmrendezőként is César-díjban részsült a Nyakunkon a veszély című filmjéért.
"Michel Deville a francia film Marivaux-ja. Színháztörténész legyen a megmondhatója, mikor volt utoljára fényes Marivaux-bemutató Magyarországon. Pedig boldog és irigylésre méltó közönség, mely ezen az írón mulathat. [...] Kicsit émelyítő és tolakodó magyar címmel (Ártatlan gyönyör) egy minőségére eddig is igényes „kismester” legjobb filmje, A felolvasónő mostanában kerül a magyar mozikba. A film túl csendes, túl szellemes és túl ízléses ahhoz, hogy sikere legyen. Talán a kritika! – gondolnánk, bár reményeinket lohasztja, hogy Deville-nek már jónéhány nálunk bemutatott filmje makacsul elkerülte a kritika figyelmét: sem A kékruhás nő, sem Az 51-es dosszié, sem a Kölyökbanda nem találtatott méltónak igényes bírálatra." (in: Bikácsy Gergely: Titkos találkozások a kékruhás nővel, Filmvilág 1989/9. pp. 16-21.)

Nyáréjszaka a városban /Nuit d'été en ville/ - színes, francia romantikus film, 85 perc, 1990, rendező: Michel Deville, forgatókönyvíró: Rosalinde Deville, operatőr: Bernard Lutic, producer: Rosalinde Deville, vágó: Raymonde Guyot, szereplők: Jean-Hugues Anglade, Marie Trintignant
Az egész élet története egyetlen forró nyári éjszakán
bontakozik ki. A zárt tér csupán csak egy hálószoba és egy fürdőszoba. Louis és Emilie találkoznak, majd együtt töltik az éjszakát... Testek egymásba fonódása: vagyis testi szerelem - mondhatnák, ha a férfi és a nő nem volna annyira beszédes... Ez egy nagy szerelem kezdete? Lehetséges. De még nem biztos. Lehet, hogy csak egy játék. De mint minden játék, egy napon komollyá válik. A főszereplők sem tud(hat)ják még...
A fiatal pár szinte minden szabályt figyelmen kívül hagyó játéka ez, avagy (valódi) francia szerelmi történet (Deville-módra)...

* * *
További események:
december 2. 19.00 - egy meglepetésfilm a Deville-sorozat zárásaképp
FIGYELEM!
A sorozat kísérőkiadványaként a Francia Új Hullám Kiadó gondozásában készül a Szerzőifilmes Füzetek 1. száma Michel Deville filmrendezőröl!
Belépődíj: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

november 2. szerda 19:00
ELŐADÁS és BESZÉLGETÉS

Szolnoki József: METASCAN
- vetített képes társadalomtudományos stand-up -




„A megfelelő gondossággal összeállított sorozathoz lassú tűzön, fedő alatt egy autopoétikus asszociációs-háló segítségével jelentéseket rendelünk. Ha elkészült, hidegen tálaljuk.” Az előadó képzőművészként több olyan tudományos projektben vett részt, melynek alapját a terepen megszerzett, majd tipológiává rendezett dokumentumokból álló archívum képezte. Az előadás kettőt mutat be ezek közül. Az első a "A rendszerváltás címertana”. 1990-ben a magyar Országgyűlés az 1957-től használatos Kádár-címert a koronás Kiscímer 1867-es Osztrák-Magyar Kiegyezés után keletkezett verziójára cserélte le. Egyéb lehetőség híján sok állami intézménynél ezt úgy oldották meg, hogy a Kádár-címerre egyszerűen ráragasztották az régi-új Kiscímert. A másik a Roters Katharinával közösen jegyzett, a hatvanas, hetvenes évek kapart kőporos házdíszítő gyakorlatát tematizáló „A gulyáskommunizmus ornamentikája”. A homo kadaricus alulurbanizált közösségeinek kockaházfalakba kapart formanyelve nem csupán a korszak, hanem a hozzá fűződő viszonyunk jelképe is egyben.
Az eredetileg dokumentumfilmes Szolnoki rendszeresen vesz részt képzőművészeti kiállításon, dadaista akcióban, miközben tudományos publikációi jelennek meg. Minden alkalommal valós dokumentumokból indul ki, melyeket aztán - esetenként rendhagyó - nézőpont-protézisein keresztül értelmez.