ahol a kultúra történik
Módosítás vagy leiratkozás: Kattintson ide!
Műhelymonológok

A nagy világon e kívűl nincsen sármodra hely

Tovább a blogra

archív programok:

február 28. kedd 20:00
DZSESSZMECSERE - ÚJ FOLYAM 18.

MITŐL SZÓLNAK A STANDARDEK?
Vendégünk: LAMM DÁVID
- interaktív zenés beszélgető estek a jazzről, minden második kedden, Kerekes György és Pallai Péter vezetésével -



Dávid Lenny Breau-ról, a kanadai születésű gitáros géniuszról szeretne beszélni, aki annak dacára, hogy egészen egyedi módon volt képes kísérni és témát játszani/szólozni egy személyben, Bill Evans harmóniáit képes volt saját hangszerére alkalmazni, különleges üveghang játékot fejlesztett ki, továbbá játszott a jazzen kívül country-t, flamencót és komolyzenét is, kevésbé, vagy egyáltalán nem ismert (még zenészkörökben sem). A két dal, melyeken keresztül Dávid bemutatja Lennyt:
az It could happen to you (Lenny), valamint a Georgia című szerzemények.
A gitáros-énekes Lamm Dávid a jazz minden ágában otthonosan mozog. Nagyszerű szólista és kísérő zenész. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-gitár tanszékén Babos Gyula és Horányi Sándor növendékeként végzett 2004-ben. Szalóki Ági – az év jazz-lemeze Fonogram díjjal jutalmazott – Hallgató c. lemezén közreműködött gitárosként és szerzőként. 2006. októberében a Balázs Elemér Group gitárosaként szerepelt a zenekar ”Best Of” c. dvd-jén. A zenekarral bejárta Európa jeles jazz-klubjait és fesztiváljait (Pozsonyi Jazz Fesztivál, Berlin, Prága, Brno, München). Gitárosként és énekesként szerepel a Freedom Haze zenkarban, amely Jimi Hendrix zenéjének állít emléket. Az LD3 és a delalamm mellett vezeti harmadik saját zenekarát a U’rette-et, ahol társai olyan kiváló muzsikusok, mint Egri János, Csanyi Zoltán, MC Zeek és Oláh Gábor. A 2006-ben megjelent Cipity Lőrinc c. Szalóki Ági lemezen szintén szerzőként és gitárosként szerepelt (az év gyereklemeze díjat nyerte 2007-ben.) 2007 októberében Nuria Rial szoprán énekes részvételével elkészítették a Balázs Elemér Group Early Music c. lemezét, amely a klasszikus zene korai kincseit ötvözi a jazz improvizációs felfogásával. 2009-ben részt vett a Balázs Elemér Group "Memories" cimü lemezének, a Csányi-Lattmann Quartet (amelyben gitárosként és zeneszerzőként vesz részt) "Walk On The Beach", Palya Bea "Én leszek a játékszered" és Szalóki Ági Gingalló (2009 - Fonogram dij) c. lemezének felvételein. 2010-ben Artisjus díjat kapott. 2010 nyarán elkészítette zenekarai (LD3, delalamm) debütáló lemezét, "1st the 1 (...then the other)" cimmel, amely egy jazz és egy groove részből álló www.myspace.com/davidlammusicí
www.dalok.hu/lammdavid



AZ ESEMÉNY INTERAKTÍV – KÉRDEZNI LEHET, SŐT, NAGYON IS AJÁNLATOS!
Ha nektek nem megy, ami elképzelhetetlen, akkor a két házigazda, KEREKES GYÖRGY és PALLAI PÉTER zaklatja a vendéget.(És legyen ez a reklám helye: a Nyitott Műhelyben kapható az egész városban a legjutányosabb áron „A Jazz Évszázada” c. könyvük)
Ajánlott hozzájárulás: 500 Ft

február 27. hétfő 19:00
IRODALOM ÉS ZENE

SZŰKMENET
PAUL CELAN-EST
Bartók Imre
, voice / Bolcsó Bálint, electronics / Márkos Albert, cello / Tijana Stankovic, violin / Szőcs Kristóf, piano / Szőcs Márton, violin


"Én őfelségének, az abszurdnak hódolok, mely az emberi lét jelenéről tanúskodik."
(P.Celan: Meridián)

A "Szűkmenet" elnevezésű esten -- a cím Paul Celan egyik legnagyobb hatású költeményére utal -- arra teszünk kísérletet, hogy a 20. század irodalmának nem csupán egyik legjelentősebb, de egyúttal az egyik legdiszkrétebb költői életművét, melynek elemei egytől-egyig az elhallgatás felé gravitálnak, felhangzásuk pillanatában tegyük tapasztalattá. Celan -- Freudot követve, aki szerint minden organikus visszavágyik az anorganikusba -- a nyelvre és a szavakra mint valami eredendően "csendtől nehézre" tekintett, és éppen ez indokolhatja, hogy szövegei egy kifejezetten zenei térbe lépve is megszólaljanak, és így  mindazok az akusztikai minőségek is érzékivé váljanak, amelyeket a szerző egyébként számos művében tematizált: "Hangok, a hars / víztükörbe metszve. / Ha jégmadár bukik alá, / csendül a másodperc."
http://filme-carti.ro/wp-content/uploads/2015/07/Paul-Celan.jpg

Belépődíj:

február 25. szombat 20:00
KONCERT

VasZoli és Halper László

Ki a VasZoli? Végy egy angyalkát, skalpold meg, és bongyor fürtjeit színezd be ezüsttel. Végy egy jetit (csúfságos havasi ember), s emeld ki belőle hosszan lógatott kezeit és öles, ütemes járását. Végy egy bűnbánattal teli angol szettert, és biggyessz az orrára egy kerek szemüveget. Mindezekből némi génmutációval súlyosbítva kijön Vas Zoli.
Ki is ő tulajdonképpen? Egy napon született Auguste Rodinnel, Szun Jat-szennel, de Neil Younggal és Nadia Comaneci-csel is. Huszonöt évvel később, hogy Trockijt kizárták a Szovjetunió Kommunista Pártjából, és 49 évvel azelőtt, hogy az afgán tálibok feladták Kabult az amerikai inváziós csapatok közeledtére. (Forrás: www.wikipediga.org.)
Alanyi, tárgyi, részes, néha elöljáró (mint szívszőrtelenítésre is itt-ott megérő szerkesztő), egy kicsit birtokos (az ezerszer áldott nyolcadikban), de mindig (állapot)határozó költő, egykor learikus (Bori, Vera, Eszter), de ma már eme állapotból kivezette őt Ábel – a rengetegbe.
Ki az a Vas Zoli? Ő a Hivatalnok ott, ahol hív a Dalnok, és megsüvegeli a bluest, dekoltázs nélkül. Divatfi, akinek fejfedőszállítói címéért térden állva könyörög Frank London és Joe Zawinul, de Fidel Castro is szívesen lecserélné agyonmosott olajzöld uniformisát az ő sóska árnyalatú dzsekijére. Közben pengeszavakat penget, olyankoat, hogy a Fal adja a másikat (berlini, sirató, kínai, spanyol, borsós, hang, nem kívánt törlendő…), mi pedig röhögünk, holott, mint már annyiszor, megint saját magunkon röhögtünk, de legalább nyomában szállhat az ige, amely nem csak kezdetben vala. Esetleg eltöprengünk, és álmunkban utórengünk egy picit.
Vas Zoli túllép a mai kocsmán (hol vannak már a régi bisztrók osztályon aluli vendégeikkel?), a füstbe ment Terven (inkább a pipa, a tajtéktól a víziig, pedig a csibuknak semmi sem drága), és bocsánatot sem kér, hogy él, virul és dalol. Tudjuk, hogy csak azért…
Göbölyös N. László
Halper László (Budapest, 1966) gitáros, zenész dinasztia tagja, a Band of Gypsys Reincarnation együttes alapítója. Állítólag édesanyja családjában visszamenőleg 300 évre minden férfi zenész volt. Nagyapja Mágó Károly a híres prímás, akinek 1932-ben Görögországban több lemeze is megjelent a Columbia kiadónál, dédapja tárogató zenész, aki az Állami Operaházban játszott. Halper László ötévesen kezdett hegedülni, majd 13 éves korában egy fekete blues gitáros hatására a gitárra váltott. 20 évesen felvették a jazz-konziba, ahol Babos Gyula volt a tanára. 1991-ben friss diplomával Kőszegi Imre zenekarába került, de még ebben az évben folytatta tanulmányait a bécsi amerikai iskolában az American Institute of Music-ban. Itt bekerült a basszusgitár tanár Angus Thomas zenekarába a Culture Kingsbe. Ő olyan világsztárokkal játszott, mint Miles Davis, Buddy Miles. Ezzel párhuzamosan a Starting Points nevű zenekarával koncertezett. 1995-ben tanulmányútra ment Ausztráliába, ahol megismerkedett valamint együtt játszott Orszáczki Jackie-vel. Sydneyben ismerkedett meg John Scofield-el is. 2006-ban alapította Off Abbey Road nevű zenekarát, amellyel - Beatles és Jimi Hendrix számokat játszik jazz feldolgozásban. Ezzel egy időben hozta létre az Off Abbey Road Acoustic együttest, ebben egy vonósnégyes és Mogyoró Kornél (percussion) játszik. Legújabb formációja a Band of Gypsys Reincarnation melynek repertoárján elsősorban Jimi Hendrix számok jazz feldolgozása szerepel. A zenekar tagjai Kőszegi Imre - dob, Oláh Péter - bőgő, Lukács Miklós - cimbalom és Fekete István - trombita.
http://vaszoli.hu/

http://www.halper.hu/index2.html
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

február 24. péntek 19:30
PSZICHOANALÍZIS AZ ÉLŐ TÁRSADALOMBAN ÉS KULTÚRÁBAN (Az IMÁGÓ EGYESÜLET előadássorozata pszichoanalízisről, tudományról, kultúráról)

Az Imágó Budapest folyóirat

’KOLLEKTÍV ÁLDOZATTUDAT’ és ‘GYÓGYÍTÓ KAPCSOLAT ÉS EMPÁTIA’
című számait mutatjuk be a szerzők és meghívott beszélgetőpartnereik részvételével



Kollektív áldozattudat (20:00-21:00) - A XX. század világtörténelmi eseményei okán számos nemzet, közösség vált áldozattá vagy érezte magát áldozatnak. Ez az áldozattudat olyan mértékű hatással bír napjaink politikai, közéleti, társadalmi és csoportközi folyamataira, hogy társadalomtudósok a 2000-es évek óta a korábbinál is fokozottabb figyelmet szentelnek a kollektív áldozattudat jelenségének. Az Imágó Budapest Online tematikus számában a kollektív áldozati szereppel kapcsolatos magyarországi kutatásokkal foglalkozunk. A hazai vizsgálatok azért is rendkívül időszerűek, mivel több közvéleménykutatás szerint is kiemelkedően magas hazánkban az antiszemitizmus és az idegenellenesség.
A beszélgetés résztvevői:
Erős Ferenc
Fülöp Éva
Kovács Mónika
Kővágó Pál, a szám szerkesztője
A beszélgetést moderálja: Gyimesi Júlia
Gyógyító kapcsolat és empátia (21:15-22:15) - Az utóbbi évtizedekben egyre inkább előtérbe került az a kérdés, hogy a gyógyító kapcsolat összetevői és speciális jellemzői milyen érzelmi kihívásokat jelentenek a szakemberek számára. Egyre szélesebb körben foglalkoznak a kutatók a terápiás munka stressz-tényezőivel és ezek közül is azzal, hogy miként kerülhető el, hogy a fokozott érzelmi megterhelés és empátiás igénybevétel a szakember kiégéséhez, a terápiás kapcsolat színvonalának és hatékonyságának romlásához, vagy akár a szakember stressz- eredetű megbetegedéséhez vezessen. Az Imágó Budapest Gyógyító kapcsolat és empátia című tematikus számában Csabai Márta tanulmánya azzal foglalkozik, hogy mit jelent a terapeuták számára részt venni személyes terápiában, ahol saját problémáik állnak a középpontban; Szemerey Márton a gyógyító szakemberek által a terápiás kapcsolatban megélt testi viszontáttétellel és az annak hatására kialakuló másodlagos traumatizációval kapcsolatos szakirodalmat foglalja össze; Székely Zsófia pedig a szülés során létrejövő segítő kapcsolat pszichoanalitikus értelmezéseivel foglalkozik.
A beszélgetés résztvevői:
Csabai Márta, a szám szerkesztője
Fülöp Emőke
Székely Zsófia
A beszélgetést moderálja: Gyimesi Júlia
Ajánlott hozzájárulás: 500 Ft

február 24. péntek 19:00
KONCERT A KISTEREMBEN

ASZTALI ZENÉK
- Kovács Gáborján, Kuti Judit, Császár Róbert -



A kelta mitológiával rokon ószirmi mesevilág és zenéi szólalnak meg magyar nyelven 10 évestől 100 éves korig. Zene- és mesehallgatás közben lehet halkan duruzsolni, ételeket, italokat fogyasztani, sőt, ahogy régen a fonókban, kukoricafosztókban tették mesélés közben, lehet szőni, fonni, kötni, horgolni, kukoricát fosztani és egyéb halk és hasznos tevékenységet végezni.
Ezen az estén a Cseresznyekastély hazavágyódó madara mesét hallhatjátok az ószirmi mesevilágból, a beléfonódó dalokkal egyetemben. Méhének, a virágölek vándorának egyik kalandja elevenedik meg, ahogy Tücsök, a vándorzenész meséli egy hallgatag kútnak, az Ószirmi és Sziromság határán álló, soha el nem készülő ház lassan körbeforgó lapú asztalánál, könyékhez torlódó ködpoharak társaságában. Legyetek részesei a történésnek, szeretettel látunk mindenkit!



Egy Erdélyben a 17. században született titokzatos kódex ma is frissen
szóló meséit hallhatjátok.
AzÁlomrabandzsítószemű-böhömödve-töpörödött-magadfajta-legénykéről, Tücsökről, a vándorzenészről, Méhéről, a szerelmes virágvándorról, Koldáról, a Téli sark úrnőjéről, Hexerich von Kelchblattról (a szirmok vidéki varázslóról). Egy különös, szinte posztmodern a képekben megírt világról: "a Szópusztáról, Városhelyről, a Szél-nélküli-erdőről, a Fű hegyének szigetéről, Sziromságról és Ószirmiről, a kettő között álló soha el nem készülő házról, a házban álló lassan körbeforgó lapú asztalról, és mindehhez madárrajzokba rejtett dallamok szólnak:A Rigmadár balladája, a Hegyek csontján avarhalom, a Csodafényt tajtékzó paripa, a Tavaszi eső mosdat engem, az Álmoldhossz elillő sutár pamaszfiű (és még sokan mások)."
További alkalmak ugyanitt:
február 24, péntek
március 10, péntek
március 24. péntek
Belépődíj: 500 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

február 23. csütörtök 20:00
KONCERT

JUHÁSZ GÁBOR - BALÁZS ELEMÉR - BARCZA HORVÁTH JÓZSEF TRIÓ



Juhász Gábor hangszerének talán a legsokoldalúbb művésze Magyarországon, aki egyaránt képes az elmélyült visszafogottságra és a tüzes virtuozitásra. Többször szerepelt már világsztárokkal (Palle Mikkelborg, Charlie Mariano, Archie Shepp – hogy csak néhányat említsünk) és egymástól meglehetõsen különbözõ magyar együttesekben (Tin Tin, Off Course, Balázs Elemér Group, Mirrorworld stb.) játszott kulcsszerepet. Juhász Gábor a gitár igazi „renaissance embere", aki a zenei örökség lehető legszélesebb tárából merít és folyamatosan kísérletezik.



Balázs Elemér - dobosként és zeneszerzőként - immár két évtizede meghatározó alakja a magyar jazzéletnek, s 1995 óta zenekarvezetőként is működik. Játszott a No-Spa zenekarban, oszlopos tagja volt a Trio Midnightnak, valamint a Creative Art Ensemble-nek. Részt vett számos nemzetközi jazzfesztiválon, többek közt Peruggiában, Marciacban, Nürnbergben, Zürichben, Münchenben, Koppenhágában, Du Maurierben, Liegeben; dolgozott Anette Lowmannel, Stepko Guttal, Zbigniew Namislowskival, Jukka Perkoval, Paolo Fresuval, Stephane Belmondoval, Steve Houbennel, Lee Konitzcal, Art Farmerrel, Pat Methenyvel és Al Jarreauval. Szólókarrierje két főbb szakaszra osztható: triójával, illetve kvintettjével három lemezt készített, 1995-ben a Fly Birdöt, 1997-ben a My New Wayt, majd 2000-ben a BMC Records gondozásában elsőként megjelenő Always that momentet (2000-ben az "Év Magyar Jazzlemeze" a Gramofon magazin kritikusainak szavazása alapján); 2000 óta pedig a Balázs Elemér Groupot vezeti.

Barcza Horváth József bőgős a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Budapesti Tanárképző Intézetében végezett. 1995-1997-ig a Claudio Abbado vezette Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar tagja volt. 1997-1998-ig a Budapesti Fesztiválzenekarral dolgozott. 1995-ben Krakkóban a Jazz Juniors versenyen a „legjobb nagybőgős”, 1997-ben Debrecenben a Nemzetközi Nagybőgőverseny második díját kapta. 2002-ben már a Magyar Rádió Jazzbőgő Tehetségkutató Verseny zsűrijének alelnöke. A középiskolás évek óta folyamatosan részt vesz a magyar jazzéletben, számos neves külföldi művésszel is játszott együtt. 2003 óta az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola tanára. 
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Peti)

február 22. szerda 19:00
ÍRÓMOZI

FERZAN ÖZPETEK: TUDATLAN TÜNDÉREK - GRECSÓ KRISZTIÁN választása
- a vetítést követően az íróval Nagy Gabriella, a litera.hu főszerkesztője beszélget -


Grecsó Krisztián (Szegvár, 1976) József Attila-díjas költő, író. A csongrádi Batsányi János Gimnáziumban érettségizett 1994-ben. A békéscsabai Kőrösi Csoma Sándor Főiskola után a szegedi József Attila Tudományegyetem magyar szakán diplomázott. 1997-től 2006-ig a Bárka szerkesztője, 2007 és 2009 között a Nők Lapja vezető szerkesztője, 2006-tól 2009-ig a Szépírók Társaságának alelnöke. 2009-től az Élet és Irodalom munkatársa. Első sikerét a Pletykaanyu című novelláskötetével aratta, 2001-ben. Több utánnyomás után 2006-ban jelent meg a könyv második, átdolgozott kiadása (Magvető). 2005-ben látott napvilágot Isten hozott című regénye (Magvető), amely 2007-ben németül, 2008-ban csehül, 2009-ben szlovénul is megjelent. Következő regénye, a Tánciskola 2008 tavaszán, a Mellettem elférsz pedig 2011-ben került a könyvesboltokba. A Budapesti Katona József Színház 2010-ben mutatta be a Cigányok című darabot. Az előadás első részében Tersánszky Józsi Jenő műve látható, amelyet a második részben Grecsó aktualizálva továbbgondol.
Kötetei:
Vízjelek a honvágyról (versek, 1996, Tevan)
Angyalkacsinálás (versek, 1999, JAK – Kijárat)
Pletykaanyu (elbeszélések, 2001, Jelenkor, 2006 Magvető)
Caspar Hauser (bibliofil kiadvány, versek, 2001, Körös Könyvtár)
Isten hozott (regény, 2005, Magvető Könyvkiadó)
Hasutasok (forgatókönyv, 2006, Szőke András filmje, Hunnia)
Megy a gőzös (forgatókönyv, 2007, Koltai Róbert filmje, Filmsziget)
Tánciskola (regény, 2008, Magvető Könyvkiadó)
Cigányok (dráma, 2010, Katona József Színház, rendezte: Máté Gábor)
Mellettem elférsz (regény, 2011, Magvető Könyvkiadó)
Megyek utánad (regény, 2014, Magvető Könyvkiadó)
Jelmezbál (regény, 2016, Magvető Könyvkiadó)


Margherita Buy

Tudatlan tündérek /Le Fate ignoranti/ - feliratos, olasz-francia filmdráma, 106 perc, 2001, rendező: Ferzan Ozpetek, forgatókönyvíró: Ferzan Ozpetek, Gianni Romoli, operatőr: Pasquale Mari, jelmeztervező: Katia Dottori, zene: Andrea Guerra, producer: Tilde Corsi, Gianni Romoli, látványtervező: Bruno Cesari, vágó:  Patrizio Marone, szereplők: Antonia - Margherita Buy, Michele - Stefano Accorsi, Serra - Serra Yilmaz, Massimo - Andrea Renzi, Ernesto - Gabriel Garko, Veronica - Erika Blanc, Luisella - Rosaria De Cicco
Antonia és Massimo a középiskola óta szeretik egymást, és több mint egy évtizede élnek boldog házasságban egy elegáns, római kertvárosi villában. Massimo azonban meghal egy autóbalesetben, Antonia pedig mély gyászba zuhan és képtelen rendes kerékvágásba zökkenteni életét. Aztán megpróbál kiegyezni a veszteséggel, kezdi átvizsgálni a férfi holmijait, és közös életük emlékei után kutatva rádöbben, hogy férjének szeretője volt. A felfedezés felrázza bénultságából, és nyomozni kezd az ismeretlen után. Csak egy vezetéknevet és egy lakcímet tud, de ez is elég ahhoz, hogy eljusson a házhoz, ahol újabb meglepetés éri...
"Özpetek emberi, igaz, reményt nyújtó filmjében a tudatlan tündérek megtanulják a leckét; egyebek mellett azt, hogy megeshet, legfőbb vetélytársunk az igaz lelki társunk" (Horeczky Krisztina, Filmhu)
AZ ÍRÓMOZIRÓL BŐVEBBEN:
http://www.litera.hu/dosszie/iromozi
LITERA: http://www.litera.hu/ - litera@litera.hu; litera2006@gmail.com
Belépődíj: 500 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)
Az Írómozi jelen szériája ez alkalommal véget ér. Az esetleges folytatásról értesítjük vendégeinket a Literán, valamint a Műhely honlapján.

február 21. kedd 19:00
LAPBEMUTATÓ

HÉVÍZ 2017/1
- a szám szerzői közül felolvasnak: Horváth Eszter, Kácsor Zsolt, Kemény István, Seres Lili Hanna, Simon Márton, Sirokai Mátyás -



Ezt a számot mutatjuk be régi-új helyen, a Nyitott Műhelyben.
A szám szerzői közül felolvasnak (egyelőre):
Horváth Eszter
Kácsor Zsolt
Kemény István
Seres Lili Hanna
Simon Márton
Sirokai Mátyás

(a többi nevet folyamatosan csepegtetjük)
Házigazda:
Péczely Dóra

Az est folyamán a lapszám megvásárlói vacsorajegyet kapnak, a szakmai stáb a szokásos:
Cserna-Szabó András
Darida Benedek
Szálinger Balázs
A belépés díjtalan.
(A vacsoráról információk később.)

február 20. hétfő 19:00
VÁLSÁGTÖRTÉNETEK 6.

Téma: "A BANK, AMELY IGAZÁN KÖZEL ÁLL ÖNHÖZ" - AVAGY A POSTABANK SZTORI
Aktuális idézet: "A négy az majdnem öt." (Geszti Péter reklámszövege)
KIRÁLY JÚLIA SOROZATA
- pénzről, gazdaságról, válságról és emberekről NEM közgazdászoknak -




Minden alkalommal egy érdekes esetet veszünk elő és megpróbáljuk megérteni, mi és miért történt úgy, ahogy történt. Szó lesz hitelekről és betétekről, felelőtlenségről és felelősségről, csalásokról és szemhunyásokról – valójában bármiről, amiről a KÖZÖNSÉG kérdez. De minden alkalommal más a tematika.


Fotó: Magócsi Márton, origo.hu

Király Júlia (Budapest, 1957) magyar közgazdász, a közgazdaság-tudományok kandidátusa, címzetes egyetemi tanár (BCE), 2007-2013 között a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Sokáig a Nemzetközi Bankárképző Központ vezérigazgatójaként volt ismert.
Bölcsészcsaládból származik, Király István irodalomtörténész, Ady-kutató lánya, de a budapesti Fazekas Gimnázium matematika tagozatán érettségizett. Máig úgy gondolja, élete nagy szerencséje, hogy ott kivételes tehetségű tanárai és osztálytársai voltak. Otthon a negyvenezer kötetes családi könyvtár várta – és a grund, ahol mindig is fiúkkal focizott. 1980-ban végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (ma Budapesti Corvinus Egyetem), négy évvel később ugyanitt doktorált. Makrogazdasági szakember, a közgazdaság-tudományok kandidátusa, területei közé tartozik a monetáris politika, a pénzügyi kockázatok kezelése és a stratégiai bankirányítás is.
„A minőségre, a nyitottságra, a toleranciára való igényt hoztam otthonról” – mondja. Számára az értelmiségi életforma szerves része a városi biciklizés is: könnyen el lehet jutni színházba, moziba, kiállításra, a „sarki kocsmába” egy jó beszélgetésre.
Ajánlott támogatás: 1.000 Ft - de lehet kevesebbet és többet is adni.
Király Júlia az így összegyűlt pénzt a Nyitott Műhely támogatására ajánlja fel.

február 19. vasárnap 20:00
KONCERT

KEITH ANTONY (MLT)



Keith Antony (MLT) Málta egyre gazdagodó zenei életének meghatározó alakja. Chansing Pandora elnevezésű projektével a hazai sikerek után, külföldön is hamar népszerűségre tett szert, londoni turnéjának utolsó koncertjét a BBC 2 rádió közvetítette, ezután együttesével szerepelt a kanadai North by North East fesztiválon. Keith majd minden este Máltán illetve a hozzá tartozó szigeten - Gozón zenél, hol szólóban, hol zenekarral. Szabadidejében ígéretes új zenekarok producereként, gozói székhelyű stúdiójában tartózkodik leginkább. Repertoárjában megtalálható Bob Dylan, Beatles, Iron and Wine, Tracy Chapman feldolgozások illetve kortárs énekes- dalszerzők darabjai.
https://www.youtube.com/watch?v=DfV-GRPinTY

https://www.youtube.com/watch?v=aSCEZK-YZtI

https://www.youtube.com/watch?v=PGdnQ5tovR0

Belépődíj: 1.000, diák: 700 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

február 18. szombat 20:00
KONCERT

road six sax falshangi oshojárás és felborulás



road six sax maszkabál
szeretettel várunk benneteket
a téltemető jazz funk folk kortárs
improvizatív falshangi oshojárásunkra!
a road six zenekar beöltözik.
légy te is road six zenekar!
és/vagy öltözz be! EZ KOMOLY!
jelmezben érkezőknek 25 forintot elengedünk a belépő árából!
a koncert komoly lesz, csak komolytalan.
a komolytalan számokban a komolyság erősen fellelhető lesz.

minél többen leszünk, annál többen vagyunk.
gyertek!
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik:)

február 17. péntek 19:00
KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ

PÉNTEK ORSOLYA: ZÖLD
A kiállítást megnyitja: Kőbányai János író, a Múlt és Jövő főszerkesztője. Énekel: János Másik

Az Andalúz lányai című regény szerzője egyszerre épít regényuniverzumot és képlabirintust - a Zöld című kiállításon a Nyitott Műhelyben több mint tíz év után először állít ki képzőművészként, a képeken láthatóvá válik néhány regényhelyszín, mint például a titkos Velence.
Bővebben róla és a képeiről: http://orsoyapentek.com/
A belépés díjtalan.

február 16. csütörtök 20:00
KONCERT

KOROM KUCKÓJA
Korom Attila legkedvesebb saját dalai, feldolgozásai és felnőtt meséi szólóban, duóban, trióban, a közönség szíves csendjének és kórusának ölelésében
Művészvendégek: Makhult Gabi, Vető Péter, Mester Csaba




Mélységmámor ihlette dalok főleg. Vagyis egy ilyen "csendesülős" koncertre invitállak, ahol a zene és a szövegek egy kis belső utazásra hívnak, Önmagad felé.
Néhány friss dal mellett játszom a portugáliai termésből és válogatok a 80-as évektől napjainkig a legjobb dalaimból.
Ahogy ezt már megszokhattátok a műsor spontán módon rendeződik, így ti is kérhettek dalokat.

Makhult Gabi barátnőm grafikusművész. Portugáliában ismertük meg egymást Ganga Mira révén. Ez a barátságunk alapja, de hamar kiderült, hogy művészi világunk sem áll távol egymástól. Pár házibuli jellegű együtténeklés után döntöttünk úgy, hogy érdemes együtt fellépni. Gabi debütálása jól sikerült.

Vető Petivel 20 éve ismerjük egymást. Egy vad-evezésen találkoztunk, ahol Mester Csabi barátunkkal együtt tábortűzi gitározgattunk a szigetközben (Cseh Tamás meg saját dalok). Peti már akkor is nagyon jó gitáros volt. Azóta vérbeli profivá érett. Manapság a Majka and Curtis Live Band a fő produkciója. Nagy öröm számomra a vele való közös játék, nagyon szeretem a precizitását és az improvizatív játékosságát. Amit ketten a két gitárral csinálunk az nem gitárpárbaj inkább gitár-tánc.
Én vagyok a trió harmadik tagja. Engem már ismertek, (amennyire lehet.) Személyes részleteknél fontosabbak a dalaim.
/Korom Attila/



Korom Attila gitáros-énekes, zeneszerző, szövegíró, előadóművész. Nevéhez olyan zenekarok alapítása fűződik, mint a Cég, a Korom és Méz, Angyalszív, Korom Attila Zenekar és Group (KAG).
Szólókarrierje Tímár Péter MoziKlip című filmjében kezdődött. Legjelentősebb fellépései a Zeneakadémián, Budapest Sportcsarnokban, a Fonó Budai Zeneházban és a MÜPA-ban voltak. Dalszerzőként, illetve szövegíróként dolgozott Koncz Zsuzsa és Karácsony János lemezein. Presser egy interjúban „nemzedéke legtehetségesebb dalszerzőjeként” emelte ki. Zenéjében ötvöződnek a városi folk és a népzenei elemek, melyek utazásai során bővültek az adott tájak stílusjegyeivel. Így a magyar népzenei gyökereken kívül fellelhetők balkáni és mediterrán elemek. Sokan a szövegeit tartják a legfontosabbnak. Bereményi Géza inspirációja mellett kedvenc költői voltak rà nagy hatással. Ady, József Attila, Weöres Sándor, Pilinszky János, Nagy László műveit zenésítette meg. Kortárs költőink közül Tóth Krisztina, Lackfi János és Garai Péter műveihez irt zenét. Azonban legalább ilyen fontos saját szövegi világa, mely több évtizede önálló Korom stílusjegyeket mutat.
Jó kis kormos estének nézünk elébe!
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Tettamanti Zsófi)

február 15. szerda 18:00
IRODALMI EST

PIMASZ TAVASZ
A FILTER ÍRÓCSOPORT ZENÉS IRODALMI FELOLVASÓ ESTJE

- házigazda: Turczi István, József Attila-díjas, Babérkoszorú-díjas és Príma Primissima díjas költő, író, a csoport szakmai vezetője -


Budai Gabriella, Deák Csillag, Gaál-Nyeste Kata,, Hegedüs Ágota, Hekl Krisztina, Kákonyi Lucia, Kölüs Lajos, Lantosi Nóra, Lénárt Zsuzsa, Nyolczas Marcsi és Szucsán Sándor műveit és eddigi tevékenységét ismerhetjük meg az esten.
A belépés díjtalan.

február 14. kedd 20:00
DZSESSZMECSERE - ÚJ FOLYAM 17.

MITŐL SZÓLNAK A STANDARDEK?
Vendégünk: SZŐKE NIKOLETTA
- interaktív zenés beszélgető estek a jazzről, minden második kedden, Kerekes György és Pallai Péter vezetésével -


JAZZ DÍVÁNK, SZŐKE NIKOLETTA Bálint (Valentin) Nap alkalmából körül járja a JAZZ ÉS A SZERELEM témáját.
Még nem tudjuk mi lesz a mondanivalója vagy milyen zenével illusztrálja, de hogy érdekes lesz és szívmelengető, ahhoz nem fér kétség.
A 2005-ös Montreux Nemzetközi Jazz Fesztiválon a 30 év alatti énekesek világvetélkedőjén első díjat kapott a magyar énekesnő SZŐKE NIKOLETTA, aki a közönségdíjat is elnyerte. Niki egyike azon ritka művésznőknek, akit nem csak a közönség, de a szakma is ajnároz. Kétségkívül ő a legnagyobb új énekes tehetség ebben az országban. New Yorkban, Berlinben, Londonban és Koppenhágábsn is koncertezett hatalmas sikerrel, az utóbbi esetben a dán TV is leadta a koncertet. de még nagyobb diadalt aratott Japánban, ahol már az ötödik albuma kel el többezres példányszámban.  Budapesten Bobby McFerrinnel duettezett.
https://www.youtube.com/watch?v=Mwba3PCIPQg
https://www.youtube.com/watch?v=bah6kcg_TG0



AZ ESEMÉNY INTERAKTÍV – KÉRDEZNI LEHET, SŐT, NAGYON IS AJÁNLATOS!
Ha nektek nem megy, ami elképzelhetetlen, akkor a két házigazda, KEREKES GYÖRGY és PALLAI PÉTER zaklatja a vendéget.(És legyen ez a reklám helye: a Nyitott Műhelyben kapható az egész városban a legjutányosabb áron „A Jazz Évszázada” c. könyvük)
Ajánlott hozzájárulás: 500 Ft

február 12. vasárnap 18:00
ZSÖLLYE - ZÁRÓ

Vendégeink: BÖRCSÖK ENIKŐ és SPIRÓ GYÖRGY
- a beszélgetést vezeti: Szegő János -



Zsöllye című sorozatunkban meghatározó irodalmi élményiről beszélget egy-egy népszerű színészünk egy íróbaráttal. Planetáris irodalomórát tervezünk, vagyis az est során bárhonnan bárhová eljuthatunk térben, időben. A lényeg: a szóba kerülő művek és alkotók iránti feltétlen szeretet, hogy ne mondjuk, rajongás. Az est nagy kérdései lehetnek: pl. mely gyerekkorban olvasott művek hatására váltak vendégeink olvasó emberré? Egyéb nagy állomások: a serdülőkor nagy könyvei, aztán az érett fővel begyűjtött katarzisok, stb. Hogy volt-e olyan könyv, mű, ami a színész-, ill. az írói mesterség felé nyitott számukra utat? Hogy mostanában mi ’frisset’ olvastak, ami mindezekhez felér?
Terveink szerint a beszélgetés menetét felolvasások tagolják majd.
Belépődíj: 1.000 Ft (Önkéntes jegyszedő: Balogh László Bacilus)

február 11. szombat 20:00
SZERZŐI, ELŐADÓI EST

ÉRY BALÁZS
ESTI CSEND, AVAGY CSODAZONGORAVERSENY NAGY TÉTELBEN /MÁSODIK TÉTEL/



Hogy miért Csend? Mert:
A csend az a közeg, amiben minden egyes hangnak, árnyalatnak jelentősége van, legyen az zaj, beszéd, vagy a hang legkifinomultabb megjelenési formája: a zene. A belső csend pedig a hangok megértésének, befogadásának feltétele, távolabbról: a nyitottság, az önzetlenség, az embert körülvevő világot jobbító minden szándék megbecsülése.
http://erybalazs.blog.hu/2012/09/17/csend_133


Grafika: Szigeti Edit

Hogy miért Esti?
Mert Esti
egy szóval [egyszóval]: politizál,
más szóval: világnéz,
két szóval: van véleménye,
három szóval: félti a környezetét,
négy szóval: távolabb lát saját magánál…
http://erybalazs.blog.hu/2016/05/03/the_sound_of_words_552



Hogy miért Csodazongoraverseny? Mert:
megfújnám dogmatikus szimbolámat (összecsavarom a spárgát a kapcával), hogy e jelre elstartoljon a Magyar Nemzeti Csodazongoraverseny. [Próbáljon meg bárki metafora nélkül zenéről beszélni!]
http://erybalazs.blog.hu/2015/02/21/a_csodazongoraverseny_hang-es_kepzavar_nagy_tetelben?desktop&token=875a1d9931287338b94d5c63e367c7c5
http://erybalazs.blog.hu/2014/08/29/zene_hang_szerszamokra_es_zongorara
Ajánlott támogatás: 1.000 Ft (Lehet többet és kevesebbet is adni.)

február 10. péntek 19:00
HANGVERSENY

Free LARKS
- kórusdalok és egyéni produkciók a tél közepén... -


A Free Larks Kamarakórus 4 éve működik, tagjai olyan zenekedvelő felnőttek, akik számára az éneklés feltöltődés, öröm. Repertoárjukban egyaránt megtalálható dzsessz és spirituálé feldolgozás, Beatles számok négyszólamú változata, moldvai népdalfeldolgozás és francia chanson is.



A szép kórushangzást Lehel Bálint gitárkísérettel támasztja alá, akárcsak a kórus tagjainak egyéni produkcióit.
Művészeti vezető: Béres Eszter
https://www.facebook.com/Free-LARKS-824018260989679

Belépődíj:

február 10. péntek 19:00
KONCERT A KISTEREMBEN

ASZTALI ZENÉK
- Kovács Gáborján, Kuti Judit, Császár Róbert -



A kelta mitológiával rokon ószirmi mesevilág és zenéi szólalnak meg magyar nyelven 10 évestől 100 éves korig. Zene- és mesehallgatás közben lehet halkan duruzsolni, ételeket, italokat fogyasztani, sőt, ahogy régen a fonókban, kukoricafosztókban tették mesélés közben, lehet szőni, fonni, kötni, horgolni, kukoricát fosztani és egyéb halk és hasznos tevékenységet végezni.
Ezen az estén a Felszín Hercegéről és a Téli sark úrnőjéről szóló ószirmi mesét hallhatjátok Kovács Gáborján, Császár Róbert és Kuti Judit előadásában. A jég alá zárt hercegért vadludak, varjak, egy fecske, számtalan szentjánosbogár, füvek, fák és virágok, Tücsök és Méhe meg még sokan mások izgulnak, de kimenteni csak a Jona nevű kislány tudja, ha tudja. Útját nem csak a Téli sark úrnője nehezíti számtalan hidegen szép arcával. Jona magát biztatja a dalokkal, amiket még a Nagymamától tanult a Hangyamarta Kőben. Néhányat ezek közül mi is ismerünk. Ezeket boldogan megosztjuk mindenkivel, aki szíves hívásunknak enged. Sok szeretettel!



Egy Erdélyben a 17. században született titokzatos kódex ma is frissen
szóló meséit hallhatjátok.
AzÁlomrabandzsítószemű-böhömödve-töpörödött-magadfajta-legénykéről, Tücsökről, a vándorzenészről, Méhéről, a szerelmes virágvándorról, Koldáról, a Téli sark úrnőjéről, Hexerich von Kelchblattról (a szirmok vidéki varázslóról). Egy különös, szinte posztmodern a képekben megírt világról: "a Szópusztáról, Városhelyről, a Szél-nélküli-erdőről, a Fű hegyének szigetéről, Sziromságról és Ószirmiről, a kettő között álló soha el nem készülő házról, a házban álló lassan körbeforgó lapú asztalról, és mindehhez madárrajzokba rejtett dallamok szólnak:A Rigmadár balladája, a Hegyek csontján avarhalom, a Csodafényt tajtékzó paripa, a Tavaszi eső mosdat engem, az Álmoldhossz elillő sutár pamaszfiű (és még sokan mások)."
További alkalmak ugyanitt:
február 24, péntek
március 10, péntek
március 24. péntek
Belépődíj: 500 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

február 9. csütörtök 19:00
SZÜLETÉSNAP

KP

Zártkörű rendezvény.

február 8. szerda 19:00
ELŐHÍVÁS - EMLÉKEZETPANORÁMA

VÉGEL LÁSZLÓ: NEOPLANTA, AVAGY AZ ÍGÉRET FÖLDJE
című kötetéről beszélget a sorozat négy állandó szereplője: Jánossy Lajos, Németh Gábor, Reményi József Tamás és Sipos Balázs

Végel László Neoplanta, avagy az Ígéret Földje című könyve, melybe beleolvashatnak a Literán is, 2013-ban jelent meg a Noran Libro Kiadónál. A fülszövegében ez áll: "1748-ban összefogtak a németek, a szerbek, a magyarok, a zsidók, az örmények, meg a többi itt élő nemzetség, összekaparták megspórolt pénzüket, bankkölcsönt vettek fel és a tömérdek bankóval Bécsbe utaztak, hogy Mária Terézia császárnőtől megvásárolják a szabad királyi város címet. A császárnő megkérdezte, mi a neve a városuknak, mire az alapító atyák töredelmesen bevallották, hogy nincs neve. Felkérték őfelségét, legyen városuk keresztanyja. A császárnő elővette arany pennáját, és gyöngybetűkkel írta a latin nyelvű alapító okiratra: legyen a neve Neoplanta, és minden nép nevezze saját nyelvén. Éljenek békében, szeressék egymást, ez a sok nemzetiségű város legyen példája a különböző nációk békés egymás mellett élésének. Eltelt több mint 250 év, és Neoplanta – azaz Újvidék – népei azóta folyamatosan gyilkolják egymást. A magyar írónak mindezekről Lazo Pavletić, szerb fiákeres mesél."
"Kitalált történet kitalált történetről: Újvidék városáról szól, egyben annak az illúziónak a valóságáról (vagy valótlanságáról), amely Végel irodalmi képzeletében az 'Újvidék' nevet viseli. Mindezt további paradoxon bonyolítja: a valóságos Újvidék is kitalált város, ugyanis – más városokkal ellentétben – nem létrejött, hanem létrehozták, azaz művileg alkották meg, akár írója a regényt" – írja róla Takács Ferenc a Mozgó Világban. Deák Ernő Végel „városregény“-nek titulált művéről írt kritikája az író honlapján elérhető: "Az Ígéret Földjének tekintett Neoplanta, avagy Novi Sad – Neusatz – Újvidék egész, de főként 20. századi történetében feloldódnak, vagy éppenséggel összekuszálódnak a nyelv-, illetve nemzetiség határai. Újvidéken lényegében mindenki jövevény, még akkor is, ha netán az apja hozta szerb színekben a felszabadítást 1918-ban."



Az Előhívás 2015-2016-os „szemeszterei” az önéletírás, a memoárirodalom, a vallomások könyveiről szóltak. Az alanyi elbeszélés, a korban álló, annak életvilágáról tanúskodó epika erőteljes és gazdag vonulata a magyar irodalomnak; a visszaolvasások ebben az irányban keresnek utat. Amikor irodalomról beszélünk, akkor szükségképpen történelemről is, arról a közös tudástartományról, amely minden kulturális közösségnek a sajátja. Az emlékezet elfogult, az emlékező író egy bizonyos perspektívából lát és láttat; páratlan egyszeriségében korlátai és lehetőségei; a személyiség nagyepikáját, a történeti időt tereli mederbe, mondja el. A 2016-2017-es őszi-téli-tavaszi szemeszterben négy-négy epizódban a sorozat folytatódik. Ezúttal a napló és a határműfajú szövegek is helyet kapnak, alkalmat teremtve, hogy a magyar emlékezettörténet mai napig meghatározó művei szembesítsenek a jelenünkkel. A kérdések érvénye nem változott, a válaszok értelmezési rétegei gazdagodtak.
Esőnap nincs, de a változtatás jogát fenntartjuk!
További alkalmak:
március 8. Füst Milán: Naplók
április 12. Fenyő Miksa: Az elsodort ország
május 10. Bereményi Géza: Önéletírás
június 14. Nádas Péter: Világló részletek
Az Előhívásról bővebben: http://www.litera.hu/dosszie/elohivas
A sorozatról részletesen: http://www.litera.hu/hirek/naplok-memoarok-kezdodik-az-elohivas-uj-szeriaja
A Litera és a Nyitott műhely másik sorozatáról, az Írómoziról bővebben: www.litera.hu/dosszie/iromozi
Esemény a Facebookon.

A program az NKA támogatásával jött létre.
A belépés díjtalan.

február 8. szerda 18:00
A KAMERA LES - HARMAT GYÖRGY FILMKLUBJA A KISTEREMBEN

ALFRED HITCHCOCK: HÁTSÓ ABLAK


Hátsó ablak /Rear Window/ - amerikai misztikus thriller, 112 perc, 1954 rendező:  Alfred Hitchcock, író:  Cornell Woolrich, forgatókönyvíró: John Michael Hayes, zeneszerző: Franz Waxman, operatőr: Robert Burks, díszlettervező: J. McMillan Johnson, Hal Pereira, jelmeztervező: Edith Head, vágó: George Tomasini, szereplők: Jeff - James Stewart, Thomas J. Doyle rendőrhadnagy - Wendell Corey, Lisa Carol Fremont - Grace Kelly, Stella - Thelma Ritter, Mr. Lars Thorwald - Raymond Burr
A fényképész L. B. Jefferies törött lába miatt ágyhoz van kötve. A férfi egyetlen szórakozása a szomszédok életének megfigyelése. A fényképész különös figyelmet fordít a Thornwald házaspárra: Lars Thornwald házaló ügynök, aki munkája mellett beteg feleségét is ápolja. Egy nap a nő eltűnik. Jefferies arra gyanakszik, hogy a férj gyilkolta meg az asszonyt. Magánnyomozásába bevonja gyönyörű barátnőjét, detektív barátját és az ápolónőjét. A további fejlemények drámai befejezést hoznak.


A filmklubot vezeti: Harmat György filmkritikus

Harmat György filmkritikus, filmesztéta. Már bölcsészkari szakdolgozatát is filmről írta (Bergman: Szenvedély). Volt a Magyar Televízió film- és programszerkesztője. 1998-99-ben a Magyar Hírlap filmkritikusa. Szerkesztett, lektorált filmtárgyú könyveket. Színházról is ír. Legjelentősebb publikációs fóruma a Filmvilág (A realizmus csele, Előítélet a börünk alatt – Pasolini, Kizökkentek az időből – Maár Gyula, Ha a szellem szabad stb.), a Filmkultúra (Az erdő mégsem háza a harmóniának – Kézdi-Kovács Zsolt, Ha az élet színjáték – Fassbinder, Ferreri mester meséi, Hópehely, tollpihe, élet és halál – Steve McQueen: Éhség stb.) és a Librarius online kulturális magazin (Robert Wilson ereje stb.). Tanulmánya jelent meg (Godard: hogyan rombol és épít?) a JLG/JLG – Jean-Luc Godard dicsérete, avagy a filmművészet önfelszámolása című kötetben.
További vetítések:

március 8. Michaell Powell: Kamerales (1960)
április 5. Michelangelo Antonioni: Nagyitás (1966)
május 3. Francis Ford Coppola: Magánbeszélgetés (1974)
június 7.  Michelangelo Antonioni: Foglalkozása: riporter (1975)
Belépődíj: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Votisky László)

február 7. kedd 19:00
LAPBEMUTATÓ


APOKRIF FARSANG



Sokéves, kedves hagyományát újítja föl az Apokrif csapata 2017. február 7-én este hét órától a Nyitott Műhelyben, mikor is pár év kimaradás után újra farsangi irodalmi estet láthat a közönség.
A többrészes est keretében bemutattatik az Apokrif Nyugat+Zombik melléklete, felolvasnak a Nyugat klasszikusai (magyarhangjaik az Apokrif szerzői), beszélgetünk nagy sikerű és egyre türelmetlenebb vált képregényéről Csepella Olivérrel, exkluzív filmmeglepetést vetítünk, majd paródiák és egyéb bohóságok mellett további meglepetésekkel is szolgálunk a közönségnek. A helyszínen megvásárolható lesz folyamatosan el-elfogyogató 2016/4. (zombis) számunk dugiadagja, tehát aki eddig nem kapott, ekkor és itt minden bizonnyal beszerezheti. A szórakozás garantált, a nagyszerű hangulatért, gasztronómiai örömökért és főképp a páratlan miliőrt Finta László és a Nyitott Műhely szavatol.
Házigazda: Reichert Gábor
Felolvasnak: Bödecs László, Evellei Kata, Fráter Zoltán, Mizsur Dániel, Nyerges Gábor Ádám, Tarcsay Zoltán, valamint bizonyos tekintetben Tamás Péter. :)
Mindenkit szeretettel várunk!
(A Holt és Többé-kevésbé Élő Költők Társasága)
A belépés díjtalan.

február 5. vasárnap 18:00
SZÜLETÉSNAP

DM

Zártkörű rendezvény.

február 4. szombat 20:00
SZÍNHÁZ

RAGADD MEG A PILLANATOT!
A valóság abszurditásának felismerése
DANYIIL HARMSZ, orosz író művei
a KÖZMUNKA SZÍNHÁZ előadásában



Törtem a fejemet, törtem-törtem
törtem-törtem
nagy szél támadt körülöttem,
elfeledtem, min is törtem.
Törtem a fejemet, törtem-törtem
tööörteeem…
(Rab Zsuzsa fordítása)

A szövegeket felolvassák és hangszereken közreműködnek
a KÖZMUNKA SZÍNHÁZ előadói:
Szabó Vera
Rácz Attila
Szőke Szabolcs (array mbira)
Okazaki Masato (fűrészhegedű)
A programot AUREL KLIMT: ZUHANÁS című animációs filmjének vetítése kíséri!



Danyiil Ivanovics Harmsz
(Даниил Иванович Хармс) (eredeti családneve: Juvacsov) (Szentpétervár, 1905 - 1942); orosz, író, költő, humorista.
„Danyiil Harmsz az orosz abszurd egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Műveit racionális elemekből összeálló irracionalitás és nyelvi mágia jellemzi. Témái az értékek és fogalmak relatívvá válását érzékeltetik. Írásaiban bohózati elemek, nyers brutalitás és lírai attitűd egyszerre jelenik meg. Versek, és gyermekversek mellett írt fekete humorral megragadott karcolatokat és egy színművet is.(Jelizaveta Bam – Елизавета Бам – 1928).
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Vincze Krisztina)

február 3. péntek 19:00
ANTONIONI FILMKLUB 1.

A Francia Új Hullám Filmművészeti Szakkönyvtár és Könyvkiadó, Szerzői Filmklub és a Nyitott Műhely 2017-ben bemutatja: MICHELANGELO ANTONIONI tekintete, amely megváltoztatta a filmművészetet

MARCEL CARNÉ: A SÁTÁN KÖVETEI
Rendezőasszisztens: Michelangelo Antonioni
- meghívott előadó: Sárosi Attila filmesztéta -



"Nem volt két különbözőbb mester a modern európai művészfilmben, mint az a kettő, akik ugyanazon a napon haltak meg. Bergman és Antonioni a modern korszak két pólusa. Bergman a tiszta mélység, Antonioni a tiszta felszín. Bergman az arc filmművésze, Antonioni a tájé. Bergman a tovább nem fokozható lelki dráma, Antonioni a dráma nélküli lelki üresség. Bergman a nagyközeli, Antonioni a totálkép. Bergman a szubjektív személyesség, Antonioni a személytelen hideg távolságtartás. Bergman a modern filmművészet nagy magányosa, Antonioni a modern filmművészet legnagyobb iskolateremtője. Ha Bergman meghal 1955-ben, szegényebbek lennénk egy óriással; ha Antonioni meghal 1955-ben, ma mást értenénk modern filmművészeten. /.../
Pedig 1955-ig Antonioni összes fontos stilisztikai vonása megvolt már. Sőt – szemben Bergmannal – megvolt már a legelső filmjében is. Hogy úgy mondjam, teljes fegyverzetben pattant ki a filmművészet istenének fejéből 1950-ben. Minden, amiről elhíresült később, már első filmjében, az Egy szerelem krónikájában megvolt, sőt bizonyos dolgok, melyek később „antonionis stílusjegyekként” váltak ismertté, csak itt voltak meg tiszta formában."
(Kovács András Bálint: Az eltűnt mester - Antonioni és a modernitás)



A sátán követei /Visiteurs du soir/ - feliratos, francia romantikus film, 80 perc, 1942, rendező: Marcel Carné, szereplők: Jules Berry, Arletty, Marie Déa, Fernand Ledoux
A XV. század végén játszódó történetben az ördög leküldi két követét a Földre, akik lantosnak öltözve Hugues várúr kastélyába állítanak be, ahol a várkisasszony éppen eljegyzését ünnepli a bátor Renaud lovaggal. Megjelenésükkel a szerelmi bonyodalmak sorozatát indítják el...

* * *
Tervezett program (a változtatás jogának fenntartásával):
2017. március 3. A Pó népe (dokumentumfilm, 1943-47) ff. 10’ & egyéb rövidfilmjei
Kísérőfilm
: Michelangelo Antonioni: a tekintet, amely megváltoztatta a filmművészetet (dokumentumfilm, 2001) 56’
2017. április 7. Egy szerelem krónikája (1950) ff.
2017. május 5. Fellini: A fehér sejk (1953) ff. (forgatókönyv: Antonioni)
2017. június 2. A legyőzöttek (szkeccsfilm, saját maga, 1953) ff., mf.
2017. szeptember 1. A kamélia nélküli hölgy (1953) ff., mf.
2017. október 6. Szerelem a városban (szkeccsfilm, többekkel, 1953) ff.
2017. november 4. A barátnők (1955) ff.
2017. december 1. A kiáltás (1955) ff.(1957) ff., mf.
Belépődíj: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

február 3. péntek 18:30
SZÓFORGATÓK A KISTEREMBEN

Tematikus est, téma: PARAFRÁZIS


Fotó: Molnár Nikolett

Szeretsz írni? Megmutatnád másoknak is? Nem félsz felolvasni? Esetleg csak meghallgatnál másokat? Lelkes közönség vagy? Akkor itt a helyed!
Bárki jelentkezhet, a szöveg bármilyen prózai vagy lírai műfaj lehet, a témát kérjük figyelembe venni, de bármilyen szabad asszociációval lehet élni! Fontos, hogy a felolvasási idő ne haladja meg az 5 percet (fordulónként)!
A második fordulóban nem szükséges tartani a tematikát, egyéb szövegeket is lehet hozni!
Tét és nyilvános pontozás nem lesz, a cél, hogy jól érezzük magunkat, megismerjük egymást!
Új felolvasónak jelentkezni a szoforgatok[kukac]gmail.com e-mail címen lehet név, életkor és ha van, becenév megadásával.



A tárgy: PARAFRÁZIS
Korábbi felolvasóinktól, ha most is szerepelnének, csak egy részvételi szándékot kérünk levélben.
Belépődíj nincs, de legalább egy ital fogyasztásával kérjük a helyszínt támogatni!
19:00 órától kezdünk! Két blokkra és köztük egy rövid szünetre kell számítani.
A kultúra és az irodalom örök, úgyhogy gyertek!
Helyszínhez: a Nyitott Műhely hátsó termében lesz ezúttal az esemény, kérünk mindenkit, hogy az itala megvásárlása után a hátsó varázsajtót használja, hogy megérkezzen a felolvasás helyiségébe!
https://m.facebook.com/events/790166427750328/?ref=m_notif&notif_t=plan_user_invited&notif_id=1460297144941313
A belépés díjtalan.

február 2. csütörtök 20:00
WINAND GÁBOR KLUBJA

JAZZ FABULÁK 2.
- beszélgetős és zenélős esték minden hónap első csütörtökén -
Winand Gábor vendége: GYÁRFÁS ISTVÁN




Gyárfás István villamosmérnökként diplomázott, ezután kezdett magasabb szinten zenét tanulni. 1987-ben végezte a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Jazz Tanszakát, később a Zeneakadémián a kiegészítő szakot, közben tanárként is tevékenykedett. Zenei példaképei Wes Montgomery és más mainstream jazz óriások. Pályafutását első tanárai, Regős István, Nesztor Iván és Kovács Gyula együtteseiben kezdte, de azóta minden jelentős magyar jazz-művésszel játszott, és számtalan emlékezetes nemzetközi kollaborációban vett részt. Saját nevén megjelent, több mint féltucat lemezén vendégszólistaként hallhatók többek között Deseő Csaba, Fábián Juli, Szalóky Béla és Winand Gábor. Sokáig tagja volt a Budapest Jazz Orchestrának, és vezetője a BPA Gospel Teamnek, valamint a "Gyafi and Friends"-et, és megalakította trióját Premecz Mátyás Organ orgonistával, de számtalan más zenekarba is hívják rendszeresen, miközben saját triója is nagyon népszerű. A Magyar Jazz Szövetség Szabó Gábor-díját 2016-ban vehette át.



Winand Gábor (1964, Budapest). Egy olyan fiatalembernek, aki tudatosan énekesnek készült gyermekkora óta, komoly dilemma lehetett a hangjához, személyiségéhez, alkatához legadekvátabb műfaj megválasztása. Útkeresése éveiben Winand Gábor előbb az operához vonzódott, de ez irányú tanulmányokra nem adódott lehetősége, így valójában csak 1983-tól – a Zeneakadémia Jazz Tanszakán megkezdett énektanulmányaitól – vált egyértelművé, hogy a jazz az igazi műfaja. S bár korábban klarinétozni is tanult, s emellett szaxofonon és fuvolán is olyan szinten játszik, hogy hangszeres zenészként is számon tartják kollégái, Winand Gábor mindenekelőtt jazzénekes. Pontosabban: a kortárs jazz első számú énekese Magyarországon. Mihelyst befejezte tanulmányait, a hazai jazzélet legkeresettebb énekese lett, s a mai napig töretlen az igény a közreműködésére, ha egy modern produkcióhoz férfi énekes kell. Első lemeze 2002 ben a Corners of my mind elnyerte a francia kritikusok díját,a Choc de I année-t. Azóta megjelenő lemezei mind nemzetközi sikereket értek el, így Winand Gábor Európa egyik vezető férfi jazz énekesévé avanzsált. Megszámlálhatatlan lemezen közreműködik mint vendég, és saját Winand Update zenekarán kívül számos projekt közreműködője, oszlopos tagja. Párjával Elsa Valle kubai énekművésznővel dolgozik több zenekarban is, Elsa Valle Afrocando, Jazz Latin Syndicate, Elsa Valle-Winand Gábor Acapell. Ezen kívül a Babos Gyula vezette Makrokozmosz és a Tzumo Exclusive tagja. Gyakran hallhatjuk a neves Gustav Brom Big Band szólistájaként. Valamint az évek alatt a jazz oktatás egyik vezető egyéniségévé vált, külföldi kurzusok, énekversenyek tartanak igényt szaktudására.
További alkalmak:
március 2. vendég: Elsa Valle
Belépődíj: 1.000 Ft (Önkéntes jegyszedő: Peti)

február 1. szerda 19:00
AZ ÉN XVI. SZÁZADOM

ELMARAD (KÉSŐBB KERÜL MEGRENDEZÉSRE)!

- CSORDÁS GÁBOR előadása -



A sorozat további előadásai ősszel:
Könyvsikerek, sikerkönyvek, kalózkiadások
Nyelvek vetélkedése. A fordítók évszázada.
Rémtörténetek egy polgárháborúból
Mi volt Rio de Janeiro helyén?
A befelé terjeszkedő én (Montaigne és a reflexió)
Ki volt Hamlet? (Montaigne első angol olvasója: Shakespeare)


Csordás Gábor (Pécs, 1950) József Attila-díjas költő, műfordító, szerkesztő, kritikus.. 1968-1974 között a Pécsi Orvostudományi Egyetem hallgatója. 1974-1980 között a Pécsi Orvostudományi Egyetem Élettani Intézetének Idegélettani Kutatócsoportjának tanársegéde. 1978-1985 között a József Attila Kör tagja, 1980-1984 között vezetőségi tagja. 1981 óta a Magyar Írószövetség tagja. 1980-től öt éven át a Jelenkor szerkesztője, 1986-1987 között a lap olvasószerkesztője, 1987-1990 között főszerkesztője. 1985-1986 között szabadfoglalkozású író. 1989-1993 között a Jelenkor Irodalmi és Művészeti Kiadó, 1993-tól 23 éven át volt a Jelenkor Kiadó igazgatója, amely 2015. júniusa óta a Libri Kiadói Csoport szépirodalmi műhelyeként működik tovább, Gábor jelenleg szerkesztőként és tanácsadóként vesz részt a könyvesműhely életében. 1997-től könyvkiadói ismereteket oktat a PTE-BTK-n.
A neoavantgárd ösztönzését és a klasszikus formakultúrát egyaránt gazdagon felhasználó, ironikus-groteszk szemléletű versei bonyolult utalásokkal, gazdag árnyalatokkal fejezik ki a széttört világ élményét, s az egyén kiszolgáltatottságát. Lengyel, szerb, horvát, német, francia és angol nyelvekből fordít. Kritikák, esszék, tanulmányok szerzője.
Ajánlott támogatás: 500 Ft