ahol a kultúra történik
Módosítás vagy leiratkozás: Kattintson ide!
Műhelymonológok

A nagy világon e kívűl nincsen sármodra hely

Tovább a blogra

archív programok:

március 31. péntek 18:30
OLÁH GÁBOR FILM- és HANGJÁTÉK KLUB (ZÁRÓ)

VAS ISTVÁN PORTRÉFILM és FELOLVASÁS

Vas István manapság az elfeledett írók népes táborába tartozik, szinte már a bölcsészek sem olvassák. Pedig egy nehéz korszak szemtanúja és krónikása volt, aki letehetetlenül izgalmas emlékiratokban írta meg tapasztalatait és elemzését. /.../
Azt mondják, a legkülönfélébb világnézetű emberekkel is megtalálta a hangot, toleráns volt, képes a párbeszédre. És mindig volt ideje a fiatalokra. Ő fedezte fel Juhász Ferencet, otthonosak voltak nála például a fiatal Tandori Dezső és Várady Szabolcs. Még halálos ágyán is egy ifjú költőről, Kukorelly Endréről tudakozódott. /.../
Sok hendikeppel indult az életben, de végül megtalálta a helyét: csúnya volt, de figyelemreméltó intellektuális kisugárzással bírt. Ügyetlen, még a nyakkendőjét sem tudta megkötni, a sajátos, félig megkötött „vasnyakkendő” hozzátartozott az imázsához, de annyi viszontagság után sikerült lehorgonyoznia egy olyan házasságba, ahol ez senkit sem zavart. Nem járt egyetemre, de hihetetlen olvasott és művelt volt, a mai világban már szinte kihalt fajta. A művek érdekében kötött kompromisszumokat, de magukban a művekben nyoma sincs a kompromisszumoknak. Olvassuk hát őket.

Löwensohn Enikő

/A Petőfi Irodalmi Múzeum virtuális kiállításának alkalmából Vas István születésének 100. évfordulójára/




Oláh Gábor (1938, Tapolca) Balázs Béla díjas filmrendező. Megközelítőleg 60 játékfilmet, dokumentumfilmet, televíziós műsort készített. Tűzzománc és fotó kiállításaival külföldön is többször szerepelt. 2003-tól szépirodalmi tevékenységet folytat: novellái, regényrészletei rangos irodalmi folyóiratokban jelennek meg, hangjátékait a Bartók Rádió rendszeresen bemutatja. Dokumentumfilmjei pl: Kíváncsiság (1965), Társbérlőnk az ecetfa (1972), Szombat 14 óra 10 perc (1972), Gettó (1974), játékfilmjei pl.: Fogjuk meg és vigyétek (1978), Cikász és a hallópálmák (1989), hangjátékai pl.: Telkemen az Erzsébet híd, Utasok, Sötétkamra, Paprikás Marcsa, regényei: Ígéret (Tevan, 3003), Gumikötél (Noran, 2006), Guga, Az ítélet nem jogerős (Novella, 2009), Katóka (Novella, 2009), Díszbogár (2011), Holnap más leszek (2012), Ahogy megcsillan (2012), Ne nézz a harmonikásra (2015), Az a kő ott a keretben (2016)
A belépés díjtalan.

március 30. csütörtök 20:00
KONCERT

DOUBLE WEISZTETT



Bár a testvérpár gyerekkoruk óta játszik együtt kisebb nagyobb formációkban, közös szerzői estet 2013 tavaszán adták a Magyar Rádió Márványtermében. A zenekar létezése is innen datálódik. A műsor saját kompozíciókból áll, illetve klasszikus darabok (Bach, Bartók művek) átirataiból, feldolgozásaiból. A program Budapest Jazz Klubjaiban is bemutatásra került, illetve vidéki városokban is. 2016-ban ismét elkészült egy új anyag melynek bemutatója szintén a Márványteremben történt.
A zenekar hangvételét a jazz, a klasszikus zene, és a népzene hármas egysége formálja, egy meglehetősen őszinte és egyedi hangzásvilág alapján. Jellemző a kompozíciók friss és szabad felfogású játékmódja, nem ritkán trió, duó felállásban folyik a játék. A hangszerelés is igen változatos: néhol kimondottan könnyed, máskor kisérletező, vagy kortárs elemeket találhatunk játékukban. A kompozíciók mély zenei igényességgel születtek,  és a nagy dinamikai különbségek még színesebbé teszik a hangzást, amely kiváló hangszerelési megoldásokkal és egyéni szólókkal társul. A quartett tagjai egyéni stílusukat játszák, keresik őszinte tiszta hangjukat , hogy egy sajátos hangzás teremtsenek.
Így vallanak zenéjükről:
Úgy érezzük sikerült megtalálni azt a stílust, ami a klasszikus zene, népzene és a jazz ötvözetéből épül össze. Mindannyiunkat megmozgat, és örömmel tölt el. Tiszteletünk a zene és egymás iránt összetart minket, a játék ezek után már szinte magától megy.
Weisz Gábor : szaxofon
Weisz János : zongora
Boros Attila : basszusgitár
Szegő Dávid : dob
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Peti)

március 29. szerda 20:00
ELŐADÓEST

ESETEK
DANYIIL IVANOVICS HARMSZ ÍRÁSAIBÓL

(fordította: Hetényi Zsuzsa)
OROSZ ANTAL elmondja
VARGA ZOLTÁN a zenét adja




Danyiil Harmsz: Esetek
Egyszer Orlov túl sok borsófőzeléket evett, és meghalt. Krilov pedig, amikor ezt meghallotta, szintén meghalt. Szpiridonov viszont magától halt meg. Szpiridonov felesége pedig leesett a kredencről, és ugyancsak meghalt. Szpiridonov gyerekei meg belefulladtak a halastóba. Szpiridonov nagyanyja pedig elitta az eszét, és világgá ment. Mihajlov pedig fogta magát és nem fésülködött többé, és megrühösödött. Kruglov meg lerajzolt egy korbácsot tartó hölgyet, és megbolondult. Perehrjosztov meg kapott postán négyszáz rubelt, amitől olyan nagyképű lett, hogy kirúgták a munkahelyéről.
Rendes emberek, és képtelenek a maguk lábára állni.
/1936. augusztus 22./



Danyiil Ivanovics Harmsz
(Даниил Иванович Хармс) (eredeti családneve: Juvacsov) (Szentpétervár, 1905 - 1942); orosz, író, költő, humorista.
„Danyiil Harmsz az orosz abszurd egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Műveit racionális elemekből összeálló irracionalitás és nyelvi mágia jellemzi. Témái az értékek és fogalmak relatívvá válását érzékeltetik. Írásaiban bohózati elemek, nyers brutalitás és lírai attitűd egyszerre jelenik meg. Versek, és gyermekversek mellett írt fekete humorral megragadott karcolatokat és egy színművet is.(Jelizaveta Bam – Елизавета Бам – 1928).
Ajánlott támogatás: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

március 28. kedd 20:00
DZSESSZMECSERE - ÚJ FOLYAM 20.

MITŐL SZÓLNAK A STANDARDEK?
Vendégünk: VÖRÖS NIKI
- interaktív zenés beszélgető estek a jazzről, minden második kedden, Kerekes György és Pallai Péter vezetésével -


Az első téma Duke Ellington hangszerelője és jobbkeze, Billy Strayhorn örökéletű kompozíciója, a „Lush Life” és annak feldolgozási módszerei. A második részben Niki Michel Legrand szerzeményeit boncolgatná. Mindkét téma személyesen érinti és fejlődéstörténetének szerves része.
„Vörös Niki nem egyike a számos jazz tanszakon végzett, jazz klubokban fellépő, de könnyedebb műfajokban utazó énekeseknek. Ő virtigli jazz énekesnő, aki bármilyen jó anyagból képes minőségi jazzt alkotni. Enyhén füstös hangja beleillik a hagyományba, ötletesen, de mértéktartóan rögtönöz, érzéssel énekel és nagyszerű összhangban működik zenészeivel. Bemutatkozó albuma szenzációsan jól sikeredett. Eredetiségéhez kétség nem fér. Niki a legendás londoni 606 klubban, angol kísérettel is elvarázsolta a közönséget. A kvartett másik három tagja is egészen kiváló zenész és roppant igényes, feszes, de ugyanakkor emészthető muzsikát produkál."

Pallai Péter, Gramofon 2012
Jazz ének tanulmányait a budapesti Erkel Ferenc Zeneiskolában kezdte, majd 2006-ban Winand Gábor tanítványaként felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Ének szakára, ahol 2010-ben kiváló eredménnyel diplomázott. Saját jazz zenekarát testvérével, Lászlóval alapították 2005-ben, mellyel rendszeres fellépőjévé váltak a hazai jazz kluboknak, fesztiváloknak.
2010-ben köztársasági ösztöndíjasként kiváló eredménnyel diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszakán. 2012 nyarán jelent meg Niki debütáló albuma, melyen Michel Legrand francia zeneszerző dalait bújtatták “jazz-köntösbe”, Ask Yourself Why címmel.



AZ ESEMÉNY INTERAKTÍV – KÉRDEZNI LEHET, SŐT, NAGYON IS AJÁNLATOS!
Ha nektek nem megy, ami elképzelhetetlen, akkor a két házigazda, KEREKES GYÖRGY és PALLAI PÉTER zaklatja a vendéget.(És legyen ez a reklám helye: a Nyitott Műhelyben kapható az egész városban a legjutányosabb áron „A Jazz Évszázada” c. könyvük)
Ajánlott hozzájárulás: 500 Ft

március 27. hétfő 19:00
VÁLSÁGTÖRTÉNERTÉNETEK 7.

Téma: "A MAGÁNYOS HŐS" avagy a "CSALÓ BRÓKER" (TÖRTÉNETEK A NAGYVILÁGBÓL ÉS MAGYARORSZÁGRÓL)
Aktuális idézet: "...kurva életbe, egy igazi hős..." (Menyhárt Jenő, Európa Kiadó Zenekar)
KIRÁLY JÚLIA SOROZATA
- pénzről, gazdaságról, válságról és emberekről NEM közgazdászoknak -



"Nick Leeson, aki valóban eltőzsdézte a Királynő Bankját"

Minden alkalommal egy érdekes esetet veszünk elő és megpróbáljuk megérteni, mi és miért történt úgy, ahogy történt. Szó lesz hitelekről és betétekről, felelőtlenségről és felelősségről, csalásokról és szemhunyásokról – valójában bármiről, amiről a KÖZÖNSÉG kérdez. De minden alkalommal más a tematika.


Fotó: Magócsi Márton, origo.hu

Király Júlia (Budapest, 1957) magyar közgazdász, a közgazdaság-tudományok kandidátusa, címzetes egyetemi tanár (BCE), 2007-2013 között a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Sokáig a Nemzetközi Bankárképző Központ vezérigazgatójaként volt ismert.
Bölcsészcsaládból származik, Király István irodalomtörténész, Ady-kutató lánya, de a budapesti Fazekas Gimnázium matematika tagozatán érettségizett. Máig úgy gondolja, élete nagy szerencséje, hogy ott kivételes tehetségű tanárai és osztálytársai voltak. Otthon a negyvenezer kötetes családi könyvtár várta – és a grund, ahol mindig is fiúkkal focizott. 1980-ban végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (ma Budapesti Corvinus Egyetem), négy évvel később ugyanitt doktorált. Makrogazdasági szakember, a közgazdaság-tudományok kandidátusa, területei közé tartozik a monetáris politika, a pénzügyi kockázatok kezelése és a stratégiai bankirányítás is.
„A minőségre, a nyitottságra, a toleranciára való igényt hoztam otthonról” – mondja. Számára az értelmiségi életforma szerves része a városi biciklizés is: könnyen el lehet jutni színházba, moziba, kiállításra, a „sarki kocsmába” egy jó beszélgetésre.
Ajánlott támogatás: 1.000 Ft - de lehet kevesebbet és többet is adni.
Király Júlia az így összegyűlt pénzt a Nyitott Műhely támogatására ajánlja fel.

március 25. szombat 20:00
KONCERT

MUSIQUE DU SOLEIL: KÉSEI SZÜRET



Az együttes 2016. januárban alakult, Galambos Ernő (ex-M.É.Z. és ex-Sonia és a Sápadtarcúak) és Kovács Andor (Korai öröm, ex-Zagar) akusztikus gitárosok alapításával. Pár hónap múlva csatlakozott hozzájuk Hegyessy Ákos (ex-Sonia és a Sápadtarcúak) elektromos bundnélküli basszusgitáron és Angler Ákos (Karácsony James, Sziámi AndFriends) ütős hangszereken.
A Musique du Soleil kizárólag saját szerzeményeit adja elő akusztikus hangszerelésben.
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik!)

március 24. péntek 19:00
ÉSZT HÉT - DUPLA KÖNYVBEMUTATÓ ZENÉVEL

Közreműködik: MARI SAAT, KRISTIINA EHIN, SILVER SEPP, JÁVORSZKY BÉLA ÉS DÁNÉL MÓNA


               Mari Saat                          Kristiina Ehin és Silver Seep
                                                                   (fotó: Kaari Saarma)           
  

Közgazdász és erdei tündér, szovjet lakótelep és ősi finnugor gyökerek. Az észt nőírók két generációját képviselő Mari Saat és Kristiina Ehin akár a tűz és víz.
Mari Saat érzékeny karakterein keresztül éles társadalmi problémákat boncolgat műveiben, nagy empátiával tárva fel szereplőinek belső világát. 2008-ban megjelent Lasnamäe-i megváltó című kötetével akaratlanul is az észtországi oroszok egyik szószólójává vált. Regényében a társadalom perifériájára sodródott Natalját szólaltatja meg, aki egy tallinni lakótelepen élve egyedül neveli gyermekét, és mivel nem beszéli az államnyelvet, végleg elakad az élet fogaskerekei között.
Kristiina Ehin élénkebb színekben látja a világot, de ez korántsem jelenti azt, hogy a világ dolgait tekintve kevésbé lenne tudatos. Költészetének központjában a nőiség különböző aspektusainak megtapasztalása áll. Egyfajta ősi tudás letéteményeseként próbálja őszintén leírni a nő viszonyát a természethez, a férfihoz és gyermekéhez. Előszeretettel fakad dalra, nemrégiben Tartu város írójának választották. Minden megnyilvánulását élénk figyelem kíséri.
Kettejüket összeköti a közeg, amelyben alkotnak, és a vágy, hogy írásaikon keresztül értelmezzék a női, s egyben az emberi létet is. És összeköti őket Jávorszky Béla fordító személye is, akinek köszönhetően műveiket magyarul olvashatjuk.
Az est első felében Mari Saatot faggatjuk, majd Kristiina és párja, Silver Sepp lépnek a színpadra. Silver énekes-dalszerző, aki a biciklikeréktől a fába vert szögekig a legkülönbözőbb tárgyakból képes zenét varázsolni. Szorosan kötődik a természethez és a néphagyományhoz. Műsoruk a helytől, közönségtől és hangulattól függően mindig egy kicsit más.
Mari Saat Lasnamäe-i megváltó és Kristiina Ehin Szívemen a dalok, akár a kövek című kötete tavaly jelent meg a Magyar Napló Könyvkiadó gondozásában, és a helyszínen megvásárolható.

***

PARTICIPANTS: MARI SAAT, KRISTIINA EHIN, SILVER SEPP, JÁVORSZKY BÉLA AND DÁNÉL MÓNA
Economist and a forest fairy, soviet housing blocs and ancient Finno-ugric roots. Mari Saat and Kristiina Ehin represent two different generations of Estonian women in literature and are like night and day.
Both writers were translated into Hungarian last year by the accomplished translator Béla Jávorszky.
We will be joined by Mari Saat for the first part of the evening where we will discuss her book. The second part of the evening is reserved for Kristiina Ehin and her husband Silver Sepp. Silver Sepp is a singer-songwriter who can produce interesting sounds and music out of almost anything from bicycle wheels to wooden sticks covered with nails. His songs are deeply connected to nature and folk traditions. Their performance is improvised and can vary depending on the audience and the overall mood.
Both „The Saviour of Lasnamäe“ and Ehin’s collection of poems were published last year by Magyar Napló Publishing House and can be purchased at the event.
A Magyarországi Észt Intézet honlapja.
Facebookon
A belépés díjtalan.

március 24. péntek 19:00
KONCERT A KISTEREMBEN

ASZTALI ZENÉK
- Kovács Gáborján, Kuti Judit, Császár Róbert -



A kelta mitológiával rokon ószirmi mesevilág és zenéi szólalnak meg magyar nyelven 10 évestől 100 éves korig. Zene- és mesehallgatás közben lehet halkan duruzsolni, ételeket, italokat fogyasztani, sőt, ahogy régen a fonókban, kukoricafosztókban tették mesélés közben, lehet szőni, fonni, kötni, horgolni, kukoricát fosztani és egyéb halk és hasznos tevékenységet végezni.
Itt a két hetente visszatérő alkalom!!! Ismét ószirmi mesék és zenék szólnak a Nyitott Műhelyben március 24-én 19 órától!!! Most a Más Vár történetét hallhatjátok, ami a mostani mitológiai időben már négy bezárkózott várat jelent, de valaha egyek voltak, avagy Hogyan szakították szét a Miből lett összenőtt ikreket, a Fumalor játékost és az Átabota táncost?, Mit rejt a bölcs Kandmant király három lányára örökített ládája?, Hogyan tépték foltokká az említett Háromlányok a szülővárosukat?, és Miként boldogultak elhangollant hangszereikkel a Szópuszta szélére szorult letelepülések?. Hallunk egy kérőről is, aki nem kap, ezért megalapítja a város negyedik, odatoldalékolt arcát. A történethez fáradhatatlanul szólnak az ószirmi dallamok, némelykor magvas szövegekkel. Hozzád beszélünk. Miért hagynád ki?!



Egy Erdélyben a 17. században született titokzatos kódex ma is frissen
szóló meséit hallhatjátok.
AzÁlomrabandzsítószemű-böhömödve-töpörödött-magadfajta-legénykéről, Tücsökről, a vándorzenészről, Méhéről, a szerelmes virágvándorról, Koldáról, a Téli sark úrnőjéről, Hexerich von Kelchblattról (a szirmok vidéki varázslóról). Egy különös, szinte posztmodern a képekben megírt világról: "a Szópusztáról, Városhelyről, a Szél-nélküli-erdőről, a Fű hegyének szigetéről, Sziromságról és Ószirmiről, a kettő között álló soha el nem készülő házról, a házban álló lassan körbeforgó lapú asztalról, és mindehhez madárrajzokba rejtett dallamok szólnak:A Rigmadár balladája, a Hegyek csontján avarhalom, a Csodafényt tajtékzó paripa, a Tavaszi eső mosdat engem, az Álmoldhossz elillő sutár pamaszfiű (és még sokan mások)."
További alkalmak ugyanitt:
április 7. péntek
április 21. péntek

Belépődíj: 500 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

március 23. csütörtök 20:00
KONCERT

JIMMY GIUFFRE EMLÉKKONCERT (másodszor)


A mester, háttérben bőgőssel

Jimmyy Giuffre (1921, Dallas, Egyesült Államok) a hadseregben szerzett profi zenekari ismereteket mint szaxofonos és klarinétos. Leszerelése után számos big bandben játszott, így például Buddy Rich, Jimmy Dorsey, Boyd Raeburn és Woody Herman vezetésével. Hermannél figyeltek fel rá először komolyabban, egyrészt mint a szaxofonszekció tagjára, másrészt mint a “Four Brothers" (amely a Herman Band különlegessége volt) komponistájára. Hermant elhagyva a nyugati parton dolgozott, többnyire kisegyüttesekben. Megalakította trióját, amelyben Jim Hall volt a gitáros, később csatlakozott hozzá Bob Brookmeyer és változó bőgősök. Számos lemeze készült, például Lee Konitzcal, akinek csodálatos és invenciózus hangszereléseket készített, a Modern Jazz Quertettel (At Music Inn) és Anita O'Dayjel, akinek elegáns és megtévesztően egyszerű hangszereléseket szállított (Cool Heat). Giuffre komponálni is kezdett, írt filmzenéket (The Music Man) és neoklasszikus third stream darabokat, mint a "Pharoah" és a “Suspensions", amelyeket Gunther Schuller vett lemezre. A hatvanas években Giuffre a free jazz területén tevékenykedett, egy triót vezetett, amelyben Paul Bley és Steve Swallow kísérték. A trió felvételei egyre absztraktabbak lettek, ami a Free Fall-ban kulminált, amely duók és triók gyűjteménye, amelyek között teljesen improvizált szóló klarinétfelvételek voltak. A hetvenes évek második felében keleti és afrikai soundokat épített be munkáiba. Giuffre karrierje során az avantgarde jelentős és látnoki képviselője lett, játéka megfontoltan (hűvösen) töltötte ki a hangi lehetőségeket.



Joe Fritz zenészcsaládból származik, nagyapja hegedült (az Aranyszarvas étterem prímása volt), édesapja klarinétozott, nővére pedig zongorázott, így ő maga is korán a zene világába csöppent. Hét évesen kezdett hegedülni.. Tizenkét évesen talált rá valódi hangszerére, a klarinétra, melyhez azóta sem lett hűtlen, emellett játszik fuvolánszaxofonon. Rengeteg formációban játszott ill. játszik: Pannon Jazz Group, Pannon Jazz Stars, Bohém Ragtime Band, Freemen Jazz Band, Fritz-Gáspár Duo, Fritz-Marosi Quartet, Fritz-Marosi-Molnár Trio, stb., de legfontosabb zenekara a saját maga által vezetett Fritz Jazz Band, más néven Joe Fritz Band, Joe Fritz Trio. Már igen fiatalon jazzklubokat vezetett, négy éven át Dunakeszin a 424-est, majd három évig a Zrínyi utcai Budapest Swing Klubot ill. a Gramofon külsős szerzőjeként jazzkritika-írásban is gyakorolta magát. 1996-ban egy párizsi nemzetközi klarinétversenyen több nemzetközi hírű jazzklarinétossal került kapcsolatba (Buddy DeFranco, Paquito D'Rivera, Eddie Daniels), és ettől kezdve már folyamatos kapcsolatot ápolt a szakma legnagyobbjaival. 1997-ben Joe Fritz – hiába hívták – nem ment ki Amerikába továbbtanulni, mert az évi 14 ezer dolláros tandíjat nem tudta volna kifizetni. 1998-ban Mazura Jánossal Olaszországban a Garda-tónál utcazenész fesztivált (pontosabban megosztott első díjat) nyert. A díj egy tuba volt. A magyar zenei piacon egyedülálló módon a jazzklarinétozás legnagyobb alakjainak tiszteletére zenekarával lemezsorozatot készített. Ennek első tagja a 2006-os Joe Fritz Band: Salute to Benny Goodman, ezt követte a Joe Fritz – I remember Hank, Salute to Henry Mancini, majd 2008-ban a Salute To The Norman Granz Sessions. A Joe Fritz Trio 2012-ben jelentkezett a saját nevével fémjelzett újabb albummal. Joe Fritz saját albumain túl még további több mint 20 lemez elkészítésében működött közre (ezek között egy sem volt operett), játszott Cseh Tamás egyik albumán is, valamint a 6:3 avagy, Játszd újra Tutti című filmben. Az elmúlt években főként az Egyesült Államokban és Ausztráliában muzsikált.
Egy kis ízelítő zenéjéből:
https://www.youtube.com/watch?v=WxvTDfOueAk
https://www.youtube.com/watch?v=dr2Z806GCbE
Joe Fritz - klarinét
Szili Róbert - gitár
Oláh Zoltán - bőgő
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Peti)

március 22. szerda 19:00
ZENÉS KÖNYV- ÉS LAPBEMUTATÓ

JÁSZ ATTILA KÖNYVBEMUTATÓNAK ÁLCÁZOTT ZENÉS SZÜLINAPI BULIJA
- friss lapszámbemutatóval egybekötve, három felvonásban -


 (i.) BEVEZETÉS A…
EL (verseskönyv 50 db részlettel) és Csendes Toll utazik (utazós naplókönyv) a Kortárs Kiadónál jelentek meg (Képviseli: Horváth Bence nagyfőnök)
Felolvas: Csendes Toll
Közreműködik: Anasztazia Razvaljajeva (szóló és kamarazenész, tanár) hárfán

 

(ii.)  ÚJ FORRÁS márciusi lapszámbemutató
Felolvasás kortárs indián költők verseiből
Egy ismeretlen börzsönyi indiántörzs története
Vendég a szerző: Csupor István
A számot bemutatja a Főszerkesztő
(iii.) LEVEZETÉS: Krulik Zoltán (MAKÁM) gitár, ének.



A legszebb magyar költő – súgta fülembe a kollegina a Művészetek Völgyében, amikor Jász Attilával találkoztunk. Igazi jász, harcosok ivadéka, az egyik legnagyobb, legmagasabb magyar költő – jegyezte meg barátom, akinek az ismeretséget is köszönhetem. Ő Csendes Toll? – kérdezte a mellettem ülő az irodalmi esten.
A legszebb, legnagyobb magyar indián író, költő ma, 2016. március 26-án éppen 50 éves. Daliás termetén, a rendezvényeken tanúsított visszafogott, mégis erőteljes személyes jelenlétén túl a legtöbben mégis írásai, szerkesztői és kultúraszervező tevékenysége miatt szerethetik Jász Attilát. És ez teljesen rendben van így. Hiszen Xantusiana című verses regényével a 19. századi magyar utazónak és természettudósnak, Xantus Jánosnak 2007-ben ő adott új életet. Mint ahogy Csendes Toll is neki köszönhetően tud beszélni „A-Z örökké valóságról”. Verseinek segítségével megérinthetjük Isten bőrét, felébreszthetjük az Alvó szalmakutyákat, de egy-egy pillanatra megláthatjuk saját Belső árnyékunkat is. És az előbbi mondatba rejtett kötetcímeken túl Jász Attila az esszék és a gyerekversek mestere is, aki bátran nyúl a múlthoz, hogy valami újat hozzon létre belőle. Elég csak linkelnünk a szárnyas csiga. átiratok. myth & co című vállalkozásának néhány darabját.
Jász Attila azon alkotók közé tartozik, akiknek költészete, prózája, szerkesztői és kultúraszervező tevékenysége kikezdhetetlen. Díjait nem támadják, hanem szaporítják. Jász Attila nem politizál, mégis annyit foglalkozik korunkkal, mint kevesen. Néha indiánná változik, hogy így tekintsen végig a magyar prérin. Amit ott talál, azt megtisztítja, felemeli, életet lehel bele. Jász Attila a magyar kultúra indiánja, sámánja, papja, akire nagy szüksége van a magyar irodalomnak, hogy lélek és a szellem egyensúlyban legyen költészetünkben.
Isten éltesse sokáig!
Boldog Zoltán: Jász Attila - 50, Irodalmi Jelen
A könyvbemutatót támogatja az NKA

A belépés díjtalan.

március 21. kedd 18:00
IRODALOM, BEMUTATKOZÁS

HÁTTÉRZAJ FELOLVASÓEST

Kilenc szék és egy hatalmas kanapé. Bocsánat. A székeket elfoglaltuk mi, de a kanapéra nyugodtan jöjjenek. Papírok a kézben. Mi készültünk. Hatkor kezdünk, nagy lendülettel bemutatkozunk, mély levegő és felolvasás. Egyperces gondolatmenetek, eltelik egy perc és kiürül a korsó. Mindig lesz következő.
"Egy sör mellé elmennek"
- Vonalas Jegyzetfüzet
"Aranyosak. Szeretnek. Mindig megetetnek
" - Tollnélküli Bagoly
A felolvasók:
Fehér Enikő
Gere Sára Dominika
Hegedűs Nóra
Herold Renáta
Mommertz Fanny
Pencs Attila
Radnóti Ádám
Zboray Kristóf

A belépés díjtalan.

március 18. szombat 20:00
KONCERT

GAYER MÁTYÁS - HOFECKER MÁTYÁS DUÓ


Gayer Mátyás és Hofecker Mátyás az utóbbi időben gyakran hallható duóban is...

A zongorista Gayer Mátyás (Pécs, 1992) fiatal kora ellenére már számos díj nyertese, nemzedékének egyik vezető zenésze. David Hazeltine ezt írta róla: „Gayer Mátyás a fiatal európai jazz generáció egyik legkiemelkedőbb tehetsége”. Nagykanizsán nőtt fel, az utóbbi években Grazban tanult, most pedig Bécsben jár egyetemre, Master képzésre. Ifjú kora ellenére számos díj nyertese. 2006-ban például, 14 évesen, a Jazzlectic együttessel megnyerte az Aranytíz jazz-versenyt. 2008-ban elnyerte a keszthelyi Helikon könnyűzenei fődíját. 2009-ben az Umbria jazzfesztivál keretében megnyerte a Berklee College of Music ösztöndíját. 2010-ben a Tribute to Balogh Csibe Jenő jazz-zongoraverseny győztese. 2012 szeptemberében második helyezést ért el a Nemzetközi jazz-zongoraversenyen Freiburgban. 2012 októberében, a svájci Frauenfeldben megrendezett Generations jazz-mesterkurzus során bejutott a kiválasztott zenekarba, amellyel 2013-ban lemezfelvételt készített a svájci Winterthurban. 2013-ban meghívott előadója a Luzernben megrendezett Piano Off Stage fesztiválnak. 2014 júniusában szerzett diplomát a grazi zeneművészeti egyetem jazz-tanszakán. 2014 júliusban bekerült a Montreuxi Jazz-zongoraverseny döntőjébe. 2014 őszén két hónapot töltött a jazzvilág „Mekkájában”, New Yorkban, ahol számos klubban fellépett amerikai zenészekkel. 2015-ben ismételten a Montreux-i jazz-zongoraverseny döntőse. Híres zenészekkel játszott együtt, ennek egyik legfrissebb példája volt a 2016. szeptember 4-i koncert Budapesten, ahol  a legendás amerikai szaxofonossal, Jesse Davis-szel és az ausztriai jazzélet egyik legkeresettebb zenészével, Joris Dudli dobossal lépett fel, Hofecker Mátyással együtt. Játszott már Európa számos országában (Anglia, Skócia, Franciaország, Horvátország, Csehország, Szlovákia, Spanyolország, Lettország, Ausztria, Svájc) azok leghíresebb klubjaiban: Porgy & Bess (Bécs), Birds Eye (Basel), Jamboree (Barcelona), Club 606 (London), Vortex (London), Glasgow Art Club, Edinburgh Jazz Bar, Kanepes Kulturas Centre (Riga).


...kettőjük tökéletes zenei összhangja annak köszönhető, hogy évek óta fellépnek egymás formációiban

Hofecker Mátyás
Közép-Európa egyik legkeresettebb bőgőse, aki olyan jazzlegendákkal játszott már együtt, mint Harold Mabern, Sheila Jordan vagy Joe Farnsworth. Nemrég, 2016. szeptember 4-én a világhírű amerikai szaxofonos, Jesse Davis vállalt budapesti fellépést kettőjükkel és a népszerű svájci-osztrák dobossal, Joris Dudlival.szintén pécsi születésű. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanult Budapest, majd 2012-től Grazban folytatta tanulmányait. A 2013-as diplomázása után 2014 októbere óta Bécsben él és tanul, itt jár ő is Master képzésre. 2015-ben beválasztották abba a magyar All Stars együttesbe, amely három napon át Londonban játszott. Ugyanabban az évben megnyerte a Gayer-Molnár Quartet tagjaként az első díjat a Zilina International Jazz Contest versenyén. Aktív tagja a grazi, bécsi és budapesti jazzéletnek, külföldön és itthon is kiemelkedő zenészekkel játszott már együtt. Fellépett Ausztria, Németország, Spanyolország, Anglia, Horvátország, Szlovénia és Szlovákia rangos klubjaiban, helyszínein.
Néhány felvétel:
https://www.youtube.com/watch?v=RgwCKwFT5Z4
https://www.youtube.com/watch?v=FodMwlWHHdo

https://www.youtube.com/watch?v=CjyhKPe1zmk
Belépődíj: 1.200, diák:900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

március 18. szombat 17:00
ELŐADÁS A KISTEREMBEN

A HOLD HATÁSAI AZ ÉLŐVILÁGRA ÉS AZ EMBERI SZERVEZETRE

A Hold különböző hatásai sok ősi hagyományban ismeretesek. Sok országban mai napig élnek a Holdnaptár szerint.
Az előadás során a következő témákról lesz szó:
- hogyan hat a Hold állása az emberi szervezetre, milyen hatása van a Hold fázisainak és a 12 állatövi jegynek
- milyen hatása van a Holdnak mindennapjainkra
- orvoslás, műtéti beavatkozások
- fogászat
- sport
- étkezés, egészségápolás, szépségápolás
- sikeres fogyókúrák a holdfázisok segítségével
- háztartási munkák
- házfelújítási munkák
- a gyermekek nemének tervezése
Az előadóról:
Léna orosz származású, 31 éve él Magyarországon, 30 éve foglakozik a témával, természetgyógyászati kurzusokon és a hatalmas orosz természetgyógyászati irodalom tanulmányozásán keresztül. 
Az évek során nagyon sok tapasztalatot szerzett, olyannyira, hogy saját magán kívül is nagyon sokaknak tudott segíteni egészségügyi problémák megelőzésében és orvoslásában egyaránt.
Olyanokat várunk,
- akiket érdekel a Hold hatása az emberi szervezetre
- akiket érdekel egészségük megőrzése és testük regenerálása természetes módszerekkel
- akik szeretnék mindennapi teendőiket hatékonyabban végezni
- akik egészségi problémáikat szeretnék természetes úton orvosolni
Az előadás nagyon érdekesnek ígérkezik, szeretettel várunk Benneteket az előadás sorozat következő alkalmán!
Jelentkezés és bővebb információ:
Léna:
ragyeckaja[kukac]gmail.com,
+3670 317 89 41
Ár: 4000 Ft Kérjük, részvételi szándékukat jelezzék legkésőbb március 15-ig!

március 17. péntek 19:00
MEGLEPETÉSKONCERT

ELMARAD!!!!!!

NYILVÁNOS FŐPRÓBA KOVÁTS KRISZTÁVAL ÉS ZENÉSZBARÁTAIVAL




A belépés díjtalan.

március 16. csütörtök 20:00
VERSKONCERT

ÉKEZET. APÁMNAK.



A vers-koncert sorozat a hasonló című, a Mansfeld Péter-pályázatra beadott, annak támogatásával megjelent könyv+CD zenei anyagán alapul. Az előadandó dalok részben már nyomtatásban megjelent versekre írt, részben Zalán Tiborral szerzői együttműködésben született dalaim. Az est tematikája az ’56-os forradalom és szabadságharc konkrét eseményeire, a kitörölhetetlen gyerekkori emlékekre és az ezekhez kapcsolható pozitív emberi reakciókra, hétköznapi és történelmi léptékű hőstettekre épül. Így a versek, dalok segítségével mutatjuk fel a mai fiatal közönség számára az akkori fiatalok áldozatvállalását, hősies kiállását, egymásért és a nemzetért érzett szolidaritását. Az előadás dalai között a korabeli fiatalok naplóiból, az akkoriban született versekből színész vendégeim adnak elő, de magam is felidézem akkori személyes élményeimet a közeli Széna térről, a pincében töltött időről, az égő város látványáról és édesapámról, akinek tanítványai haltak meg az orvlövészek golyóitól.
Az Ékezet. Apámnak. –című előadásunk tehát nem didaktikusan, hanem az előadók személyes hitelességére is támaszkodva, a zene nyelvén, a verséneklés és a rock zene együttes erejével, valamint az előadás színházi formájával biztosan felejthetetlen élménnyel gazdagítják a fiatal közönséget.
A belépőjegyes rendezvényeken könyv és CD-kiadvány a belépőjegy mellé ajándékként kerül átadásra.
Huzella Péter
A koncert műsora:
1. Zalán Tibor: Ékezet. Apámnak.
2. Petófi Sándor: Sors, nyiss nekem tért
3. Ady Endre: Kétkedő magyar lelke
4.
5. Faludy György: 1956 te csillag
6. Kányádi Sándor: Naplótöredék, Felemás őszi ének
7. Nagy Gáspár: Amikor a nagy őszi ragyogásban,
Népvándorlás,
Láttad,
Névtelenek,
Az utca,
Láttad azt a lányt,
A többit tudjuk,
Élők
8. Pilinszky János: Szakítás
9. Zalán Tibor: Júlia szép asszony
10. Zalán Tibor: Egy ország
A zenekar tagjai: Huzella Péter - ének, gitár
Huszár Mihály - basszus, harmonika
Jenei Szilveszter - gitár
Lázár Zsigmond - hegedű, billentyűsök
Madai Zsolt - ütők
Vernyik Szilárd - gitár

Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Peti)

március 15. szerda 19:00
ÜNNEPI KONCERT

NEMZETI HAL
A közönséghez szól: Paizs Miklós

Művészvendégek: Makhult Gabi, Vető Péter, Mester Csaba



Korom Attila legkedvesebb saját dalai, feldolgozásai és felnőtt meséi szólóban, duóban, trióban, a közönség szíves csendjének és kórusának ölelésében

Mélységmámor ihlette dalok főleg. Vagyis egy ilyen "csendesülős" koncertre invitállak, ahol a zene és a szövegek egy kis belső utazásra hívnak, Önmagad felé.
Néhány friss dal mellett játszom a portugáliai termésből és válogatok a 80-as évektől napjainkig a legjobb dalaimból.
Ahogy ezt már megszokhattátok a műsor spontán módon rendeződik, így ti is kérhettek dalokat.

Makhult Gabi barátnőm grafikusművész. Portugáliában ismertük meg egymást Ganga Mira révén. Ez a barátságunk alapja, de hamar kiderült, hogy művészi világunk sem áll távol egymástól. Pár házibuli jellegű együtténeklés után döntöttünk úgy, hogy érdemes együtt fellépni. Gabi debütálása jól sikerült.

Vető Petivel 20 éve ismerjük egymást. Egy vad-evezésen találkoztunk, ahol Mester Csabi barátunkkal együtt tábortűzi gitározgattunk a szigetközben (Cseh Tamás meg saját dalok). Peti már akkor is nagyon jó gitáros volt. Azóta vérbeli profivá érett. Manapság a Majka and Curtis Live Band a fő produkciója. Nagy öröm számomra a vele való közös játék, nagyon szeretem a precizitását és az improvizatív játékosságát. Amit ketten a két gitárral csinálunk az nem gitárpárbaj inkább gitár-tánc.
Én vagyok a trió harmadik tagja. Engem már ismertek, (amennyire lehet.) Személyes részleteknél fontosabbak a dalaim.
/Korom Attila/



Korom Attila gitáros-énekes, zeneszerző, szövegíró, előadóművész. Nevéhez olyan zenekarok alapítása fűződik, mint a Cég, a Korom és Méz, Angyalszív, Korom Attila Zenekar és Group (KAG).
Szólókarrierje Tímár Péter MoziKlip című filmjében kezdődött. Legjelentősebb fellépései a Zeneakadémián, Budapest Sportcsarnokban, a Fonó Budai Zeneházban és a MÜPA-ban voltak. Dalszerzőként, illetve szövegíróként dolgozott Koncz Zsuzsa és Karácsony János lemezein. Presser egy interjúban „nemzedéke legtehetségesebb dalszerzőjeként” emelte ki. Zenéjében ötvöződnek a városi folk és a népzenei elemek, melyek utazásai során bővültek az adott tájak stílusjegyeivel. Így a magyar népzenei gyökereken kívül fellelhetők balkáni és mediterrán elemek. Sokan a szövegeit tartják a legfontosabbnak. Bereményi Géza inspirációja mellett kedvenc költői voltak rà nagy hatással. Ady, József Attila, Weöres Sándor, Pilinszky János, Nagy László műveit zenésítette meg. Kortárs költőink közül Tóth Krisztina, Lackfi János és Garai Péter műveihez irt zenét. Azonban legalább ilyen fontos saját szövegi világa, mely több évtizede önálló Korom stílusjegyeket mutat.
Jó kis kormos estének nézünk elébe!
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Balogh László Bacilus)

március 14. kedd 20:00
DZSESSZMECSERE - ÚJ FOLYAM 19.

MITŐL SZÓLNAK A STANDARDEK?
Vendégünk: FEKETE-KOVÁCS KORNÉL
- interaktív zenés beszélgető estek a jazzről, minden második kedden, Kerekes György és Pallai Péter vezetésével -



A trombitás Fekete-Kovács Kornél a magyar jazzvilág egyik kulcsfigurája, aki amellett, hogy hangszerének mestere, kiváló komponista és hangszerelő. A Budapest Jazz Orchestra, majd a Modern Art Orchestra megszervezésével és életben tartásával már egymagában múlhatatlan érdemeket szerzett. Kiváló szerzeményeit és hangszerelését a zenekaraival fellépő amerikai sztárok (Dave Liebman, Johnny Griffin, Wallace Roney) is igen nagyra tartják. Mint zenekarvezető és mint szólista is roppant tudatosan ápolja a jazz hagyományt és így merész újításai is a gyökerekből fakadnak.



AZ ESEMÉNY INTERAKTÍV – KÉRDEZNI LEHET, SŐT, NAGYON IS AJÁNLATOS!
Ha nektek nem megy, ami elképzelhetetlen, akkor a két házigazda, KEREKES GYÖRGY és PALLAI PÉTER zaklatja a vendéget.(És legyen ez a reklám helye: a Nyitott Műhelyben kapható az egész városban a legjutányosabb áron „A Jazz Évszázada” c. könyvük)
Ajánlott hozzájárulás: 500 Ft

március 13. hétfő 20:00
KONCERT

MAKÁM


Fellapozzuk a régi Almanachot és előkerül Robinzon Kruzo története is…

"A Makám zenéje művelt, allegorikusan gazdag, és minden köntörfalazás nélkül gondolkodó emberekből álló közönséghez szól. Olyan zene ez, melyet arra szántak, hogy szellemi zamatokkal kecsegtessen."
Ken Hunt - FRoots Magazin

A Makám ma egyszerre tekinthető a magyarországi világzene egyik keresztapjának és egyik legújabb képviselőjének.
A Makám együttest 1984-ben alapította Krulik Zoltán. 1999-ig instrumentális etno-dzsesszt játszottak, melyben egyaránt szerepet kaptak az ázsiai és távol-keleti gyökerek, a Balkán befolyása és a kortárs repetitív zene is. 1999-nel új korszak kezdődött a zenekar életében, onnantól tematikus, vokális albumok sorával tűnt ki. Az első ilyen a SkanZen volt, majd a 9 colinda, a Szindbád, az Anzix és az Almanach következett, olyan ragyogó énekesnők közreműködésével, mint Bognár Szilvia, Lovász Irén, Palya Bea, Szalóki Ági és Lázár Erika.
A 2009-es Yanna Yova albumra újjászerveződött, megfiatalodott az Európa-szerte folyamatosan turnézó zenekar. A hangvétele is frissebb lett, immár olyan stílusok felé is nyitva, mint a pop és a reggae.



Magyar Bori - ének
Kuczera Barbara
- hegedű
Eredics Dávid
- szaxofon, klarinét, kaval
Krulik Zoltán - gitár
Boros Attila - basszusgitár
Keönch László
- cajon
http://www.makam.hu/2/

Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Haragos Árpád)

március 13. hétfő 19:00
SZÓFORGATÓK A KISTEREMBEN

Tematikus est, téma: MESE


Fotó: Molnár Nikolett

Szeretsz írni? Megmutatnád másoknak is? Nem félsz felolvasni? Esetleg csak meghallgatnál másokat? Lelkes közönség vagy? Akkor itt a helyed!
Bárki jelentkezhet, a szöveg bármilyen prózai vagy lírai műfaj lehet, a témát kérjük figyelembe venni, de bármilyen szabad asszociációval lehet élni! Fontos, hogy a felolvasási idő ne haladja meg az 5 percet (fordulónként)!
A második fordulóban nem szükséges tartani a tematikát, egyéb szövegeket is lehet hozni!
Tét és nyilvános pontozás nem lesz, a cél, hogy jól érezzük magunkat, megismerjük egymást!
Új felolvasónak jelentkezni a szoforgatok[kukac]gmail.com e-mail címen lehet név, életkor és ha van, becenév megadásával.



A tárgy: MESE
Korábbi felolvasóinktól, ha most is szerepelnének, csak egy részvételi szándékot kérünk levélben.
Belépődíj nincs, de legalább egy ital fogyasztásával kérjük a helyszínt támogatni!
19:00 órától kezdünk! Két blokkra és köztük egy rövid szünetre kell számítani.
A kultúra és az irodalom örök, úgyhogy gyertek!
Helyszínhez: a Nyitott Műhely hátsó termében lesz ezúttal az esemény, kérünk mindenkit, hogy az itala megvásárlása után a hátsó varázsajtót használja, hogy megérkezzen a felolvasás helyiségébe!
https://m.facebook.com/events/790166427750328/?ref=m_notif&notif_t=plan_user_invited&notif_id=1460297144941313
A belépés díjtalan.

március 11. szombat 20:00
KONCERT

LANTOS ZOLTÁN - TÁLAS ÁRON DUÓ


Igazi zenei csemegének ígérkezik Lantos Zoltán és az fiatal tehetség, Tálas Áron duókoncertje

Lantos Zoltán hegedűművész a világ jónéhány zenekultúrájában otthon érezheti magát, mégis, egy sajátos zenei nyelvet valósított meg. Már főiskolai tanulmányai alatt feltűnt az itthoni és Kelet-európai jazz pódiumokon, de amint diplomát szerzett, azonnal megkezdte különös zenei (és földrajzi) utazását. Kezdettől fogva vonzotta az experimentális és a keleti zene, és 1985-ben Indiába utazott, hogy indiai klasszikus zenét tanuljon. Kilenc évnyi tanulás, utazás, tanítás és koncertezés után 1994-ben tért vissza Európába. Miközben egyre inkább rátalált saját, különleges hegedűhangjára, itthoni zenei gyökereit is újra fölfedezte, és összevetette az általa megismert Keleti tradiciókkal, illetve az európai kortárs jazz friss áramlataival. Ezen a máig tartó utazáson olyan nagyszerű muzsikussal dolgozott együtt, mint Charlie Mariano, Steve Coleman, Dhafer Youssef, Nils Petter Molvaer, Eivind Aarset, Loreena McKennitt, Trilok Gurtu, Larry Coryell és mások. De ugyanilyen fontos az a számtalan találkozás kevésbé ismert rituális és népzenészekkel, a granadai sziklabarlangokban,Radzsasztán sivatagaiban, az ősi, himalájai buddhista lámakolostorokban vagy bolgár énekesekkel és népzenészekkel.
http://zoltanlantos.com/hu/



Tálas Áron mindössze 26 éves, de már most a magyar jazzélet egyik legsokoldalúbb alkotója. Saját bevallása szerint csak nyitott, és jó érzéke van hozzá, hogy a zene különféle hangzás- és regiszterbéli jellemzőit rendszerben, összefüggéseiben hallja és értelmezze. Ezért vált multiinstrumentalistává. Zongora mellett még dobon és basszusgitáron is kitűnően játszik, ennek köszönhetően zenekarok sokaságában vállal feladatot, melyekben a jazz mellett más műfajok felé is kitekint. Igazi zeneszerző alkat, saját együtteseinek számait túlnyomó részt maga írja. Saját zenekara, a Tálas Áron Trio mellett tagja többek között Borbély Mihály, Lantos Zoltán, Oláh Tzumo Árpád, zenekarainak. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-ének korrepetitora, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-zongoratanára, emellett helyettes dobtanár a Kodolányi János Főiskolán. Olyan előadókkal játszott együtt, mint Dave Liebman, Nils Petter-Molvaer, Ed Neumeister, Kuba Stankiewicz, Babos Gyula, Fekete-Kovács Kornél, Harcsa Veronika, Tompos Kátya vagy Miklósa Erika. Számos zenekar alkalmi közreműködője, mint pl. a Modern Art Orchestra, Budapest Jazz Orchestra, Pátkai Rozina, Micheller Myrtill, Fusio Group, de turnézott Takács Nikolasszal, játszott Csemer Boglárkával és ByeAlexszel is.
http://www.arontalas.com/
Belépődíj: 1.200 (felnőtt); 900 (diák). (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

március 10. péntek 19:00
KONCERT A KISEREMBEN

ASZTALI ZENÉK
- Kovács Gáborján, Kuti Judit, Császár Róbert -



A kelta mitológiával rokon ószirmi mesevilág és zenéi szólalnak meg magyar nyelven 10 évestől 100 éves korig. Zene- és mesehallgatás közben lehet halkan duruzsolni, ételeket, italokat fogyasztani, sőt, ahogy régen a fonókban, kukoricafosztókban tették mesélés közben, lehet szőni, fonni, kötni, horgolni, kukoricát fosztani és egyéb halk és hasznos tevékenységet végezni.
Ezen az estén a Cseresznyekastély hazavágyódó madara mesét hallhatjátok az ószirmi mesevilágból, a beléfonódó dalokkal egyetemben. Méhének, a virágölek vándorának egyik kalandja elevenedik meg, ahogy Tücsök, a vándorzenész meséli egy hallgatag kútnak, az Ószirmi és Sziromság határán álló, soha el nem készülő ház lassan körbeforgó lapú asztalánál, könyékhez torlódó ködpoharak társaságában. Legyetek részesei a történésnek, szeretettel látunk mindenkit!



Egy Erdélyben a 17. században született titokzatos kódex ma is frissen
szóló meséit hallhatjátok.
AzÁlomrabandzsítószemű-böhömödve-töpörödött-magadfajta-legénykéről, Tücsökről, a vándorzenészről, Méhéről, a szerelmes virágvándorról, Koldáról, a Téli sark úrnőjéről, Hexerich von Kelchblattról (a szirmok vidéki varázslóról). Egy különös, szinte posztmodern a képekben megírt világról: "a Szópusztáról, Városhelyről, a Szél-nélküli-erdőről, a Fű hegyének szigetéről, Sziromságról és Ószirmiről, a kettő között álló soha el nem készülő házról, a házban álló lassan körbeforgó lapú asztalról, és mindehhez madárrajzokba rejtett dallamok szólnak:A Rigmadár balladája, a Hegyek csontján avarhalom, a Csodafényt tajtékzó paripa, a Tavaszi eső mosdat engem, az Álmoldhossz elillő sutár pamaszfiű (és még sokan mások)."
További alkalmak ugyanitt:
március 24. péntek
április 7. péntek
április 21. péntek

Belépődíj: 500 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

március 10. péntek 17:00
KÖNYVBEMUTATÓ

Egyházmegyei Levéltár – Győr
Diözesanarchiv von Raab

A BOLDOG KÖLTŐ
HARSÁNYI LAJOS ÖNARCKÉPE ÉS VÁLOGATOTT VERSEI (Közreadja: Bors Anikó, Győr 2015.)

Bemutatja: Szénási Zoltán tud. főmunkatárs (MTA ITK)



Harsányi Lajos (1883–1959) a katolikus irodalom századfordulós megújulásának úttörője, költői indulása idején együtt emlegették a fiatal nyugatosokkal. Korának ünnepelt költője volt, azonban 1945 után háttérbe szorult. Bár halála után nem szerepelt irodalmi lexikonokban, Kunszery Gyula, Rónay György és napjainkban Cs. Varga István méltatták líráját. A kötetben Harsányi Lajos válogatott versei mellett – kuriózumként – máig kiadatlan irodalmi önéletírása olvasható, amelyet a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár őrzött meg az utókornak. Széles körképet ad benne – mint írja: „az elmúlt ötven év katolikus reneszánszának történetéről” –, a kor kulturális életéről, irodalmi és egyházi kapcsolatairól. De nem csupán a később híressé vált nevek lehetnek fontosan ebben az írásban, hanem éppen azok a hétköznapi emberek, akiket ugyanolyan szívvel-lélekkel-humorral ábrázolt, mint bárki mást. „Egyszerre volt szakrálisan komoly és gyermekien kedves” – írta róla Sík Sándor, barátja és pályatársa. Jó értelemben volt érzékeny, meglátta a finom részleteket a természetben, az emberek lelkében, és sorait – akár versben, akár prózában – elsősorban mély hite határozta meg. Anekdotikus stílusának köszönhetően olvasmányos és szórakoztató ez a nem mindennapi kordokumentum.
A belépés díjtalan.

március 9. csütörtök 19:00
KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ

 SZIJJ FERENC: HIBÁS TORZÓK
Fotók lyukkamerával és szabadkézi rajzok szénnel és vésővel
- kiállítást megnyitja: György Péter, felolvas: Solymosi Bálint -


Szijj Ferenc József Attila-díjas költő, író, műfordító. A Szegedi József Attila Tudományegyetem magyar-német szakán végzett. Alapító szerkesztője a Nappali Ház című folyóiratnak (1989), a szerkesztőség tagja a folyóirat megszűnéséig (1996). Rövid ideig New Yorkban élt.

Jelenleg szabadúszó költőként, íróként, műfordítóként él Budapesten. Német és angol nyelvből fordít. Három kötetét fordították német nyelvre. 2015-ben Artisjus Irodalmi Díjat kapott. Legutóbbi kötete Agyag és kátrány címmel jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában.
A belépés díjtalan.

március 8. szerda 19:00
ELŐHÍVÁS - EMLÉKEZETPANORÁMA

FENYŐ MIKSA: AZ ELSODORT ORSZÁG - NAPLÓJEGYZETEK 1944-1945-BŐL
című kötetéről beszélget a sorozat négy állandó szereplője: Jánossy Lajos, Németh Gábor, Reményi József Tamás és Sipos Balázs



"Második világháborús naplóból kevés akad, a Fenyő Miksa által jegyzett, most újra kiadott napló az egyik legismertebb mind közül. A szöveg 1946-ban jelent meg először, majd kereken negyven évvel később a Magvető kiadásában – némi húzással (csonkítással) – újra napvilágot látott. Semmiképp sem ismeretlen tehát Fenyő háborús naplója. Ennek ellenére kevéssé számon tartott és még kevésbé használt történelmi dokumentum, ahogyan a többi háborús napló is." Gyáni Gábor, Holmi
Gergely Ágnes szerint „Fenyő Miksa háborús naplója érzékletes, jóslati erejű: »Nem igaz – idézi Jaross Andor nyilas belügyminisztert –, hogy a német birodalom háborús gépezete ráfeküdt Magyarországra. Mi magunk határoztunk álláspontunkról.« Fenyő bujkál a megszállás alatt, Szent Ágostont, Dosztojevszkijt, Goethét, Thomas Mannt olvas; tervezi a háború utáni kormányt, élén Bajcsy-Zsilinszky Endrével. A nagy érzékenységgel megírt naplónak mottója lehetne a romok és a holttestek között ez a sóhaj: »Budapest… Budapest… nem tudok beletörődni.«”
Radnóti Sándor írja róla: „Mint egy mai politológus, csak nagy kultúrával, négy nyelven gyűjtve híreket és álhíreket, Fenyő Miksa elemez, polemizál. A német megszállástól az oroszok bejöveteléig bujkál Budapesten, s azzal őrzi lelkét és elméjét, hogy krónikát ír. Rendkívüli dokumentum: nemcsak a rémtettek, gyilkos ostobaságok, valamint a – ritka – bátor jóság mindennapjairól, hanem a Horthy-korszakról, amely e tíz hónaphoz vezetett, valamint a nyelvvel való küzdelemről, hogy miképpen is lehet mindezt kifejezni.”
„Fenyő Miksa Magyarország német megszállása után tíz hónapon át bujkált, életveszélyben volt. Ez idő alatt írt naplójegyzeteiben a kényszerű tétlenséget alakította cselekvéssé. Szembe mer nézni a kérdéssel: hogyan juthatott az ország idáig? És van ereje mérlegelni: mit tehet Magyarország sorsa jobbra fordulásáért? Fenyő Miksa naplója megrázó kordokumentum, ugyanakkor ma is megszívlelni és követni való példája az állampolgári felelősségvállalásnak” – írja Márton László Fenyő Miksa művéről.
„Budapest… Budapest… nem tudok beletörődni. Egész múltam romokban”
írja Fenyő Miksa. De hosszabb részlet is olvasható a könyvből, az Olvass bele oldalán: "1944. június 22. | Egy Maugham-kötetet olvastam el. Helyesebben: lapoztam végig. Maupassant-iskola, mondottam. Egyebet nem is gondoltam, sem a Maugham-kötetről, sem pedig Freud amerikai előadásáról [Pszichoanalízis], melyen szintén végiglovagoltam. Freud is jó író, ezzel a megállapítással zártam le mai szellemi tevékenykedésemet. Fontosabb dolgok: kipróbáltam az íróasztal fiókos részét, ahová bújni készülök, ha a razzia jön. Biztos búvóhely, főleg ha a razzia nem jön rá."



Az Előhívás 2015-2016-os „szemeszterei” az önéletírás, a memoárirodalom, a vallomások könyveiről szóltak. Az alanyi elbeszélés, a korban álló, annak életvilágáról tanúskodó epika erőteljes és gazdag vonulata a magyar irodalomnak; a visszaolvasások ebben az irányban keresnek utat. Amikor irodalomról beszélünk, akkor szükségképpen történelemről is, arról a közös tudástartományról, amely minden kulturális közösségnek a sajátja. Az emlékezet elfogult, az emlékező író egy bizonyos perspektívából lát és láttat; páratlan egyszeriségében korlátai és lehetőségei; a személyiség nagyepikáját, a történeti időt tereli mederbe, mondja el. A 2016-2017-es őszi-téli-tavaszi szemeszterben négy-négy epizódban a sorozat folytatódik. Ezúttal a napló és a határműfajú szövegek is helyet kapnak, alkalmat teremtve, hogy a magyar emlékezettörténet mai napig meghatározó művei szembesítsenek a jelenünkkel. A kérdések érvénye nem változott, a válaszok értelmezési rétegei gazdagodtak.
Esőnap nincs, de a változtatás jogát fenntartjuk!
További alkalmak:
április 12. Füst Milán: Naplók
május 10. Bereményi Géza: Önéletírás
június 14. Nádas Péter: Világló részletek
Az Előhívásról bővebben: http://www.litera.hu/dosszie/elohivas
A sorozatról részletesen: http://www.litera.hu/hirek/naplok-memoarok-kezdodik-az-elohivas-uj-szeriaja
A Litera és a Nyitott műhely másik sorozatáról, az Írómoziról bővebben: www.litera.hu/dosszie/iromozi
Esemény a Facebookon.

A program az NKA támogatásával jött létre.
A belépés díjtalan.

március 8. szerda 18:00
A KAMERA LES - HARMAT GYÖRGY FILMKLUBJA A KISTEREMBEN

MICHAEL POWELL: KAMERALES



Kamerales /Peeping Tom/ - angol thriller, 101 perc, 1960, rendezte: Michael Powell, forgatókönyvíró: Leo Marks, operatőr: Otto Heller, producer: Michael Powell, vágó: Noreen Ackland, szereplők: Mark Lewis - Karlheinz Böhm, Helen Stephens - Anna Massey, Vivian - Moira Shearer, Dora - Brenda Bruce
Ha az őrjöngő brit kritikusok nem döngölik földbe 1960-ban a Peeping Tomot (ami itthon az idétlen Kamerales címet kapta), akkor most Hitchcockot egy ötlettelen kóklernek tartanánk. És mindenki a gyilkos kameraállványt emlegetné a Psycho késelős zuhanyzójelenete helyett. /.../ Az eredeti Peeping Tom nem túl ismert személy nálunk, ő volt az a tesztoszterontól túlfűtött, X. századi angol szabóinas, aki megleste a pucér Lady Godiva grófnőt, és a legenda szerint emiatt azonnal megvakult. A Kamerales modernkori kukkolója, Mark Lewis (Karlheinz Böhm) már nem éri be egyetlen meztelen nővel. Nappal a szerény segédoperatőr álcája mögé bújik egy filmgyárban, éjszaka meg kurvákról készít aktfotókat egy trafik emeletén. Vagy egy kézikamera állványával szúrja torkon a lányokat, miközben lefilmezi őket. Ezeket a felvételeket aztán újra és újra megnézi az egyszemélyes vetítőtermében, és mivel mindig elégedetlen az eredménnyel, megint éjszakai portyára indul. El akarja készíteni a tökéletes filmet a zsigeri félelemről. /.../ (részletek Szűcs Gyula kritikájából)


A filmklubot vezeti: Harmat György filmkritikus

Harmat György filmkritikus, filmesztéta. Már bölcsészkari szakdolgozatát is filmről írta (Bergman: Szenvedély). Volt a Magyar Televízió film- és programszerkesztője. 1998-99-ben a Magyar Hírlap filmkritikusa. Szerkesztett, lektorált filmtárgyú könyveket. Színházról is ír. Legjelentősebb publikációs fóruma a Filmvilág (A realizmus csele, Előítélet a börünk alatt – Pasolini, Kizökkentek az időből – Maár Gyula, Ha a szellem szabad stb.), a Filmkultúra (Az erdő mégsem háza a harmóniának – Kézdi-Kovács Zsolt, Ha az élet színjáték – Fassbinder, Ferreri mester meséi, Hópehely, tollpihe, élet és halál – Steve McQueen: Éhség stb.) és a Librarius online kulturális magazin (Robert Wilson ereje stb.). Tanulmánya jelent meg (Godard: hogyan rombol és épít?) a JLG/JLG – Jean-Luc Godard dicsérete, avagy a filmművészet önfelszámolása című kötetben.
További vetítések:

április 5. Michelangelo Antonioni: Nagyitás (1966)
május 3. Francis Ford Coppola: Magánbeszélgetés (1974)
június 7.  Michelangelo Antonioni: Foglalkozása: riporter (1975)
Belépődíj: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Votisky László)

március 8. szerda 17:00
KÖNYVBEMUTATÓ

A Szegedi Tudományegyetem BTK Magyar Irodalmi Tanszékén működő Hajnóczy Péter Hagyatékgondozó Műhely, a Szegedi Tudományegyetem ÁJTK Jogbölcseleti és Jogszociológiai Tanszék, valamint a Nyitott Műhely örömmel tudatják, hogy megjelent a Vége/láthatatlan párbeszédben, Hajnóczy-tanulmányok V. köteteként a

HAJNÓCZY A KÖNYVTÁRBAN. "...A KÉKBŐL KELL KIINDULNI..." című könyv
- beszélgetőtársak:
Reményi József Tamás, Szkárosi Endre, Németh Gábor, Nagy Tamás, Cserjés Katalin, Kovács Kriszta, Csenki Nico, moderátor: Jánossy Lajos -

 "Hajnóczyt keressük. Hétfő van, a könyvtárba ment, kölcsönöz, olvas. Olykor brutálisan bánik saját könyveivel: vaskosan aláhúz, nyilaz, melléír, horribile dictu – lapokat tép ki, helyez át... agyonjegyzetelt Nagy Indiánkönyve végül az antikváriumban landol. S miként bánik az olvasott szövegekkel? Megmerítkezés és feltöltődés kedvenc olvasmányaival, majd az átvett, más kontextusba helyezett motívumok vakmerő, olykor arrogáns disszeminálása a saját szövegek terében. Talán a háló; a szöveg tükrén lebegő, majd alámerülő háló metaforája lesz az, mely „kifogja” a Hajnóczy-intertextus természetrajzát. Vagy: a vírus, irritáció és fertőzés; kiismerhetetlen utakon, búvópatakként fel- feltörő jelenlét és terjedés. Minden mindennel összefügg: az inter- és autotextusok pókhálója egybefogja az életművet: mintegy tudattalanul, szinte automatikusan, nem (mindig) a feltárható leszármazás vagy tudatos imitáció, hanem egyfajta szétszóródás útján, nem a reprodukció, hanem a produktivitás státuszában; akár A kék ólomkatona publikált és hagyatéki-, megsemmisítésre szánt vagy fragmentumnál alig több változataiban... Erről fogunk beszélni."
Cserjés Katalin: Talán a háló... A Hajnóczy-intertextus természetéről

Hajnóczy Péter szinte soha, semmiféle irodalmi felsorolásból nem hagyható ki ma már. Annak ellenére nem, hogy bármilyen általános viszonyok közt találkozunk írásaival, lenyomja az embert a sárba. Leggyakoribb jelzői a "dermesztő, remekmű, komor, halálra szánt, alkoholizmus, hideg, 39 évesen elhunyt, érzelemmentes, felkavaró, ideggyógyintézeti, ápolatlan, zseniális, kegyetlen". /Onagy Zoltán/
A belépés díjtalan.

március 7. kedd 20:00
SZÜLETÉSNAPI KONCERT

OLÁH KÁLMÁN és a TRIO MIDNIGHT
Vendégszólista: ROBY LAKATOS
- közreműködnek még: Oláh Kálmán jr. - szaxofon, Egri János jr. - ének, Oláh Krisztián - zongora -



Különleges születésnapi koncertre készül Oláh Kálmán

 "Elementáris estre számíthatnak a budapesti Nyitott Műhely látogatói: Oláh Kálmán ott ünnepli a születésnapját. Bár nem kerek évfordulóról van szó, különleges műsorral lép fel március 7-én: emblematikus zenekarával, a Trio Midnigh formációval játszik, a vendégszólista a Belgiumban élő hegedűvirtuóz, Roby Lakatos lesz. Néhány kompozíció erejéig pedig az új nemzedék, Oláh Krisztián, ifj. Oláh Kálmán és ifj. Egri János is hallható majd.
Az 1970. március 7-én született zongorista-zeneszerző a világ kortárs zenei életének egyik legeredetibb alkotója és legkitűnőbb előadóművésze, közel két évtizede a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. Munkásságának jelentőségét jól mutatja, hogy rangos fesztiváldíjai és magyarországi elismerései mellett 2006-ban ő nyerte meg a világhírű Thelonius Monk Institute zeneszerzői fődíját az Always című kompozíciójáért. Ez után jelent meg a Kálmán Oláh Trio: Always című lemez az Egyesült Államokban, a Memphis International kiadónál, két világhírű dzsesszmuzsikus, Jack DeJohnette és Ron McClure közreműködésével.
A nemzetközi hírű zongorista-zeneszerző a jazzvilág élvonalába tartozó zenészekkel játszott, játszik rendszeresen. Szólóban, illetve neves külföldi zenészekből álló formációkban is gyakran fellép a világ rangos helyszínenin. Mesterien ötvözi a jazz és a klasszikus zene elemeit, erre néhány példa: Concerto for Jazz Orchestra (ennek a későbbi, szimfonikus zenekari átirata a Concerto for Symphony Orchestra and Jazz Band című műve), Images (In memoriam Béla Bartók),  Passacaglia for orchestra & jazz trio, Sketches from Bah Cello suits, valamint A Duna arca című műve vegyeskarra, vonósokra, zongorára és ütőhangszerre.
Egy éve, 2016. február 12-én óriási siker övezte Oláh Kálmán szerzői-előadói estjét a Müpában, a hangverseny első részében a zeneszerző-zongorista szimfonikus zenekari műveiből csendült fel négy kompozíció Oláh Kálmán szólójával, a második részben pedig a legjelentősebb jazz művei csendültek fel. Az est vendégszólistája a világhírű szaxofonos, Joshua Redman volt.
Ez után nem sokkal, 2016. április 10-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik kiemelt estjén Liszt-művekre született kompozíciói és improvizációi arattak sikert a Zeneakadémia Nagytermében.
Ezúttal pedig fergeteges jazzestre számíthatnak a nézők, akik a XII. kerületi, Ráth György utcai Nyitott Műhelyben töltik a március 7-i estét."
Eszéki Erzsébet

Roby Lakatos, Lakatos Róbert (Budapest, 1965) magyar hegedűvirtuóz; világzenész. A híres cigány hegedűsök egyike, Bihari János egyenesági leszármazottja. Gyermekkorát a VI. kerületben töltötte. Hatévesen a Dankó Pista emlékkoncerten a művész hegedűjével lépett fel. Tizenegy éves korában már Járóka Sándor zenekarban játszott. 1984-ben, első zenekarával Belgiumba szerződött. Tizenkét évig játszott Brüsszelben a Les Ateliers de la Grand Ile klubban. Ott alakult ki a klasszikus zene, a cigányzene és a  jazz ötvözetéből álló saját stílusa. Megismerkedett világhírű muzsikusokkal, mint Yehudi Menuhin, Stéphane Grappelli, Zubin Mehta, Esa-Pekka Salonen, Maxim Vengerov. Menuhin a pártfogásába vette, mentorként segítette. Amerikai és német szerződések nyomán utolérte a világhír. Tündöklő előadói tehetsége virtuóz technikával párosul. A szaksajtó Paganinihez hasonlítja.

 

Oláh Kálmán  - zongora
Egri János - bőgő
Balázs Elemér - dob
Vendégszólista: Roby Lakatos - hegedű
közreműködnek:
Oláh Kálmán jr. - szaxofon, Egri Janos jr. - ének, Oláh Krisztián - zongora
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

március 6. hétfő 19:00
HETVENKEDŐ ZENÉS KÖNYVBEMUTATÓ

A Napkút Kiadó és a Nyitott Műhely örömmel tudatják, hogy megjelent

MOHAI V. LAJOS: STÁCIÓK - HOSSZÚ DÉLUTÁNOK KELECSÉNYI LÁSZLÓVAL című kötete
- a szerzőkkel Karafiáth Orsolya beszélget, közreműködik: Orbán Bori és Éry Balázs -



"Megáll velem az idő, mert túl merész a képzeletem. Lépkedek a múlt lépcsőin: egy híján húsz, ám meglehetősen nagy kópéságokat elkövetve. Mozibolondok közt sétálok, vászonszerelmeket hajkurászok, pedig ólomévek idejében járunk. Megszállott álmodozókra figyelek, vállalom a lovagiatlan ügyeket, mert hiszem, hogy akarnunk kell a lehetetlent. Én vagyok, aki az életével játszik, nem fél a homokembertől, mert a szivárványgömb alatt egy bűnangyallal táncol. A szabadság enyhe mámora vesz körül. Nem mondom senkinek, hogy az emléked leszek..." Kelecsényi László
"Nem a kérdező fogta kézen a kérdezettet: ez ebben a karcsú könyvben mintha fordítva történt volna. Udvariasan, takarosan, óvatosan, odafigyelve, mintha ezek a beszélgető-délutánok ("hosszú délutánok") egy Kelecsényi-film-könyvben történtek volna meg. Tehát nem lehetnek csak múlt-rekonstrukciók, és nem lehetnek a megköltött élet dokumentumai sem - inkább dialógusként elbeszélt történet-cserepek egymáshoz illesztései egy ember, egy író életében."
Mohai V. Lajos



Mohai V. Lajos szóra bírta a Kelecsényi László szívének legmélyebb üregeiben cseleit szövő, fondor magányt. Ennek eredményét tesszük közzé nyomtatásban és élőszóban.
Háziasszony: Karafiáth Orsolya
Meglepetésvendég: Orbán Bori; zongorázik: Éry Balázs
A szerzőpáros részleteket ad elő a Hosszú délutánok Kelecsényi Lászlóval című, erre az alkalomra korlátozott példányszámban megjelent kötetből.
Ének- és zeneszó, baráti beszélgetés, koccintás.
A belépés díjtalan.

március 5. vasárnap 15:30
BHKZ AKADÉMIA 2017

NYILVÁNOS FŐPRÓBA SZŐLLŐSY ANDRÁS MŰVEIBŐL
FELVÉGI ANDREA EMLÉKEZÉSÉVEL

 

Közreműködik:
Csordás Klára – ének,
Bán Máté
– fuvola, Kiss Katalin – oboa,
Szűcs Péter
– klarinét, Mohai Bálint – fagott, Farkas Tamás – kürt,
Kurgyis András
– brácsa
Házigazda: Finta László, a Nyitott Műhely vezetője
Bevezeti: Gémesi Géza
A belépés díjtalan.

március 4. szombat 20:00
KONCERT

SOFIA LABROPOULOU - TIJANA STANKOVIC DUÓ



A Labropoulou és Stanković duo a tagok balkáni zene iráni érzett szerelmének köszönhetően jött létre. Ez nem véletlen, hiszen mindketten arról a környékről származnak. Céljuk, hogy különböző stílusokkal kísérletezzenek, elsősorban a Balkán központi régióinak zenei tradícióiból merítve, mivel az a terület nem csak sokféle népnek ad otthont, hanem igen gazdag különféle zenei hagyományokban is.
„Azok számára, akik még nem jártak a Balkánon, misztikus árnyék-föld, azoknak viszont, akik megismerik, csak még misztikusabb válik… Ekkortól leszel tulajdonképp az igazi mágia, misztikum és varázslat részese. Szokásoddá válik, hogy a kávézóban guggolva fogyaszd el a reggeli kávéd, aztán találkozol egy ismerősöd ismerősével, aki suttogva, vészjóslóan mond neked valamit, de a felét sem érted. Ármány, cselszövés, rejtély, nagy elszántság és merész tettek – a dolgok, amelyek az igazi romantika lelkét adják, ma a Balkán szívében találhatók." - Arthur D. Howden Smith.
Sofia Labropoulou
(GR / HU) - zenész, zeneszerző, kanonakin játszik. Görögországból származik, jelenleg Budapesten él. Isztambulban tanult zenélni. A saját projektjén kívül szólistaként a legkiemelkedőbb kortárs- és népzenészekkel (Sebestyén Márta, Robyn Schulkowsky, Dominique Vellard és Efren Lopez) dolgozott együtt Európában és Amerikában.
Tijana Stanković (SRB / HU) - zenész, zeneszerző, énekel és hegedűn játszik.
Szerb hegedűművész és énekes, jelenleg ő is Budapesten él. Újvidéken népzeneművészetet tanult.  Zenei érdeklődésének középpontjában a balkáni zene, a szabad improvizáció, a kortárs zene, valamint az alkalmazott zene áll. Számos kiváló zenésszel lépett fel, így például Mezei Szilárddal, Iancu Dumitrecuval, Márkos Alberttel, és jelenleg is több együttesben játszik (Argo, Rođenice, Mezei Szilárd Túl a Tiszán Innen Együttes és Hyperion Nemzetközi együttes).
Facebookon
Belépődíj: 1.000, diák: 700 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

március 4. szombat 19:30
ELŐADÁS A KISTEREMBEN

EGY ÁTLAGOS NAP
Előadó: Móró László



A kb. 70 percet kitevő műsor prózai és zenei részekre van osztva, ahol a szerző különböző írásai, versei és hangszeres dolgai hallhatóak...
"Autodidakta módon tanultam zenélni, fiatal koromban mint DJ, lemezjátszókkal kísérleteztem, aztán gitárt vettem a kezembe, később jött a zongora. Blues mesék címmel készítettem előadást a blues történetéről, amit kb. 12 -25 öreg blues dallal kísértem. Ugyanezt " jazztörténetek " címmel is megcsináltam. Az egyik koncertemen találkoztam Kollár-Klemencz Lacival, aki meghívott a Katona József színházba, mint vendégelőadót. A Kistehén Tánczenekarral, Grecsó Krisztiánnal, Másik Jánossal és Lantos Ivánnal játszottam együtt. Georgios Tzortzoglou képzőművész és zenésszel, valamint zenekarával felléptem a Művészetek Palotájában. Szentendrén élek."
Belépődíj: 500 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

március 4. szombat 10:00
KÖNYVBEMUTATÓ és KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS

Örömmel tudatjuk, hogy megjelent

HAJDÚ RÁFIS GÁBOR: HIT ÉS GYÓGYULÁS című kötete
A könyvről a kerekasztal vendégei beszélgetnek: Csörgő Zoltán, Dr. Szőke Henrik, Dr. Indries Krisztián



"Testünk-lelkünk egészsége és a betegségek mindannyiunk számára fontos témát képeznek, hasonlóképpen a világról alkotott elképzelésünk, a hitvallásunk és identitásunk. De vajon hogyan függnek össze az - első látásra - eltérőnek tűnő fogalmak? Mi a szerepe a hitnek a gyógyulásban? Mi a kapcsolat a vallás és az orvoslás között? Mit jelent a betegség, mit jelentett régen? Mi az orvoslás és mi a gyógyítás? Mi az, ami különbség és azonosság e két szó jelentése között, a ma és a múlt tekintetében? Legfőképpen pedig: mi dolga ezzel a jelen emberének? A könyv a történelem folyamán alakuló kultúrák és szellemi áramlatok vizsgálatával veti górcső alá az orvostudomány és a hit kettéválását, évezredeken átívelő alakulását. Ennek ismerete, értése választ adhat a fenti kérdésekre. Elindíthatja az embert egy olyan úton, mely a világot egy új perspektívában tárja a kereső elé."
A belépés díjtalan.

március 3. péntek 19:00
ANTONIONI FILMKLUB 2.

A Francia Új Hullám Filmművészeti Szakkönyvtár és Könyvkiadó, Szerzői Filmklub és a Nyitott Műhely 2017-ben bemutatja: MICHELANGELO ANTONIONI tekintete, amely megváltoztatta a filmművészetet

A PÓ NÉPE (dokumentumfilm) & egyéb rövidfilmjei
Kísérőfilm
: Michelangelo Antonioni: a tekintet, amely megváltoztatta a filmművészetet (dokumentumfilm, 2001) 56’

- meghívott előadó: Sárosi Attila filmesztéta -




"Nem volt két különbözőbb mester a modern európai művészfilmben, mint az a kettő, akik ugyanazon a napon haltak meg. Bergman és Antonioni a modern korszak két pólusa. Bergman a tiszta mélység, Antonioni a tiszta felszín. Bergman az arc filmművésze, Antonioni a tájé. Bergman a tovább nem fokozható lelki dráma, Antonioni a dráma nélküli lelki üresség. Bergman a nagyközeli, Antonioni a totálkép. Bergman a szubjektív személyesség, Antonioni a személytelen hideg távolságtartás. Bergman a modern filmművészet nagy magányosa, Antonioni a modern filmművészet legnagyobb iskolateremtője. Ha Bergman meghal 1955-ben, szegényebbek lennénk egy óriással; ha Antonioni meghal 1955-ben, ma mást értenénk modern filmművészeten. /.../
Pedig 1955-ig Antonioni összes fontos stilisztikai vonása megvolt már. Sőt – szemben Bergmannal – megvolt már a legelső filmjében is. Hogy úgy mondjam, teljes fegyverzetben pattant ki a filmművészet istenének fejéből 1950-ben. Minden, amiről elhíresült később, már első filmjében, az Egy szerelem krónikájában megvolt, sőt bizonyos dolgok, melyek később „antonionis stílusjegyekként” váltak ismertté, csak itt voltak meg tiszta formában."
(Kovács András Bálint: Az eltűnt mester - Antonioni és a modernitás)



A Pó népe
/Gente del Po/, olasz dokumentumfilm, rövidfilm, 1943-47, 10 perc, rendezte: Michelangelo Antonioni
Antonioni 30 évesen forgatta első alkotását, A Pó népe című horrorfilmet, amely egy akkor még nem is létező filmes irányzat, a neorealizmus egyik előfutárának tekinthető. Sajnos a végéhez közeledő háborút ez a film is megsínylette: az anyagot elkobozták és a fasiszták bukása után délre vitték. Itt az anyag egy része tönkrement, egy része elveszett, s csak nehezen sikerült legalább hiányos formában rekonstruálni a háború után. Antonioni elmondása szerint a befejezett film negyede az eredetileg tervezett 2 harmadának.

* * *
Tervezett program (a változtatás jogának fenntartásával):
2017. április 7. Egy szerelem krónikája (1950) ff.
2017. május 5. Fellini: A fehér sejk (1953) ff. (forgatókönyv: Antonioni)
2017. június 2. A legyőzöttek (szkeccsfilm, saját maga, 1953) ff., mf.
2017. szeptember 1. A kamélia nélküli hölgy (1953) ff., mf.
2017. október 6. Szerelem a városban (szkeccsfilm, többekkel, 1953) ff.
2017. november 4. A barátnők (1955) ff.
2017. december 1. A kiáltás (1955) ff.(1957) ff., mf.
Belépődíj: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

március 2. csütörtök 20:00
WINAND GÁBOR KLUBJA

JAZZ FABULÁK 3.
- beszélgetős és zenélős esték minden hónap első csütörtökén -
Winand Gábor vendége: BABOS GYULA



A gitáros Babos Gyula, a magyar jazz zenészek Nagy Generációjának egyik hőse, aki az 1970-es és 80-as években sikeresen ültette át a jazz-rock fúziót magyar talajba, soha nem tudott nyugodni a babérjain. A kihívások vele született szerelme hajtotta mindig, hogy művészetében merítsen Roma örökségéből, a jazz fősodrából, de a klasszikus és az indiai zenéből is.
Zenei karrierjének talán legismertebb kezdeti állomásai a Rákfogó és a Saturnus. Már 1966-ban a Magyar Rádió jazz versenyén első helyezést ért el. 1977 óta a Liszt Ferenc Zeneművészéti Főiskola tanára
A '90-es évek elején néhány legendás koncertfellépés következett, először a Petőfi Csarnokban Victor Bailey, Terry Lynn Carrington, Jinda György és Szakcsi Lakatos Béla társaságában, majd ötvenezer ember előtt Frank Zappával, később James Moody, illetve Tony Scott, továbbá Szabó Gábor voltak partnerei.
Az új évszázadban Babos Gyula a Project Romanival, a Project Speciallel, a Babos Balanceszel, majd a Makrokozmosszal bizonyította kimeríthetetlen képességét az állandó megújulásra. A Project Romani hatalmas sikert aratott a londoni Union Chapel-ben, majd 2013-ban Babos Gyula szólistaként kápráztatta el az ugyancsak londoni, legendás 606 Club közönségét.
A Makrokozmosz olyan megnyilvánulása a zenészeknek, amely szervesen illeszkedik a kortárs improvizációs művészetbe. Tovább tágítja a jazz határait anélkül, hogy a muzsika követhetetlenné váljon.
https://www.youtube.com/watch?v=aZYv4zz4u8I




Winand Gábor (1964, Budapest). Egy olyan fiatalembernek, aki tudatosan énekesnek készült gyermekkora óta, komoly dilemma lehetett a hangjához, személyiségéhez, alkatához legadekvátabb műfaj megválasztása. Útkeresése éveiben Winand Gábor előbb az operához vonzódott, de ez irányú tanulmányokra nem adódott lehetősége, így valójában csak 1983-tól – a Zeneakadémia Jazz Tanszakán megkezdett énektanulmányaitól – vált egyértelművé, hogy a jazz az igazi műfaja. S bár korábban klarinétozni is tanult, s emellett szaxofonon és fuvolán is olyan szinten játszik, hogy hangszeres zenészként is számon tartják kollégái, Winand Gábor mindenekelőtt jazzénekes. Pontosabban: a kortárs jazz első számú énekese Magyarországon. Mihelyst befejezte tanulmányait, a hazai jazzélet legkeresettebb énekese lett, s a mai napig töretlen az igény a közreműködésére, ha egy modern produkcióhoz férfi énekes kell. Első lemeze 2002 ben a Corners of my mind elnyerte a francia kritikusok díját,a Choc de I année-t. Azóta megjelenő lemezei mind nemzetközi sikereket értek el, így Winand Gábor Európa egyik vezető férfi jazz énekesévé avanzsált. Megszámlálhatatlan lemezen közreműködik mint vendég, és saját Winand Update zenekarán kívül számos projekt közreműködője, oszlopos tagja. Párjával Elsa Valle kubai énekművésznővel dolgozik több zenekarban is, Elsa Valle Afrocando, Jazz Latin Syndicate, Elsa Valle-Winand Gábor Acapell. Ezen kívül a Babos Gyula vezette Makrokozmosz és a Tzumo Exclusive tagja. Gyakran hallhatjuk a neves Gustav Brom Big Band szólistájaként. Valamint az évek alatt a jazz oktatás egyik vezető egyéniségévé vált, külföldi kurzusok, énekversenyek tartanak igényt szaktudására.
További alkalmak:
április. vendég:
Belépődíj: 1.000 Ft (Önkéntes jegyszedő: Peti)

március 1. szerda 18:30
KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS

URBAN COMMONS FROM THE PUBLIC SPHERE TO THE COMMONS
Presenters: Daniella Patti and Levente Polyák
- a Budapest Kör 138. találkozója -


 The notion of the “commons,” that is, a sphere distinct from the private and public spheres, has enjoyed a true revival throughout the world in the past years. Referring to pre-modern ownership and management models beyond the public-private dichotomy, still present in many contemporary societies, this revival was fuelled by the growing distrust between citizen movements and what they perceived as private benefits disguised as public interests.
Although the commons are often described as a typology of fundamental rights, they are not given rights: the commons are “necessarily created and sustained by communities i.e. by social networks of mutual aid, solidarity, and practices of human exchange that are not reduced to the market form." (De Angelis 2003) Community space has been one of the major claims of the commons movement: highlighting the large amount of publicly owned but mismanaged public properties, advocates of the right to the city have argued against the privatisation of public real estate stocks as well as for the community-driven and -oriented reuse of vacant properties in many cities.
The fight to protect public assets, and reframe them as commons, has been the strongest in cities with weak economic capacities and significant pressure to privatise their assets. In Berlin, civic and professional actors had successfully campaigned to change the city’s privatisation policy; Bologna and other Italian cities designed regulations for the shared management of common goods; cities in the UK and the Netherlands introduced formats to share public resources (and responsibilities) with civic partners. In Hungary, the notion of the commons has been largely absent from discussions about urban development. The Budapest Circle event on March 1 will look at some of the “commons policies” and mechanisms introduced in European cities and explore their applicability in the Hungarian context.
Everyone welcome!
Daniela, Levente and Iván 

Várok mindenkit szeretettel: Tosics Iván - Városkutatás Kft / Metropolitan Research Institute
A Budapest Kör találkozóira a „Chatham House” szabályok érvényesek.
Közlemény: ez a találkozó angolul lenne. A téma azonban annyira érdekes és újszerű, hogy valahogy érthetővé kellene tenni azok számára is, akik nem elég jól értenek angolul. KÉRDÉSEM: lenne-e néhány önként jelentkező, akik egymást váltva fordítanák az elhangzottakat (fülbesúgásos módon, azaz az angolul nem jól értők a terem egyik sarkában kapnák a fordítást).

JELENTKEZZETEK ÖNKÉNTES FORDÍTÓNAK ÉS AKKOR MEGHIRDETHETJÜK KÉTNYELVŰKÉNT AZ ESEMÉNYT!
Iván

A belépés díjtalan.