Egy ideig még szükség van rá.
Aki járt már itt, az tudja, hogy a helyet elsősorban előadóhelyként működtetem, és nem vendéglátóhelyként. Ez pedig azt jelenti, hogy az esti programok idején igyekszem csendre inteni azokat, akik főleg teázni, beszélgetni térnek be. De csak a programok idejére! - előtte és utána természetesen nem él ez a megszorítás.
A PANKKK (www.pankkk.hu) pályázat keretében sikerült olyan banki kölcsönhöz jutnunk, aminek a kamatait a kulturális tárca fizeti majd. Ebből a pénzből olyan mozgatható falakat, ill. légkondicionáló berendezést gondoltunk kialakítani, amellyel elérhető, hogy ez a két funkció - az előadóhely zavartalan működtetése és a vendéglátás - egyszerre is üzemelhessen. Ez azonban még legalább egy év...
Még valami. A Nyitott Műhelyben nincs állandó dohányzásra kijelölt terület. Dohányozni este 21.00 óráig kizárólag az utcán lehet, ezt követően pedig kizárólag bent, a bejárathoz legközelebb eső 3 asztalnál. Azért ez az ellentmondásosnak tűnő megszorítás, mert az ablakok alatt való beszéd 21.00 óra után már erősen zavarja a lakókat, dohányozni/beszélgetni pedig valahol kell.
A Vezetőség