NYITOTT MŰHELY hírlevél

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belépés

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 9 vendég van a webhelyen.
Címlap | Programajánló | Archivum | 2012

Május

Május

 

 
Május 2. szerda 19.00 BESZÉLŐ-EST
A Beszélő és a Nyitott Műhely Húsz év legizgalmasabb könyveiből, könyveiről című közös sorozatában
 
DRAGOMÁN GYÖRGY: A FEHÉR KIRÁLY
- a szerzővel beszélget: Csuhai István, zenei meglepetés:
Szalacsovis Sándor zongorán -
 
 
Előrebocsátom: a fiatal, most harmincas éveinek első felében járó Dragomán György második könyve remek teljesítmény. Öntörvényű mű önmagában, ugyanakkor következik valamiképpen szerzője eddigi pályájának logikájából is. Ráadásul nem pusztán az irodalmi céh szűkebb berkeire tartozó olvasmány: lendülete, magától értetődősége, tetszetőssége szerencsés esetben e céh körein kívülre is helyezheti. A fehér király megvalósult ambíciói, minősége révén egyaránt helyet kér önmagának abban a térben, amelyben saját szándékai szerint és óhatatlanul, vagyis e szándékoktól lényegében tökéletesen függetlenül is megszületett (a kortárs próza tere ez, melyet természetesen jó néhány másik mű hoz-hozott létre). Csuhai István, Élet és Irodalom
 
 
A világ, ahogyan önkénytől megrontott, eltorzított, kelet-európai állapotában látjuk - ez A fehér király miliője, Gion, Nádas, Kornis és mások immár klasszikussá lett “gyerek” darabjainak sorát folytatva. Dragomán minden epikai megoldást szerencsés kézzel választott hozzá. Az önálló novellákként is megálló fejezetek az apa elvesztésének befoghatatlan tragédiáját gyermeki léptékű “kisebb” tragédiára tördelik szét, ugyanakkor az író kiaknázza az egyes epizódok kölcsönhatásainak felfokozó erejét. A Bodor Ádám Sinistrájához hasonló ciklikus próza további előnye, hogy a kiskompozíciók szűkebb tereiben aránytartó módon érvényesülhetnek a szürreális és mitikus elrajzolás eszközei, sokkal nagyobb intenzitással és költői finomsággal, mint a korábbi parabolaregény túl tágas nagyszerkezetében. A választott gyereknyelv használata is pontos, jól hasznosítja a metaforalehetőségeket. A hosszan kitartott mondatok a szó szoros értelmében és poétikailag is beszédesek: a véget érni nem akaró, értelmét kereső mesélés ártatlanságának és a mese sors szabta határainak, elhallgattatásának feszültségét hordozzák. Reményi József Tamás, Népszabadság 2005. július 2.
Az est a MASZRE támogatásával jött létre: www.maszre.hu
A belépés díjtalan.
 

 
Május 3. csütörtök 19.30 KAMARAMŰHELY
 
GERLÓCZY ZSIGMOND - HEGYI VIKTOR DUÓ

 
Gerlóczy Zsigmond 1995-ben született Budapesten. 2002-ben kezdett el klasszikus zongorát tanulni Dévai Adriennél, a Lauder Javne Zsidó közösségi iskola Zeneiskolájában.
2004-ben - iskolaváltás miatt - magánúton folytatta tanulmányait. Foglalkoztatni kezdte az improvizáció, saját dallamokat, egyszerű témákat irt. 2006 végén édesanyja elvitte Binder Károlyhoz, a Zeneakadémia Jazz tanszakának vezetőjéhez, zongoratanárához, ahol 2010 elejéig tanult. 2010 februárjában felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium Jazz-Zongora szakára, ahol most másodéves hallgató. Négy szólókoncert után most Hegyi Viktor bőgős társaságában mutatkozik be itt, a Műhelyben.
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Lili)
 

 
Május 4. péntek 18.00 BRESSON FILMKLUB
Az ötéves Szerzői Filmklub 2011-2012-ben bemutatja:
 
ROBERT BRESSON: EGY SZELÍD ASSZONY
- meghívott előadó: Sárosi Attila filmesztéta -
 
Bresson
 
A Francia Új Hullám Kiadó tavaly szeptemberben megjelentetett könyvéhez (Paul Schrader: A transzcendentális stílus a filmben - Ozu/Bresson/Dreyer; Szerzőifilmes Könyvtár 2. kötet) kapcsolódóan a Szerzői Filmklub szervezésében a nagysikerű Ozu-sorozatot folytatva újabb filmvetítés-sorozatot szervez 2012. tavaszán a budai Nyitott Műhelyben: "A transzcendentális stílus a filmben: Robert Bresson" címmel.
A filmvetítések előtt rövid bevezető, majd a film után beszélgetésre lesz lehetőség. Sőt, azok számára, aki a témával még otthon is foglalkozni szeretnének a Francia Új Hullám Kiadó jóvoltából a helyszínen kedvezményesen lesz megvásárolható a sorozathoz kapcsolódó, magyar nyelven először megjelent 1972-es Paul Schrader kötet a transzcendentális filmstílusról.
 
 
Egy szelíd asszony (Une femme douce) - színes, feliratos, francia filmdráma, 90 perc, 1969, rendező: Robert Bresson, író: Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, forgatókönyvíró: Robert Bresson, zeneszerző: Jean Wiener, operatőr: Ghislain Cloquet, vágó: Raymond Lamy, szereplők: Dominique Sanda (a feleség), Guy Frangin (a férj), Jane Lobre (Anna), Claude Ollier (az orvos)
A mai Párizsban egy szegény diáklány anyagi érdekből feleségül megy egy gazdag zálogház-tulajdonoshoz. A férfi féltékeny, gyanakvó, leskelődő. Az asszony boldogtalanul vergődik a házasságban, s azt tervezgeti, hogyan ölje meg férjét. De beteg lesz és kibékülnek. "Boldog vagyok" - mondja az asszony, mielőtt öngyilkos lesz. Az emberi kapcsolatok mély pokla és minden ellentmondása tárul elénk itt: miközben agresszív, gyilkos indulatok fűtik a hősöket, a megszokott, konszolidált, kulturált polgári világ mindennapjait élik és viselkedésük is szelíd, udvarias. Az élete első filmszerepét játszó Dominique Sanda, a későbbi világsztár itt még amatőr kezdő: szinte ijesztően szép arca sokat elárul a hősnő iszonyú vívódásairól.
Belépődíj: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik!)
 

 
Május 5. szombat 19.30 KONCERT
 
A CSENDBŐL MERÍTVE
- a GRENCSÓ - HEIDRICH - MAJOR TRIÓ koncertje -
 
 
Amint azt a cím is sejteti, a koncert során a finom hangoké, a finom hangszövedékeké lesz a főszerep. Az eredendően szakrális lényegű improvizatív zene ezúttal Grencsó István, Heidrich Roland és Major Balázs interpretációjában szólal meg. Az alkalmi trió tagjai - duó formációkat alkotva - mind találkoztak már egymással a zene ösvényein, azonban ez lesz az első alkalom, hogy ebben a felállásban trió koncertet adnak.
GRENCSÓ ISTVÁN az élő zenész-legendák egyike, a magyar avantgarde jazz egyik kiemelkedő alakja. Pályafutása 1979-ben, a Masina Jazz Csoport megalapításával indult, szélesebb körű ismertségre pedig az 1980-as években Szabados György partnereként, majd a Dresch Quartet tagjaként tett szert.1984-ben hozta létre a Kollektívát, amely folyamatosan változó néven, de azóta is elsőszámú zenekara. Grencsó repertoárja rendkívül sokszínű, a zeneszerzőt a formai változtatások mesterének tartják. Improvizatív zenei kísérletei mellett feldolgozott számtalan jazz-standardet, aktuális divatirányzatoktól függetlenül játszott pop-, rock- és ethno zenét, újraértelmezte a hatvanas évekbeli magyar tánczenéket, sanzonokat, komponált klasszikus zenébe hajló szvitet. Játszik a a Kampec Doloresszel, állandó tagja a Szabados György vezette MAKUZ-nak és az elektronikát és rap-et is alkalmazó Budbudas-nak. Az utóbbi időben több új zenekara is alakult: a marokkói gyökerű Gnawa Quartet, illetve saját neobeat együttese, az AMA, ahol érdekes módon gitározik és énekel. Ezek mellett együttműködött a noise rockot játszó Pozvakowski zenekarral is.
HEIDRICH ROLAND gitáros, 1983-ban született Budapesten. Gyerekként még zongorázott, csak később, tizennégy évesen kezdett gitározni. Az Erkel Ferenc Zeneművészeti Szakközépiskolában első tanára Csikós Attila volt. 2004-ben ismerkedett meg Szabó Sándor gitárművésszel, aki hamarosan tanítványává fogadta. 2006-ban közös koncertet adtak a SzaMaBa trió utódjaként újjá szerveződött formációban. Közös albumuk 2009-ben jelent meg Bolyongó lélek címmel. Roland szóló munkásságának elsõ lenyomata a 2011 nyarán megjelent Nézd az eget (Look At The Sky) címû lemez.
MAJOR BALÁZS ütőhangszeres, 1955-ben született Mezőtúron. Autodidakta módon kezdett a zenével foglalkozni. A hetvenes években a Watt’73 nevű zenekar meghatározó tagja, 1977-79-ig Kovács Gyula magántanítványa volt. 1980-ban ütőhangszeresként Szabó Sándor gitárossal együtt létrehozta a Szabó-Major duót. Pályafutásának legjelentõsebb szakasza a SzaMaBa Trió volt: Szóbó Sándorral alkotott duójuk Bagi László gitárossal egészült ki. A Trió mintegy tíz éven át működött, vendég muzsikusokkal kiegészítve 3 lemezt készítettek, számtalan hazai és nemzetközi siker kapcsolódik a nevükhöz. A Trió feloszlása után önálló dobkoncerteket adott, de közös felvételen szerepel pl. Dresch Mihállyal, Grencsó Istvánnal, Kármán Sándorral, Heidrich Rolanddal, Szalay Tamással éppúgy, mint Szabó Sándorral, vagy az amerikai Kevin Kastninggal, ill. a német Ralf Gauckkal is.
Bővebben:
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)
 

 
Május 7. hétfő 19.00 FELOLVASÓSZÍNHÁZ AZ ÉSZT HÉT PROGRAMJÁBAN
 
URMAS VADI: REIN PAKK NŐT KERES!
 
 
Férfi – Elek Ferenc (Katona József Színház)
Nő – Bánfalvi Eszter (Nemzeti Színház)
Patikus, lelkipásztor, örömapa – Fodor Tamás (Stúdió K Színház)
Néni 1, lány könyvvel  – Bakos Éva (Napsugár Bábszínház, Békéscsaba)
Néni 2, szaxofonos lány, vendég – Varga Anikó (Bárka Színház)
Rendező: Fodor Tamás
A színdarabot fordította: Nagy Gabriella
Nő: Semmi közöm magához, engedjen el!
Férfi: Sajnos nem lehet, túl kövér vagyok.
Egy nő és egy férfi kisebb vagy nagyobb testi hibával. Romantikus szerelmi történet két emberről, akik a boldogságot keresik. De mi történik akkor, ha tökéletlenségeiket hátrahagyva olyanná válnak, amilyennek a másik elképzeli őket?
 
A szerző

Urmas Vadi groteszk alakjai a szirupos komédia, a melodráma és a paródia határán egyensúlyoznak. A Rein Pakk nőt keres! fordulatokban és szélsőségekben bővelkedő, humoros és egyben elgondolkodtató darab, amelyet a Tartui Új Színházban maga a szerző állított színpadra. Az 1977-ben született Urmas Vadi drámaírói pályája 1999-ben kezdődött a „Majd adok én neked, idegen medvéket lopni!“ című gyermekdarabbal, amely egyből  elnyerte egy pályázat fődíját. Azóta egyre jobban belelendült – színdarabok mellett elbeszéléseket, televíziós és filmforgatókönyveket, esszéket és kritikákat jegyez,  2010-ben regénye jelent meg.  Irodalmi  és színházi díjak kitüntetettje. Írásaira a hétköznapi és fantasztikus elemek keveredése  és abszurd humor jellemző.
Az Észt Hét további programjairól: www.esztorszag.hu
Szervező: Észt Intézet és Szimplafilm
A belépés díjtalan.
 

 
Május 8. kedd 20.00 Akárki/Elckerlijc esték a Nyitott Műhelyben 1.
 
ARNON GRUNBERG: TIRZA
- Gera Judit bevezető előadását Bán Zsófia, Kálmán C. György és Szántó T. Gábor műhelybeszélgetése követi, a beszélgetést Réthelyi Orsolya vezeti -
 
 
Jörgen Hofmeesternek nemrég még mindene megvolt, amire egy idősödő férfi vágyhat: szép feleség, elegáns ház Amszterdam egyik legjobb negyedében, tisztes állás egy könyvkiadóban, két gyönyörű lány - Ibi és Tirza -, valamint megfelelő mennyiségű tartalék egy svájci bankszámlán. Az olvasó a Tirza érettségi bulijának elbeszélésébe szőtt, finoman adagolt visszatekintésekből ismeri meg apa és lánya viszonyának történetét, és tudja meg, hogy Hofmeester mennyi mindent veszített: felesége elhagyta egy másik férfiért, Ibi külföldre ment, hogy a saját életét élje, Hofmeestert kirúgták az állásából, a befektetés pedig odalett. Felesége most ugyan három év után váratlanul beállít, de legféltettebb kincse, Tirza új baráttal jelentkezik, aki Hofmeestert leginkább Mohammed Attára, a WTC elleni merényletet kitervelő terroristára emlékezteti. A fiú és Tirza hamarosan együtt utaznak Afrikába, hogy ott töltsék a következő évet. Amikor a terv valósággá válik, és végül maga Hofmeester is Afrikába indul lánya keresésére, Grunberg felpörgeti az eseményeket, és egy merész csavarral mindent, amit addig megtudtunk, teljesen új fényben tüntet fel. A Tirza félreismerhetetlenül eredeti Grunberg-mű, egyszerre pszicho-thriller és szarkasztikus humorú, kíméletlenül gyönyörű regény egy apa lánya iránti szeretetéről, az elmúlásról és az emberi létezés vigasztalan szépségéről.
 
Arnon Grunberg
 
Az  Akárki/Elckerlijc estéken magyarra fordított holland nyelvű könyvek állnak a középpontban. A sorozat célja, hogy a magyarul hozzáférhető holland-flamand irodalomról ismert kritikusok beszélgessenek és ezzel szélesebb körben kedvet csináljunk a könyvek megismeréséhez. Az első alkalommal Arnon Grunberg Tirza című regényéről lesz szó, amely a Nemzetközi Könyvfesztiválra jelenik meg Wekerle Szabolcs fordításában.
A sorozat szervezője a Pro Nederlandistica Alapítvány.
A belépés díjtalan.
 

 
Május 9. szerda 19.00 ELŐHÍVÁS /VII. FOLYAM, TAVASZI SZÉRIA/
a litera.hu és a Nyitott Műhely közös kritikai beszélgetéssorozata
 
GYÖRGY PÉTER: AZ ELVESZETT NYELV (ÉS, 2012. április 14.) című esszéjéről az író jelenlétében
Jánossy Lajos, Németh Gábor, Reményi József Tamás és Vári György beszélget
 
 
Ha a szocializmus idején történtekről írok vagy beszélek, akár a legszerényebb nyilvánosság előtt is, gyakran érzem úgy, hogy túl könnyen, zavarba ejtően gördülékenyen formálom történetté a múlt-fragmentumokat. A „múlt mint emlék” az idő eltemetett romjai alól kiásott mondatokból áll, amelyek ugyanolyan kevéssé magától értetődőek, mint amilyen nehezen formálhatóak. Különösen, ha valaki tudatában van, hogy ugyanaz a nyelv, amely egyben az emlékezet záloga, el is tüntetheti mindazt, ami egykor történt. (A „múlt mint emlék” kifejezés egy túl rövid, 1983-ban, negyvenhat év után végetért élethez tartozik. Egy Cipruson született, olasz és örmény szülőktől származó, Alexandriában felnőtt francia irodalmár, a zseniális Eugenio Donato írta le egyik esszéjében, angolul.) /Részlet az eszzéből/
 
 
Az Előhívás februártól újabb szemeszterbe kezdett. Arculatát és hagyományait megőrizve a szerkesztő-beszélgetőtársak az eddigi témaválasztásokhoz és dramaturgiához képest némileg irányt módosítottak; ebben a szériában a folyóiratok aktuális, maximum néhány hónapra visszatekintő esszé-megjelenései között válogatnak.
Az állandó beszélgetőtársak: Jánossy Lajos, Németh Gábor, Reményi József Tamás és Vári György
Az ELŐHÍVÁSRÓL részletesen a Literán: http://www.litera.hu/dosszie/elohivas
Az est a MASZRE támogatásával jött létre: www.maszre.hu
A belépés díjtalan.
 

 
Május 10. csütörtök 19.30 KAMARAMŰHELY
 
MÁSIK JÁNOS - KOVÁCS FERENC DUÓ
 
 
Másik János iskoláit a Győri Zeneművészeti Konzervatórium zongora szakán (1966-70), a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium jazz tanszakán (1970-73), majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ének, hangképzés, népzene szakán (1973-76) végezte. 1971-től aktív zenész: 1972-76 között a legendás Interbrass zenei vezetője, 1977-ben Cseh Tamással közösen elkészítik a Levél a nővéremhez című, korszakos jelentőségű lemezt. Többször szerepelt Szabó Gábor világhírű gitáros hazai zenekaraiban. 1977-79 között a Kőszegi Group, 1980-tól a Dimenzió tagja volt. 1982-ben az alkalmi Supergrouppal turnézott, majd az Európa Kiadó, a Trabant, és a Balaton zenekarokban játszott. 1988-90 között saját zenekarával, a Trance Balance-szal koncertezett. Számtalan nagysikerű film és színdarab zenéje kapcsolódik a nevéhez: pl. Habfürdő (r: Kovásznay György, 1981), Meteo (r: Monori Mész András, 1989), Ahogy tesszük (musical Spiró György darabjából, 1989). Sós Mária: Városbújócska című filmjének főszerepét is Ő játszotta.
Kovács Ferenc zongora- és hegedű tanulmányok után 15 évesen kezdett trombitálni. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán megszerzett diploma után több szimfonikus zenekarban játszott, emellett azonban egyéb zenei műfajok megismerésére is hangsúlyt fektetett. A népzenétől a kortárs zenén keresztül a jazzig minden komolyan érdekelte. Így lett alapítója az oly különböző Budapest Ragtime Band, a MAKUZ, a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band együtteseknek, s tagja a Dresch Quartet és a Djabe zenekaroknak. Önálló szerzői munkássága kialakítását 2000-ben a Magony c. szólólemezével kezdte, amelyet azután vonós együttessé alakított. A kortárs jazz magyar fúziója a Tranzittal kezdődött, majd a Hatok és a Beli Buba formációin keresztül a Grand Magony együttesben csúcsosodott ki, melyben a cigányzenétől a jazzen keresztül széles zenei spektrumon játszó, kimagasló képességű kortárs magyar előadókat találhatunk. Olyan külföldi nagyságokkal készíthetett lemezeket, mint Roscoe Mitchell, Archie Shepp, Steve Hackett, Joel Rubin, Hamid Drake. Az elmúlt évek során négyszer nyerte el Magyarországon az év zenekara díját (Emerton-díj), ötször az év lemeze díjat, valamint több aranylemez díjat. 2004-ben Prince Award díjat kapott, 2005-ben pedig Los Angeles-ben a Djabe zenekarral (Táncolnak a kazlak) Surround music díjra jelölték. 2007-ben Brightonban az év legjobb világzenei koncertjének díját nyerte el az A Hawk and a Hacksaw and the Hun Hangar együttessel. 2008-ban a "Párhuzamos Kultúráért" díjjal tüntették ki a Mediawave-en.
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Lili)
 

 
Május 11. péntek 19.00 TF LEGÚJABB SOROZATA a MŰHELYBEN
 
ZSÁKBAMACSKA! /"Azaz ami éppen az eszembe jut."/
- TAKÁCS FERENC közérzeti és sponántudományi talkshow-ja -
 
Takács Ferenc kritikus, műfordító, irodalomtörténész, az ELTE Anglisztikai Tanszékének docense, a Magyarországi James Joyce Társaság elnöke.
 
Ezúttal a zsákbamacskazsák legmélyére nézünk…
 
Tarján Tamás napjaink hazai irodalomkritikai gondolkodásának egyik legfontosabb mozgatójaként írja le Takács Ferencet. Mint mondja: „Maga a kritikusi mentalitás van a vérében: a kritizálni necesse est. Mégsem kebelezi be sem a vizsgált művet, sem a nála szellemi lakomává váló elemzés olvasóját. Javaslattevő, orientáló véleményalkotásának iránytűje a sok kontextusú függetlenség”
Az est a MASZRE támogatásával jött létre: www.maszre.hu
A belépés díjtalan.
 

 
Május 12. szombat 19.30 KONCERT
 
MAKÁM
- KRULIK ZOLTÁN legújabb dalai -

A Makám új projektjei, vagy műsorai - új Petri és Kruzo dalok, a végén közkívánatra, amit a leghangosabban követel a tisztelt publikum
 
Krulik Zoltán - zeneszerző, költő, szövegíró, előadóművész - a Magyar Zeneszerzők Egyesületének, a MAOE Zenei Szekciójának és az Artisjus komolyzenei szerzők osztályának tagja. Zenei tanulmányait az Erkel Ferenc Zeneiskolában kezdte Tatabányán. Zongora tanára Vázel Gyula volt.A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban orgona - és gregorián zenei tanulmányokat Dr. Szigeti Kilián keze alatt, majd 1974-től klasszikus gitár tanulmányokat Mosóczi Miklós növendékeként folytatott Budapesten.
1976-tól Kozma András (Ravi Shankar tanítványa) az észak-indiai klasszikus zene rejtelmeibe, 1978-tól  Lantos Iván a Balkán zenei világába vezeti be. 1983-ban Kurtág György tanácsára a szaharán-túli Afrika zenéjét és a pigmeus hoquetusokat tanulmányozza. 1975-ben alapítja első formációját a Creatív Stúdió Öt-öt (C.S.Ö.), 1980-ban a Makám és Kolinda szerzője, majd 1984-ben alapítja, azóta is létező zenekarát a Makám-ot. Új formációja a 2010-ben alakult RobinZOn KruZo, melyben saját szövegeit, valamint Petri György verseit énekli. Pályája során olyan kiváló muzsikusok voltak társai, mint Lantos Zoltán-hegedű, Szőke Szabolcs-gadulka, Juhász Endre-oboa, Szalai Péter-tabla, Borbély Mihály-szax, Grencsó István-szax, Dresch Mihály-szax, Szokolay Dongó Balázs szax, továbbá: Bognár Szilvia, Lovász Irén, Bede Sarolta, Palya Bea, Szalóki Ági, Herczku Ági, Tóth Evelin, Lázár Erika.Eddig 14 szerzői lemeze jelent meg. Darabjai megtalálhatók még számos kompilációs lemezen. Kortárs darabjait hazai fesztiválokon mutatták be. Színházi-, mozgás-színházi zenék és filmzenék rendszeres szerzője.
Krulik Zoltán - ének, gitár
Eredics Dávid - szaxofon
Zámbó Tamás - gitár
Boros Attila - basszus
Keönch László - dob
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)
 

 
Május 14. hétfő 18.00 LAPBEMUTATÓ
 
MŰHELY
- a győri Műhely folyóirat 1–2. számának bemutatója -
 
 
Közreműködnek:
Ferencz Győző
Herold Eszter
Horváth Eszter
Józsa Emő
Nagypál István
Sajó László
Só Balázs
Szentirmai Mária
Zalán Tibor
Báger Gusztáv
Baróthy Zoltán
Debreczeny György
Falusi Márton
Filip Tamás
Jász Attila
Mesterházi Mónika
Réti Attila
Rőhrig Eszter
Szlukovényi Katalin
Uri Asaf
Házigazda:
Villányi László
Mindenkit szeretettel várunk!
A belépés díjtalan.
 

 
Május 15. kedd 19.00 EGY VILÁGNÉZETI KLUB /A litera.hu nyílt szerkesztőségi ülése/
 
BESZÉLGETÉS A SZOCIOGRÁFIA MAI HELYZETÉRŐL
Vendégek: BÓDIS KRISZTA, SZŰCS TERI, TÓDOR JÁNOS és ZÁVADA PÁL. a beszélgetést vezeti: MUNK VERONIKA
 
Az eseményhez mellékelt kép Nádas Péter munkája

Mint sorozatunkban megszokott, a beszélgetés végén a vendégeknek felkért kortárs írók tesznek fel kérdéseket. Beszélgetésünkben arra vagyunk kíváncsiak, azokban az években, amikor komoly igény mutatkozik a valóság szociografikus feltárására, mi történt ezzel a magyar irodalomban jelentős hagyományokkal rendelkező műfajjal, miért nem tapasztalható a szociográfia erőteljesebb jelenléte a műfajok közt, avagy milyen irodalmi, filmes, fotós formában él tovább. A Litera Egy világnézeti klub címen havi egy alkalommal nyílt szerkesztőségi üléseket tart, melyeken betekintést engedünk műhelymunkánkba, és fontos, minket és a közvéleményt foglalkoztató irodalmi, kulturális és a sajtót érintő kérdéseket bocsátunk vitára. Nyílt szerkesztőségi üléseinken már szó a folyóiratok helyzetéről, a magyar dráma és a magyar film mai állapotáról, a televíziózás, rádiózás, az oktatás helyzetéről, az ügynökkérdésről, de szenteltünk egy estet az Örkény-centenáriumnak is.
Az Egy világnézeti klubról a Literán:
http://www.litera.hu/dosszie/egy-vilagnezeti-klub
A belépés díjtalan.
 

 
Május 16. szerda 18.00 IN MEMORIAM
 
Filmjeivel HAZAI ATTILÁra emlékezünk
 
 
1967. április 30-án született Budapesten. 1987 és 1995 között angol szakosként tanult az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. 1995-től a Link Budapest című internetes folyóirat szerkesztője volt. Tagja a József Attila Körnek és a Szépírók Társaságának, ez utóbbinak 2000-től 2004-ig alelnöke. 1999-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjban részesült. Zenekarban játszott (Pepsi Érzés, Hazai Íz), filmforgatókönyvet írt (Rám csaj még nem volt ilyen hatással, 1993), fordított. Megjelent kötetei: Feri: cukor kékség (1992), Szilvia szüzessége (1995), Budapesti skizo (1997), Szex a nappaliban (2000), A világ legjobb regénye (2000). Fordításai: Raymond Carver: Nem ők a te férjed (1997), Walter Kirn: Ujjszopó (2000), James Frey: Millió apró darabban (2004). Egy kiadás előtt álló kötet és egy Zsuzsa című befejezetlen regény maradt utána.
 
Marozsán Erika és Déri Miklós (Rám csaj...)
 
Az est során vetítésre kerülő filmek:
Rám csaj még nem volt ilyen hatással (1992), rendező: Reich Péter, író: Hazai Attila, szereplők: Déri Miklós és Marozsán Erika
Cukorkékség (1999) rendező: Hazai Attila és Pohárnok Gergely, szereplők: Vécsi Tibor és Marozsán Erika (Hazai Attila: Feri: Cukorkékség c. könyve alapján)
Krémes Érzések (1996), rendező: KopperJudit, szereplők: Hazai Attila, Mund Erika, Bánhegyi Andor és Zsolt
/Köszönjük Kopper Juditnak a filmeket./
A belépés díjtalan.
 

 
Május 17. csütörtök 18.30 BESZÉLGETÉSEK a KISTEREMBEN
Az Új Könyvpiac könyvszakmai beszélgetéssorozata
 
IMPRINT[ING] 4. EST
- vendégek: Ambrus Éva, a Noran Könyvesház Kiadó vezetője és Szőnyei Tamás újságíró, író, moderátor: Szabó Tibor Benjámin író, szerkesztő -
 
 
Fontos, ám jelenleg teljesen elhanyagolt területe a könyvkiadásnak a kötetek utógondozása, a terjesztés körültekintő megszervezése, a szerzői brandek felépítése, a jól átgondolt kultúrmarketinges tevékenység. Az Új Könyvpiac Imprint[ing] című rendezvénysorozata olyan könyvszakmai projekteket emel a figyelem fókuszába, amelyekben a kiadott mű önmagában is érdemes arra, hogy a könyvkritika látóterébe kerüljön, miközben a műből készült kötet könyvpiaci jelenléte, eredményei is izgalmassá teszik.
 
 
(A rendezvény a Nyitott Műhely és az Új Könyvpiac együttműködésében, a MASZRE támogatásával valósul meg.)
A belépés díjtalan.
 

 
Május 17. csütörtök 19.30 LEMEZBEMUTATÓ KONCERT
 
SZŰKÍTETT KVARTETT: ENNYI
- vendés: Szalay Tamás -
 
Clemente, Pribay, Bakai
 
A Szűkített Kvartettben hárman játszanak. Marci hegedül, Vali csellózik, Gábor üt. És tényleg játszanak. A hangokkal, a ritmusokkal, meg ami még eszükbe jut. Aki mindenféle népdalokra ismer, nem téved. Jó játék... A formáció Vali és Marci szép konzis éveiben alakult, aztán 2005-ben jött Gábor és lett belőlük Szűkített Kvartett. Az együttes 2005. november 4-én adta első koncertjét a Nyitott
Műhelyben. Hét év után visszatérünk a tett és az alakulás helyszínére. Az est első felében bemutatjuk "Ennyi" címmel megjelent debütáló nagylemezünket, egyben áttekintést nyújtva 7 év történelméből. A második felvonásban pedig elhangzanak olyan zenei darabok, melyek kortárs táncművek tételeihez íródtak.
Bakai Márton - hegedű - több formáció tagja és meghívott szólistája. Részt vett Hód Adrienn táncszínházi előadásában, melyben együtt dolgozott többek között Harcsa Veronikával és Mizsei Zoltánnal, de a Dresch Quartet vendégművésze is volt. Zeneszerzőként két kortárs táncdarab zenéjét jegyzi, melyben nagy szerepet kapnak a Szűkített Kvartett tagjai is. Jelenleg a Katona József Színház Musik, Musik, Musik című produkciójában játszik.
Pribay Valéria - cselló - klasszikusan nevelt csellista, aki tanári diplomáinak megszerzése után visszatért az improvizatív zenéhez, amit már konzis évei alatt művelni kezdett. Sok formációban játszott/játszik népzenét, világzenét. Emellett hallhattuk őt táncszínházban, gyermekoperában is. Játszott együtt Lantos Zoltánnal, Pleszkán Frigyessel, Alexander Balanescu-val.
Clemente Gábor - ütőhangszerek - ütőhangszeresként tevékenykedik számos zenekarban, állandó tagként és beugró helyettesként egyaránt. Jellemzően világ- és népzenei, verszenés és improvizatív műfajokban mozogva.
Vendég: Szalay Tamás - nagybőgő, basszusgitár - "Zeneileg a nagybőgő vezetett be a nagykorúságba . Játszottam népzenét kis- és nagyszínpadon, jazzt kocsmában és fesztiválokon, szabad zenét hegytetőn, nyitottam kiállítást pincében, szórtam hangot tűző napon és fagyban, nagy hangerőn, erősítve, vagy tisztán akusztikusan."
Belépő: 1200 Ft, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Peti)
 

 
Május 18. péntek 19.00 – 25 éves a BHKZ – III/2. A 60 éves Sugár Miklós köszöntése
 
KOTTABEMUTATÓ HANGVERSENY
- a Budapest-Hegyvidéki Kamarazenekar vendégei: SÁRY LÁSZLÓ és SOÓS ANDRÁS -
 
 
A Budapest-Hegyvidéki Kamarazenekar ezüstjubileumát megelőző sorozatunk második estjén a kortárs magyar zeneszerzéshez fűződő viszonyunk egy kevésbé látványos, ám annál fontosabb aspektusát járjuk körül. Az elmúlt hónapokban ugyanis „háziszerzőink” két olyan kottát is megjelentettek, melyek évtizedes munkakapcsolatunk gyümölcsének is tekinthetők.
SÁRY LÁSZLÓ Kamarazene tetszőleges együttesekre c. gyűjteménye (Editio Musica Budapest) a szerző kreatív zenei gyakorlatainak előadási darabjait tartalmazza. Az esten megszólaló válogatást hallgatva ismét rácsodálkozhatunk, mennyire széles körben találnak befogadóra ezek az alapelemekből építkező zenék: zenészek és laikusok, kezdő zeneiskolai növendékek és neves szólisták számára is kihívást jelentenek.
SOÓS ANDRÁS a bemutatásra kerülő vonós pedagógiai darabok szerzőségén túl az általa vezetett Kortárs ZeneMűhely kiadó vezetőjeként is beszél a megjelent és tervezett kiadványokról, s a magyar zeneszerzők kényszerű – de örömmel vállalt – sokoldalúságáról. Saját kompozíciói mellett Sári József és Szokolay Sándor egy-egy darabja is megszólal.
Közreműködnek: a Budapest-Hegyvidéki Kamarazenekar jelenlegi és leendő tagjai.
 
A sorozatot szerkeszti és vezényel: Gémesi Géza

Az érintett kiadványok a helyszínen megvásárolhatók.
További információ:
www.emb.hu
www.musiclass.hupont.hu
A belépés díjtalan, adományokat a zenekar működési költségeire szeretettel fogadun
A sorozat az ARTISJUS támogatásával jött létre.
 

 
Május 19. szombat HANEM KONCERT
 

 

EGY HÉT MÚLVA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

 

 
Május 21. hétfő 19. KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ
 
BÁN SAROLTA DIGITÁLIS ILLUSZTRÁCIÓI
- megnyitja: VANCSÓ ZOLTÁN fotóművész -
 
 
Bán Sarolta sokaknak mindazonaltal néven lehet ismerős flickr-ről. Profi módon megszerkesztett illusztrációi mind sajátos, szürreális hangulattal varázsolják el a nézőt.
Sarolta három (öt) éve kezdte magától elsajátítani a digitális utómunka alapjait, de bevallása szerint még mindig van mit tanulnia. A képelemeket egy Fuji S5600-zal fotózza meg, aztán több órás vagy több napos munka során állítja össze a végső képet. Nem ritka az sem, hogy 50-100 layerrel dolgozik Photoshopban egy alkotáson belül. Szereti, ha képei történetet tudnak elmesélni, illetve ha többféleképpen is értelmezhetőek.
/ Bán Sarolta digitális illusztrációi, 2010. április., írta: TcT, http://spottr.hu/
 
 
A kiállítás megtekinthető: 2012. július 1-ig
A belépés díjtalan.
 

 
Május 22. kedd 19.30 IRODALMI EST
 
ALKALMI TAXISOFŐR
- felolvasnak: Hegedűs Ágota, Magyari Andrea és Vécsei Rita Andrea -
 
 
"Nagyon kell szeretni valakit, hogy ölelés után, felé fordulva,
belélegezzem a fojtó, fülledt, oxigén nélküli, gáz halmazállapotú
valamit, amit álmában kilehel."
--- hegedűs ágota
 
"félve ér el az öröm: alkonyat előtt a hegyekben
az őszi erdőt egy semmiből támadt napfénysáv."
--- magyari andrea
 
"Az embertől nem és nem kívánhatnak olyat, amire képtelen. A macskákat
szeretem, macskám sincs. A nappalt pizsamában töltöm, sötétedéskor
tusolok, néha estére farmert húzok, és fehér pólót."
--- vécsei rita andrea
 
A belépés díjtalan.
 

 
Május 23. szerda 19.00 AZ ÍRÓ MOZIJA
A litera.hu és a Nyitott Műhely közös szervezésében
 
RANÓDY LÁSZLÓ: ÁRVÁCSKA
- PARTI NAGY LAJOS választása, a vetítés utáni beszélgetést vezeti: Jánossy Lajos -
 

 

A Litera irodalmi portál és a Nyitott Műhely írói filmklubjában kortárs írók kedves filmjeit vetítjük havi egy alkalommal. A vetítések után - mint klasszikus filmklubban - beszélgetések következnek, amelyekben nem csak vendégeink vallanak filmmel kapcsolatos gondolataikról, de számítunk a jelenlévő közönség aktív értelmezői részvételére is.
Sorozatunk 2011. január 21-én, a Magyar Kultúra Napja előestéjén kezdődött (Bódy Gábor: Nárcisz és Psyché), februárban Esterházy Péter (Gothár Péter: Ajándék ez a nap, 1979), márciusban Spiró György (Andrzej Wajda: Menyegző, 1972), áprilisban Marno János (Joel Coen, Ethan Coen: Barton Fink, 1991), májusban Takács Zsuzsa (Tomás Gutiérrez Alea és Juan Carlos Tabío: Eper és csokoládé), szeptemberben Bereményi Géza (Szőts István: Emberek a havason), októberben Vathy Zsuzsa (Francois Truffaut: Jules és Jim), decemberben Csaplár Vilmos (Pálfi György: Hukkle), januárban Sándor Iván (Radványi Géza: Valahol Európában), februárban Németh Gábor (Jacques Tati: Playtime), márciusban Lángh Júlia (), áprilisban Nemes Z. Márió (David Cronenberg: Két test egy lélek) volt a vendégünk egy-egy kedves filmmel. Az írókkal - és a közönséggel - minden alkalommal a Litera szerkesztői beszélgetnek.
 
 
Árvácska - színes, magyar játékfilm, 83 perc, 1976, rendező: Ranódy László, író: Móricz Zsigmond, forgatókönyvíró: Elek Judit, Ranódy László, operatőr: Sára Sándor, díszlettervező: Makai László, jelmeztervező: Vicze Zsuzsa, látványtervező: Varga Mátyás, vágó: Morell Mihály, szereplők: Czinkóczi Zsuzsa (Csöre), Nagy Anna (Kedvesanyám), Horváth Sándor (Kedvesapám), Moór Marianna (Zsabamári), Szirtes Ádám (Szennyes József), Schütz Ila (Zsofka), Bihari József (Csomor János)
Móricz Zsigmond kisregényének megrendítően szép feldolgozása. A kis árvalányt, Csörét a szegény Dudásék az árvaházi kihelyezési díjért veszik magukhoz. A kegyetlen bánásmód elől a kislány megszökik, ismét árvaházba, majd a még embertelenebb Szennyesék portájára kerül. Miután egyetlen támasza, a melegszívű öreg Vénisten meghal, a szerencsétlen gyerek véletlenül felgyújtja kínzatásai színhelyét.
Az est a MASZRE támogatásával jött létre: www.maszre.hu
Belépődíj: 500 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)
 

 
Május 24. csütörtök 19.30 KAMARAMŰHELY
 
A JAZZ NAGYKÖVETEI
 
 
A jazz nagykövetei név egy all-star formációt takar: Szakcsi Lakatos Béla mellett Elsa Valle kubai énekesnőn és férjén, Winand Gábor énekes-fuvolista-szaxofonoson túl Csepregi Gyula tagja az együttesnek. Az elnevezés, amint azt egyszer Szakcsi Lakatos Béla egy koncerten elmesélte, úgy született, hogy egyszer elgondolkozott, kik és miért kaphatják meg A magyar kultúra nagykövete címet. (Szakcsi birtokolja ezt a címet.) Mint elmondta: ez a felállás is megérdemelne egy ilyen oklevelet, annál is inkább, mert nemcsak a magyar, de a kubai kultúrát és a jazz multikulturális, multietnikus hagyományait a legmagasabb és legelőkelőbb diplomáciai körökhöz méltóan képviseli. Az együttes mélyen kapaszkodik a kubai és amerikai jazz standardek hagyományaiba, Elsa Valle tündöklő sokszínűsége és kimagasló rögtönzőképessége alapvetően változtatja meg a jazz sztenderdek megszokott hangzását, partnerei pedig pillanatok alatt képesek új irányt, új értelmet adni a tradicinális melódiáknak.
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Lili és Peti)
 

 
Május 25. péntek 19.00 RIVETTE-FILMKLUB 10.
Az ötéves Szerzői Filmklub 2011-2012-ben bemutatja:
 
A párhuzamos élet színpadai - A tűz leányai 3. rész:
NOROIT - ÉSZAKI SZÉL
- "Bevezetés JACQUES RIVETTE álomszínházába...", meghívott előadó: SÁROSI ATTILA filmesztéta -

 

Rivette maga
 
Noroit /Északi szél/ - színes, francia romantikus dráma, 145 perc, 1976, rendező: Jacques Rivette, forgatókönyvíró: Jacques Rivette, Marilu Parolini, Eduardo de Gregorio, operatőr: William Lubtchansky, vágó: Nicole Lubtchansky, szereplők: Bernadette Lafont (Giula), Geraldine Chaplin (Morag), Kika Markham (Erika), Babette Lamy (Regine), Élisabeth Lafont (Elisa)
 
 
"Jacques Rivette több filmje várta-várja a normális kereskedelmi forgalmazását... Ilyen például ez a - Magyarországon magyar felirattal először látható - Noroit / Északi szél (1976) is (melynek a címe egy afrikai, sivatagi szél nevére utal), s melyben Morag (Géraldine Chaplin) és Giula (Bernadette Lafont) profán és jelképes istennőként küzd a misztikus világhatalomért (vagy a jelképes Művészet feletti uralomért!)..." (Bikácsy Gergely: "Bolond Pierot moziba megy" című kötete nyomán)
 (A ciklus 4. része sajnos nem készült el.)
A teljes Jacques Rivette-életműsorozatról: www.szerzoifilmklub.atw.hu
Belépődíj: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik!)
 

 
Május 26. szombat 19.30 SZÜLINAPI KONCERT
 
HANEM
 
 
Így néz ki egy női tangózenekar Pesten, a harmadik évezred tízes éveiben: pimasz és érzelmes, fogékony a politikára és az erotikára egyaránt. Klasszikus argentin tangóval indítanak, Piazzollát énekelnek magyarul, és egy Karády-dal rapváltozatától sem riadnak vissza.
 
Hogy kellenek a szombat reggelek,
hol csigatelve szívem és a szám,
hol kávé brummog, hogyha felkelek
helyettem is, ha nyelvem lomha tán.
Hogy kellene a harsány napsütés,
csíkos terasz egy portugál hotelben,
ropogtatnánk a cukornádat és
szájon csókolnálak a fotelben,
a szádnak boldog pékillata lenne,
és pékfiúcskák sürögnének benne,
épp rollniznának valami csudát,
s mint kakaó a kakaós csigában,
úgy forogna a boldog csönd a szánkban,
csak lusta nyelvünk járná át meg át.

/Parti Nagy Lajos Pékszombat című versére Kákonyi Árpád írta a zenét/
 
 Egy évvel ezelőtt, május közepén volt az akkor még nevesincs zenekar első koncertje. Azóta lett nevük is, kis hírünk is, és sok-sok barátunk. Várunk mindenkit szeretettel május 26-án este a Nyitott Műhelybe, fennállásunk első évfordulójának ünnepére.Mindent eljátszunk, amit tudunk, ha tetszik, HA NEM. Lesz valami belépő is, piciny összeg, három számjegyű, evvel minket támogattok.
Murányi Márta – ének, akkordeon
Rick Zsófi – ének, hegedű
Sváb Ági – bőgő
Nádori Lici – zongora
Bíró Kriszta - ének
Belépődíj: egységesen 800 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik!)
 

 
Május 26. vasárnap este SZÜLETÉSNAP
 
GERLÓCZY SÁRI
 
Zártkörű rendezvény.
 

 
Május 28. hétfő PÜNKÖSD
 
A Műhely zárva tart.
 

 
Május 29. kedd 19.00 IRODALMI EST
A Magvető Könyvkiadó és  PPKE Bölcsészkarán alapított KuK Kritikai Portál közös sorazata
 
Vendégünk: GYÖRFFY ÁKOS
- a költővel Horkay Hörcher Ferenc (tanár, PPKE BTK) és Papp Máté (hallgató, PPKE BTK) beszélget -
 
 
A KuK (Kultúra és Kritika) a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán alapított, az Esztétika Tanszék által működtetett független, kritikai portál. Egy nyilvános szeminárium: az Esztétika Tanszék oktatóinak és az egyetem hallgatóinak szakmai, tantermen kívüli együttműködése. Most ki kíván lépni az internetes térből és beszélgetéssorozatot tervez kortárs szépírókkal, melynek célja, hogy jobban megismertesse az egyetemistákkal a kortárs szerzőket, akik még az egyetemi oktatásban is alig kapnak helyet. S alkalmat teremtsen, hogy kötetlenebb formában találkozzanak az élő magyar irodalommal. Így meg tudják ismerni az irodalomárok nézőpontja mellett egy kicsit a szerzők szempontrendszerét is.
Úgy próbálják továbbvinni a nyilvános szemináriumi jelleget, hogy egy KuK-os szerző; jellemzően pázmányos diák, egy egyetemi oktatóval karöltve beszélgetne a kiszemelt szerzővel. Ezzel szeretnék elejét venni az akadémiai ízű beszélgetéseknek és minden bizonnyal egy kis fiatalos frissességet tunak csempészni az estékbe. Azért választották rendezvénysorozatunk színhelyéül a Nyitott Műhelyt, mert így azokat is meg tudjuk mozgatni, akik nem szívesen maradnak kint esténként Piliscsabán.
A belépés díjtalan.
 

 
Május 30. szerda 19.00 SZABADELVŰ ESTÉK
 
A MAGYAR BETEG, AVAGY BESZÉLGESSÜNK A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYRŐL
- meghívott vendégeink: dr. Csehák Judit, dr. Falus Ferenc, dr. Pusztai Erzsébet egészségpolitikusok, moderátor: Ungár Klára -
 
 
 
Dr Csehák Judit a diploma megszerzése után (SOTE) kórházban dolgozott, majd nyolc évig körzeti orvosként, később városi-járási főorvosként tevékenykedett. 1978-tól hat éven keresztül a Szakszervezetek Országos Tanácsánál töltött be vezető pozíciókat. 1984 decemberétől 1987 végéig miniszterelnök-helyettes; 1987-től szociális és egészségügyi miniszter. A tárca vezetését 1990. május 23-ig, az Antall-kormány megalakulásáig látta el. Az 1990. évi választásokon az MSZP országos listájáról lett képviselő, 1994-ben egyéni mandátumot szerzett Veszprémben. 1990-től 1994- ig az Országgyűlés Szociális és Egészségügyi bizottságának tagja, 1994 és 98 között pedig az elnöke volt. 1994-től 1997-ig a Fraternité Nyugdíjpénztár igazgatótanácsának elnöki tisztét látta el. 1998-ban visszavonult a politikától. A Pénztártanács elnökeként dolgozott 1998-tól 2002-ig. 2002 elején Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje felkérte a folytatásra, s a tavaszi választásokon a párt országos listájáról jutott a parlamentbe. 2002. májusától közel másfél éven át egészségügyi, szociális és családügyi miniszter volt.
Dr. Falus Ferenc a SOTE Általános Orvosi Karán diplomázott, később elvégezte a Budapesti Közgazdasági Egyetem Egészségügyi Menedzser szakát és az ELTE-n jogi tanulmányokat folytatott. Dolgozott mentőorvosként, majd tüdőgyógyászként az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben. Később a SOTE Pulmonológiai Klinikájának osztályvezető egyetemi adjunktusa lett, ezt követően egy otthonápolási szolgálatot vezetett. 2001 decemberétől a fővárosi Nyírő Gyula Kórház főigazgatója. 2010-ig Ő volt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) vezetője.
Dr. Pusztai Erzsébet 1977-ben végezett a SOTE Általános Orvosi Karán. Ez követően az ajkai kórház belgyógyászati, majd fertőző osztályán adjunktus. 1982-ben belgyógyászatból, 1985-ben fertőző betegségekből szakvizsgázott. Az 1990. évi országgyűlési választáson az MDF színeiben nyert egyéni képviselői mandátumot. A rendszerváltó Parlament megalakulása után a Szociális- Családvédelmi- és Egészségügyi Bizottság tagja, 1992. májusától a Népjóléti Minisztérium politikai államtitkári posztját tölti be. 1994-ben újra mandátumot szerez, 1996-ban alapító tagja a Magyar Demokrata Néppártnak. Megalakulásától a párt parlamenti frakciójának helyettes vezetője. 1998 és 2002 között ismét országgyűlési képviselő. 2000. májusáig az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára.
 
Moderátor: Ungár Klára
 
Belépődíj: 300 Ft
 

 
Május 31. csütörtök 19.30 KAMARAMŰHELY
 
SZABÓ DÁNIEL - FENYVESI MÁRTON DUÓ

 
Szabó Dániel, az új magyar jazz-zenész generáció egyik legkarakteresebb egyénisége. 23 éves korában, 1998-ban nyerte meg a Magyar Rádió Füsti Balogh Gábor Tehetségkutató Jazz Zongoraversenyét. Két évre rá megnyeri a Montreux-i Jazz Fesztivál keretében rendezett Jas Hennessy Szóló Zongoravetélkedőt és ennek köszönhetően saját produkcióval szerepelhetett a fesztiválon. Amerikában fejezte be tanulmányait és azóta erőről erőre kap. Játéka és szerzeményei egyaránt különleges, egyéni hangvételt tükröznek. Angliában is megjelent albumáról a következőket írta a brit főváros legnagyobb esti újsága, az Evening Standard kritikusa: Ez a ragyogóan gördülékeny újonc Magyarországról nemrég megnyerte a Martial Solal nemzetközi zongoradíjat, lenyűgözve Solalt, Danilo Perezt és a zsűriben helyet foglaló összes többi zongorista nagyságot. Kamara jazzként is lehetne jellemezni Szabó feszes trió-muzsikáját, de a zenészek magyar véréből fakadó extra tűz és érzékiség legalább annyi erőt, mint líraiságot kölcsönöz a zenének.
Fenyvesi Márton alig huszonöt éves, de már az egyik legkeresettebb hazai jazzgitáros, pár év alatt tucatnyi formációban fordult meg, nemrég pedig létrehozta saját trióját, az EgoTripet, amelyben a  fusion/groove-os hangzást keveri kísérletezőbb poppal és kortárs elektronikával. Nyitott, fogékony, kihívásokra éhes típus, esetében a szüntelen kalandozás, mondhatni, életforma. Egyelőre széles karcsapásokkal halad a pályán, így abba olyan kanyarok is beleférnek, mint a legfrissebb Geszti-termék, a Gringo Sztár.
Bővebben:
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Lili és Peti)
 

 

partnerek:

 

www.nca.hu

litera.hu





tilos.hu 

jozsefattilakor.hu





www.kalligram.com

www.magveto.hu

 

 


www.polinst.hu

gramofon.hu

fono.hu

bmc.hu

palatinuskiado.hu

liget.grafium.hu

noran.hu

typotex.hu

jelenkor.hu

www.nka.hu

www.budapest.hu

www.maszre.hu



visualpower.hu

www.mupa.hu

fhb.hu



abovostudio.hu

eji.hu

artisjus.hu

adform.hu

jmind.hu

 

Appendix Innovation Kft - Informatika