Műhelymonológok

 

Krónika? Blog? Nekem inkább, leginkább műhelymonológ lesz a legmegfelelőbb kifejezés. Elhatározám, MOST!!, hogy a nap legvégén kényszeríteni fogom magam ide ülni, s persze valami rövidvelős piktogramatikus refelexióra is a nap (műhelynap!) történéseit illetően. Egykétmondatban. Ennélkül nem lehetne lefekvüdni... Ó, ha legalább hetente egyszer meg is valósulna!

2005

December 13. kedd - Végre sikerül postára adni a Pro Cultura Urbis-nak az elszámolást.  Szakmai beszámoló helyett 21 oldalon át, tömondatokban sorolom, hogy mi tötént 1 év alatt a Műhelyben. Este Dévényi. Ketten Ádámmal megiszunk majd egy egész üveg Chivas Regalt... A második rész közepén azt mondja, hogy most mindent eljátszik, ami eszébe jut, de ilyen soha többé nem lesz. 2 óra után zárok

December 14. szerda - Használtruhavásárlást követően a Bécsi út elején a Keménykalap és Krumpliorr játszóterének keresése. A filmen látottakhoz képest a teljes, a süket sterilitás fogad bennünket. Nagyjából iskolaidő vége van pedig. Elkeserítő látni, mi történt 30 év alatt. Még áll Bagaméri háza, az ajtót is felismerni vélem, ami mögül afrikai kimonójában Szajol (Kossuth utca 30. - esetleg azt is megnézhetné végre valaki, hogy ott mi van!) felé távozott. Csak a beszögellés nincs már, ahonnan a gyerekek figyeltek. A hirdetőoszlopot sem találom, amelyre Lópici ragasztott, csak az allét, a fene enné meg...   Este elfeledtem a Whitehead Egyesület ülését, emiatt épp a kiállítás-installálás finisében teljes kapkodás következett, de végül nem sokan lettek, úgyhogy lehetett szusszanni. A kiállítás kissé bizarr, de módfelett szépséges. Mitöbb: gyönyörűséges. Saját nemezhalam van a pult mögött. Sárga. Belebámul a túloldalon állók arcába a holddal együtt, merthogy azom is van. Saját. Ágoston Béla humora továbbra is abszurd, ugyanakkor könnyed, előkelő természetességgel jön belőle, ez vitán felül áll. Képtelen vagyok megfejteni, hogy csinálja. Nem látszik ki a kaptafája... Éjjel 10 körül Veszprémből Balázselemér hív mámoros hangon. A zenekar és DésL, az új gregorián-lemezzel együtt nálam landol éjfél előtt, rajtuk kívül én hallhatom először.  3szor egymás után lejátszom, aztán Astrud Gilberto lemezem elképesztő hatást gyakorol a maradókra. Tánc kerekedik, 5 órakor húzom ki a kukát az utcára és zárok.

2006

február 7. kedd - Csendben ünnepelek.Hogy mit? 3 év után ma először nem aludtam a Műhelyben. Barátaim felajánlottak egy kedves tetőtéri lakást az Eper utcában. Mert hogy beteg lettem valószínűleg Műhelyallergiám van. Gombóc a torokban, süketfélfül, általános enerváltság, kedvetlenség. A kutyám is meghalt. Szomorú dolgok, talán le kéne állni valamivel. De mivel? Még nem tudom megmondani.

február 9. csütörtök - Az esti program után Zsüli kisasszony járt nálam beteglátogatóban. Istenem, ezek a francia nők... Ennyi élénk, odaadó, szeretetteljes figyelmet, simogatást! Talán nem is kéne nekem meggyógyulni...

július 18. kedd - Ilyen helyzetben még sohasem voltam... Két pályázati időszak között, még épp a senkiföldjén. Merthogy elszámoltam egyrészt - az utólagos elszámolás lehetőségét kihasználva (másra nem volt módom) a 2005-2006-os évre, ami azt jelenti, hogy elköltöttem - saját zsebből - egy csomó pénzt különböző programokra, amikre majd most, utólag kapom meg a pénzt. Viszont beadtam 7 pályázatot 2006-2007-re, amik persze hogy előfinanszirozósak, rendesen... Vagyis két irányból is jöhetnek pénzek. Ha csak egy része sikerül, akkor is könnyebb évnek nézhetek elébe, mint az előző.

december 4. kedd - Eltellett megint félév... Hogy mongyam? Fél év alatt egyszer sem mertem ide, erre a lapra dugni az ábrázatom. Miért? Többen monták, hogy várják a folytatást. Szóval kiderült, hogy ezt itt olvassa más is.... Nem, mintha nem lehettem volna ennek tudatában, de egészen más, amikor arcok bukkannak fel a homályból. Nem is olyan elhanyagolható momentum. Tétje, súlya, húzása lesz ennek az egésznek itten. Mármint annak, amit eddig ide leírtam - arra vonatkozólag, amit csak eztán fogok, akarok. Mintha magamat zárnám kalodába... Féléven át talán lélekben ez ellen protestáltam? Biztos, biztos, csakis így lehetett. Ismerős már ez magamnak. Ahogy azt is sejtettem régóta, hogy nagyjából ilyesmiket fogok ide írni, ha egyszer visszatolom a képem...
A mai este? Egyenlőre még nehezen tudtam belelátni ezekbe a fiatalokba a következő évtizedek balázselemérjét, olákálmánját, feketekovácskornélját... De vajon ŐK hogyan kezdték?? Nem lehettem még ott... Egy igéretes gitáros azért akadt: folyvást Bacsik Eleket juttatta az eszembe - a vértezet mintha meg lett volna, csak az a hanyag elegancia hiányzott hozzá.

2007

augusztus 6. Gőzerővel árazok, válogatok, ábécéberakok - építem az antikváriumot! Vasárnap 5 órás kiképzésben volt részem. Elégnek tűnt. Sosem hittem volna, hogy csak ennyire, 5 órányira vagyok attól, amitől fényévekre gondoltam korábban magam. Könyvekről annyi mindent magamba szívtam már, de hogy egyszerre minden rendszerbe álljon, azt el sem tudtam volna képzelni. Szinte várom, milyen lesz, amikor először vásárolni merek.
A Hammond elkészült végre, gyönyörűen szól, női énekhanggal (P. B.) plána. Nem tudtam megállapítani, hogy amit hallok, az mennyire népzene, mennyire nem. De valahogy épp így volt jó. Mától CSAK olyan zenét akarok, amiről nem tudom megállapítani, hogy honnan jön. Bea írt a falra, nagyon kedveset: Itt minden egy helyt van... ezzel kezdte. Aztán elmentek Szegedre zenélni. A milánóiba kicsit több bacont tettem a javallottnál, de lehet, hogy mindig így kéne csinálni?....

 

 

szeptember 29. Ezt most már el kell mindenkinek mondanom... Néha úgy elnehezül a lelkem, hogy ilyen átjáróház lett az életem. Még ha zárva vagyok is, de felveszem a telefont, végem. És hát, állandóan csörög... Hétvégén magamba fordultam, mint egy sündisznó, nyista külvilág, meg váratlan beállítás. Ó, ha a telefon is jelezni tudná előre, hogy csörögni fog... Úgy vettem ki, nem zaklattak volna sokan, de az efféle bezárkózás azért komoly lelkifurdalással jár. Nem akárkik számítottak volna rám...

Aztán persze úgy múlik el ez az egész, ahogyan jött: egyik pillanatról a másikra. Egyszer csak történik valami, ami felvillanyoz, újra lelket ver belém, visszadja a lelkesedésem - s onnantól van lendület, bizakodás, optimizmus, munkakedv, és magas közösségbenlevési együttható, minden. Ilyenkor ráébredek újra, mennyi nagyszerű dolog van körülöttem, mennyi fantasztikus ember, s hogy mindez együtt valószínüleg rendkívüli eseménnyé emeli az én sündisznólkodó életemet is.

Ma Rutkai Bori levele dobott rajtam nagyot. Aki nálam futó filmklubjához talált ki új formát. Borira eleve nem illett ez a hagyományos filmklubozós formátum - sajnos az ilyeminek nehéz tudatára ébredni az esemény jelenidejében. Most azt gondolom, hogy kellő fantáziával meg lehetett volna jósolni ezt a fordulatot, de valószínű maga a jós is Bori kellett volna legyen, ami azért eléggé extra kívánalom... Tessék nézni, ezt a címet találta ki: Dzsem Bori! A vetítések alatt főz majd, s míg a vetítést követően fogy e főzt, Ő énekel nekünk népdalokat... Ugye, milyen ppazar!

Még egy dal a végére, de csak mert újra közel a karácsony....: http://www.youtube.com/watch?v=-T29nUHdpj4

 

november 24. Jacques Tati, a "kelekótya angyal". Azt hiszem teliltalálat ez a jelző. Ki fordította magyarra? Valóban van ilyen a franciában, hogy "kelekótya"? Ártatlan rosszcsont lehetne talán... Még csak szinonima se nagyon van, ami nagyjából visszaadná e szó horizontális és vertikális tartalmait. A tömörségről, épp ezen betűk ezen sorrendben való kavargásának hangulatáról nem is beszélve... Báron is angyal, de jelzőm nincsen hozzá. Nem beszél, előad, hanem mesél! Hihetelen, amikor valaki tudományos mélységekben járva még mindig képes erre. Ha lenne még értelmes fórum, ami ma már csak a megasztáréstársai, egy jelentősebb közösség ébredhetne rá, hogy legalább a filmesztétikában újra van egy pernyandrásunk.