NYITOTT MŰHELY hírlevél

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belépés

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 4 vendég van a webhelyen.
Címlap | Programajánló | Archivum

2007

2007

Január 4. csütörtök 19.00 SAJÁTFILM/SAJÁTSZÍNHÁZ/SAJÁTMUZSIKA
avagy TAKÁCS FERENC: TAKÁCS FERENC
4. "ÉN ÉS AZ ATOMHÁBORÚ"

 
 
                                        
 
 
Takács Ferenc új sorozata a Műhelyben - kötetlen, menet közben rögtönzött és kívánságra menet közben alakuló programmal.
"Rólam (Takács Ferenc) lesz benne szó, pontosabban mindenféle mániámról, apróbb-nagyobb felfedezéseimről, és engem valamiért érdeklő fontos és lényegtelen dolgokról is. Igy aztán Takács Ferenc mellett lesz film, lesz muzsika, lesz róluk élménybeszámoló és lesz hozzájuk magyarázat. Lesz színház is: ez én leszek főleg.
Ezen az estén Takács Ferenc mellett fellép Stanley Kubrick rendezésében az atombomba, a két szuperhatalom és a végpusztulás, a DR. STRANGELOVE
, avagy Hogyan tettem túl magam az aggodalmakon és hogyan szerettem meg a Bombát (1964) című filmen. A film három főszerepét az immár huszonöt éve halott Peter Sellers, a nagyszerű filmkomikus és felejthetetlen átváltozóművész alakítja, aki sokak szerint még engem is lejátszik olykor."

A Nyitott Műhelyben zajló vetítések támogatója a
VISUALPOWER: www.visualpower.hu
Belépődíj: 600 Ft (Jegyszedő kerestetik!)
 
______________________________________________________
 
Január 4. csütörötök 19.30 BORCSÜTÖRTÖK
MÁDY REZSŐ és MÁDY KATALIN:
A Pinot család: Blanc, Gris és Noir
Rezső 1971–1985-ig a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem oktatója volt, majd az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézetben dolgozott 2000-es nyugdíjazásáig. Első munkahelyei vagy borvidéken voltak (Csopak, Hajós-Baja), vagy szőlőtermesztéssel is foglalkoztak, ezért nem is menekülhetett volna e nemes nedű elől (nem is akart). A 80-as évektől kezdve hobbiborász: 2002-ig saját szőlője volt Budakeszin, azóta vásárolt mustból készít remek fehérborokat. Igazi borértővé nemcsak ötvenéves borkóstolói tapasztalata, hanem rendívül biztos ízelemző készsége is avatja.
Lánya, Katalin a Pázmány Péter Katolikus Egyetem német tanszékén tanít, most pedig éppen a Müncheni Egyetemen ösztöndíjas. Kutatási területe a beszédhangok képzéséhez kapcsolódik: hol német betegek mássalhangzóit vizsgálja mágneses rezonanciás tomográffal, hol magyar egészségesek nyelvére ragaszt szenzorokat. Előbb-utóbb sort kerít a bor kiejtésre gyakorolt hatásainak vizsgálatára is – ehhez örömmel várja önkéntesek jelentkezését. Apa és lánya vadásztak a különleges borokra, amikkel meglephették a családot – a házi borkóstolók idővel komoly méreteket öltöttek, a rokonok és barátok nagy örömére.
2006. novemberében Bárány István gyorstalpalójával indult a Nyitott Műhely borkóstolási sorozata. Mint a programból látható, legalább hét alkalommal jövünk majd össze a NYM kistermében az imígyen is megszépítendő télen, minden második csütörtökön (kivéve a karácsony környékére esőt). Minden ilyen estén velünk lesz legalább egy élő borkalauz, aki az általa válogatott borok világát segít fölfedezni. Egytől egyig érdekes emberek, lebilincselő előadók és nem utolsó sorban kitűnő borértők - hogy pontosan kik ők és milyen terepet szemeltek ki, arról ugyancsak lássátok a csatolmányt. Borok, poharak és más túrafölszerelések a helyszínen várnak. Mivel a jó italok sajnálatos módon nem olcsók, a résztvevőktől a költségekre pénzt szeretnék bevasalni, ráadásul előre. Akik "bérletet" váltanak a hét alkalomra, azoktól koponyánként 30 ezer forintot, akik csak egy-egy alkalommal tartanak velünk, azoktól 6 ezret. Ez a pénz kizárólag a felmerülő költségek (poharak, bor, rágcsálnivaló) fedezését szolgálja. Kalauzainkat szeretettel látjuk vendégül az esték mindegyikén.
Mivel a létszám limitált, előzetes bejelentkezés szükséges az a.loke@hvg.hu címen.
Lőke András, az estek szervezője
________________________________________________
Január 5. péntek 19.30 JAZZPÉNTEK
A Harmónia Jazzműhely és a Nyitott Műhely vendége a:

CREATIVE ART TRIÓ
 
 
                                       
 
A trió jelen felállásban és néven 1990 óta működik. Ezen idő alatt több fesztiválon és Európa számos városában koncerteztek. Ezek közül is kiemelkedik az 1992-es sevillai EXPO-n, az 1993-as Budapesten megrendezett rádiós EBU-rendezvényen, valamint 1994-ben franciaországi - és 1995-ben lengyelországi koncertjeiken elért fantasztikus sikerük. Kivételes hangszertudásuk, muzikalitásuk és hosszan tartó együttműködésük következtében a Trió ma már egyike a legjobb európai trió - formációnak. Együttműködésük során számos CD-t készítettek, több nagynevű külföldi szólistával koncerteztek. 1998-ban fennállásuk 10. évfordulójára megjelent CD-jük a triót nagy zenekari kísérettel mutatja be két koncepcióban: Andalusian Cat, Capriccio Espagnol.   
Vukán György - zongora
Berkes Balázs - bőgő
Balázs Elemér - dob
Belépődíj: 1.200 Ft (Jegyszedő: Lukács Sebestyén)
 
_______________________________________________________
 
Január 6. szombat 19.30 KONCERT
 
OLÁH - BACSÓ - SZANDAI TRIÓ
 
 
OLÁH KÁLMÁN 1970-ben született Budapesten, zenei tanulmányait a Bartók Béla Konzervatórium dzsessztanszakán végezte. 1990-ben alapította meg a Trio Midnightot, ezt az újító szellemű dzsessztriót, amely meghozta számára az elismerést, és amelynek köszönhetően rendszeresen lép fel nagyhírű dzsesszfesztiválokon. 1994-ben megalapította az Oláh Kálmán Szextettet, melyben élvonalbeli magyar muzsikusok játszottak, és játszanak ma is. Egyénileg neves külföldi zenészekből álló formációkban is gyakran fellép, előadói sokszínűségét jelzi, hogy szenvedélyesen feszegeti a zene határait, és csillapíthatatlan vággyal keresi az önkifejezés új formáit. Mesterien ötvözi a dzsessz, a népzene és a kortárs klasszikus zene elemeit. Oláh Kálmán 2006. szeptember 17-én Washingtonban a Kennedy Centerben a legrangosabb amerikai jazz-zeneszerzőverseny, a Thelonius Monk Jazz Composer's Competition fődíját vette át. Ezt a díjat a több száz műből kiválasztott egyetlen legjobbnak megítélt kompozíciójáért kapta, melyet a gálaesten Jacky Terrason, John Patittuci és Terry Lyne Carrington adott elő.
BACSÓ KRISTÓF 1976-ban született Budapesten. Szaxofontanulmányait Lakatos 'Ablakos' Dezső és Borbély Mihály irányításával kezdte 1989-ben. Miután a Liszt Ferenc Zeneakadémia Jazz Tanszékén diplomázott, a Conservatoire de Paris-ban és a bostoni Berklee College of Musicon folytatta tanulmányait, ahol tanárai Joe Lovano, George Garzone, Greg Hopkins, Hal Crook és Bill Pierce voltak. Öt és fél éven át Franciaországban és az Egyesült Államokban élt és dolgozott, közben fellépett Európa számos országában, az USA-ban és Japánban. Különböző stílusú projektekben vett részt: játszott mainstream jazz-, etno-, kortárs és funkzenekarokkal és zenészekkel. Jelenleg Gadó Gábor és Winand Gábor zenekarában, a Europlane Orchestrával, a Nigun zenekarral és duóban Fassang Lászlóval játszik. 2003-ban alapított quartetjével, amely a Kristóf Bacsó 4 nevet viseli, saját kompozícióit adják elő felhasználva a jazz és a kortárs zene elemeit.
SZANDAY MÁTYÁS 1977-ben született Balassagyarmaton, ahol tíz évesen kezdett el zenét tanulni a Rózsavölgyi Márk zeneiskolában. Gimnáziumi éveivel egyidőben a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta nagybőgő tanulmányait. Ezután a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nagybőgő szakán Járdányi Gergely növendéke volt, diplomáját 2004-ben szerezte.
16 éves kora óta játszik különböző jazzformációkkal. 1996-tól a Dresch Quartet tagjaként több hazai és külföldi fesztivál szereplője.
A magyar jazzélet meghatározó zenészei mellett olyan neves külföldi zenészekkel volt alkalma játszani, mint Archie Shepp, David Murray, Herbie Mann, Chico Freeman, Rosario Guilani, Charlie Mariano, Hamid Drake. Jelenleg a Bacsó Kristóf 4 mellett, a Dresch Quartet, a Czirják Quartet, a Szabó Dániel Trió és a Tűzkő Csaba Szeptett tagja.

Belépődíj: 1.000 Ft (Jegyszedő kerestetik!)
 
_______________________________________________________
 
Január 8. hétfő 18.00 KLUB
 
BUDAPESTI MŰLEGYEZŐ KLUB
 
A félreértések elkerülése véget közölnünk kell, hogy az ide járók – kivétel nélkül férfiak – nem magukat, ill. egymást legyezgetik 3 órán keresztül, hanem a horgászás eredmenyességének növelése céljából műlegyeket készítenek horgaikra tollakból, s egyéb más különleges alapanyagokból.
Bővebb információ: www.legyezohorgasz.hu
A klub rendszeres látogatása esetén tagsági díj fizetésének szükségessége felmerülhet.
 
_______________________________________________________
Január 8. hétfő 19.00 NÉMAFILMKLUB ÉLŐ ZENÉVEL
Válogatás HAROLD LLOYD filmjeiből az INSERT CSOPORT szervezésében
3.
LÁNYOS ZAVAR
(Shy Girl)
 
 
Amerikai vígjáték, 1924, 80 perc, DVD.
Harold Meadows visszahúzódó, dadogós agglegényként tengeti mindennapjait egy szabóságban. Ám munkája után "A szerelem titkos művészete" című kézikönyvén dolgozik. Egy napon találkozik Mary-vel, a gazdag fiatal lánnyal. Nyugalmas élete egy csapásra megváltozik...
Vendég: FECSKÓ EDINA filmesztéta
A vetítést Darvas Ferenc kíséri zongorán.
A filmek feliratát Radics Zsuzsa fordítja magyarra.
A filmklub házigazdája: Barna Gábor Botond.
A Nyitott Műhelyben zajló vetítések támogatója a
VISUALPOWER: www.visualpower.hu
Belépődíj: 600 Ft (Jegyszedő kerestetik!)
 
_______________________________________________________
Január 9. kedd 18.00 IRODALMI SOROZAT
HOSSZÚ, MÉLY SÖTÉTSÉG” - beszélgetések Fórizs Lászlóval nemcsak a Rigvédáról
4. Aszja vámaszja szukta
- Rigvéda, i.164.



                       
"Ennek a szeretett őszhaju papnak
                    Középső fivére mindig csak enne,
                    A harmadik háta fénylik a vajtól,
                    Hét fia mellett megláttam a Törzsfőt."

                                                                      (Dírghatamasz)
Fórizs László tizenhat éves kora óta ősi szövegekkel foglalkozik. Ekkor kezdett el a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákjaként – igen intenzíven – szanszkritül tanulni. A gimnázium elvégzése után az Apátság Főkönyvtárában helyezkedett el, két év múlva jelentkezett egyetemre, de csak harmadéves korától  lett az ELTE hallgatója. 1987-től 1992-ig az Akadémiai Kiadóban dolgozott szerkesztőként, 1992-től 2000-ig a Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára volt. 1994-től ugyanott a Hindu Filozófia Tanszék vezetőjeként dolgozott. 1997-től ideiglenesen átvette a Buddhista Filozófia Tanszék vezetését, de erről a posztról 1999-ben lemondott.
2003-ban Asko Parpola meghívására részt vett a 12. Szanszkrit Világkonferencián. Ekkor már hazánk talán legjelentősebb, nemzetközileg elismert Dírghatamasz-kutatója. Legújabb eredményei elismeréseképpen 2006-ban meghívást kapott Edinburgh-ba, a 13. Szanszkrit Világkonferenciára. Útját ezúttal a Semmelweis Egyetem támogatása tette lehetővé, azé az intézményé, amelynek gyakorló iskolájában jelenleg is tanít.
A belépés díjtalan.
______________________________________________________
 
Január 10. szerda  19.00  IRODALOM
 
KÉSELÉS VILLÁVAL
Vendég: CSERNA-SZABÓ ANDRÁS
 

 

Cserna-Szabó András 1974-ben született Szentesen, 1998-ban jelent meg első könyve, Fél négy címmel. A második kötet 2001-ben, a címe: Fél hét. 1998 és 2000 között a Sárkányfű című irodalmi folyóirat prózaszerkesztője. 1998 óta a Magyar Konyha gasztronómiai magazin főmunkatársa. A következő antológiákban szerepelt: Mindenek előtt (1997), Köztéri mulatság (1998), Körkép (2001).
2003 Karácsonyára jelent meg szerkesztésében a Friss Irodalmi Húsok című irodalmi-gasztronómiai könyv. 2005-ben Levin körút címmel az Ulpius Ház adta ki hasnovelláit és gasztroesszéit.
Beszélgetőtársak és a sorozat szerkesztői: Babiczky Tibor és András László
A belépés díjtalan.
A program a MASZRE támogatásával jött létre.
 
_______________________________________________________
 
Január 11. csütörtök 19.00 SZÉPÍRÓ SZALON és KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ
A Szépírók Társasága Irodalmi Szalonja a Nyitott Műhelyben
Irodalmi Párok III.
 
KŐRÖSI ZOLTÁN íróval és BURGER BARNA fotográfussal
BÁN MAGDA és TORMA TAMÁS beszélgetnek

 
Kőrösi Zoltán író, a Magyar Rádió művészeti főszerkesztőségének vezetője. 1962-ben született Budapesten. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar-történelem szakon diplomázott 1987-ben. 1989-ben Lisszabonban, Portugáliában élt. Egy ideig szabadúszóként dolgozott, majd 1990-ben a Magyar Rádió munkatársa lett, ahol előbb az Irodalmi szerkesztőség vezetője,
majd a 2002-ben az újonnan alakult Művészeti Főszerkesztőség főszerkesztője lett, emellett folyamatosan végez dramaturgi és szerkesztői tevékenységet is. 1999 óta tagja a Magyar Mozgókép Közalapítvány Játékfilmes szakkuratóriumának.
Íróként, drámaíróként 1992 óta jelenteti meg műveit. Eddig tíz magyar, egy francia és egy orosz nyelvű könyve látott napvilágot. (2006: Milyen egy női mell? Hazánk szíve, Kalligram kiadó; 2004: Budapest, nőváros, Kalligram kiadó; 2003: Tajni nad ruinami (orosz, regény, Romkert, Pont kiadó); 2002: Télidő (párhuzamos történetek) (Palatinus); 2001: Sang de cerise (fr. nyelvű novelláskötet, Noran kiadó); 2000: Orrocskák (nagy-budapesti-szerelmes-regény) (regény, Palatinus); 1999: Hentesek kézikönyve (novellák, Palatinus kiadó); 1988: Történetek a csodálatos csecsemők életéből (Kijárat kiadó); 1997: Romkert (regény, Jelenkor Kiadó); 1996: A tárt szárnyú lepke (regény, Jelenkor Kiadó); 1994: A testtől való szabadulás útja (novellák, Pesti Szalon Kiadó); 1993: Felrombolás (beszélgetések, JAK-Pesti Szalon Kiadó).
Írt filmforgatókönyveket és drámákat, Galambok c. tragikomédiáját az Egri Gárdonyi Géza Színház játszotta.
 
 
Az est alkalmával megnyílik Burger Barna: Fej vagy írás című - az év első felében szintén ezen a címen megjelent fotóalbuma alapján összeállított – kiállítása. Burger Barna fotóművész 2004 januárjában vágott bele egy olyan album elkészítésébe, amely 92, a magyar irodalom meghatározó alakjait felvonultató művészportrét közöl az írók által kifejezetten a könyvbe szánt kiegészítő gondolataival. Bár a tipográfia és a szerkesztés a XXI. századot idézi, a fotók hagyományos technikával készültek, meghittséget és bensőségességet sugároznak.
A program a MASZRE támogatásával jött létre.
A belépés díjtalan.
 
_______________________________________________________
Január 12. péntek 19.30 JAZZPÉNTEK
A Harmónia Jazzműhely és a Nyitott Műhely vendége a:
 
TOMMY VIG - BABOS GYULA - JÁVORI VILMOS - PLUTO QUARTET
 
 
 
A múlt hónapban, April Foley, az Egyesült Államok nagykövete személyesen jött el a Szépművészeti Múzeumba meghallgatni Tommy Vig új művét, aminek a címe: Budapest 1956. A dobszólót az Emerton-díjas szerző játszotta az Elek István-Schreck Ferenc vezett Budapest Jazz Orchestra előadásában. Két héttel később, ugyanez a produkció megnyerte a Magyar Jazz Szövetség által meghirdetett jeligés pályázat első díját a „hangszerelés” kategóriában. A Budapest 1956 eredeti programzene, amely a komponista személyes forradalmi élményeit eleveníti fel, összeforrasztva az amerikai és a magyar zenét, Duke Ellington, Stan Kenton, Batók Béla, Kodály Zoltán és Krzysztof Penderecki zenei kifejezőeszküzei tradíciójában. April Foley nagykövet úgy érezte, hogy a szvinges, részben atonális klasszikus/jazz mű jelentős hozzájárulás a magyar forradalom emlékének megörökítéséhez, és ezt a véleményét írásban fejezte ki, külön kiemelve a Budapest Jazz Orchestra nagyszerű szerepét.
Tommy Vig (USA) - vibrafon
Babos Gyula - gitár
Jávori Vilmos - dob
Horvát 'Pluto' József - basszusgitár
Belépődíj: 1.200 Ft (Jegyszedő kerestetik!)
 
_______________________________________________________
 
Január 13. szombat 19.00 KONCERT
 
FRAGMENT és a VÁCZI DÁNIEL TRIÓ
A Fragment 1997-ben jött létre, akusztikus megszólalásban 12 ütemű bluesokat játszanak kortárs zenei megszólalásban.
Hegyi Tibor -  gitár
Váczi Dániel -  szaxofon, szopranino
Nagy Péter - bőgő
 
                                    

A VDT 2001 őszén alakult, repertoárjukban Váczi Dániel szerzeményei szerepelnek. A szigorúan komponált témák közé nagy ívű improvizációk ékelődnek. Muzsikájuk műfaját valahol a modern jazz és a kortárs zene határmezsgyéjén lehet megtalálni.
"Ami a zenét illeti, azt akkor érezhetjük át, ha megértjük a dolgok indítékát és isteni rendszerét. Mert ez a rend, melyben az egység egészén belül minden egyenként került elhelyezésre, valójában csodálatos összhangú isteni dallam." /Hermész Triszmegisztosz/
Váczi Dániel - szaxofon, szopranino
Horváth Balázs - bőgő
Mohay András - dob
Belépődíj: 1.000 Ft (Jegyszedő kerestetik!)
 
_______________________________________________________
 
Január 15. hétfő 19.00 TÉVÉFILM-KLUB 7.
 
NEM ÉRSZ A HALÁLODIG   
DÖMÖLKY JÁNOS tévéfilmje
 

Író: Császár István, szereplők: Andorai Péter, Haumann Péter, Kis Mari, Rajhona Ádám, Balkay Géza, Drahota AndtreaEgy kritikában olvashatjuk: „Író és rendező találkozása itt maradéktalan művészi sikerrel  járt. A Nem érsz a halálodig (1990) Császár alapmotívumát bontja ki. Hőse, Gránáth, hegedűművész volna, de hegedűje sincs már, a produkciót mint életformát nem bírja tovább, hangszere a szemétládában végzi. Gránáth úton van mindig, de csak megnyugvást keres, nem önmaga lehetőségeit. Dömölky ebben a filmben rátalált arra a színészre, Andorai Péterre, aki a kor Rogozsinjaként az elmálló jellemek utolérhetetlen megformálója.
Vendég: DÖMÖLKY JÁNOS
A sorozat szerkesztői:
Schulze Éva és Liszkay Tamás
A Nyitott Műhelyben zajló vetítések támogatója a
VISUALPOWER: www.visualpower.hu
Belépődíj:
600 Ft (Jegyszedők: Szamó és Süni)
_______________________________________________________
Január 16. kedd
PIHI...
_______________________________________________________
Január 17. szerda 19.00 BESZÉLŐ-EST
Vendégeink:
SZABÓ T. ANNA és DRAGOMÁN GYÖRGY
 
                   
 
SZABÓ T. ANNA 1972-ben született Kolozsváron, 1987 óta él Magyarországon. Angol-magyar szakot végzett az ELTÉ-n. Öt verseskötete jelent meg eddig: az első 1995-ben A madárlépte hó címmel a Belvárosi Könyvkiadónál, a második Nehézkedés címmel 1998-ban, a harmadik Fény címmel 2002-ben, a negyedik Rögzített mozgás címmel 2004-ben, a legutolsó pedig Elhagy címmel 2006-ban – kivétel nélkül a Magvetőnél. Az írás mellett műfordítással is foglalkozik.
Szabó T. Anna már első kötetében megfogalmazza költői törekvését: „Úgy írni verset, mintha szó és forma / nem titkolná el, hogy mi van mögötte” (Úgy írni verset). „Ha hihetünk kötete első ciklusába gyűjtött ars poeticáinak, elemi lírát akar írni, amelynek a teremtés előtti semmi a fészke” - írja a kötet előszavában Lator László, a költő egyik fontos mestere. - „Mintha az emberi méretű történések nagyobb arányú jelenésekre, a létezés természetére mutatnának”. A zárt, tiszta formák iránti igénye és érzéke az erdélyi, másfelől a nyugatos-újholdas költészeti hagyományt folytatja, verseiben a gazdag zeneiség mellett a látvány és a képiség, az érzéki tapasztalat és a fogalmi távlat már itt fontos szerepet tölt be.
DRAGOMÁN GYÖRGY 1973-ban született, szülővárosát, Marosvásárhelyt 1988-ban hagyta el. A kivándorlás után négy évig Szombathelyen élt, ott járt gimnáziumba és ott ismerte meg Szabó T. Annát. Írni tizenhárom évesen kezdett, mint meséli, egy képet látott, olyan tisztán és plasztikusan, hogy úgy érezte, le kell írnia. Az ELTE-re járt angol és filozófia szakra, utóbbit azért hagyta abba 3 év után, mert rájött, mekkora munka egy regény megírása. A pusztítás könyvén öt évet dolgozott, mely így 2002-ben jelent meg, abban az évben, amikor nagyobbik fia született. Ez a szép hagyomány 2005-ben folytatódott: megjelent második regénye,
A fehér király, és megszületett kisebbik fia.A pusztítás könyvéért 2003-ban Bródy díjat kapott. Amikor nem ír, akkor többnyire fordítással foglalkozik (2006-ban jelentette meg Samuel Beckett Watt című regényének magyar fordítását), honlapokat szerkeszt, vagy filmkritikákat ír. Pihenésképpen főzni szeret.
Fiatalon, huszonkét évesen házasodtak. Írásokkal udvaroltak egymásnak, Anna mindennap írt Györgynek egy verset, György mindennap írt Annának egy novellát - tizenhat évesek voltak akkor, azóta annyi változott, hogy két fiuknak, Gábornak és Pálnak is lehet írni verset meg mesét.
Bővebben: www.beszelo.c3.hu
A belépés díjtalan.
A program a MASZRE támogatásával jött létre.
_______________________________________________________
Január 18. csütörtök 18.00 TÉVÉFILMKLUB PLUSZ
OPTIMISTÁK VII/I-II. (VHS, kb. 140 perc)
 
 
 
Sinkó Ervin azonos című regényéből készült televíziós adaptáció.
Rendezte: Dömölky János
A főbb szerepekben: Eperjes Károly, Takács Kata, Andorai Péter
Bevezetőt mond: Takács Ferenc professzor
V-VII. rész: január 22. hétfő 18.00-tól
"Eszmék gyönyörűen zűrzavaros egyvelege. Viták, fuldokló örömmel. Készülődés a felnőttkorra, a szép eszmék megvalósításának – ekkor még valóban optimista – reményében. Optimisták? Csupa sérült, szenvedő, rosszkedvű entellektüel, öngerjesztett radikalizmussal. „Nekünk, fanatikus optimistáknak, nem a vidámság a tulajdonságunk...” Szélsőséges individuumok, akik önmaguk elől a kollektivitásba menekülnek. Sírnivalóan gyönyörű emberpéldányok, olyan erkölcsi skrupulusokkal, amilyenekből nekünk már csak morzsák jutottak. Nézve megelevenedett arcukat a képernyőn, hallgatva egymást tépő disputáikat és öntépő monológjaikat, azt érezzük: ha nem várnak és nem csinálnak forradalmat, ők maguk robbantak volna fel.
Nem sztárparádé. Színészparádé. Képességei csúcsán mindenki, mintha megbabonázta volna őket a rendkívüli feladat. A nevek fölsorolhatatlanok. Papírforma szerint képtelenségnek hangzik a moralizáló forradalmár-entellektüel Báti József szerepét az antiintellektuális karakterű Eperjes Károlyra osztani. Ahogyan rácáfol a papírformára, az több színészi bravúrnál, az színészi tehetség dolga: ilyennek született. Takács Katalinnak, Cinner Erzsébet szerepében, emancipált-neofita mozgalmi apácából kellett „gyenge nővé” olvadnia, ő többet tett ennél: apácaként is magába szerelmesíti a férfinézőt, a gyenge nőként is tiszteletet ébreszt egy valószínűtlenül okos és érzékeny századelejei nőfigura iránt. Andorai Péter pedig ránk súlyosul egy végtelen szomorúságú költőforradalmár, Lénárt Ágost szerepében.
Csak egy név még: Dömölky Jánosé. Kevés, ha azt mondom, hogy rendezői pályafutása legnagyobb teljesítményét nyújtotta az Optimistákkal. Mert azt kell mondanom, hogy a magyar televízió-játszás eddigi történetének legnagyobb – legsúlyosabb – teljesítménye is ez. Én igenis fontosnak tartom a „tetszési indexet”. De most az sem számít, ha ez az index – netán – alacsony lesz. Hogy az egyik kulcsszereplő (Vértes elvtárs – Lukács György) frazeológiájával szóljak: ránk, akik a partikularitásba süllyedtünk, számonkérőn néznek e történet nembeliségre törő hősei – miért tessen ez nekünk? Patetikusan hangzik, mégis mondom: kaptunk egy tévéjáték-sorozatot, amelyet talán meg sem érdemlünk." Faragó Vilmos (Filmvilág, 1985. szeptember)
Belépődíj: 600 Ft (Jegyszedő kerestetik!)
_______________________________________________________
December 18. csütörötök 19.30 BORCSÜTÖRTÖK
CSOMA ZSIGMOND
A vincézés szokása és nagy vörösbor-bemutató a kadarkától a shirazig
A kertészmérnökből lett művelődéstörténész minden bort és szőlőművest személyes ismerősnek és jóbarátnak tart, de nem viszi túlzásba a borivást. Utoljára kamaszkorában volt részeg, amikor nagyapja unszolására túl sok sört ivott. A bor történetét 30 éve kutatja, sokat beszél és ír a borvidékekről, a termelőkről, a technológiákról és az eszközökről: még a szőlő-borvédő szentekről is. A Károli Gáspár Református Egyetemen hallgatóit, a Mezőgazdasági Múzeum munkatársaként pedig az odalátogatókat ösztökéli a bor és a bormíves tiszteletére, megértésére.
2006 novemberében Bárány István gyorstalpalójával indul a Nyitott Műhely borkóstolási sorozata. Mint a programból látható, legalább hét alkalommal jövünk majd össze a NYM kistermében az imígyen is megszépítendő télen, minden második csütörtökön (kivéve a karácsony környékére esőt). Minden ilyen estén velünk lesz legalább egy élő borkalauz, aki az általa válogatott borok világát segít fölfedezni. Egytől egyig érdekes emberek, lebilincselő előadók és nem utolsó sorban kitűnő borértők - hogy pontosan kik ők és milyen terepet szemeltek ki, arról ugyancsak lássátok a csatolmányt. Borok, poharak és más túrafölszerelések a helyszínen várnak. Mivel a jó italok sajnálatos módon nem olcsók, a résztvevőktől a költségekre pénzt szeretnék bevasalni, ráadásul előre. Akik "bérletet" váltanak a hét alkalomra, azoktól koponyánként 30 ezer forintot, akik csak egy-egy alkalommal tartanak velünk, azoktól 6 ezret. Ez a pénz kizárólag a felmerülő költségek (poharak, bor, rágcsálnivaló) fedezését szolgálja. Kalauzainkat szeretettel látjuk vendégül az esték mindegyikén.
Mivel a létszám limitált, előzetes bejelentkezés szükséges az a.loke@hvg.hu címen.
Lőke András, az estek szervezője
_______________________________________________________
Január 19. péntek 19.30 JAZZPÉNTEK
A Harmónia Jazzműhely és a Nyitott Műhely vendége a:
 
SZAKCSI JUNIOR TRIÓ
 

 

 
Ebben a nagyszerű formációban három kiemelkedő zenész dinasztia tagjai egyesítik erejüket. A zongorista ifj. SZAKCSI LAKATOS BÉLA tavaly, 2006-ban a Szakcsi Generation with Jack DeJohnette and John Patitucci albumon is bebizonyította, hogy milyen következetesen képviseli a nagy név által megkövetelt színvonalat és méltó partnere volt világhírű amerikai zenésztársainak. Bőgőn egy másik legendás muzsikus família egyik legfiatalabb, de szédületesen tehetséges sarja, PECEK LAKATOS KRISZTIÁN játszik, aki nyolc nappal a Nyitott Műhelyben esedékes fellépés előtt, az Uránia Filmszínházban a legjobb fiatal cseh, lengyel, szlovák és magyar zenészekből válogatott Visegrád 4 Octet tagjaként kápráztatta el a közönséget és a négy ország jelenlévő kulturális miniszterét. A dobos BALÁZS ELEMÉR, sokak szerint az ország legjobbja hangszerén, manapság csúcsformában játszik. Az angol trombitás Gerard Presencer kíséretében, valamint a Nyitott Műhely idei évadnyitó koncertjén is, a Creative Art Trio tagjaként hihetetlen szakmai teljesítményt nyújtott.
Belépődíj: 1.200 Ft (Jegyszedő kerestetik!)
 
_______________________________________________________
Január 20. szombat  15.00  PEST MEGÉR EGY ESTET
Az  ART'S HARMONY ENSEMBLE reneszánsz teadélutánja
Műsoron Susato, de Pres, Gabrielli, Croce, Gombert művei.
Az AHE tagjai:
Bátki Hédi - oboa
Székely Péter - klarinét
Balla András - kürt
Lévai Péter - fagott
A sorozat szerkesztője és műsorvezetője: Windhager Ákos Károly
Belépődíj: 500 Ft (Jegyszedő kerestetik!)
_______________________________________________________
Január 20. szombat 19.00 RONDINO-ESTEK
Vendégünk:
DOLINSZKY MIKLÓS
zenetörténész
 
 
GÉMESI GÉZA zeneszerző beszélget Dolinszky Miklós zenetörténésszel Időrengés című könyvének élő folytatása gyanánt magáról a könyvről, valamint szakma és etika összeütközéséről, a tudás mai korrumpálódásáról, az európai előadóművészetnek és a komoly zene komolyságának hanyatlásáról, a pedagógia bűntetteiről, az improvizáció igazi természetéről és visszanyerésének esélyéről.

partnerek:

 

www.nca.hu

litera.hu





tilos.hu 

jozsefattilakor.hu





www.kalligram.com

www.magveto.hu

 

 


www.polinst.hu

gramofon.hu

fono.hu

bmc.hu

palatinuskiado.hu

liget.grafium.hu

noran.hu

typotex.hu

jelenkor.hu

www.nka.hu

www.budapest.hu

www.maszre.hu



visualpower.hu

www.mupa.hu

fhb.hu



abovostudio.hu

eji.hu

artisjus.hu

adform.hu

jmind.hu

 

Appendix Innovation Kft - Informatika