2002
2002
Február 8. péntek 19.30 KONCERT
NIGUN

A Párniczky András alapította zenekar 2001 augusztusában koncertezett először. Tagjai fiatal, tehetséges zenészek, akik kivétel nélkül a Budapestu Zeneakadémia jazz tanszakán végeztek. Zenei világukat a jazz mellett a különböző népzenék szeretete is meghatározza. Céljuk a klezmer és a zsidó egyházi zene etno jellegű feldolgozása. Az így létrejött zenét egyaránt jellemzi tehát a zsidó zene dallamvilága és az improvizatív, szabad zenei elemek összessége.
(Párniczky András és a Nigun volt (Nyitrai Péter és az Arasinda mellett) az első zenész, ill. zenekar, aki koncertet adott a Műhelyben. Zsidó ill. török identitásu muzsika csendült tehát fel legelőször élőben a Műhely falai között.)
Párniczky András - gitár
Váczi Dániel - szaxofon, szopranino
Nagy Péter - bőgő
'Sárvári' Kovács Zsolt - dob
Belépődíj: 300 Ft
Február 9. szombat 19.30 HAJÓVONTÁK TALÁLKOZÓJA
Vendégünk: POPPER PÉTER
"Technikai kultúránk által kifejlesztett kényelmi igényeink mintha lassan átszivárognának a psziché birodalmába is. Elkényelmesedünk önmagunk faragásában és nevelésében, ellustulunk emberi kapcsolataink ápolásában, kikerüljük kényes és feszült helyzeteink megoldását. Ez a lustaság nem csak kompromisszumokra, szkepticizmusra, cinizmusra való hajlandóságunkban jelenik meg, hanem általában a pszichés erőfeszítések elkerülésében" "Igazi mondanivaló nélkül beszélni, igazi szomjúság nélkül inni, és igazi vágy nélkül lefeküdni valakivel - ez a három alapvető bűn, amit a mai európai ember leggyakrabban elkövet." Popper Péter Beszélgetőtárs: Vajda Péter újságíró
A belépés díjtalan.
Február 12. kedd 17.30 VÉDEGYLETI ESTÉK
A "POSZT-AKADÉMIKUS" TUDOMÁNY
Előadó: FEHÉR MÁRTA tudományfilozófus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető tanára.
Az utóbbi két évtizedben a tudományos kutatás a döntően állami finanszírozásról áttért a cégek általi projektfinanszírozásra. Milyen következményekkel jár mindez a kutatásra nézve? Szó lesz a kognitív,
szociális és tudományetikai következményekről is.
Az előadást beszélgetés, vita követi.
A belépés díjtalan.
Február 14. csütörtök 19.30 JAZZTÖRTÉNETI ELÖADÁS
ÁTMENETEK - JAZZBŐL ROCKBA, ill. ROCKBÓL JAZZBE
Elöadók: PALLAI PÉTER, a BBC Magyar Osztályának volt munkatársa, aki évtizedeken át szerkesztette az adás jazzműsorait, ésKEREKES GYÖRGY építész. (Harmónia Jazzmühely)
A hifit a Philos Audio hifigyártó cég, ezen belül is Takács Zoltán és Kulcsár Bence müködteti.
A sorozat szervezője: Lőke András
A belépés díjtalan.
Február 23. szombat 19.30 HAJÓVONTÁK TALÁLKOZÓJA
ESTERHÁZY PÉTER: FUHAROSOK
CD-ROM bemutató Esterházy Péter FUHAROSOK című könyvéből.
Közereműködik a CD-Rom egyik készítője: MÜLLNER ANDRÁS.
A bemutató után Vajda Péter újságíró beszélget az íróval.
EP: "A grammatikai tér én vagyok!"
Odorics Ferenc: "Az olvasás szótlan, magányos ima."
Marianna D. Bimbaum: Mi a Biztos kaland? Azon kívül, hogy a halálról is szól, mely biztos... Tehát a halál?
EP: A Biztos kaland egy könyv.
MDB: Óriási. De miről szól?
MDB: Nem, az olvasó a hős, aki végigolvassa
Balassa Péter: A jó olvasó szűz, újra meg újra. Mindig mindent elölről kezd. Szűz és bátor. Van bátorsága önmagához igazodni. Olvas, mert ez neki így jó. Azért olvas, amiért eszik. Jó olvasó nélkül nincs irodalom. (Részletek a CD-ROM-ról)
A belépés díjtalan.
Március 4. hétfö 19.00 KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ
KEREKES GÁBOR FOTOGRÁFUS KIÁLLÍTÁSA
Kerekes Gábor: Comet Bennett 1998
Megnyitja: SZILÁGYI SÁNDOR szakíró, fotográfus
Megtekinthetö: 2002 április 7-ig
A belépés díjtalan.
Március 5. kedd 19.00 ZENETÖRTÉNETI ELÖADÁS
EGLY TIBOR ZONGORAMŰVÉSZ ELŐADÁSSOROZATA MOZARTRÓL
1. A Rekviem
Nehogy már az elején kezdjük…
A belépés díjtalan.
Március 8. pénteken 20.00 KÖNYVBEMUTATÓ
KESZTHELYI ZOLTÁN: KÖRFORGALOM
című könyvének zenés bemutatója.
A belépés díjtalan.
Március 9. szombat 19.30 HAJÓVONTÁK TALÁLKOZÓJA
Vendégünk:
KOVÁCS ZOLTÁN, az ÉLET ÉS IRODALOM főszerkesztője
Beszélgetőtárs: Vajda Péter újságíró
A belépés díjtalan.
Március 12. kedd 16.30 VÉDEGYLETI ESTÉK
GANDHI
SZABÓ KINGA diavetítéssel egybekötött előadása
Gandhi sokszor kritizálta a nyugati civilizáció materializmusát és erőszakosságát, és főként emiatt a környezetvédők körében (is) nagy tiszteletnek örvend. Kinga Gandhi munkásságának kiváló ismerője, háromszor járt Indiában, és személyesen ismer olyan embereket, akik közeli kapcsolatban álltak Gandhival életének utolsó éveiben. (Egyikük közvetlenül mellette állt, amikor meggyilkolták.) Így számos olyan információval is tud szolgálni Gandhiról, amelyek semmilyen könyvben nem találhatók meg. Ezen kívül mesélni fog még többek között egy olyan lepratelepről, ahol meglepő módon boldog emberek élnek; valamint a Gandhi Egyetemről, ahol még a rektor is végez fizikai munkát.
A belépés díjtalan.
Március 12. kedd 19.00 ZENETÖRTÉNETI ELÖADÁS
EGLY TIBOR ZONGORAMŰVÉSZ ELŐADÁSSOROZATA MOZARTRÓL
2. A nej
Valóban olyan szívtelen volt-e Constanza, mint hírlik? És egyáltalán: milyen volt Mozart családi háttere?
A belépés díjtalan.
Március 19. kedd 19.00 ZENETÖRTÉNETI ELÖADÁS
EGLY TIBOR ZONGORAMŰVÉSZ ELŐADÁSSOROZATA MOZARTRÓL
3. Szabadkőműves zenék
Nemcsak amerikai elnökök és magyar irodalmárok sora volt szabadkőműves, hanem Wolfgang Amadeus is. A páholyba, ahova járt, gyakran ellátogatott egy álarcos nő, akit a jelenlévők beszéde alapján Mária Theresiaként
azonosítottak, de udvariasan úgy tettek, mintha nem sejtenék kilétét. És mi köze mindennek Mozart zenéjéhez?
A belépés díjtalan..
Március 23. szombat 19.30 HAJÓVONTÁK TALÁLKOZÓJA
Vendégünk:
SZUHAY PÉTER szegénység és cigányság kutató, a Néprajzi Múzeum munkatársa
Az est folyamán szóbekerül Szuhay Péter egyik legfrisebb kutatási területe, a "konfliktus kutatás". "Életvitelemmel e bolygó minden életformájának jobbulására törekszem." - Kurt Vonnegut
"Késznek kell mutatkoznunk bármikor arra, hogy nézeteinket újra és újra felülvizsgáljuk." - Prónay Csaba
Gondolataink meghatározzák tevékenységünket. A mai ember "rítusait" a materialista szemlélet hatja át leginkább. (Például ma Magyarországon szinte minden halottat felboncolnak, függetlenül a hozzátartozók kérésétől.) Kinek-kinek más-más szokásrend adatott meg, nem sokan mondhatják el
magukról, hogy ők választották saját ünnepi szokásaikat. Még azokra is igaz ez, akiknek "nincs" ilyen szokásvilága. - V.P.
Beszélgetőtárs: Vajda Péter újságíróA belépés díjtalan.
Március 26. kedd 19.00 ZENETÖRTÉNETI ELÖADÁS
EGLY TIBOR ZONGORAMŰVÉSZ ELŐADÁSSOROZATA MOZARTRÓL
4. Utazások
Kivel, merre, meddig, miért? És hogy dolgozta fel ezeket?
A belépés díjtalan.
Április 2. kedd 19.00 ZENETÖRTÉNETI ELÖADÁS
EGLY TIBOR ZONGORAMŰVÉSZ ELŐADÁSSOROZATA MOZARTRÓL
5. Társadalom, pénz
Mibe volt beágyazva Wolfgang Amadeus? Szó esik Salzburgról és Bécsről.
A belépés díjtalan.
Április 5. péntek 18.00 SZABAD FILOZÓFIAI ESTÉK (A METAFIZIKA JEGYÉBEN)
ALFRED NORTH WHITEHEAD
CSIKÓS ELLA egyetemi docens (Filozófiai Intézet - Újkori és Jelenkori Filozófia Tanszék) előadása
A belépés díjtalan.
Április 8. hétfö 19.00 KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ
FÁBRY ZOLTÁN építész fotókiállítása
A kiállítás p
"Kb 1985 óta fotózgatok. Nem mûvészi ambíciókból, pusztán kedvtelésbõl. Különféle kamerákkal próbálkozom. most éppen egy öreg Voigtlander 6x6-os géppel, meg egy digitálissal..."
Megnyitja: POPPER PÉTER pszichológus
Megtekinthetö: április 21-ig
A belépés díjtalan.
Április 9. kedd 19.00 ZENETÖRTÉNETI ELÖADÁS
EGLY TIBOR ZONGORAMŰVÉSZ ELŐADÁSSOROZATA MOZARTRÓL
6. Mozart és a divat
Mitől lett a bécsi klasszika, miért kezdtek el az emberek zenét hallgatni?
A belépés díjtalan.
Április 11. csütörtök 17.30 VÉDEGYLETI ESTÉK
A MAGYAR HARMADIKUTASOK
Bibó István, Hajnal István, Németh László - mint az ökológiai mozgalom előfutárai?
Wilhelm Röpke, a legeslegelsö harmadikutas
"Az előadás megpróbálja tisztázni a harmadik út fogalmát, amelyet oly sokféle teóriára és megközelítésre alkalmaztak a 20. század során. Mit jelentett a Wilhelm Röpke által ismertté tett kifejezés a második
világháború éveiben, s miért hozta azt ismét forgalomba Anthony Giddens a kilencvenes években? Mi köti össze a címben jelzett három gondolkodót, avagy másként fogalmazva, létezik-e egy harmadik utas magyar gondolati
tradíció, s van-e ennek valamiféle aktuális mondandója a 21. század elején? Meggyőződésem szerint igen, s ez röviden így foglalható össze: a nagy méretek kultuszának elvetése, emberléptékű világ kialakításának vágya, az egyoldalú technológiai világkép megkérdőjelezése - azok a gondolatok tehát, amelyek az ökológiai világképnek is szerves elemei." /Kovács Gábor/
Előadó: KOVÁCS GÁBOR filozófus.
Felkért hozzászóló: CSIZMADIA ERVIN politológus
A belépés díjtalan
Április 12. péntek 19.30 KONCERT
NIGUN

A Párniczky András alapította zenekar 2001 augusztusában koncertezett először. Tagjai fiatal, tehetséges zenészek, akik kivétel nélkül a Budapestu Zeneakadémia jazz tanszakán végeztek. Zenei világukat a jazz mellett a különböző népzenék szeretete is meghatározza. Céljuk a klezmer és a zsidó egyházi zene etno jellegű feldolgozása. Az így létrejött zenét egyaránt jellemzi tehát a zsidó zene dallamvilága és az improvizatív, szabad zenei elemek összessége.
(Párniczky András és a Nigun volt (Nyitrai Péter és az Arasinda mellett) az első zenész, ill. zenekar, aki koncertet adott a Műhelyben. Zsidó ill. török identitásu muzsika csendült tehát fel legelőször élőben a Műhely falai között.)
Párniczky András - gitár
ifj. Vázsonyi János - szaxofon
Nagy Péter - bőgő
'Sárvári' Kovács Zsolt - dob
Belépődíj: 300 Ft
Április 13. szombat 19.30 HAJÓVONTÁK TALÁLKOZÓJA
Vendégünk:
HALMAI GÁBOR alkotmányjogász, a Soros Alapítvány vezetője
Nemrég, a kommunikációs jogokról megjelent könyve kapcsán beszélget vele Vajda Péter újságíró.
A tartalomjegyzékből:
- Az írott, az elektronikus sajtó és az internet szabadsága (Speciális-e a szólásszabadság az interneten?)
- A médiaszabaság korlátai
- A békés gyülekezéshez való jog
- Az egyesülés szabadsága
A belépés díjtalan.
Április 16. kedd 19.00 ZENETÖRTÉNETI ELÖADÁS
EGLY TIBOR ZONGORAMŰVÉSZ ELŐADÁSSOROZATA MOZARTRÓL
7. A Varázsfuvola születése
Don Giovanni, minthogy más lapra tartozik, talán épphogy csak megemlítődik, de Papageno, Papagena és az Éj Királynője vaskosan benne lesznek a történetben.
A belépés díjtalan.
Április 19. péntek) 18.00 SZABAD FILOZÓFIAI ESTÉK (A METAFIZIKA JEGYÉBEN)
RUZSA FERENC
ÉN, AZ ISTEN ÉS TE (Mást mond-e a hindu, mint a keresztény?)
A belépés díjtalan.
Április 22. hétfQ 19.00 KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ
ROMA KÉPEK (Kelet-Magyarország, 1980 körül)
DEMSZKY GÁBOR szociológus fotókiállítása
Uszka, 1980
A kiállítást megnyitja: GULYÁS MIKLÓS fotográfus
Megtekinthetö: 2002. május 5-ig
A belépés díjtalan.
Április 24. szerda 18.00 HAJÓVONTÁK TALÁLKOZÓJA (KÜLÖNKIADÁS)
Vendégünk:
JEAN-LUC OUTERS belga író, államtitkár
Első Magyarországon megjelent kötete kapcsán a szerzövel LACKFI JÁNOS, a kötet fordítója beszélget.
Házigazda: Vajda Péter újságíró
Jean-Luc Outers (1949-) Brüsszelben született, ott él mind a mai napig. Minisztériumi tisztviselőként dolgozik, első regénye, a párizsi Gallimardnál megjelent L'ordre du jour (Napirend, 1987) a belga (és nemcsak belga) sóhivatalok világát figurázza ki finom iróniával. A kötetből Michel Khleifi rendezésében film is készült. Második regénye, a Corps de métier (Kb. Munkabrigád, La Différence, 1992) meghozta neki a Rossel-díjat, az Avec le temps (Idővel, Labor, 1993), a La Place du Mort (Anyósülés, La Différence, 1995) és a La compagnie des eaux (Víztársaság, Actes Sud, 2001) pedig megerősítették helyét a kortárs francia-belga próza élvonalában. Ezek a könyvek nem csupán korunk hang- és hőszigetelt falak mögött élő, túlszervezett és mesterséges embertípusának, a homo bureaucraticusnak remek karikatúráit tárják elénk, de a szatirikus szándékon túlmenően személyes, olykor fájóan nosztalgikus, bensőséges portrét rajzolnak a nagyvárosok céljavesztett, kis rögeszméikben mégis teljességre törekvő lakóiról.
"Ötven éves, megkapta a legnagyobb belga díjat, a Rossel-díjat, és elég jól átlátja jólesően kakofonikus és színes (+nívós!) irodalmukat. A nyelv nem gond, a pasas francianyelvű egyébiránt, írásaiból fordítottam ezt-azt, tudnék felolvasni, amit pedig mond, azt tolmácsolnám. A belga antológiában ő is szerepel, és tájékozott a
kortárs irodalommal kapcsolatosan, úgyhogy a két dolog egy lenne: ő lenne a belgaság élő demonstrációja..."- mondja Lackfi János, fiatal magyar író, aki vezeti a beszélgetést.
A belépés díjtalan.
Április 27. szombat 20.00 HAJÓVONTÁK TALÁLKOZÓJA
Vendégünk:
ALMÁSSY TAMÁS
Aki Guy Dauncey ÖSSZEOMLÁS UTÁN című könyvének ürügyén a szivárványgazdaságról beszélget Vajda Péter újságíróval.
"Programkönyv ez, amely nem a szük szakmának szól, hanem a nagyközönségnek, mindannyiunknak. A témája nem elméletek bemutatása, hanem a gyakorlatban már létezö megoldások ismertetése, elemzése. Dauncey alapgondolata szerint gazdaságunk müködését mi magunk határozzuk meg, az a mód, ahogy élünk, szeretünk, gondolkozunk...."
"Ha az elöbbivel gondunk van, az utóbbin kell változtatnunk. Dauncey nemcsak arra döbbent rá, hogy szinte bármi megtörténhet, hanem kiutat is kínál a magunk teremtette csapdából, könyve nagyobbrészt a különféle tájakról származó megoldások napi gyakorlatával foglalkozik." Almássy Tamás
A belépés díjtalan.
Május 3. péntek 18.00 SZABAD FILOZÓFIAI ESTÉK (A METAFIZIKA JEGYÉBEN)
KARSAI GÁBOR: FILOZÓFIA ÉS ÖKOLÓGIA
(Egy metafizikai nézőpont, amely az ember és természet viszonyának új aspektusát mutatja be?)
A belépés díjtalan.
Május 6. hétfö 19.00 KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ
MOLNÁR ZOLTÁN fotográfus
TRANS-IBÉRIAI IMPRESSZ (Spanyolország, Portugális) címü kiállítása
Megnyitja: BENKŐ IMRE fotográfus
Megtekinthetö: 2002 május 26-ig
A belépés díjtalan
Május 7. kedd 17.30 VÉDEGYLETI ESTÉK
AZ ÁLLATÁLDOZAT KULTURTÖRTÉNETI ÖSSZEFÜGGÉSEI
GYŐRFFY IVÁN előadása
Győrffy Ivánnak az élővilág pusztításáról szóló "Végjáték" című könyve néhány héttel ezelőtt jelent meg a Liget kiadónál.
Idézet a kötetböl: "Az élővilág az emberiség történetének kezdetétől fontos szerepet játszott a kultikus cselekményekben. Akár saját vagy szűkebb közösségének jólétét, akár az isten(ek) kegyét kereste az áldozattevő, áldozatának szentségét, jelentőségét és végérvényességét a kínon és az ölésen keresztül igyekezett megerősíteni, "személyessé" tenni."
Az előadás választ keres arra a kérdésre, hogy az állatáldozat a mágikus részesedéstől és vallási ünneptől kezdve milyen transzformáción ment keresztül modernkori irodalmi és vizuális megjelenítéséig; mit jelentett egykor, és mit jelent ma.
A belépés díjtalan.
Május 11. szombat 19.30 HAJÓVONTÁK TALÁLKOZÓJA
MOST TE BESZÉLSZ
FARKAS ZSOLT olvas fel novelláiból
"Ha azt akarod, hogy a tied legyek, érd el, hogy azt akarjam, hogy az enyém légy. És ne látsszon, hogy mit akarsz. Olyannak akarlak látni, aki szabad és fölényes velem szemben, aki leigáz, aki állandó kihívás, mert mindig meghalad. És olyannak akarlak látni, aki minden mozdulatát nekem címezi titokban vagy nyíltan, aki rám van utalva, aki nem tud nélkülem élni. Ne akarjál intézményesen birtokolni, elkényelmesít, eltompítja a képességeidet, amelyekkel birtokolhatsz. Legyél szorongást keltően szép. Legyél mindenki számára kívánatos, hogy legyen értelme annak, hogy az enyém vagy. Gépem. Csobogjon a langyos víz, fürödjek meg. Süljön a hús, enyhítse étvágyam. Basszál meg. Semmi sallang, operacionálisan. Máskor meg ne. Csak legyél meztelen és lehessen hozzád bújni. Vedd már fel a ruhádat, és hagyjál magamra egy kicsit, légy szíves, olyan unalmas tudsz lenni. Keressél sok pénzt. Kevés. Mosolyogjál úgy, hogy azt ne lehessen elviselni. Legyek tehetetlen, ne bírjam ki, hogy ne ölelgesselek, simogassalak, csókolgassalak, mint egy eszelős, elhagyott gyerek. Fogadd látszólag hűvösen, semmiképp se reagálj. Gyönyörűen zongorázzál, kitűnően teniszezzél, remekül rajzoljál, szellemesen programozzál C-ben, nagyszerűen főzzél, de ezt nem kell gyakorolni. Meséld el A Foucault-ingát, vezesd le a Gödel-tételt, határozott véleményed legyen Levinasnak a másik primátusáról szóló elvéről. Hibátlanul tudd alakítani az ötéves kisgyereket, gügyögjél és selypítsél, értelmesen, komolyan, felnőttesen, gyengüljek el tőle. Hivalkodás nélkül tudjál mindent, de Nirvánában is szenvedélyes legyél, Nil Admirari."
A szerzővel Vajda Péter újságíró beszélget.
A belépés díjtalan.
Május 17. péntek 19.00 KÖNYVBEMUTATÓ
JANNE HAALAND MALTARY: A FELVIRÁGZÁS KORA
A közelmúltban jelent meg Janne Haaland Maltary: A felvirágzás kora címü könyve magyarul. A szerzö néggyermekes családanyaként, politikusként, vallásos nöként a korábbi feminista irányzatokkal szemben kívánja megfogalmazni új feminizmusát. Nos, hogy mindez mennyiben új, mennyiben autentikus, mennyiben értelmezhetö a magyar közvélemény masszív anti-feminizmusában - nos ezekröl és több más, a feminizmust érintö kérdésröl lesz szó a könyv kapcsán.
A belépés díjtalan.
Május 25. szombat 19.30 HAJÓVONTÁK TALÁLKOZÓJA
A TERASZ IRODALMI PORTÁL ESTJE
Közreműködnek: Andrasew Iván, Karafiáth Orsolya és Petőcz András
Terasz a Nyitott Műhelyben? Ez hogy van, tudtommal nincs terasza ennek a zárt szuterénnek!?
Sznobok és nem sznobok figyelem! Május 25. szombat, este 8h: www.terasz.hu est Peti Péter, a site vezetőjének tálalásában. (A közreműködők közreműködnek)
Mi van a TERASZON? Van hírvilág, magazin, enciklopédia, webáruház, művészet, játékok, webkamera, linkajánló, chat, fórum és van irodalmi szekció! Az irodalmi szekció alatt a trinaplóban hetente három többé-kevésbé közismert irodalmi személy naplóját olvashatjuk élesben. Sőt, írhatunk is nekik! A vállalkozóbbak rendszeresen pályázhatnak különböző témájú irodalmi írásokkal. És még álom TŐZSDE is van itt az álmosabbaknak.
A hajóvontató Vajda Péter újságíró.
Május 27. hétfö 19.00 KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ
GULYÁS MIKLÓS fotográfus
ELYSIUM című kiállítása
Egy korábbi kép Gulyástól: Széchenyi fürdö, 1997
Megnyitja: ILLÉS BARNA fotográfus
Megtekinthetö: 2002. június 23-ig
A belépés díjtalan.
Június 8. szombat 20.00 HAJÓVONTÁK TALÁLKOZÓJA
FÉLIX PÉTER újságíró: A DOHÁNYIPAR ÉS A POLITIKA ÖSSZEFÜGGÉSEIRÖL
Tényleg van ilyen lap..... (Legalább volt még 82-ben!)
Vendégünk megpróbálja leleplezni a dohányipar és a politika összefonódását. Tehát nem egészségvédelemről lesz szó, hanem korrupcióról: "Ha a szocialisták győznek, akkor a nagytőke és a pénztőke alakít kormányt" - harsogta sok százezer hallgatója előtt Orbán Viktor. Igy kezdődik Félix Péter írása a Magyar Narancs 2002.04.18. száma 20. oldalán. "A többek közt piacellenességéről ismert kormányfő azonban elfelejtkezett arról, hogy alig néhány nappal a rendezvény előtt a kabinet igen nagy szolgálatot tett a magyarországi multinacionális dohányipari vállalatoknak. A kormány vállalta, hogy a British American Tabacco, a Philip Morris és a Reemtsma kedvéért újra megnyitja az európai uniós tárgyalásokon az adózásról szóló fejezetet, és a csatlakozást követő átmeneti időszakra haladékot - idegen szóval derogációt - kérnek a magyar cigaretta adótartalmának az EU-normáknál alacsonyabb szinten tartására. Ha ez bekövetkezne, úgy a három magyarországi dohánymulti a teljes jogú magyar csatlakozást követően is a jelenlegi mértékű extraprofitra számíthatna, hiszen nem kellene közel 80 százalákkal megemelniük a cigaretták kiskereskedelmi fogyasztói árát." A többit majd szóban...
A belépés díjtalan.
Június 8. szombat 20.00 KONCERT
NIGUN

A Párniczky András alapította zenekar 2001 augusztusában koncertezett először. Tagjai fiatal, tehetséges zenészek, akik kivétel nélkül a Budapestu Zeneakadémia jazz tanszakán végeztek. Zenei világukat a jazz mellett a különböző népzenék szeretete is meghatározza. Céljuk a klezmer és a zsidó egyházi zene etno jellegű feldolgozása. Az így létrejött zenét egyaránt jellemzi tehát a zsidó zene dallamvilága és az improvizatív, szabad zenei elemek összessége.
(Párniczky András és a Nigun volt (Nyitrai Péter és az Arasinda mellett) az első zenész, ill. zenekar, aki koncertet adott a Műhelyben. Zsidó ill. török identitásu muzsika csendült tehát fel legelőször élőben a Műhely falai között.)
Párniczky András - gitár
ifj. Vázsonyi János - szaxofon
Nagy Péter - bőgő
Halmos András - dob
Belépődíj: 300 Ft
Június 14. péntek 18.00 SZABAD FILOZÓFIAI ESTÉK (A METAFIZIKA JEGYÉBEN)
Dr. SZILÁGYI GYÖNGYI: SÍNTÓ - a japán hitvilág egyik formája
Sintó tisztálkodó medence (Itsukushima szentély)
A belépés díjtalan.
Június 24. hétfö 19.00 KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ
VIZKELETY MÁRTON
23761 cm2 PÁRIZS című kiállítása
Párizs 4.
A kiállítást megnyitja: BORSOS MIHÁLY fotográfus
Megtekinthetö: 2002. július 22-ig
A belépés díjtalan.
Szeptember 10. kedd 20.00 KONCERT
JUHÁSZ GÁBOR GITÁROS SZÓLÓKONCERTJE

"Ha az elmúlt évek legjobb magyar jazzlemezein megnézitek a felállást, feltűnik majd nektek is, hogy Juhász Gábor jóformán mindegyiken szerepel. Ez nem véletlen! Az sem véletlen, hogy amikor meghívták Archie Shepp és a Dresch Quartet közös koncertjére, akkor Archie Shepp háromszor is leintette a csapatot, hogy hagyják Gábort tovább szólózni. Londoni sikerének szem- és fültanuja voltam. Gábor a lehető legritkábban játszik egyedül. Én egy ilyen előzetes alkalomról tudok Budapesten és egyről Londonban. Ez tehát majdnem premiernek számít. Egymagában Juhász Gábor finom, befelé forduló, jóformán meditatív, gyönyörű zenét játszik. Fejenként 300 forintotokba kerül eldönteni, hogy túlzok-e." Pallai Péter
A belépödíj tehát: 300 Ft:
Szeptember 14. szombat, 19.00 HAJÓVONTÁK TALÁLKOZÓJA
JÓNÁS TAMÁS FELOLVASÓ ESTJE
Közremüködik: a QUANTUM TANGÓ zenekar
Jónás Tamás nemrég kapta meg Esterházy Péter Herder-díjas írótól az un. kis Herder-díjat
Jónás Tamás magáról: Egyetlen költőt, írót sem ismerek. Csak karrieristákat, törtetőket. Hallottam már persze egy-kettőről, de velük még nem sikerült találkoznom, és félek, hogy róluk is kiderül: csak ügyes toll- és köpönyegforgatók. A költészet lóverseny. Hogy ki a hajtó, a ló és a játékos, most mindegy. 28,75 éves vagyok, ez talán fontos -- mindig fiatalabbnak néznek. Pedig még a valódi koromnál is idősebb vagyok. Ebből aztán sok érdekes, humoros történet kerekedett már eddig is az életemben -- nincs kedvem őket elmesélni. Két fiatalkorú gyermekemnek igyekszem jobb apjuk lenni, mint amilyen nekem volt az enyém. Apám a legtisztább ember, akit ismerek -- ő is nehéz ember, nehezen lehet vele, mellette élni. Anyuról semmit nem tudok, örökös rettegés, örökös titok ő. Őt keresem minden nőben. Akire nem tudok féltékeny lenni, azokkal nem is tudok mit kezdeni.
Cigány vagyok -- ezt kezdem unni. Biztosan vannak kis írópöcsök, akik irigylik ezt a "töltetet". Szarok, fingok rájuk. Szelíd, befeléforduló ember vagyok többnyire, pedig mégtöbbnyire nem az akarnék lenni. Akikkel találkozom, megszeretnek. Mert én is szeretem az embereket. De vannak, akik kerülnek, mert nehéz velem beszélgetni, megviselem az emberket, nehezen követhetők a szellemi és lelki átváltozásaim, ellentmondásaim. Folyton vitatkozom. Tapintatlan vagyok, (leszámolásban lévő) önző, tiszta szívű, és ha minden összejön, jó szerető. Gyakran elérzékenyülök az ég alatt. Indokolatlanul szörnyekké dagadt vágyakkal küszködöm, és félek a beteljesüléstől. 70 kiló vagyok. Kis pocakom van. Azt mondják, a szemem szép. Öt barátom van. Mindegyik furcsa és majdnem életellenes kapcsolat: a Bihari, aki folyton kerül, az Orsós, akivel ritkábban, de mégis találkozunk, találkozom vele, inkább, mint Biharival, Árpi, Lackfi és Dés -- ők elfogadnak, elviselnek. Szeretem a gruppenszexet, tetszik Nelly Furtado, és szeretnék Kassák-díjat kapni, ugyan nem érdemlem meg, de azt a díjamat mutogatnám. Évek óta tervezem a Kassák-túrát: gyalog neki a nyugatnak, Párizsig. Eddig még nem akadt ember, akit megragadott volna az ötlet. Józanok között élek. Meseszíndarabon dolgozom felkérésre, novellásköteten buzdításra, versesköteten, mert kell.
A költővel Vajda Péter újságíró beszélget.
A belépés díjtalan.
Szeptember 23. szombat 20.00 KONCERT
VÁCZI DÁNIEL TRIÓ

Váczi Dániel - szaxofon
Horváth Balázs - bőgő
'Sárvári' Kovács Zsolt - dob
Belépödíj: 300 Ft
Szeptember 28. szombat, 19.00 HAJÓVONTÁK TALÁLKOZÓJA
Vendégünk: MARNO JÁNOS költö

Marno János 1949. március 3-án született Budapesten. Költő, műfordító.
Kötetei:
Együtt járás, Kozmosz, 1987.
A múzsa és a bábu, Holnap, 1989
A cselekmény -- Isten ha egyszer lábra kap, Holnap, 1990.
A vers akarata, Tevan, 1991.
Az albán szálló, (versek) Holnap, 1992.
Fellegjárás, Jelenkor, 1994.
Marokkő (versek) Pesti Szalon, 1996.
Az anarchia szórendje (kisprózák) Palatinus, 1997.
Nincsen líra V nélkül (válogatott és új versek) Palatinus, 1999.
Daidal, Jelenkor, 2001.
ÁRNYAKT
Lavórban úszol. Ujjadat meg-markolja egy kislány, a szomszédból, úgynézed,
a lelkész lánya. Ám ez közelsem szentírás. A víz sem mondható át-tetszônek
éppen, kelletlenül vagy benne, muszáj levegôt nyelned, sűrűés nyers, mint
a rideg valóság, bárcsak ne is volna tested, és más testéért sem
lelkesedszhetek óta. S szó sincs róla, hogy lelkedaz szabad volna; ki van
merülve csupán.Rángatja ujjadat a lányka, mintha kérdéstfeszegetne, mi
lenne
az, nem firtatod nála, nem szólsz bele a műveletbe; hagyodmagad, mint
mindig. Tények nem izgatnak, mindigcsak az elemzés, nézet, réteg, s így
tovább... - e rém-álmot azonban nem tudod értékelni.Hova tenni. Kitekered a nyakad, és úgysem. Ha megszólalnál, sem tudódnék ki más,mint hogy kicsúszott
valami a szádon. Egy jajszó, teszem. Fohász. Kihez. Talán a
Meg-feszítetthez, régi szokás, ezért is való-színűsítheted, akkor is, ha
egyébirántmindent a fonákjáról látsz. Visszatetszôleg.Érdek mintha nem is
fűzne más az egészhez,csak elszakadni attól, amit elérhetsze pályán.
Szavadat úgy sem érted ébren.Minek nézd hát magad a kislány szemében,ha
színét nem látod, csak esélyét érzed,hogy körmödre ô nézzen,
felpiszkálniszunnyatag kedélyed. Célja lehet ilyesmi.Nincs megírva direkt.
Madár húz el haránt az üvegtábla mögött, nagyra becsülöd, ésfejedbe vésed,
ahogy lassan enyészve száll,egy ínyenc dögevô, amint épp magát eszi.Aztán
mik nem jutnak az ember eszébesokszor egy életen át. És nem állnak
össze,nem
fogják egymást e gondolatok, elhűlveegymástól inkább ôt veszik mindegyre
elô,míg ô maga, párját ritkítva, véget nem vetnekik. Csupán a félelem tart
ki makacsulmellette, a gyomrában fészkel, s onnan nyomja a szívét, hogy
háthogyha mégis másvalaki;s az kerülgeti hányinger gyanánt, a hány-inger
képében, az üvegtáblán; a kislányis ott van, nem álmodta. Nem alszol,
reszketsza szürke ónedényben, árnyéka felszárnyal,szétterül lassan s némán
rátok ereszkedik.Persze, a lányka sem nyughat, csuklik és ásíta fojtó
idegességtôl, ujjadat öklébezárja, és úgy kapaszkodik utána,
minthogyhakibúvót keresne, s siklasztja duzzadt kis kéklôcsuklóját az
összegyűrt tenyeredbe. Meghatódsztôle és megsüketülsz, s csak nézed, hogy
lükteta szembogara. A környezô zöldben áttetszôszínek vizében elmerülsz, s
egy örökéletenkeresztül nem ismersz sehol önmagadra.
A költővel Vajda Péter újságíró beszélget.
Október 9. szerda 16.00 KÖNYVBEMUTATÓ
A L’Harmattan Kiadó és a Nyitott Mühely örömmel tudatják, hogy
SÁNTHA ISTVÁN szerkesztésében megjelent a
HALKULÓ SÁMÁNDOBOK - DIÓSZEGI VILMOS SZIBÉRIAI NAPLÓI, LEVELEI című kötet
A bemutatón közreműködnek: SÁNTHA ISTVÁN, a kötet szerkesztője, SOMFAI KARA DÁVID mongolista, turkológus és a SZINTÉZIS SZABADEGYETEM sámándobosai.
"...kétségkívül nagyon érdekes volt, de nekünk már máshol jártak gondolataink. Ideje volt összeállítani a rénkaravánt, és odamenni, ahol örömteli zajjal tűnik elő a Kara Bureny folyó, ahol virradatkor a pézsmaőz sír és, ahol egyre megy, hogy ember tapossa az utat, vagy a vad csapása." (idézet a könyvből)
Diószegi Vilmos (1923-1972) a magyar néphit, a szibériai népek sámánizmusának és etnogenezisének nemzetközi hírű kutatója. Munkássága Kőrösi Csoma Sándor, Reguly Antal, Jankó János, Munkácsi Bernát, Pápai Károly, Pápay József, Baráthosi Balogh Benedek szellemiségével rokonítható. 1957-ben és 1958-ban leningrádi múzeumokban végzett kutatómunkát, ahol a szibériai népek sámánizmusára vonatkozó tárgyakat, valamint kéziratos anyagokat vizsgált. 1957-ben járt előstör Szibériában: a Bajkál-tó nyugati partján élő mongol nyelvű burjátok és a Szaján-hegység előterében élő török nyelvű abakáni török hakaszuk sámánizmusát kutatta. 1958-ban visszatért Szibériába, hogy a Kelet-Szaján-hegység keleti oldalán élő eltörökösödött, hajdan feltehetően déli-szamojéd nyelvű tofák és a Szaján és Tannu-Ola medencében élő tuvák sámánjai között végezzen gyűjtést, és részt vegyen a Bratszki víztároló kiépítését megelőző ásatásokban.
Kötetünk Diószegi Vilmos 1957-ben és 1958-ban készített, eddig kiadatlan naplóit és feleségéhez, Morvay Judithoz írt leveleit tartalmazza, amelyek egy egyedülálló vállalkozás személyes dokumentumaiként betekintést engednek az isten háta mögötti szibériai falvak mindennapi életébe és a szocialista rendszer helyi működésébe.
A belépés díjtalan
(További bemutató: Október 16. - Írók Boltja, VI. Andrássy út. 45.)
Október 10. csütörtök 17.30 VÉDEGYLETI ESTÉK
LÉTEZIK-E BÉKÉS ÁTMENET AZ ÖKOLÓGIAILAG FENNTARTHATÓ TÁRSADALOMBA?
Vitaindítót mondanak: LÁNYI ANDRÁS író, egyetemi docens és MOLNÁR GÉZA tájrehabilitációs szakember.
Vitavezető: Kajner Péter
A belépés díjtalan.
Október 12. szombat 19.00 HAJÓVONTÁK TALÁLKOZÓJA
Vendégünk:
PRÓSZÉKY GÁBOR, a számítógépes nyelvészeti szoftverekre specializálódott MORPHO LOGIC Kft. igazgatója
"Az ősszel boltokba kerülő fordítórendszerünk az eddigi 10 éves kutatómunka eredménye. Mindvégig szemünk előtt lebegett egy olyan általános nyelvleíró rendszer, melyet kezdettől fogva koncepciózusan, később is jól felhasználható modulokból építhetünk fel. Sok ma ismert nagy szoftverrendszer nem ezt az utat követte. Mi hosszú időn keresztül valójában "melléktermékeket" készítettünk, vagyis rengeteg olyan modult fejlesztettünk, amelyeket végül mind fel tudunk használni a 2 éve elkezdett egyedülálló gépi fordítórendszerünkhöz.
A mi programunkban sok - megközelítőleg 100 emberévnyi - munka van befektetve, ám a rendszer maga nem igényel nagy gépkapacitást. Először hosszasan vizsgáltuk a többi hasonló programok hibáit. A MetaMorphonak a MoBiMouse-ban nagyszerűen bevált felület adja az egyik egyedülálló tulajdonságát, azaz az egeret a képernyőn szereplő bármely angol mondatra tolva, a pillanat töredéke alatt kiírja egy buborékba a magyar fordítást. A MetaMorphót azért hívjuk megértéstámogató rendszernek, mert ha esetleg nem 'érti meg' az egész mondatot, akkor annak az egérmutató körüli részét fordítja csak le, de valamilyen segítséget mindenképpen ad, nem pedig a 'nem tudom' választ rakja elénk. A program alapgondolata az emberi gondolkodás egyfajta utánzása, vagyis nem izolált szavakat tárolunk a memóriában, hanem kifejezéseket, szókapcsolatokat, beszédmintákat, melyek az adott mondatra sokkal pontosabb fordítást kínálnak. A MetaMorpho nagyon gyors: ha folyamatos fordításra használnánk (ahogy ezt később tervezzük is), kb. 1 másodperc alatt fordítana le egy A4-es oldalt."
Beszélgetötárs: Vajda Péter újságíró
A belépés díjtalan.
Október 16. szerda 18.00 AZ EMBERISÉG RITUSAI (ELÖADÁS-SOROZAT)
A Gaia Multimédia Stúdió támogatásával
VÉDIKUS RITUSOK 1.
Előadó: Dr. FÓRIZS LÁSZLÓ fordító, filozófus
Belépödíj: 500 Ft
Október 17. csütörtök 19.00 ELÖADÁS
A MAZURKÁTÓL A SALSÁIG – KUBAI ZENETÖRTÉNETI UTAZÁS
Előadó: VÖRÖS ESZTER, a Harmónia Rádióműhely munkatársa
Ottani hallgatóság...
"Ezen az esten fény derül, egyebek közt a kubai zene lengyel gyökereire, nomeg arra, hogy volt és van zenei élet a szigeten a Buena Vista Social Club előtt és után is. A (néhai) Harmónia Rádióműhely műsorvezető-szerkesztője, Vörös Eszter osztja meg veletek Kubában szerzett zenei élményeit. Kb. másfél óra alatt, nagyon sok zenei illusztrációval, átfogó képet kaphattok a kubai tradicionális zene kialakulásáról, az idén nyáron készült életképek (diavetítés!) kíséretében." Pallai Péter
A belépés díjtalan
Október 19. szombaton 19.00 KONCERT
NIGUN

A zenekar tagjai, akiket a közös zenei érdeklödésen kivül barátság is összeköt, ötvözni próbálják a zsidó zenét (klezmer, szefárd, szakrális) jazz és free jazz elemekkel. Az igy létrejött zenei szövetet egyaránt jellemzi a zsidó zene dallam világa valamint az improvizativ elemek összessége. A Nigun célja nem csak a hagyományok megörzése hanem új értékek teremtése is. 2001 augusztusi megalakulása óta a Nigun fellépett számos fesztiválon (Nyári Zsidó Fesztivál, Pepsi Sziget, Kaláka Fesztivál, Media Wave, Muvészetek Völgye, Jazztergom) valamint klubbokban visszatéro rendszerességgel (Fonó Budai Zeneház, Rigolettó, Millenáris, Nyitott Muhely, Dalmát Pince, Bálint Ház, Pesti Est Cafe, Banán Klub, Kultiplex) és szerepelt több televizió (MTV Zanzibár, Ma Reggel), rádió (Est Fm, Civil, Tilos, Magyar Rádió 6-os Stúdió) müsorban.
A Magyar Narancs és a 168 Óra olvasói figyelmébe ajánlotta a zenekart.
Párniczky András - gitár
ifj. Vázsonyi János - szaxofon
Nagy Péter - bőgő
Gavallér Csaba - dob
Belépődíj: 300 Ft
Október 22. kedd 19.00 SZABAD KŐMŰVESSÉG
"Amit mindig tudni akartál róluk, de soha nem merted megkérdezni."
EGLY TIBOR zongoraművész előadásai a SZABADKŐMŰVESSÉGről
1. SZABADKŐMŰVESSÉG MAGYARORSZÁGON
Szabadkőműves jelkép a Gál-palota homlokzatán (Bp. Kárász u. 6.)
Kis túlzással: a kiegyezéstől a második világháborúig szinte mindenki szabadkőműves volt Mo-n, aki számított a szellemi életben. Kik voltak ők és mit műveltek? És mit csináltak, csinálnak utódaik?
A belépés díjtalan.
Október 26. szombat 19.00 HAJÓVONTÁK TALÁLKOZÓJA
Vendégünk: LUGOSI VIKTÓRIA író/újságíró
Lugosi Viktória felolvas AJVÉ című önéletrajzi fikciós regényéből.
Ebben a könyvben egy kislány szemszögéböl ismerjük meg egy család mindennapjait, a benne élök érzéseit, valamint egymáshoz és a zsidósághoz füzödö sajátos viszonyait. De vajon miért ilyen különleges ez a könyv, melyet - Jancsó Miklós szavaival élve - nem lehet letenni? Talán a sajátos nöi hangvételért? Egyáltalán létezik-e nöi hang és nöi irodalom? És ha igen, akkor miben különbözik ez a nöi irodalom az irodalomtól úgy általánosságban? Erröl és még sok másról is szó esik Lugosi Viktória írónövel való beszélgetésünkben.
"Csikorgott a függöny, nyílt a kopott fehér ajtó és megszólalt az orgona. Ott zúgott a gyomromban legbelül. Később is jó, amikor hosszan szól, de amikor hirtelen felzeng a csöndből, ahhoz nincs fogható. Poros és korhadt szag, lakkcipős, bársony hangulat. A fal piszkossárga, a padló rohad. A csillár poros, az imakönyvlapok mállanak. A papír pereg-pereg a levegőben. A nénik sírnak. A bácsiknak kalapjuk van. A gyerekek nem szaladgálhatnak. Én sem kaptam reggelit..."
A szerzővel Vajda Péter újságíró beszélget.
A belépés díjtalan.
Október 29. kedd 19.00 SZABAD KŐMŰVESSÉG
"Amit mindig tudni akartál róluk, de soha nem merted megkérdezni."
EGLY TIBOR zongoraművész előadásai a SZABADKŐMŰVESSÉGről
2. A SZABADKŐMŰVESSÉG TÖRTÉNETE
Szabadkömüves kötény
Mi történt azon a középkori éjszakán, amikor elindult a dolog? Honnan értesült az utókor minderről, és egyáltalán, mit tudhatunk, mi halandók erről a titkos társaságról? Igaz-e, hogy kevés kivétellel minden amerikai elnök szabadkőműveskedett s hogy a "zöldhasúk" tele vannak szabadkőműves-jelképekkel? Mi kapcsolja össze Churchillt a "pennicilista" Fleminggel? És persze még egy sor dolog, amit mindig is tudni akartál a szabadkőművesekről.
A belépés díjtalan.
Október 30. szerda 18.00 AZ EMBERISÉG RITUSAI (ELÖADÁS-SOROZAT)
A Gaia Multimédia Stúdió támogatásával
VÉDIKUS RITUSOK 2.
Előadó: Dr. FÓRIZS LÁSZLÓ fordító, filozófus
Belépödíj: 500 Ft
Október 31. csütörtök 19.00 KONCERT
ÁGOSTON TRIÓ

Ágoston Béla - szaxofonok
Benkő Róbert - bőgő
Halmos András - dob
Belépödíj: 300 Ft
November 5. kedd 19.00 SZABAD KŐMŰVESSÉG
"Amit mindig tudni akartál róluk, de soha nem merted megkérdezni."
EGLY TIBOR zongoraművész előadásai a SZABADKŐMŰVESSÉGről
3. Vendégünk ORT JÁNOS, a Magyarországi Szimbólikus Nagypáholy Nagymestere
A Magyarországi Symbolikus Nagypáholy Alkotmánya
(Az 1913. évi kiadás változatlan szövegű utánnyomása)
Egly Tibor meghívta Ort Jánost, a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy nagymesterét. Amit soha nem mertél a szabadkőművesekről megkérdezni, tőle most megkérdezheted.
A belépés díjtalan.
November 6. szerda 18.00 AZ EMBERISÉG RITUSAI (ELÖADÁS-SOROZAT)
A Gaia Multimédia Stúdió támogatásával
VÉDIKUS RITUSOK 3.
Előadó: Dr. FÓRIZS LÁSZLÓ fordító, filozófus
Belépödíj: 500 Ft
November 9. szombat 19.00 HAJÓVONTÁK TALÁLKOZÓJA
BÓDIS KRISZTA olvas fel
MIND CSAK IDEGENYEBB ÚGY című verseskötetéből,
és tavasszal megjelenő KEMÉNYVAJ című regényéből

Ezen a napon éjjel 00 óra 19 perckor látható "Rabszolgavásár" című, prostituáltakról szóló dokumentumfilmje az M1-en
Bódis Kriszta 1967-ben született Budapesten. 1993-ban végzett az ELTE pszichológia-esztétika szakán. Dokumentumfilmeket készít.
"Bódis Kriszta első kötetében képtelenül távoli versvilágokat hoz össze. Mágikus naturalizmusában a két alkotóelem aránya ciklusról ciklusra változik. Vannak játékos, boszorkányos, már-már szecessziós versei, de vannak dokumentaristán kegyetlenek is. Ám még az utóbbiakban is érződik valami naiv, szinte diadalittas felháborodás. Kurváktól és degeneráltaktól hemzsegő novemberi utcái mintha egy tanulmánysorozat részei lennének. Mintha meglenne ugyanezeknek az utcáknak egy másik, napsütéses, néptelen változata is, kiállításon kívül."- Imreh András
KLÍMA (részlet)
Csorgott róluk a víz. Némán vetkôztek. Belebújtak a megjelölt köpenyekbe. A szalagok hátul éppen hogy összefogták a rövidke zubbonyt. Csak ez a köpeny meg a bugyi maradhatott rajtuk.
Üvegfal választotta el ôket a folyosótól, ahol nagy volt a forgalom. Az üvegfal mögött, a sarokban készülôdtek, de itt is útban voltak és egymáshoz túl közel, összezsúfolódva csúszkáltak az izzadságszagú sietségben.
Megtanították ôket, hogy a homlokukból hátrasimított hajat hogyan lehet a pelenkából hajtogatott kendôvel tökéletesen leszorítani. Tarkójukon eleinte egymásnak, aztán már egyedül csomózták meg a szájmaszk zsinegjeit. Elôször szappannal, utána fertôtlenítôszerrel mostak kezet. A köpeny nyílásain ki kellett bujtatniuk a mellüket, borvízbe mártott vattával letörölgetni a bimbókat és a bimbóudvart.
A hômérséklet és a páratartalom mértékét és egyenletességét szigorú elôírások szabályozták, de a gyakorlatban a klímaberendezést és a fûtést képtelenség volt az osztályon összehangolni.
Huszonegy óra huszonöt perc volt. A tévében a híradó kezdôdött. Valaki zuhanyozni kezdett a fürdôszobában. A hatalmas ablakkeretek között sötét üvegként feszült az ég. Az udvaron kóbor kutyák vinnyogtak.
Saját kiáltására ébredt. Sírt álmában. Tiszta víz lett a párnája és szétázott az arca. Föltápászkodott. Óvatosan megérintette gyulladt mellét. Papucsba bújt, hálóingére fölvette frottírköntösét.
Az alkotóval Vajda Péter újságíró beszélgetett.
A belépés díjtalan.
November 11. hétfő 19.00 KONCERT
VÁCZI DÁNIEL TRIÓ

Váczi Dániel - szaxofon
Horváth Balázs - bőgő
'Sárvári' Kovács Zsolt - dob
Belépödíj: 300 Ft
November 13. szerda 18.00 AZ EMBERISÉG RITUSAI (ELÖADÁS-SOROZAT)
A Gaia Multimédia Stúdió támogatásával
VÉDIKUS RITUSOK 4.
Előadó: Dr. FÓRIZS LÁSZLÓ fordító, filozófus
Belépödíj: 500 Ft
November 16. szombat 20.00 HAJÓVONTÁK TALÁLKOZÓJA és TEAHÁZ MEGNYITÓ
Vendégeink:
20.00-tól KISS NOÉMI írónö
Előtte, közben és utána játszik az ARCO'LOR TRIÓ
Nagyvégtére rászántuk magunkat teaházi sarkunk megnyitására. Nem tündököl még teljes pompájában, de úgy
gondoltuk, nem halogatjuk tovább ezen lépésünket. Elérkezett a pillanat! Van öt asztalunk és közel 20 féle teánk (na jó, nincs éppen húsz, de a következő hétvégére, amikor jön hozzánk GaracziL, elérjük ezt a bűvös határt is).
Teáinkat elsősorban az Első Pesti Teaházból szereztük eddig, de nagy valószínűséggel más teakereskedésekkel ápolt kapcsolataink is "termőre" fordulnak a közeljövőben. Mérlegért most indulunk (nem biztos, hogy kapunk!), teazacskókat pedig holnap vásárolunk, úgyhogy az sem elképzelhetetlen, hogy a megnyitón már tudunk el-vi-tel-re is teát adni.
A teán kívül kapható nálunk többek között rostos üdítő, Balaton szelet és néha (programok alkalmával mindig!) csinálunk szendvicset is, illetve hozunk rétest a közeli rétesdéből. Szolgáltatásainkat a forgalom remélt emelkedésével igyekeznénk bővíteni: 50 féle teáig meg sem állnánk! Szeretnénk finom kávét tartani (biztató tárgyalásokba bocsátkoztunk a Coquens-szel, de kell még pénz egy jó kávégépre!), és szeretnénk péksüteményeket, meg habos kakaót is, hogy lehessen itt reggelizni...
A megynyitóra tehát szombaton, 16-án este, 19.30 órától kerül sor. A "Hajóvonták Találkozója" sorozatban 20 órától Kiss Noémi lesz a vendégünk, előtte, közben és utána az Arco'lor kamaratrió játszik. A műsor után lehet táncolni és fesztelenül ismerkedni... A teákat ezen az estén természetesen ingyen mérjük. (Fintalaci)
KISS NOÉMI - TÁJGYAKORLATOK című kötete várhatóan tavasszal a JAK-füzetek sorozatban fog megjelenni.
E kötetböl hallhatunk részleteket ezen az estén. Kiderülhet majd, hogy az egyes részeket különféle kapcsok kötik össze, melyek az olvasót/hallgatót utazások labirintusán át vezetik a legérdekesebb célok felé, mint a szerelem, test, kultúrák, nők, férfiak, identitások. Néhánnyal a LETTRE INTERNATIONALE folyóirat utóbbi számaiban lehetett találkozni. Az alkotóval Vajda Péter újságíró beszélget.
AZ IDEGEN TÁJ GYAKORLATA (részlet)
Ha szeretkezünk egymással folyton arra gondolok, hogy az majdnem olyan mintha J. már nem tiltakozna tovább,
ellazítva izmait, kiszabadítva minden félelmét, ami minket is fenyeget, tényleg megengedné, hogy megegyem őt.
Beleegyezne, hogy mindenestül az enyém legyen. A mozdulatával arra kér, hogy soha ne engedjem el őt többé,
még akkor sem, ha hegyek, vizek és nyelvek választanak el minket. A cél érdekében, hogy megszüntessük a különbségeket eddig belakott tájaink között, ha rajtam múlna, legalább ilyen praktikus fordulatot vennének életrajzaink. Ha még egyszer valaki felteszi a kérdést, mi is az egyetlen kívánságom ezen a világon, én nem a házasságot, a gyereket, a házat vagy az útlevelet válaszolom. De még csak nem is azokat a szavakat húznám ki J.-ből, melyekkel az örök szerelmet ígéri, hogy aztán én is ígérhessem. A szavaknak a csúnyábbik oldala van az ígéretekben megírva. Nagyon ravaszak tudnak lenni, kétértelműek, mint az emberi történetek és az emberek, akik hallgatják és elhiszik őket. Minek bíbelődjek olyan szavakkal, melyek visszaütnek. Már most tudom, hogy a saját ígéretem becsapna. Én sem tudtam betartani egy ígéretemet, akkor nem várhatom el most J.-től ugyanazt, amit én sem tettem meg. Visszaütne ugyanaz a csalódottság. Így sem a nyelvek fordíthatóságát, sem a meggyőzőerejüket nem választanám útitársul, hogy J.-ben eligazodjam. Ezt inkább kerülném, ha már lehet egyszer választanom.
Előtte, közben és utána játszik az ARCO'LOR.
Monori gadulkával
Egy nemrégen alakult kamaratrióról van szó, amely "majdnem" kalasszikus felállásban szólaltatja meg a zenekarvezető, Monori András (Tin-Tin Quartet, Folkestra, Chalaban, film- és színházi zenék) szerzeményeit. Míg Kerek István hegedűn, Farkas Zoltán gordonkán játszik, addig Monori a bolgár népzenéből ismert gadulka fátyolos hangjával teljesíti ki a hangzást. A muzsika sem teljesen klasszikus veretű: a kortárs zenei áramlatoktól a jazz-en keresztül különféle népek zenéjéig sokmindenre ráismerhet a figyelmes hallgató. E sofelé ágazó hagyomány ellenére a szerzemények mégis egységesek, frissek és izgalmasak, a hangszerek pedig nem csak kisérik, hanem önálló, nem feltétlenül egymáshoz símuló szólamaikkal ellenpontozzák is egymást.
Nehezen mindehhez nem hozzátenni, hogy a trió készülő első lemezének címe éppen NYITOTT MÜHELY lesz...
A belépés díjtalan.
November 20. szerda 18.00 AZ EMBERISÉG RITUSAI (ELÖADÁS-SOROZAT)
A Gaia Multimédia Stúdió támogatásával
VÉDIKUS RITUSOK 5.
Előadó: Dr. FÓRIZS LÁSZLÓ fordító, filozófus
Belépödíj: 500 Ft
November 21. csütörtök 17.30 VÉDEGYLETI ESTÉK
LÉTEZHET-E ZÖLD KAPITALIZMUS?
Elképzelhető-e az ökológiai fenntarthatóság piacgazdasági keretek között? Nem takar-e ellentmondást az "ökoszociális piacgazdaság" kifejezés? Vannak-e kibékíthetetlen ellentétek a kapitalista és a "zöld" gondolkodásmód között? Milyen eredménnyel jártak az eddigi "alternatív kapitalista" kísérletek? Etikus-e, ha a zöldek pénzt fogadnak el magáncégektől (kiváltképp multiktól)? Többek között ezekre a kérdésekre keresnénk a választ az este folyamán.
A vitában résztvesz: PATAKI GYÖRGY közgazdász (a SZIE és a BKÁE oktatója), BODA ZSOLT és KOCSIS TAMÁS (mindketten közgazdászok).
Vitavezető: Takács-Sánta András
A belépés díjtalan.
Novemberén 22. pénteken 19.00 KONCERT
NIGUN

A zenekar tagjai, akiket a közös zenei érdeklödésen kivül barátság is összeköt, ötvözni próbálják a zsidó zenét (klezmer, szefárd, szakrális) jazz és free jazz elemekkel. Az igy létrejött zenei szövetet egyaránt jellemzi a zsidó zene dallam világa valamint az improvizativ elemek összessége. A Nigun célja nem csak a hagyományok megörzése hanem új értékek teremtése is. 2001 augusztusi megalakulása óta a Nigun fellépett számos fesztiválon (Nyári Zsidó Fesztivál, Pepsi Sziget, Kaláka Fesztivál, Media Wave, Muvészetek Völgye, Jazztergom) valamint klubbokban visszatéro rendszerességgel (Fonó Budai Zeneház, Rigolettó, Millenáris, Nyitott Muhely, Dalmát Pince, Bálint Ház, Pesti Est Cafe, Banán Klub, Kultiplex) és szerepelt több televizió (MTV Zanzibár, Ma Reggel), rádió (Est Fm, Civil, Tilos, Magyar Rádió 6-os Stúdió) müsorban.
A Magyar Narancs és a 168 Óra olvasói figyelmébe ajánlotta a zenekart.
Párniczky András - gitár
ifj. Vázsonyi János - szaxofon
Nagy Péter - bőgő
Gavallér Csaba - dob
Belépődíj: 300 Ft
November 23. szombat, 19.00 HAJÓVONTÁK TALÁLKOZÓJA
GARACZI LÁSZLÓ olvas fel NEVETNEK AZ ANGYALOK című kötetéből
22.00-tól a BALATON DUÓ zenél
KÖLTÖK A CICASZÉKEN (részlet)
Nemrég egy vacsorán egy német költő egy magyar költőhöz fordult az asztalnál. "Te most alacsony széken ülsz vagy depressziós vagy?" A fiatal magyar költő, nemzedékének jeles képviselője, egyfajta idol és példakép, lenézett maga alá, majd csodálkozva fordult körbe. "Jé, én ülök a cicaszéken?" Mivel titokban én is költő vagyok, sőt, mit takargassam, filozófus is, ily módon rendkívül fogékony a jelenségekből kibontható szimbolikára, az jutott eszembe, hogy a cicaperspektíva jól kifejezi korunk költőjének nézőpontját, mert a költészet valahogy pici lett, a dolgok viszont megnőttek, bonyolultabbá váltak, és bár körbe lehet őket szimatolni, de lényegüket vagy kozmikus összefüggéseiket, ha vannak egyáltalán ilyenek, megragadni aligha. A költő lángoszlopként, viharmadárként vagy a mennybolton suhanó, örök szellemként való leírása jelenleg mintha éppen nem lenne teljesen aktuális. A tökéletesség zavarba ejtő és valahogy olyan reménytelen. Ennél a pontnál (rágtam, úgyhogy feltűnés nélkül tudtam spekulálni), abba az irányba tereltem gondolataimat, hogy a kissé provokatív német kérdésre adott félszeg magyar válasz árulkodó természetű-e a két kultúra viszonyát illetően, illetve a cicaszék és a depresszió dialektikáját próbáltam volna alkotás-lélektanilag kibontani a költő eltörpülésének folyományaképp, de addigra annyira elfáradtam agyilag (egyszerre maximum kettőt vagy hármat tudok egymás után gondolni), hogy inkább átadtam magam a kulináris élvezeteknek, és a csörgedező beszélgetés puszta, reflexiómentes megfigyelésének szenteltem magam.
Az íróval Vajda Péter újságíró beszélget.
22.00-tól játszik: a BALATON DUÓ (Mivel a koncerttel egy idöben születésnapi parti is zajlik majd, elképzelhetö, hogy a belépést korlátoznunk kell!)
Ketten a parketten: Dénes József (Dönci) és Víg Mihály
A belépés díjtalan.
November 25. hétfő 20.00 KONCERT
ÁGOSTON BÉLA: BORZRA NYITOTT SZÓLÓ

Közreműködik: MOLNÁR MIKLÓS - kontra
Ágoston Béla önálló lemeze idén jelent meg (Meles Meles), melyen Kispál és a Borz számokat ad elő saját hangszerelésben, az eredeti megszólalásokhoz képest meglepő stílusokban. A lemezen természetesen sok-sok zenészbarát váltja egymást. Ezen az esten Béla most egyedül próbál helyt állni Borzügyben, de hogy mégis legyen valami "váltás", a szaxszofont, fő hangszerét időnként félretszi, hogy sok más fúvóshangszeren is megszólalhassanak az ismert és mindannyiunk által közkedvelt melódiák.
Belépődíj: 300 Ft
November 26. kedd 19.30 JAZZÓRIÁSOK
A Harmónia Jazzmühely és a Nyitott Mühely zenével bőségesen illusztrált sorozata
1. JOE KING OLIVER - LOUIS AMSTRONG
Kerekes György és Pallai Péter jazztörténeti elöadásai
A sorozat keretein belül alkalmanként két-két zenész pályafutását és életművét mutatjuk be. Szó lesz ellentétpárokról, rokonlelkekről és, a szó zenei értelmében, apa-fiú kapcsolatokról is. A nyitó est témája az utóbbi kategóriába tartozik.
Kerekes György a klasszikus new-orleansi iskola első, lemezen is hallható legendás figurájával, a trombitás Joe 'King' Oliverrel foglalkozik.
Pallai Péter King Oliver felfedezettje, a jazztrombitát és magát a műfajt elsőként forradalmasító Louis Amstrong teljesítményét méltatja.
A zenei illusztrációkhoz a kiváló berendezést a Philos Audio szolgáltatja Takács Zoltán és Kulcsár Bence személyében.
A belépés díjtalan.November 27. szerda 18.00 AZ EMBERISÉG RITUSAI (ELÖADÁS-SOROZAT)
A Gaia Multimédia Stúdió támogatásával
VÉDIKUS RITUSOK 6.
Előadó: Dr. FÓRIZS LÁSZLÓ fordító, filozófus
Belépödíj: 500 Ft
November 27. szerda 20.00 KONCERT
A HAGYOMÁNYOK FORRADALMASÍTÁSA
BARVICH IVÁN TÁROGATÓ TRIÓJA JÁTSZIK
Baloldalt: kuruc tárogató, jobboldalt: regös síp (Csajághy György rajzai)
Belépödíj: 250 Ft
November 28. csütörtök 19.30 JAZZCSÜTÖRTÖK
DRESCH MIHÁLY - SZANDAI MÁTYÁS DUÓ
A magyar jazzvilág egyik legnagyobb formátumu és legegyedibb figurája, a szaxofonos Dresch Mihály duettezik kiváló bőgősével, Szandai Mátyással, aki már számos amerikai sztár kíséretében is komoly elismerést vívott ki magának.
Belépődíj: 600 FtNovember 29. péntek 19.15 SZABAD FILOZÓFIAI ESTÉK (A METAFIZIKA JEGYÉBEN)
DR. SZILÁGYI GYÖNGYI: JAPÁN TEASZERTARTÁS
A belépés díjtalan.
December 2. hétfő 19.45 KONCERT
VÁCZI DÁNIEL TRIÓ

Váczi Dániel - szaxofon
Horváth Balázs - bőgő
'Sárvári' Kovács Zsolt - dob
Belépödíj: 300 Ft
December 3. kedd 19.30 JAZZÓRIÁSOK
A Harmónia Jazzmühely és a Nyitott Mühely zenével bőségesen illusztrált sorozata
2. SIDNEY BECHET - JELLY ROLL MORTON
Kerekes György és Pallai Péter jazztörténeti elöadásai
A legendás new-orleansi klarinétos, a szopránszaxofon meghonosítója, aki Párizs ajnározott bálványa lett, játéka félévszázaddal fénykora után is hivatkozási alapul szolgált az avantgard számára: Sidney Bechet-ét és korát Kerekes György mutatja be.
A nagyzenekari jazz-hangzás megalapozója, talán az első igazi jazz-komponista bordélyházi zongoristaként kezdte pályafutását, mellékfoglalkozását tekintve szerencsejátékos volt és, mit szépítsük, strici. New Orleans másik nagy szülötte, Jelly Roll Morton rövid tündöklését és jelentőségét Pallai Péter méltatja.
A zenei illusztrációkhoz a kiváló berendezést a Philos Audio szolgáltatja Takács Zoltán és Kulcsár Bence személyében.
A belépés díjtalan.
December 4. szerda 17.00 MÉLTÁNYOSSÁG POLITIKAELEMZŐ KÖR
AZ ÖKOPOLITIKA A KORTÁRS POLITIKAI FILOZÓFIÁK KÖZÖTT
Vitaindító előadások:
- Lányi András író: Az ökopolitika és a hagyomány
- Zágoni Miklós filozófus: Janus-arcú politikai ideológiák
"Manapság minden eddiginél fontosabb, hogy a körülöttünk zajló politikai folyamatokat ne pusztán pártpolitikai rokonszenveken keresztül ítéljük meg. A közéletben politikai rokonszenv-táborok állnak szemben egymással, ami egyfelől elkerülhetetlen, másfelől azonban súlyos, krónikus hiányok meglétére vet fényt.
12 évvel a rendszerváltás után talán elgondolkodhatunk azon, hogy ismét célszerű lenne megpróbálkozni egy olyan baráti közösség és műhely létrehozásával, amely olyan értelmiségieket és állampolgárokat tömörít, akik szűkösnek érzik a pártpolitikai rokonszenv-nyilvánítás létező közegeit és akik fontosnak tartják, hogy a politikai közéletről ne a megszokott módon, valami mellett és valaki más ellenében nyilvánítsanak véleményt.
A szekértábor-szemlélet egyoldalúságainak kiküszöbölése érdekében úgy gondoltuk, hogy kezdeményezünk egy Méltányosság Politikaelemző Kör nevű szerveződést, amelybe várjuk mindazokat, akik képesnek érzik magukat az elfogulatlan szemléletre és gondolkodásra, akik a méltányosságot nem csupán elvont értékként, de gyakorlati elemzési normaként is fontosnak tekintik. "Méltányosak vagyunk, tehát van mondanivalónk" - ezt választhatnánk akár mottóként is egy, reményeink szerint hosszú távra szóló kezdeményezés beköszöntőjeként.
A Méltányosság Kört egy, a politika kérdéseiben folyamatosan állást foglaló szervezetként képzeljük el, amely emellett rendszeres vitafórumokat és konferenciákat is szervezne. A Kör alakuló ülését idén májusban, első találkozóját júniusban tartottuk. Szeretettel várjuk a Kör találkozóira! Csizmadia Ervin politológus
A belépés díjtalan.
December 4. szerda 18.00 AZ EMBERISÉG RITUSAI (ELÖADÁS-SOROZAT)
A Gaia Multimédia Stúdió támogatásával
VÉDIKUS RITUSOK 6.
Előadó: Dr. FÓRIZS LÁSZLÓ fordító, filozófus
Belépödíj: 500 Ft
December. 5. csütörtök 19.30 JAZZCSÜTÖRTÖK
DESEŐ CSABA - GYÁRFÁS ISTVÁN DUÓ


A jazz legnemesebb hagyományait virtuóz szinten ápoló és zeneileg rokonlelkű két művész, a hegedűs Deseö Csaba és a gitáros Gyárfás István duettezik ezen az estén. Ez a ritka alkalmak egyike, hogy együtt hallhatjuk őket. Gyárfás István nemrég tért vissza átütő sikerű londoni bemutatkozó koncertjéről, Deseő Csaba pedig jóformán többet lép fel külföldön, mint itthon.
Belépödíj: 600 Ft
December 6. péntek 19.30 KONCERT
HILAL
Arab zenét játszó zenekar sok zenésszel, dús, hagyományos hangzással.
Belépődíj: 300 Ft
December 7. szombat. 19.30 KONCERT
EICHINGER TRIÓ

Zenekarvezetö dilemmában...
Eichinger Tibor - gitár
Nagy Péter - bőgő
Gavallér Csaba - dobok
Belépödíj: 300 Ft
December 9. hétfö 19.00 KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ
RICHTER SÁRA: HOLDASKÖNYV - TEXTILKÉPEK
Megnyitót mond: MONSPART ÉVA újságíró
Megtekinthetö: 2003 január 15-ig
A belépés díjtalan.
December 10. kedd 19.30 JAZZÓRIÁSOK
A Harmónia Jazzmühely és a Nyitott Mühely zenével bőségesen illusztrált sorozata
3. FLETCHER HENDERSON - BENNY GOODMAN
Kerekes György és Pallai Péter jazztörténeti elöadásai
Ezen a napon a nagyzenekari jazz születésével és a swing-őrület kibontakozásával foglalkozunk.
Minden idők egyik legjobb zenekarát minden idők egyik legrosszabb üzletembere vezette. A fekete zongorista, zenekarvezető és hangszerelő, Flecher Henderson fektette le azokat a zenei alapokat, amelyekre az őt követő fehér big bandek sikere épült. Az ő zenekaraiban játszott, többek közt, Coleman Hawkins, Louis Armstrong, Lester Young, Roy Eldridge és Chu Berry, - hogy csak néhányat említsünk. A saját zsenialitásának babérait learatni képtelen Henderson munkásságát Kerekes György ismerteti.
A nyomorgó bevándorló családba született virtuóz klarinétos, Benny Goodman-ről méltánytalan lenne azt mondani, hogy csupán Henderson ötleteiből élt. Fantasztikus szólistákat fedezett fel és adott nekik pódiumot. Goodman elsőként mert kisegyütteseiben a nyilvánosság előtt fekete muzsikusokat is felléptetni. Az ő nevéhez fűződik az első tizenéves táncőrület, a swing-mánia kialakulása, ugyanakkor Benny Goodman zenekara volt az első, amely klasszikus hangversenyteremben adott jazz koncertet. Pallai Péter méltatja a "Swing királyának" kikiáltott Goodman korát.
A zenei illusztrációkhoz a kiváló berendezést a Philos Audio szolgáltatja Takács Zoltán és Kulcsár Bence személyében.
A belépés díjtalan.December 11. szerda 18.00 AZ EMBERISÉG RITUSAI (ELÖADÁS-SOROZAT)
A Gaia Multimédia Stúdió támogatásával
VÉDIKUS RITUSOK 7.
Előadó: Dr. FÓRIZS LÁSZLÓ fordító, filozófus
Belépödíj: 500 Ft
December 12. csütörtök 17.30 VÉDEGYLETI ESTÉK
A GLOBÁLIS PROBLÉMÁK TÁRSADALMI ÉSZLELÉSE
Előadó: SZÉKELY MÓZES szociálpszichológus (ELTE)
Vitavezető: Takács-Sánta András
Székely Mózes kutatásai során reprezentatív mintán vizsgálta Magyarország lakóinak ismereteit a globális problémákról. Érdekes és sok esetben meglepő eredményeket kapott.
A belépés díjtalan.
_____________________________________________________________
December 13. péntek 20.00 KONCERT
ARCO’LOR KAMARATRIÓ
Egy nemrégen alakult kamaratrióról van szó, amely "majdnem" kalasszikus felállásban szólaltatja meg a zenekarvezető, Monori András (Tin-Tin Quartet, Folkestra, Chalaban, film- és színházi zenék) szerzeményeit. A muzsika sem teljesen klasszikus veretű: a kortárs zenei áramlatoktól a jazz-en keresztül különféle népek zenéjéig sokmindenre ráismerhet a figyelmes hallgató. E sofelé ágazó hagyomány ellenére a szerzemények mégis egységesek, frissek és izgalmasak, a hangszerek pedig nem csak kisérik, hanem önálló, nem feltétlenül egymáshoz símuló szólamaikkal ellenpontozzák is egymást. Nehezen mindehhez nem hozzátenni, hogy a trió készülő első lemezének címe éppen NYITOTT MÜHELY lesz.Monori András - gadulka, kaval
Kerek István - hegedű, brácsa
Farakas Zoltán - cselló
Belépödíj: 300 Ft
December 14. szombat 19.00 HAJÓVONTÁK TALÁLKOZÓJA
Vendégünk:
UJ PÉTERrel az INDEX internetes hírportál főszerkesztője
Uj Péter 33 éves, nős, egy 10 éves fia van. 1990-ben került a Népszabadság szerkesztőségébe, mint újságíró gyakornok, 1991-től szerződéses munkatárs, 1992 rendes munkatársa a lapnak 2000 januárjáig. Közben munkatársa és szerkesztője a Hócipőnek (1994-96), alapító-főszerkesztője a Wanted könnyűzenei, kulturális magazinnak (1996), amelynek a mai napig munkatársa.
Internetes pályafutás: 1994-ben kerül kapcsolatba Nyírő András csapatával: az ABCD multimédiás CD-ROM-magazin számára dolgozott. 1995-ben Nyírővel, Gerényi Gáborral, Szakadát Istvánnal, Kelemen Gáborral és másokkal alapító-szerkesztője az első magyar professzionális webzine-nek, az Internettónak. 1999 májusában Nyírővel, Gerényivel, Kőrösi Ákossal, Kéki Balázzsal és Braun Róberttel megalapítja az Index.hu webhírlapot. A szerkesztőség egyik vezetője, főmunkatársa, a portál üzemeltetésére létrejött cég egyik tulajdonosa. 2000 februárjától az Index szerkesztőségének vezetője, a cég igazgatótanácsának tagja.
Fontosabb díjai: Népszabadság-díj kétszer (1995; 1998), Opus díj (1995), Magyar sajtópáholy tagja (1999), az Év Internetes Újságírója (2000, 2001), Sajtószabadság díj (2001), a MUOSZ FLEKK díja (2000).
Szerdánként a Népszabadság oldalain olvashatóak írásai
A hajóvonták kormányosa: Vajda Péter újságíró
A belépés díjtalan.
December 15. vasárnap 20.00 KONCERT
ARASINDA
A zenekar török népzenét játszik, tulnyomórészt eredeti török hangszereken és hangszerelésben.
Berger Hanna - ének
Nyitrai Péter - saz, zummara, davul, clap
Gyulai Csaba - violin, gadulka, derbuka, kabak kemane
Pödör Bálint - derbuka
Hoppál Mihály - gitár, saz
Gyarmati Gábor - gitár, frettles bass
Belépődíj: 300 Ft
December 16. hétfő 19.00 KÖNYVBEMUTATÓ
BRUNO BOUREL - PARTI NAGY LAJOS
FÉNYRAJZOK - BUDAPEST
A szerzőkkel Sipos Júlia, a Kossuth Rádió munkatársa beszélget.
A belépés díjtalan.
December 17. kedd 19. 30 JAZZÓRIÁSOK
A Harmónia Jazzmühely és a Nyitott Mühely zenével bőségesen illusztrált sorozata
4. DUKE ELLINGTON - COUNT BASIE
Kerekes György és Pallai Péter jazztörténeti elöadásai

Ezen az estén a jaztörténet két legfontosabb és hosszútávon legsikeresebb zenekarvezetője lesz a téma. Mindkettő zongorista volt, de elsődleges hangszerének a zenekart tekintette.
Duke Ellington volt a műfaj legtermékenyebb és egyik legeredetibb komponistája. Teljesen egyedi zenekari hangzást dolgozott ki, melyben a hangszerelést mindig a jelenlévő zenészek adottságaira építette. Mindenkit befolyásolt, de utánzója nem akadt. Kerekes György méltatja életművét.
Count Basie vezette minden idők legswingesebb, legszenvedélyesebb és leg-bluesgyökerűbb nagyzenekarát, melyet zongorája mögül néhány jól megválasztott hanggal és leginkább szemöldökével vezényelt. A swing-korszak legjobb ritmus-szekcióját állította olyan korszakalkotó szólisták mögé, mint Lester Young, Buck Clayton, Dickie Wells, Harry Edison... és folytathatnánk. Pallai Péter fogja folytatni.
A zenei illusztrációkhoz a kiváló berendezést a Philos Audio szolgáltatja Takács Zoltán és Kulcsár Bence személyében.
A belépés díjtalan.December 18. szerda 18.00 AZ EMBERISÉG RITUSAI (ELÖADÁS-SOROZAT)
A Gaia Multimédia Stúdió támogatásával
VÉDIKUS RITUSOK 8.
Előadó: Dr. FÓRIZS LÁSZLÓ fordító, filozófus
Belépödíj: 500 Ft
December 19. csütörtök 19.00 JAZZCSÜTÖRTÖK
CZEROVSZKY HENRIETT
és a BALÁZS ELEMÉR TRIÓ
Balázs Elemér az ország egyik legjobb jazzdobosa. Együttesének két évvel ezelőtti albumát a Gramofón magazin kritikusai nyilvánították az év magyar jazzlemezének. Legutóbbi albuma, az "Around the world", melyen Czerovszky Henriett is énekel, kiválóan ötvözi a jazz és a világzene legjobb elemeit.
Belépödíj: 600 Ft
December. 20. péntek 20.00 KONCERT
DÉVÉNYI ÁDÁM

Közreműködik: Jordán Adél - ének és Soós Balázs - bőgő
Az 1957-es születésű Dévényi Ádám korán kezdte: 14 évesen már saját dalait gitározta-énekelte, gyakran ellenzéki csoportok rendezvényein. Benne volt a folk-rock mozgalom progreszív ágában, olyan zenekarokkal dolgozott, mint a Vizöntő, a Tabula vagy a Vasmalom, ahonnan a nagybőgős Soós Balázs még ma is mellette van. A legtöbben a furcsa hangulatú, magas költői értékkel bíró Dévényi-dalokat csak a Rolls és a Bikini átdolgozásai (Adj helyet magad mellett, Izzik a tavaszi délután, Közeli helyeken stb.) révén
ismerik, melyek az eredetileg egy szál nejlonhúros akusztikus gitárra írt dalok össze-vissza szabdalt,
vulgarizált rockváltozatai voltak (a dolog pikantériája, hogy még így is "Az év szövegírója" díjat hozták Dévényinek
egy szakmai szavazáson). Dévényi Ádám csak 1990-ben jelentette meg először saját szerzeményeit: az "Adj helyet" kazettán. Soós Balázs mellett Börcsök Enikő színésznő működött közre rajta, akit még színinövendék korában, Kaposváron ismert meg az énekes. Az 1994-es Mindennapi éjek már CD-n is megjelent, de azóta
csak két saját "kiadású" kazetta készült (Szabadság miatt zárva - 1996, Abszint - 1999), hasonlóan briliáns dalokkal. A kaposvári színházban jó ideje zeneszerzőként és színészként is dolgozó Dévényi nemcsak az egyik
legfontosabb magyar dalszerző-énekes, de az egyik legjobb, legegyénibb hangú is - nem véletlen, hogy a közelmúltban Cserepes Károly (ex-Vízöntő) is őt kérte fel énekelni a Tandori-szövegeket megzenésítő Helyből távol című albumon. Egy másik, sokkal frissebb kollaboráció még meghökkentőbb: a Tilos Rádió Maraton 2000 című összeállításon DJ Kakaó remixelte a Józsi bácsi című Dévényi-dalt, és az olyan jól sikerült, hogy a közeljövőben akár még egy komplett remixlemez is születhet. (Déri Zsolt szövege nyomán)
Belépödíj: 500 Ft
December 21. szombat 19.00 KONCERT
MÜLLER ILONA zongoraművész jótékonysági koncertje a Nyitott Mühely javára
Műsoron:
Mozart: C-dúr szonáta I. tétel (Köchel NR. 33O)
Haydn: Rondo all' Ongarese
Beethoven: Bagatell Op. 33. Nr.3.
Scarlattii: C-dúr szonáta
Bach: G-moll Gavotte
Daquin: Noel
Chopin: Mazurka Op. 24. Nr.1
Chopin: Asz-dúr ballada























