Március

Március

 
 

 

Március 1. hétfő 19.30 TV-FILMKLUB (4. ÉVAD)

FÜST MILÁN - ESZTERGÁLYOS KÁROLY: IV. HENRIK KIRÁLY

 

IV. Henrik király - színes, magyar tévéfilm, 124 perc, 1980, rendező: Esztergályos Károly, író: Füst Milán, zeneszerző: Szunyogh Balázs, operatőr: Bíró Miklós, dramaturg: Litványi Károly, szereplők: Gálffi László (IV. Henrik), Piros Ildikó (királynő), Bencze Ferenc, Haumann Péter, Tyll Attila, Andorai Péter
 
A címszereplő
 

A Füst Milán drámájából készült film IV.Henrik német király életének föbb állomásait mutatja be harmadszori trónralépésétöl trónfosztásáig. Az író pontos megjelölése szerint az 1070 és 1106 között játszódó történelmi drámában egymás után látjuk a duhaj trónkövetelőt, a képmutató, álságos, majd zsarnokkegyetlenségü feudálist, aki eljátssza a tékozló kényúrt és a híres Canossa-járó szerepét, aki cseppet sem csodálkozik, mikor saját fia ellen kell védeni a koronáját és az életét, és aki végül a Kolostor börtönének rabja lesz.

A sorozat szerkesztői: Schulze Éva és Liszkay Tamás
Belépődíj: 900 Ft (Jegyszedő: Szamó)
 
_______________________________________________________________
 
Március 2. kedd 19.30 BEG-KLUB

 
A BALÁZS ELEMÉR GROUP koncertje
 
MÜPA-ban és feketében
 
Balázs Elemérről nem én, hanem korunk egyik vezető gitárosa, Pat Metheny állítja, hogy az egyik legjobb dobos a világon. Tudom, Elemér számára hasonlóan fontos a Metheny által évtizedek óta következetesen épített zenei világ. Sőt, ez az a minta, amely saját zenekarának, a Balázs Elemér Groupnak a létrehozásában is jelentős motivációként szolgálhatott. Popzene és a jazz ötvözésére számtalan kísérlet történt már itthon, korábban is, de biztos, hogy a Group volt az első, amely a jazz igényességéből – Methenyhez hasonlóan - semmit nem engedett.
Világzene-népzene és a pop-jazz, továbbá a komolyzene és a jazz ötvözésére is Elemérék tették az utóbbi időben a legígéretesebb kísérletet lemezeiken (Magyar Népdalok 2005, Early Music 2007). A zenekar talán legfőbb különlegessége mégis, hogy hangzásvilága a férfi- és női énekhang – jazzban manapság elég szokatlan - kontrasztjára épül.
Hajdú Klára - ének
Winand Gábor - ének
Czibere József - ütőhangszerek
Soós Márton - bőgő
Lamm Dávid - gitár
Balázs József - billentyűs hangszerek
Balázs Elemér - dob
A program az EJI és az Artisjus (www.eji.hu www.artisjus.hu) támogatásával jött létre.
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Jegyszedő: Petya)

 


 
Március 3. szerda 19.00 IRODALMI CENTRIFUGA
 
BÓDIS KRISZTA vendége:
RÁCZ ZSUZSA
 
 
A bestseller írónő kalandjai - egy pályakép, amely túlnövi a hűbéres rendszert. Világszínvonalról, párhuzamokról és trendekről, elődökről és példaképekről, beszélgetünk Rácz Zsuzsával, aki lassan irodalmárrá és gender kutatóvá érik, mert ma Magyarországon még nem elég, ha egy nő jókat ír. Itt még kardozni kell, tanult kollégáim? -kérdezem én, és a válaszhoz megidézzük kedvenceinket, Virginai Woolf-on, Jane Austen-en át Irina Obermannovát és persze Bridget Jones-t. De még az új amerikai irodalomkritikát és Séllei Nóra félős farkasát is. Átalakult és alakul az irodalom, a befogadás, a kritika, és mindezért -hol csendesen, hol hangosan- de elég régóta ügyködik a nő-szempontú irodalom, a szingli irodalom és a társadalom kritikus írónők. És mit tesz a siker, drága népszerű barátnéim?
Bódis Kriszta beszélget Rácz Zsuzsával a -Nesze Neked Terézanyu- új regénye apropóján
Felolvas, valamint a beszélgetésbe aktívan részt vesz írói, színészi tapasztalataival: Létay Dóra
 
 
"Rácz Zsuzsa annak az első generációnak nyelvén szól, mely először gyakorolta a teljes (?) női lázadás-felszabadulás rémes-örömteli kalandját – annak minden következményével egy félfeudális terepen. Hangjának érdessége (és humora) talán ezért talál el." (Almási Miklós kritikájából)
Az est a MASZRE támogatásával jött létre: www.maszre.hu
A belépés díjtalan.
 

 
Március 4. csütörtök 19.30 JAZZMŰHELY
 
JELEN TRIÓ
 
 
A trió tulajdonképpen egy már több éve alakult quartet (Jelen quartet) utódzenekara, jelenleg három taggal. A Jelen Trió tagjai hangzásban törekednek a szabad improvizáció adta lehetőségekre, de ugyanúgy játszanak kötött darabokat is.
A JELENlegi szaxofonos Ávéd János, a fiatal magyar szaxofonos generáció egyik legígéretesebb tagja. Játéka egyre kiforrottabb, kompozícióin érződik a nagy elődök (Coltrane, Shorter, Rollins), de a kortársak (Mark Turner, Chris Potter, etc.) hatása is. A bőgős Hock Ernő számos magyar zenekar tagja, nagyon sokoldalú bőgős, basszusgitáros (Grencsó Kollektíva, Zuboly, Qualitons). Játékára szintén nagy hatással voltak a nagy elődök, főként Charles Mingus, no és az egyik kedvenc kortárs, Chris Wood. Sárvári Kovács Zsolt dobos pedig megfordult már itt többek között Váczi Dániel triójával, Grencsó Istvánnal, Kovács Lindával is.
A zenekar repertoárja sokszínű: hallhatunk Angelo Badalamenti-filmzenefeldolgozásokat, Bill Frisell-témát, Coltrane-darabokat és saját kompozíciókat is szaxofon-bőgő-dob trióban.

A program az EJI és az Artisjus (www.eji.hu www.artisjus.hu) támogatásával jött létre.

Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Jegyszedő kerestetik!)
 

 
Március 5. péntek 19.00 MŰFORDÍTÓ ESTEK
A MEGY (Műfordítók Egyesülete) szervezésében
 
DÉLSZLÁV EST
- modern ill. kortárs délszláv szerzőkről beszélgetnek: RADICS VIKTÓRIA, BOZSIK PÉTER, FENYVESI OTTÓ és ORCSIK ROLAND -
 
 
Szó lesz SEMEZDIN MEHMEDINOVIC bosnyák költő, PROMOZ ČUCNIK szlovén költő, VOJISLAV DESPOTOV szerb költő, író és DANILO KIS magyar-zsidó-szerb író műveiről
 
Radics Viktória - Zomborban, Jugoszláviában született. Harminc éve foglalkozik többek között műfordítással is. Műfordítói bibliográfiájának se vége, se hossza, nyelvi vonzalmai - mint mondja - titokzatos eredetűek. Bővebben: http://www.szepiroktarsasaga.hu/index.php?pageid=223
Semezdin Mehmedinovic - Bosnyák költő, a háború után Amerikába emigrált, ma is ott él. „Hogy miért nem előtte emigrált, az is titok. Ott fogta Szarajevóban az undor és a vonzalom vegyese, a háborús intenzitás. Szarajevó blues című kötete nosztalgiáról is tanúskodik.” Radics Viktória. Bővebben: http://en.wikipedia.org/wiki/Semezdin_Mehmedinovi%C4%87
Orcsik Roland - Költő, esszéista, tanulmányíró, kritikus, és délszláv nyelvekből fordít. 1992 óta Magyarországon él.  Bővebben:
Primož Čučnik - Ljubljanában született, ma is ott él. A nagy múltú szlovén lap, a Literatura egyik szerkesztője. Saját ŠERPA nevű kiadójánál kizárólag versesköteteket ad ki. Kritikákat, tanulmányokat, esszéket, verseket ír, lengyelből és angolból fordít (Wiedmann, Świetlicki, Sommer, O’Hara…)
Fenyvesi Ottó - Költő, műfordító, szerkesztő, esszéista, képzőművész. Az újvidéki Új Symposion szerkesztőségének tagja volt 1975-től 1983-ig, a lap betiltásáig. 1992-ben települt át Magyarországra, Veszprémben él. Szerb, horvát és angol költőket fordít. Bővebben:
Vojislav Despotov - Szerb költő, író. A szerb költészet enfant terrible-je volt. Sajátosan ironikus költészetére a 20. század második felének kísérletezései is rányomták bélyegüket. Könyvének bemutatása közben halt meg Belgrádban, ötven éves korában.
Bozsik Péter - Az újvidéki Bölcsészettudományi Karának Magyar Tanszékén végzett. 1990-től a vajdasági Új Symposion versrovatát szerkesztette, de '91-ben történt áttelepüléséig/emigrálásáig főszerkesztője is volt a lapnak. Magyarországon alapítója volt EX Symposion c. periodikának, melynek jelenleg is főszerkesztője. Verset, prózát, ritkábban, inkább esszét és ismertető jellegű szövegeket ír, főként szépirodalmi könyvekről. Szerbből és horvátból fordítok. Bővebben: http://www.szepiroktarsasaga.hu/index.php?pageid=60
Danilo Kiš (Kiss Dániel) - Egyszerre magyar-zsidó és szerb származású író. A Belgrádi Egyetemen tanult összehasonlító irodalomtudományt, két francia egyetem lektora (Strasbourg, Párizs), élete nagy részét Párizsban töltötte. Bővebben: http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=14708
Bővebben: www.megy.hu
Az est az NKA támogatásával jött létre: www.nka.hu
A belépés díjtalan.
 

 
Március 6. szombat 19.00 ELLENLÁBAS (irodalmi ellenkezések)
- Benedek Anna és Tamás Zsuzsa sorozata -
 
ANGYAL VAGY?
Vendégeink: SCHEIN GÁBOR és NÉMETH GÁBOR
 
 
„Februári” beszélgetésünkben – amelyre, vigyázat, március 6-án szombaton este kerül sor! – Németh Gábort és Schein Gábort kérdezzük többek közt arról, hogyan válik a saját élet, a saját tapasztalat regénnyé, elbeszélés-technikailag mi különböztet meg önéletrajzot és fiktív önéletrajzot (főként, ha utóbbi egy angyalé, és nem is egy készül belőle), és beszélünk identitásról, kívülállásról, megbélyegzettségről és történelemről.
Párbeszédben a Zsidó vagy? (Kalligram, 2004) és az Egy angyal önéletrajzai (Jelenkor, 2009) – és szerzőik.
 
 
Az irodalmi közélet nagyobb részt nem a borítók között zajlik. Beszélgetések és kötetbemutatók hol baráti, hol ellenvéleményektől hangos légköre bizonyítja, hogy mindannyian kíváncsian lesünk bele a másik – a barát, az ellenfél, a kolléga vagy épp a telekszomszéd – fazekába. Ki kinek a köpönyegéből, cilinderéből bújt elő, ki hogyan látja az őt körülvevő világot és a kortársakat, mit tekint mércének, követendő példának...
Mit főztél mára? – kérdezzük az Ellenlábas beszélgetéseire meghívott irodalmároktól, abban a reményben, hogy hosszú, tartalmas és legfőképp barátságos "szakácspárbaj" szemlélői, résztvevői és alakítói lehetünk.
Az est a MASZRE támogatásásval jött létre: www.maszre.hu
Belépődíj: 300 Ft
 


Március 7. vasárnap 19.00 NŐNAPI KONCERT
Nő, szerelem, hódolat az örök népdalok és a régi magyar költők nyelvén...
 
„TÉGED ÓHAJT AZ ÉN SZÍVEM, TÉGED VÁR…”
- LOVÁSZ IRÉN NŐNAPI KONCERTJE -
 
 
„Ebben a muzsikában benne van a reneszánsz minden íze, színe és illata, a több száz évvel ezelőtti világot hitelesen megidéző lélektánc ez. Kellően grandiózus, megkapó és érzelmes az egész.”
„Mindegyik dalban élvezhetjük az énekesnő kifinomult, időtlen, mély érzelmi hátteret sugalló
előadásmódját. Amely egyéni stílusával és jellegzetes, barátságos, könnyen megszerethető
hangjával ezúttal is maradandó élményt szerez…”
„Ő az, aki minden évben olyat tesz le az asztalra, ami egyből zenetörténeti jelentőségűvé válik.”- írják róla a lemez – és koncertkritikák
Ezen a koncerten a magyar reneszánsz szerelmi líra gyöngyszemeit halljuk. Balassi Bálint versei, korabeli „slágerek”, népszerű és ma már kevésbé ismert dalok és európai reneszánsz hangszeres tánczenék adaptációi is felcsendülnek.
Az egykori diákköltészet kedvelt virágénekei közül sok népdalként élt tovább napjainkig. Az átjárás népzene és műzene, underground és hivatalos kultúra, a magyar és az érintkező kultúrák között természetes volt abban a korban. Ezt a sokszínűséget idézi meg ez a fúziós zenei koncepció.
A reneszánsz korabeli udvarlási módok, érzelem és hangulatkifejezési gesztusokkal talán
kitágíthatjuk a mai szerelmi beszédmódok szűkös kereteit. Az alapanyag ódon szépségét nem elkendőzi, hanem kiemeli az egyszerre korabeli és mai, virtuóz zenei öltözet. Az est üde tavaszi hangulatot ígér!
Lovász Irén - ének
Győri István - reneszánsz lant
Szabó Zsolt - viola da gamba
Ágoson Béla - duda, furulyák, ütőgardon
A program az EJI és az Artisjus (www.eji.hu www.artisjus.hu) támogatásával jött létre.
Belépődíj: Nőknek díjtalan, a másk nem számára: 1.200 Ft (Jegyszedő kerestetik!)
 

 
Március 8. hétfő 19.00 SZÍNHÁZ-FILMKLUB

 
ARTHUR SCHNITZLER-MAX OPHÜLS: LA RONDE
- vendégünk: BABARCZY LÁSZÓ rendező -
 
 
 
La Ronde - fekete-fehér, francia filmdráma, 95 perc, 1950, rendező: Max Ophüls, forgatókönyvíró: Max Ophüls, zeneszerző: Oscar Straus, operatőr: Christian Matras, jelmeztervező: Georges Annenkov, producer: Ralph Baum, vágó: Léonide Azar, szereplők: Anton Walbrook (Raconteur) Simone Signoret (Leocadie - a prostituált), Serge Reggiani (Franz a katona), Simone Simon (Maid)
Daniel Gélin (Alfred), Danielle Darrieux (Emma Breitkopf), Gérard Philipe
Max Ophüls 1950-ben Schnitzler színművéből készült La Ronde (Reigen) filmjével az 1900-as évek Bécsét fogjuk felidézni (89 perc, francia nyelven, angol feliratokkal). A vetítéshez kapcsolódó beszélgetést örömünkre újra Babarczy László vállalta. A vetítési idő a normál mozielőadásnál rövidebb, ezért Shakespeare-kedvelő barátainkra gondolva előtte egy 12 perces némafilmet is bemutatunk, a Vihar 1908-ban készült angol filmváltozatát.
 
 
Danielle Darrieux

 

Tavaly áprilisban indult filmklub-sorozatunkban klasszikus színművek filmváltozataival, nevezetes előadások filmes adaptációival szeretnénk megismertetni a közönséget. Shakespeare, Brecht, Goldoni, Williams színművei, a rendezők között Max Reinhardt, Fritz Lang, Giorgio Strehler, Peter Brook, színészek Greta Garbotól Paul Newmanig.
A sorozat szerkesztője: Sztrókay Kálmán
Belépődíj: 900 Ft (Jegyszedő kerestetik!)
 

 
Március 9. kedd 19.00 LÉLEK, RÍTUS, KÖZÖSSÉG - RÉGI IRODALOM MŰHELY - DARÓCZI ANIKÓ SOROZATA
 
"AKIK A LELKÜKKEL ÉRTENEK"
Dr. FABINY TIBOR és DARÓCZI ANIKÓ KÖZÉPKORI MISZTIKÁRÓL BESZÉLGETNEK
- közreműködik: TÓTH EMESE ének, pszaltérium -
 
 
A középkori misztikusok a bibliai Márta és Mária példája kapcsán különbséget tettek a "tevékeny élet" (vita activa) és az "elmélkedő élet" (vita contemplativa) között. Ezt kérdezték: ha van Isten, megismerhető-e? Ha igen, hogyan? Semmiképpen sem racionális értelemmel, mondták, hanem azzal a vággyal, sóvárgással, amit “A tudatlanság felhője” (vagy talán pontosabban: “A nem-tudás felhője”), e 14. századi angol misztikus irat a "szeretet moccanásának" nevez. Az "akarat moccanása" a lelkünk első tevékeny része, s a szemlélődés magas foka a "meztelen, puszta sóvárgás, a lélek szeretetének vak moccanása, amely a tudatlanság felhőjén keresztül Istent önmagában szemlélné". Ebből a műből kiindulva beszélgetünk a 13. században élt brabanti begina, Hadewijch néhány misztikus leveléről, melyeket követőihez írt. Hogyan érinti meg Istent a lélek, és megérintheti-e a lélek Istent? Miféle tudásnak - vagy: nem-tudásnak - birtokában vágyakozik a lélek arra a megfogalmazhatatlan élményre, amely az Istennel való egyesülés? Mi a vágy maga, és hogyan nyilvánul meg a lélekben? Hogyan “lát” a lélek, és láthatja-e a láthatatlant? Beszélhet-e a kimondhatatlanról? Összefüggésbe tudjuk-e hozni a lélek megindulását és az érintést, amelyről Hadewijch beszél, a "moccanással", amelyről a Felhő névtelen írója szól?
És végezetül: hogyan kellene olvasni ezeket a misztikus értekezéseket?
 
 
 
A 2009-2010-es évadban indítjuk alternatív régi irodalom sorozatunkat.
Hogyan olvastak az emberek sokszáz évvel ezelőtt? Olvastak-e? Hogyan jutott el a közönséghez az írott – vagy „csak” megteremtett, megszületett - szó? Milyen terekben, mikor, milyen rítusok részeként hangzottak el azok a szavak, amelyeket ma irodalomként, lámpafénynél, magunkban olvasunk? Milyen lehetett az elhangzott szó ereje? Hol a határ beszéd, énekes beszéd és ének között? Az előadásokon, amelyek remélhetőleg beszélgetésekké nyílnak, ezekre a kérdésekre keresünk választ. Körbejárjuk és finomítjuk az „irodalom” fogalmát, a témákat múltban-jelenben aktualizáljuk. Az elemzendő szövegeket kontextusukban láttatjuk, tárgyaljuk az egyén és a közösség életében betöltött funkciójukat, igyekszünk felfejteni a kapcsolódó művelődéstörténeti szálakat.
Az első tömböt három előadás alkotja, októbertől kezdve minden hónap második keddjén tartjuk őket (október 13, november 10 és december 8). Témának a megtisztulást választottuk, szó lesz ókori szenvedélyelméletről, a lélek megtisztulásáról, szakrális beszédről (zsoltárok, siratók) és késő középkori drámáról.
Minden alkalommal néhány konkrét szöveg képezi majd a kiindulópontot (a szövegeket remélhetőleg le lehet tölteni az előadások előtt a Műhely honlapjáról).
A sorozat előadásai szervesen összetartoznak, de bármelyik fázisba be lehet kapcsolódni.
Ajánlott szövegek letölthetők: http://groups.google.hu/group/muhely2009
Az est a MASZRE támogatásásval jött létre: www.maszre.hu
Belépődíj: 300 Ft
 

 
Március 10. szerda 18.00 IRODALMI EST/LAPBEMUTATÓ
 
A CSILLAGSZÁLLÓ/NŐNEMBEN című lapszámának bemutatója
- közreműködnek: CSÁSZTVAY TÜNDE, KOVAI CECÍLIA, CSORBA LÁSZLÓ, DÉRCZY PÉTER és ZEKE GYULA -
 

 
Minden kultúrafogyasztó érdeklődőt, szerzőinket és barátainkat, nőket és nőkedvelőket szeretettel várunk a Csillagszálló kulturális utcalap Nőnemben című számának bemutatójára. Fölolvasnak, beszélgetnek, vetítenek márciusi számunk egyes szerzői: Zeke Gyula író, történész Dérczy Péter szerkesztő, író Császtvay Tünde irodalomtörténész, az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, akivel Csorba László történész, a Nemzeti Múzeum főigazgatója beszélget, továbbá Kovai Cecília kulturális antropológus.
A lapszám megvásárolható a helyszínen, hajléktalan terjesztőnktől.
 
 
A Csillagszálló az Oltalom Karitatív Egyesület formabontó kiadványa, melynek létrehozásával az intézmény célja, hogy egy újabb vonatkozásban segítsen a hajléktalanokon. Az újság árusítása nem pusztán munkalehetőséget biztosít számukra, hanem alkalmat a kapcsolatfelvételre és önmaguk elfogadtatására. A lap terjesztői – a „csillagszálló” lakói – valódi értékkel ajándékozzák meg az olvasókat. A lap tematikus számaiban a szépirodalmi, publicisztikai és szociográfiai írások mindig egy-egy szociális kérdést járnak körül. A Csillagszálló létrehozói: Iványi Gábor, Mezei Anna, Monostori Anikó és Tamás Zsuzsa.
A belépés díjtalan.
 

 
Március 11. csütörtök 19.30 JAZZMŰHELY
 
BINDER KÁROLY SZÓLÓKONCERTJE
 
 
Binder Károly zongoraművész, zeneszerző, tanszék-vezető egyetemi tanár. Nagyformátumú muzsikus, aki tehetségét az új irányzatok, eltérő zenekultúrák, kompozíciós technikák és improvizatív rendszerek szintézisének szolgálatába állítja, nem megfeledkezve saját zenei gyökereiről. Koncertek, mesterkurzusok: London Royal Festival Hall, Hamburg, Berlin, Köln, Frankfurt, Stockholm, Amsterdam, Helsinki, Koppenhága, Bécs, Athén, Ankara, Kairó, Duisburg, Essen, Freiburg… Több mint 100 zongora, kamara, és zenekari darab mellett, 34 film és színházi zene alkotója.
1981 Kalisz nemzetközi Jazz-zongoraversenyének győztese
1986 Magyar Rádió Jazz-versenyének győztese
1989 eMeRTon Díj / legjobb szólista
1991 az év jazz lemeze: Binder-Shotham: Dance Music
2003 Erkel Ferenc Díj
Eddig 56 lemeze jelent meg.
A program az EJI és az Artisjus (www.eji.hu www.artisjus.hu) támogatásával jött létre.
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Jegyszedő kerestetik!)
 

 
Március 12. péntek 19.00 BESZÉLGETÉSEK IRODALOMRÓL ÉS MÁS EMBERI LOMRÓL 

 
Vendégeink:
JÓNÁS TAMÁS és JUHÁSZ GÁBOR
 

 
Jónás Tamás magyar nyelven alkotó, roma származású költő, író. 16 éves kora óta jelennek meg versei. A dokk.hu irodalmi portál alapító szerkesztője. Az Amaro Drom és a Rádió C munkatársa. Önkéntes vak című verseskötetéért 2009-ben Aegon Művészeti Díjban részesült. Széchenyi Ágnes irodalomtörténész, a bíráló bizottság tagja szerint Jónás Tamás kihívóan őszinte és provokatív költő, megemlítette verseinek szembeszegülő, József Attilá-s gesztusait. Jónás Tamás bizonytalan érzésekkel fogadta a díjat. "Az ózdi kórházban születtem. Sokak szerint cigány vagyok, s mivel a sokak között ott van anyám és apám is, muszáj ezt a tény elfogadnom. Nem szeretek cigány lenni, mert olyan, mint egy gyógyíthatatlan betegség" - fogalmazott.
Fél év múltán Jónás Tamás Juhász Gábort jelölte az Aegon Művészeti Társdíjra. Mint elmondta: "Juhász Gábor már régen nem zenész. Zenészként elsajátította, sőt, kisajátította magának mindazt, amit lehetett, és csendesen továbblépett: elkezdett beszélni. Műveltsége, szakmai tudása, zeneszerszáma kezd mellékessé válni, a dalokból, a hangulatokból, a lemezekből egy olyan művész szól hozzánk, aki ugyan zenéül beszél, de azt mondja és úgy, amit a beszélgetőtársa hallani akar és hallani tud. A mindennapjaiban amúgy szelíd, halk embert én konoknak és hangosnak képzelem: elénk tárja megcáfolhatatlan igazságainkat, a szomorúságainkat, s hogy el tudjuk azokat fogadni, a magáéinak hirdeti őket. Kell egy kevés idő és valamennyi indok, hogy annak lássa más is, aminek én: duhaj, hedonista észtnek. Juhász Gábor alakítja – és végső soron megalakítja maga körül a világot. Szerénytelenül teremt, és nagyon okosan újrateremt."
Beszélgetőtárs és az est háziasszonya: Bán Magda
Belépődíj: 300 Ft
 

 
Március 13. szombat este SZÜLINAPja alkalmából
 
KAMONDY IMRÉT lehet köszönteni
 
 
A belépés díjtalan!
 

 
Március 16. kedd 19.00 FILMBEMUTATÓ
 
AZ ORFEO CSOPORT
 
 
Az 1968-as újbaloldali mozgalmak hatása Magyarországot is érintette. Fiatal képzőművészek kezdeményezésére megalakult az Orfeo csoport, amely bábegyüttest, zenekart, színházet, képzőművész műhelyt foglalt magába, és rövid ideig több budapesti ifjúsági klubot is irányított. Az Orfeo csoport határozottan szemben állt a létező szocializmus hazug világával, ezért a hatalom rendőrsége és sajtója mindent megtett, hogy ellehetetlenítse működését. Nagyjából egy évtized, a hetvenes évek baloldali radikalizmusának politikai vitái, művészi dilemmái, személyes konfliktusai kavarogtak az Orfeo életében. A film ennek a kísérletnek a történetét eleveníti fel. Az Orfeo tagjai: | Angelusz Iván | Bak Zsófi | Bálványos Huba | Bajovics Róza | Balázs János | Csomor Béla | Csomor László+ | Dabasi Péter | Elek László | | Englert Judit+ | Eczl Margit | Eskulits Tamás | Fábry Péter | Fábri Péter | Farkas Mária | Fodor Tamás | Forgách András | Forgács Péter | Földi Zoltán | Fazekas István | Gál Éva | Gaál Erzsi+ | Ház Attila | Janisch Kornélia | Kamondy Ágnes | Kárpáti Anna | Kató Balázs | | Kiss Mihály | Komjáthy Anna | Kovács Mihály | Kovács István | Kovács János | Lantos Iván | Lóránt Zsuzsa | Malgot István | | Mélykúti Ilona | Morassy Ákos | Madarász György | Nemes István | Németh Ilona | Oszkay Csaba | Papadimitriu Athina | Popov István+ | Raffai István | Sass Vali | Stuiber Zsuzsa+ | Szabó András | Szalma János | Székely B. Miklós | Szabó Gyuri | Szőke Szabolcs | Takács Ferenc | Tóth Andrea | Tóth Éva | Trnka Imre | Török Márta | Vas János | Zsigmondi Ágnes |
A filmről bővebb információ: http://www.orfeocsoport.hu/
A belépés díjtalan.
 

 
Március 17. szerda 19.00 ELŐHÍVÁS - ŐSZI SZÉRIA
a litera.hu és a Nyitott Műhely közös kritikai beszélgetéssorozata
 
Téma:
GERELYES ENDRE: KILENC PERC, 1985 (novella 1960) - Jánossy Lajos választása
- a beszélgetés után Wiedermann Károly: Kilenc perc (1960) című filmjét vetítjük -
 
 
Gerelyes Endre (1935-1973) író. Kilenc perc c. novellájával keltett feltűnést: a két ökölvívó küzdelmét ábrázoló írás drámai ereje az 1956 után indult nemzedék egyik jelentős prózaíró egyéniségét ígérte. Novelláit önéletrajzi motiváltság jellemzi; realista, energikus, nyelvileg tömör megformálásúak. Különösen kedvelt témája a sport (hat évig maga is ökölvívó volt). Figuráit a munkásosztály különböző rétegeiből vette. Bányászként vállalt munkát, bejárta a Mátra falvait, riportokat készített. Legjobb, legérettebb alkotása a Töprengés az éjszakáról c. kötet. Baleset következtében halt meg. Munkásságát 1964-ben Gábor Andor-díjjal jutalmazták.
 
A Litera és a Nyitott Műhely közös beszélgetéssorozatának résztvevői: Bán Zoltán András, Jánossy Lajos, Németh Gábor, Reményi József Tamás és Vári György
 
A kötet címadója egy 1960-ban megjelent novella: "1960 januárjában feltűnést és nagy visszhangot kiváltó novella jelenik meg az Élet és Irodalom hasábjain. Szerzője Gerelyes Endre, a novella címe: Kilenc perc. (...) Első köteteiben (Kövek között, Töprengés az éjszakáról) még önmagával való vívódásnak tűnik az a belső küzdelem, amely mára, a nyolcvanas évekre a világ jelenvaló népeit szellemi tudathasadásra kényszerítő alapvető gond lett: Káin lakik-e bennünk, vagy a mind jobbra, mind többre érdemes Ábel. Gerelyes tudatosan dönt, s áll a Jó mellé, permanens küzdelmet hirdetve és ábrázolva e bibliai történet sémája szerint, mígnem Isten veled, Lancelot! című utolsó, váratlan halála előtt írt nagyszerű regényében fel nem mutatja a nemzedékenként megújuló Jó, a permanens forradalmi szándék szükségességét, kultúrtörténetileg is finoman, ironikusan ágyazva a kelta mondavilág ismert legendakörébe. (...) ...ez a kötet... a tizenkét éve halott Gerelyes Endre születésének ötvenedik évfordulójára jelenik meg, s amely bő válogatás életművéből. Ez a válogatás érzékeltetni kívánja azt a harcot, azt a sorsot, amely akkor Gerelyesé volt, s amely azóta mindnyájunké lett." (A könyv fülszövege)
Belépődíj: 300 Ft
 

 
Március 18. csütörtök 19.30 JAZZMŰHELY

 
ELSA VALLE y sus HERMANOS
 
 
Folytatódik a sorozat Elsa Valle-val a Nyitott Műhelyben!  Egy újabb műfajt, az AFRO KUBAI JAZZT hozza el nekünk Elsa, csapatával az Hermanos-szal! És ahogy eddig, most is egy másik arcát fordítja felénk Elsa, saját szerzeményeivel, visszanyúlva az Afrikai gyökerekhez! Hallani fogunk afrikai imát, ceremónikus, rituális éneket, mágikus varázzsal jazz köntösbe öltöztetve Elsa tolmácsolásában!
Elsa Valle - ének
Winand Gábor - sakszofon,fuvola,ének
Kőszegi Imre - dob
Rozsnyói Péter - zongora
Orbán György - bőgő

A program az EJI és az Artisjus (www.eji.hu www.artisjus.hu) támogatásával jött létre.

Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Jegyszedő: Virág Ági)
 

 
Március 19. péntek 19.00 FELOLVASÓ SZÍNHÁZ
 
PEER KRISZTIÁN: BOSZORKÁNYÉGETÉS
 
 
„Amikor csak kedvem szottyan
Az én szívem szárba szökken,
Magány magja összeroppan
Még a szöcske is megdöbben.”
Peer Krisztián pár esztendeje írt szövegkönyvében ne várjanak bűbájra, gombostűvel rontásra, erdei táncra holdfényben… Nincsenek égetni- és imádni való boszorkányok, de vannak mai lányok, fiatal asszonyok: vadak, szabadok, párra és gyerekre vágyók… És a kanboszorkák sem patásan jelennek meg a pesti aszfalton, kerthelyiségekben, lakásokban: a fiúk (férfiak) is vadak, gátlásosak és gátlástalanok, párra és gyerekre várva kattannak ki- és be a „normalitásból/ba”…
Durván szólnak egymáshoz, köntörfalazás nélkül szókimondóak, ám ez a gátlások és határok nélküli szabadság…
Nos, nézzék, hallgassák meg, milyen…
A Nyitott Műhely felolvasó színházában a teljes darab rövidített változata hangzik el, azok a jelenetek, melyekben a főszereplők kapcsolatrendszerének alakulását látjuk… Elmaradnak versek, dalok, s a főhőseinket körül ölelő főváros „felnőttebb” világa…
Közreműködnek: a HoppArt társulat tagjai
Rendezte: Solténszky Tibor

Belépődíj: 500 Ft (Jegyszedő kerestetik!)

 

 
Március 20. szombat este ZÁRTKÖRŰ RENDEZVÉNY
 
AT
 

 
Március 22. hétfő 19.00 ROHMER EMLÉKÉV - ÉVSZAKONKÉNT AZ ÉVSZAKOK MESÉI
A SZERZŐIFILMES FILMKLUB RENDEZÉSÉBEN
 
Tavasszal:
A TAVASZ MESÉJE/CONTE DE PRINTEMPS
 
 
A tavasz meséje - színes, magyarul beszélő, francia vígjáték, 108 perc, 1990, rendező: Eric Rohmer, forgatókönyvíró: Eric Rohmer, operatőr: Luc Pagés, vágó: María Luisa García, szereplők:, Anne Teyssédre (Jeanne), Hugues Quester (Igor), Florence Darel (Natacha), Eloise Bennet (Eve), Sophie Robin (Gaelle)
A filozófiatanár Jeanne nyitott és kiegyensúlyozott fiatal nő. Amíg a vőlegénye távol van, nem akar annak a rendetlen lakásában lakni. Egy partin találkozik Natachával, aki felajánlja neki, hogy költözzön be néhány napra az apja, Igor lakásába, ő úgyis állandóan a fiatal barátnőjénél, Eve-nél van. Natacha elmondja Jeanne-nak, hogy eltűnt az egyik nyaklánca és szerinte Eve keze van a dologban. Amikor Jeanne és Igor találkozik egymással, könnyed flört alakul ki közöttük. Hamarosan kiderül, hogy mi valójában Natacha igazi célja.
Belépődíj: 900 Ft (Jegyszedő: Konti Helga)
 

 
Március 23. kedd 16.00 KÖNYVBEMUTATÓ
A Kieselbach Galéria és Aukciósház, ill. a Nyitott Műhely örömmel tudatják, hogy megjelent
 
a TAMÁS KÖNYVE című dokumentumkötet
- Dr. ANNA MARIA HABERMANN-nal, továbbá TÓTH ILDKÓ szerkesztővel V. BÁLINT ÉVA beszélget -
 
 
 
A 20. századi magyar képzőművészet értékeit gyűjtő Kieselbach Galéria és Aukciósház jó ideje olyan könyvek kiadásával is bővíti szolgáltatását, melyek a múltszázad homályából kerülnek elő vagy arra világítanak rá. Most például egy napló, melynek részleteit összeállítva, korabeli fotókkal illusztrálva, könyv született. Tamás könyve.
Kieselbach Tamást a Milánóban élő Tóth Ildikó kereste meg Tamás történetével, fotókkal, képeslapokkal, megrázó tartalmú levelekkel. "Az események nem másodkézből, egy beavatatlan személy tárgyilagos szűrűjén jutnak el hozzám, hanem részese lehetek a történet alakulásának, hogy körbevesz egy gazdag, szavakból, képekből, érzésekből összeálló közeg, amely magával sodor" - írja a kiadó előszavában.
A tartalomból: Egy titkos doboz nyílt fel. Egy név: Tamás. Egy történet. A fiú, az apa, a köztük lévő kapcsolat, az elszakadás, az elveszés. Egy kisfiú élete, vágyai, örömei, bánata az 1936 és 1944 között Olaszországba, édesapjának küldött levelezőlapokon, levélpapírokon. Szülei elváltak, ő Baján, anyai nagyanyjánál nevelkedett, édesanyja Budapestre költözött. Apja Milánó környékén dolgozott orvosként, újra nősölt, és ott, 1943-ban született olasz feleségétől Anna Maria. Tamás tudott róla, húga semmit sem Tamásról, a papa nem mesélt "előző" életéről. Nem volt ereje hozzá, nem vitte rá a lélek. De megmaradtak a kisfiú neki küldött levelei, fényképei és a gondolatai az 1944-ben, egy májusi vasárnap Auschwitzba deportált gyermek után...
A könyv egyik főszereplője Anna Maria Hábermann, Tamás féltestvére. Ő kommentálja a kötet lapjain közölt dokumentumokat, ő adja kezünkbe családja elveszettnek hitt múltját. Évtizedekig semmit nem tudott családja magyar életéről. Csupán a véletlen révén derült rá fény. Anna Maria sorsa jól modellezi Magyarország helyzetét: volt egy rejtett múlt, amit ki sem mondtak előtte, mégis jelentős részben ez mozgatta az életét édesapja elfojtott tragédiáján keresztül. Most, amikor egyszerre felszínre került a titok, frissen megtalált múltját próbálja átélni és megbékélni vele.
Tamás levelei visszatértek hazájukba, ahová ő már nem jöhetett haza. Könyve a mi 20. századunk sokáig titkolt és elfelejtett drámája. (Váczy András)
A belépés díjtalan.
 

 
Március 23. kedd 19.00 ELLENLÁBAS (irodalmi ellenkezések)

- Benedek Anna és Tamás Zsuzsa sorozata -
 
Vendégeink:
VAJDA MIKLÓS és GYÖRE BALÁZS
 
 
Vajda Miklós 1931-ben született Budapesten. Angol–magyar szakot végzett, ezt követően négy évig a Szépirodalmi Könyvkiadó lektora volt.
Csernus Tibor híres Három lektor című festményén ő ül Domokos Mátyás jobbján – a másik oldalon Réz Pál. 1958-ban egy politikai tisztogatás során elbocsátották, hat évig nem tudott elhelyezkedni. Műfordításból, kritikákból és irodalmi aprómunkákból élt. 1964-ben a The New Hungarian Quarterly című, angol nyelvű folyóirat irodalmi szerkesztője lett, majd a rendszerváltozástól visszavonulásáig, 2005-ig a lap főszerkesztője volt. Számos regényt, novelláskötetet fordított angolból és németből, antológiákat szerkesztett magyarul az angol és amerikai, angolul a magyar irodalomból. Osztrák–magyar kultúrtörténetet és műfordítást oktatott egy amerikai egyetemen. Nyolcvannál több színművet fordított, ezeknek több mint felét országszerte játszották, nem egy ma is műsoron van.
Györe Balázs költő, író, 1951-ben született Budapest. Új könyve, a Halottak apja című eddig életművének legjobb teljesítménye. Megőrzi epikus írásmódjának Ottlikhoz kapcsolódó nyelvi puritanizmusát és mikrorealista pontosságát, ugyanakkor szövegalakítása konzervatív módon újító is. A gyászmunka és az emlékezés belső kényszere arra késztetik az elbeszélő Ént, hogy újra meg újra felidézze, és ezáltal átértelmezze az apa személyiségét és élettörténetét. Vagyis inkább azt a tudást és emlékrétegeket, amit a fiúi pozíciói láttatni engednek a múltban, s ami jelentős mértékben megváltozott az apa titkos naplójának ismeretében. A regény ennek a kettős nyomozásnak a története: az elbeszélői Én emlékeit drámaian felülírja az időközben megtalált magánnapló belső történései. Az apa introvertált alakja, ellentmondásos személyisége plasztikusan és a „részvét éles fényé“-ben jelenik meg a regényben – felidézve egy korszakot is, amiről máig keveset tudunk. Györe Balázs könyörtelen pontossággal és visszafogott érzelmességgel állít emléket egy apának anélkül, hogy didaktikus vagy hamisan érzelgős lenne. Erre pedig csak jelentős könyv képes.
 
 
Az irodalmi közélet nagyobb részt nem a borítók között zajlik. Beszélgetések és kötetbemutatók hol baráti, hol ellenvéleményektől hangos légköre bizonyítja, hogy mindannyian kíváncsian lesünk bele a másik – a barát, az ellenfél, a kolléga vagy épp a telekszomszéd – fazekába. Ki kinek a köpönyegéből, cilinderéből bújt elő, ki hogyan látja az őt körülvevő világot és a kortársakat, mit tekint mércének, követendő példának...
Mit főztél mára? – kérdezzük az Ellenlábas beszélgetéseire meghívott irodalmároktól, abban a reményben, hogy hosszú, tartalmas és legfőképp barátságos "szakácspárbaj" szemlélői, résztvevői és alakítói lehetünk.
Az est a MASZRE támogatásásval jött létre: www.maszre.hu
Belépődíj: 300 Ft
 

 
Március 24. szerda 18.00 TUDOMÁNYOS ELŐADÁS és BESZÉLGETÉS
 
AZ EMPÁTIA ÉS A MŰVÉSZETEK
- Dr. BUDA BÉLA előadása -
 
 
Az empátia a másik ember lelki – érzelmi, motivációs, személyközi viszonyulási – állapotába lehetséges rezonatív beleélés, valamint ennek belső tudatosítása és felhasználása a kommunikációban. Nem új felfedezés, hanem az etikai és filozófiai hagyomány ismert, csak nem explikált eleme ez, keleti kultúrák hagyományában gyakran elaborált és formalizált dolog. A nyugati civilizáció a görög-római társadalomtól az individualizáció, az egyén önmegvalósítása is önértékelésének képviselete felé fejlődik, egyes kultúrkritikusok (pl. Christopher Lasch) szerint ez ma obszesszív, nárcisztikus (az önimádat társadalma). Ebből a lelkületből a másik ember érzelmi eltávolítása, a versengés, a személytelenség általános attitűdje ered. Az empátia viszont arra mutat rá, hogy közvetlen emberi kommunikációs rendszereink különös módon kötnek össze bennünket, ennek révén mód van közel kerülni a másikhoz és közvetlen viselkedésében, érzelemvilágában, és ezen át személyiségében jobban megismerni őt. Ez sokféle gyakorlati alkalmazást enged meg, ezekben az empátia hermeneutikus kulcs, Ariadne fonala.
Az előadás a főbb művészeti ágakban végigtekinti az empátia viszonyait. A fő konlúzió az, hogy a mai nyugati ember „inaktivációs atrófiáját” az empátia terén a művészeti élmény képes csökkenteni, a művészettel való belső kapcsolat egyfajta empátiatréning.
Az előadás végén a műélvezetről, a drámai azonosulásról, a művészet empátiás hatásairól, a művészetterápiáról kérdezi Brys Zoltán az írót, Buda Bélát. Persze nem feledkezünk meg Lippsről és Arisztotelés katarziselméletéről, illetve talán a módosult tudatállapotokról illetve az empátia "jövőjéről" sem.
Az est támogatója a Lege Artis Medicinae kiadója a Literatura Medica
Belépődíj: 300 Ft, diákoknak és egyetemi oktatók számára ingyenes.
 

 
Március 25. csütörtök 19.30 JAZZMŰHELY

 
TÓTH VIKTOR TERCETT - kivételesen QUARTET formában
 
 
A Tóth Viktor Tercett 2004 augusztusában alakult és a Sziget 2004 Fesztiválon mutatkozott be. A Tercett műsorát a zenekarvezető szaxofonos kompozíciói alkotják, melyek a komponált zene és a szabad zene határán lebegő, a pillanat energiáját megragadni vágyó szellemiségben íródtak és kerülnek előadásra. A zenekar tagjai korábban már több más formációban is játszottak együtt, épp ezért zenei összjátékuk kiforrott, előadásmódjuk lendületes és kreatív.
"Tóth Viktort talán négy-öt éve, a Fekete-Kovács Kornél által alapított Budapest Jazz Orchestra altszaxofonosaként láttam először. Szikár alkatára jól emlékszem, szólóiban irgalmatlanul átfújta a big bandet, virtuozitásra törekvő játékmodora mellett csak az intenzitás volt erősebb. Majd a Nyitott Műhelyben is bemutatkozhatott: ott már önálló zenekarával vezetett elő nagyon pontosan klasszikus standardokat, de a saját hang a régi mesterek árnyékából még csak éppen kiszüremkedett. Azóta eltelt két év, és a most nem egészen 30 éves szaxofonos - nem feledve az indulásnál elhelyezett sarokköveket - bazsarózsa módjára nyílt ki. Charlie Parker szelleme járja át Tóth darabjait, amelyeknek hibátlan stíluskövetése mellett világosan rajzolódik ki a megtalált tónus és az irány, amerre az új nemzedék kiemelkedő képességű tagja elindult." (Végső Zoltán, ÉS, 2005)
Tóth Viktor - altszaxofon
Szanday Mátyás - nagybőgő
Jeszenszky György - dob
Bővebben: tvtercett.click.hu
A program az EJI és az Artisjus (www.eji.hu www.artisjus.hu) támogatásával jött létre.
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Jegyszedő kerestetik!)
 

 
Március 26. péntek 19.00 CINEFEST-FILMKLUB
 
A CINEFEST MISKOLCI FILMFESZTIVÁL DÍJNYERTES FILMJEIBŐL
 
 
A spanyol vonal: Szemet fogért (Diente por ojo, Elvind Holomboe-Salmon, 20 perc) - a 2007-es CineFest fődíjasa
En Transito (Isabel Munoz, 21 perc) - a 2008-es CineFest fődíjasa

Bővebben: www.cinefest.hu

A belépés díjtalan.
 

 
Március 27. szombat 15.00 SZÍNHÁZ

 
VÖRÖS ISTVÁN: ÖRDÖGSZÁJ (ösbemutató)
-  tragikus heppiend egyvégtében -
 
Vörösök fehérben (szemüveg mögött a szerző)
 
Mérei Viktor, asztalosmester - Gémes Antos
Borbála, Viktor szállásadónője - Kováts Kriszta
Tóth Ferenc, Borbála öccse - Lázár Balázs
Tóth József, Borbála öccse - Sándor Dávid
Sulyok Rózsi, varrónő - Várady Viki
Sulyok Margit, varrónő - Bakos Éva
Holzmann-né, Annuska, iskolaigazgatóné - Tallós Rita
Házigazda - Fintalaci
Az 1930-as évek kis magyar falujában játszódó tragikomédia furcsa párhuzamot mutat a mai magyar valósággal. A falu életét átszövi a pletyka és az erősödő antiszemitizmus, mindezt felerősíti egy idegen érkezése, aki itt akar megtelepedni. Magány, szerelem, intrika és a boldogság keresése, majd a megalkuvások sorozata – mindezekkel együtt a szerző szeretettel és némi keserűséggel nevetteti ki az alakjait: szóval magunkra ismerünk bennük.
Zeneszerző: Szirtes Edina Mókus
Jelmeztervező: Ruttka Andrea
Aszisztens: Kelecsényi Kriszta
Rendező: Kováts Kriszta
 
Bakos Éva és Tallós Rita
 
A Kovátsműhely legújabb produkciója otthonra talált a Nyitott Műhelyben, ahol Fintalaci nemcsak a Műhely, de az előadás házigazdája és résztvevője is.
Köszönjük a Szerencsejáték Zrt, az Előadóművészeti Jogvédő Iroda (EJI) és a Nyitott Műhely támogatását.
További előadások: február 8.(19h), 23.(19h)
Kérjük, hogy a korlátozott helyek miatt jelezze jegyigényét a
Belépődíj: 1 200 Ft (Jegyszedő kerestetik!)
KOVÁTSMŰHELY PRODUKCIÓ
Belépődíj: 1.200 Ft
 

 

Március 27. szombat 19.30 FASSANG LÁSZLÓ KLUBJA

FASSANG LÁSZLÓ HAMMOND ORGONA-ESTJE

 

 

A Hammond orgonát egy amerikai feltalaló, Laurens Hammond tervezte és építette meg 1934 körül. Az eredeti koncepció az volt, hogy az orgonákat templomoknak adják el, olcsó alternatívát kínálva a sípos orgonával szemben, ennek ellenére igen hamar népszerűvé vált a jazzben, bluesban, gospelben, majd később (az 1960-as, 70-es években) a rockzenében is. A jellegzetes hangot Magyarországon szinte mindenki ismeri, aki nézte a televízióban sugárzott mesefilmeket, úgy mint: Mekk mester, Kukori és Kotkoda, vagy a Frakk, még akkor is, ha nem tudják pontosan, hogy Hammond orgonáról van szó.
Fassang László orgonaművészt már nem kell bemutatni. Vincent Le Quang francia szaxofonossal zongoránál is felfedezte a közönség pl. a 2007-ban megjelent The Course of the Moon c. lemezen. Most pedig Hammond orgonán is lesz alkalmunk rendszeresen hallgatni őt. „Az első igazi találkozásom ezzel a hangszerrel 2002-ben történt a Calgary Nemzetközi Orgonaverseny és Fesztivál alkalmából. Doug Riley kanadai jazz-orgonista rendszeresen adott koncerteket a város egyik kávézójában és az utolsó este a verseny végén az improvizációs aranyéremmel a zsebemben vettem a bátorságot és megkértem, hadd játsszak én is egy kicsit a hangszeren. Azóta terveim között szerepelt, hogy alkalomadtán én is vásároljak egy ilyen hangszert. Ez az alkalom 2006-ban jött el, amikor egy belvárosi hangszerboltba betévedvén a pénztárostól kaptam egy telefonszámot egy eladó Hammond orgonához. Egy év ismerkedés után végül is sikerült megvásárolni, és a hangszert egyenesen Finta Lacihoz, a Nyitott Műhelybe szállítottam, ahova esténként lejárok gyakorolni, havonta pedig arra van lehetőség, hogy az általam választott zenészekkel játsszak együtt. Ezek a koncertek egy ismerkedési folyamatnak, nevezetesen a hangszerrel és a zenész partnerekkel való kapcsolatomnak a különböző állomásai. Egy olyan hangszerről van szó, amelynek megszólaltatása egyszerre jelent kihívást és inspirációt számomra. Valamilyen módon ez a hangszer egyesíti a sípos orgona és a zongora bizonyos tulajdonságait. Az orgonáét, amennyiben változatos hangszíneket lehet rajta létrehozni, és a két manuálnak és pedálnak köszönhetően bonyolult zenei struktúrákat lehet egyedül megvalósítani. Zongoraszerű tulajdonsága viszont a teljesen pontos és dinamikus megszólalás, és nem utolsó sorban a szállíthatóság. A Hammond orgona elsősorban a gospel, a blues, a jazz és a progresszív rock zenében vált ismertté. Általam legismertebb képviselői Jimmy Smith, Joy de Francesco, Keith Emerson, Rhoda Scott, Barbara Dennerlein. De az az érzésem, hogy a hangszerben rengeteg olyan lehetőség rejlik még, amelyeket eddig nem használtak. Mint a sípos orgonán és a zongorán is, ezeknek a hangoknak a felfedezése mindig izgalmas kihivást jelent számomra.”
A program az ARTISJUS Zenei Alapítvány támogatásával jött létre.
A Nyitott Műhely és az Orpheia (www.orpheia.hu) közös produkciója.
Bővebben: www.fassang.hu
A program az EJI és az Artisjus (www.eji.hu www.artisjus.hu) támogatásával jött létre.
Belépődíj: 1.200 Ft (Jegyszedő: Hajdú Gergő)
 

 
Március 29. hétfő 19.30 PSZICHOANALÍZIS AZ ÉLŐ TÁRSADALOMBAN ÉS KULTÚRÁBAN
(Az IMÁGÓ EGYESÜLET előadássorozata pszichoanalízisről, tudományról, kultúráról)
 
A KIVÉTELEK DISZKRÉT BÁJA
- NŐK A PSZICHOANALÍZISBEN -
 
 
A magyarországi pszichoanalízis történetének sajátos szeletét képezi a női analitikusok pályája, amely erősen összefonódik a tágabb társadalmi változásokkal, s ezen belül számos, a nemi szerepekkel kapcsolatos problémát is tükröz. A huszadik századelőn a nők aránya az analitikus szakmában – nemzetközi szinten is – magasabb volt, mint bármely más tudományágban. Az előadás és az azt követő beszélgetés egyfelől ennek, vagyis a pszichoanalízis női „meghódításának” hátterét, társadalmi, szakmai feltételeit vizsgálja. Másfelől, néhány korai analitikusnő életpályájának áttekintésén keresztül arra keres választ, hogyan alakították ki helyüket Magyarországon a nők a pszichoanalitikus szakmában, voltak-e „speciálisan” női érdeklődési területek, problémák, közelítésmódok.
Előadó: Borgos Anna (pszichológus, MTA Pszichológiai Kutatóintézet)
Beszélgetőtársak:
Hadas Miklós szociológus, Corvinus Egyetem, TársadalmiNem- és Kultúrakutató Központ
Kovács Mónika pszichológus, ELTE PPK, Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Központ
Tóth Eszter Zsófia történész, Magyar Országos Levéltár
Belépődíj: 500 Ft
 

 
Március 30. kedd 18.00 LETTRE-EST és FOTÓKIÁLLÍTÁS
 
18.00-tól UTÓSZEZON - VARRÓ ZSUZSA fotókiállítását megnyitja PARTI NAGY LAJOS
 
 
19.00-tól A Társadalomtudományi Társaság nyilvános vitát tart az anBlokk folyóirat „Megfigyelési ügyek” és a Lettre folyóirat „1989 – Balaton” témájú számai alapján „Megfigyelt szabadság és más megfigyelési ügyek” címmel
 
 
Felkért hozzászólók:
Berkovits Balázs, Deme János, Selyem Zsuzsa, Slachta Kriszta, vitavezető: Zombory Máté, az anBlokk folyóirat felelős szerkesztője.
A „Folyóiratkultúra” című programsorozat keretében a MASZRE támogatásával: www.maszre.hu
A belépés díjtalan.
 

 
Március 30. szerda 17.00 LAPBEMUTATÓ
 
Az ASPECTO filozófiai folyóirat VÁGY című számának bemutatója
- a lapot bemutatják: VAJDA MIHÁLY filozófus és a szerkesztők -
 
 
A szám tartalmából:
Farkas Henrik: Vágy, esetlegesség, szükségszerűség
Boros Gábor: Törekvés, vágy, kívánság
Bakonyi Pál: Az ösztönösség fenomenológiája
Szabó Zsigmond: A libidó antinómiája és a teremtő vágy
Cziszter Kálmán: Az erósz fogalma Platónnál
Rosta Kosztasz: Danaida-sors
Takács Ádám: Megismerni és tapasztalni: az intencionalitás két
modellje Husserlnél
Schwendtner Tibor: Egzisztencia és térbeliség A perben
Vermes Katalin: Multimodalitás és sensus communis
Deczki Sarolta: A másiktól tanulni
valamint Marosán Bence, Bartók Imre, Pöntör Jenő és Hargitai András recenziói
A belépés díjtalan.
 

 
Március 31. szerda 19.00 A BESZÉLŐ FOLYÓIRAT ESTJE
 
KÉPES BESZÉLŐ
- BAZSÁNYI SÁNDOR, JÁSZ ATTILA, KRUSOVSZKY DÉNES, MAGYAR LÁSZLÓ ANDRÁS és SZILASI LÁSZLÓ beszél, olvas fel képekről -
 
 
Fotókról, képekről beszélget és felolvas
Bazsányi Sándor, Jász Attila, Krusovszky Dénes, Magyar László András, Szilasi László
Felkavaró és megrendítő, egyben humorral megspékelt, képes vallomások.
 
A kép illusztráció
 
A később megérkező Szilasi belépésekor kezdetét veszi a Finta-féle Nagy Demokratikus (császárból magyarosított) Morzsa sütőbe tétele. Ne hagyja ki!
A belépés díjtalan.
 

 
Tartalom átvétel

partnerek

www.nca.hu

litera.hu

tilos.hu 

jozsefattilakor.hu

www.kalligram.com

www.magveto.hu

www.polinst.hu

gramofon.hu

fono.hu

bmc.hu

palatinuskiado.hu

liget.grafium.hu

noran.hu

typotex.hu

jelenkor.hu

www.nka.hu

www.budapest.hu

www.maszre.hu

visualpower.hu

www.mupa.hu

fhb.hu

abovostudio.hu

eji.hu

artisjus.hu

adform.hu

jmind.hu

Appendix Innovation Kft - Informatika

Az oldalt az Appendix Innovation Kft készítette Drupal felhasználásával.
Látvány és arculat: Földes Péter
Tel: +36-30-57-25-25-1