Címlap | Programajánló | Archivum | 2010

Szeptember

Szeptember


 
Szeptember 11. péntek KISTEREM
 
INDUL BÓDIS KRISZTA ÍRÓISKOLÁJA
 
 
"Kéthetente pénteken délután 2X45 perces órák. Maximum tíz fős foglalkozások. Egy kurzus tíz alkalom. Decemberben - egy hónap otthoni munka után - januárban folytatódnak az órák.
A csoport szeptember 10-én indul. 6 alkalom ebben a félévben, 4 alkalom a következőben.
A szeminárium a résztvevőinek legalább egy felolvasási és publikálási lehetőséget ad.
A képzés ára 60.000 Ft (3000 Ft/ óra, és a szeminárium kezdete előtti hétig egy összegben fizetendő).
Fölhívom a jelentkezők figyelmét, hogy a tehetséggondozást fontos feladatnak tartom, de nem kizárólagos célom a művésszé-, íróvá képzés.
Az iskola a Bódis-féle alkotásközpontú módszer kreativitást felszabadító és ösztönző szemináriumaira hívja azokat, aki az alkotás tapasztalatára vágynak, és akik szeretnének többet megtudni az írás mesterségéről.
 
 
A szépírói műhelybe azok jelentkezését várom, akik szeretnék kipróbálni magukat, de még sosem mertek "igazából" írni. Ebben a csoportban a szépírás az önismeret és önreflexió eszköze. Lehetővé teszi az alkotás élményének átélését, tudatosítását.
A szemináriumokon összetett munka folyik. Meggyőződésem ugyanis, hogy a tehetség, a kreativitás, és a mesterségbeli tudás együtt tesz "írástudó" emberré. Hangsúlyt fektetek az alkotást inspiráló környezet és csoporthangulat kialakítására. Játékos tréning elemekkel dolgozom, majd gyakorlatokon és feladatokon keresztül inspirációs technikákkal szabadítjuk fel a képzeletet.
A munkák közös értékelésénél megtanuljuk a pozitív attitűd megfogalmazásbeli kritériumait, valamint a kritika feldolgozásának és hasznosításának technikáját.
Tanítok műhelytitkokat az írás módszertanából, és ízelítőt lehet kapni a befogadás (olvasás) lélektanából. A résztvevőket a képzeletgyakorlatok alkalmazása mellett a kreatív írás alapjaival is megismertetem. El lehet sajátítani a megfelelő eszközök, kifejezésmód, a nyelv, stílus, forma használatát.
Fel lehet fedezni saját hangunkat, fejleszteni kreativitásunkat, kipróbálni stílusokat és műfajokat is, játékos formában és jó hangulatban. Ismerkedünk a kortárs irodalmi élettel, a publikáció- és a könyvkiadás lehetőségeivel.
A képzést felolvasó est zárja. Az ICA (irodalmicentrifuga.hu) élőfolyóiratának MŰHELY-ében lehetőség nyílik az első közlésre is.
Szemináriumi hallgatóim közül már többen publikáló szerzővé váltak, ebben is egyengetem a tőlem tanulni vágyó jelentkezők útját.
Tanítványaim közül néhányan még ennél is komolyabb sikerekkel büszkélkedhetnek:
Kiadás előtt áll Lovas Nagy Anna regénye (Kalligram Kiadó)
Hegedűs Lajos Hunor a Holmi kedvelt szerzőjévé lett, és novellás kötete készül.
Telkes Margitnak két regénye is megjelent, és hamarosan kiadják elbeszélés kötetét.
Margit Patrícia Eszter: Zsidó menyasszony című regényét az Ulpius-nál jelent meg (magam szerkesztettem).
Finy Petra mese és verses kötettel váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Bódis Kriszta
(Teltház!)
 

 
Szeptember 12. vasárnap este
 
TÓTH KRISZTA és PERECZ LÁSZLÓ ESKÜVŐI BULIJA
 
Zártkörű rendezvény.
 

 
Szeptember 15. szerda 19.00 KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ
 
INDIA CAMERA OBSCURA
- VÁCZI KRISTÓF és VÁCZI DÁNIEL fotókiállítása -
 
Kézi Camera Obscura (a képek ezzel készültek) - a 2. képen: hasonló szerkezet ipari méretben
 
"A' szoba ablakjának tábláján készíts egy gömbölyü vagy kerekded likat, a’ melly előtt mezőség vagy más távol lévő tárgyak feküsznek. A szoba ollyan setét legyen, hogy abba semmiféle külső világosság bé ne szolgálhasson egyebütt, hanem csak azon az ablak tábla gömbölű likon átal. Ugyan azon távolságra és éppen az üveg eleibe állíts egy vastag papiros fedelet, a’ melly igen szép fejér papirossal legyen bévonva, és mintegy harmadfél lábnyi hosszaságú, és 18-20 hüvelyknyi magasságú. Azután hosszára gömbölyítsd meg, úgy hogy egy Cylinder belső felületjének vagy superficiesének egy részéhez hasonló legyen, és tedd reá egy mozgó zsámolyra, hogy annál fogva könnyü módon az üveghez közelebb vagy távolabb lehessen mozdítani, a’ melly távolságra tudniillik az objektumok vagy is tárgyak legszebbeknek tetszenek és látszanak ezen a’ vastag papiros fedelen. Illyen módon minden tárgyak, a’ mellyek az ablakkal nyilba vannak, az az által ellenben (vis a vis, egenüber) azon a’ vastag papiros fedélen gyönyörü szinben és ékes rendel lefestődnek, csak hogy vissza fordúlva.
A’ mágyiás ezermester, mellyet Eckartshausenből, Philadelphiából és Wagner János Mihály írásaiból, a’ társaságos víg mulatságnak, ’s idő töltésnek okáért és a’ babonaság, kísértés, büvölés, bájolás mestersegében vetett erős hitnek meggyengítése kedvéért egybeszedett és magyar nyelven kiadott Czövek István. Pesten, Trattner Ján. Tam. költségeivel és betűivel. 1816., 186. és 187. sz."
 
Váczi Dániel: Napkelte - Sikkim
 
A megnyitón az első 12 érkezőt kérik meg az alkotók, hogy helyezzenek a falra egy-egy képet.
A kiállítás megtekinthető: 2010. október 2-ig
A belépés díjtalan.
 

 
Szeptember 19. vasárnap 19.00 NYILVÁNOS FŐPRÓBA
A Rondino Egyesület programja
 
TORNYAI PÉTER: STREICHQUINTETT
- vezényel és a zeneszerzővel beszélget: Gémesi Géza -
 
 
Tornyai Péter 1987-ben született Szegeden. Zeneszerzői tanulmányait Huszár Lajosnál és Fekete Győr Istvánnál kezdte. 2007-től a budapesti Zeneakadémián Jeney Zoltán növendéke. A zeneszerzéssel párhuzamosan ugyanitt hegedű szakot végez Kertész Istvánnál.
Gyakran játszik klasszikus és kortárs zenét hegedűsként és brácsásként egyaránt különböző kamaraegyüttesekben (THReNSeMBle, Rondo Quartet). 2007 óta állandó tagja Csalog Gábor együttesének, melynek célja Kurtág György zenéjének tanulmányozása és előadása nyári kurzusok és koncertek keretében. Az utóbbi években 1., 2. és 3. díjat nyert a Zeneakadémia Zeneszerzőversenyén, 2008-ban megnyerte a Szépművészeti Múzeum zeneszerző-pályázatát. Részt vett Csapó Gyula, Johannes Schöllhorn, Nigel Osborne kurzusain.
Az Artisjus támogatásával: www.artisjus.hu
A belépés díjrtalan.
 

 
Szeptember 20. hétfő 19.00 ELŐADÓEST
 
"KÖSZÖNÖM, HOGY IMÁDTOK!"
- egy óra ORAVECZ MARIval és DARVAS FERENCcel -
 
Feri és Mari az idei POSZT-on
 
Régi filmdalok, slágerek, zene- és számakrobatika.
A berlépés díjtalan.
 

 
Szeptember 20. hétfő 19.00 ERIC ROHMER-ÉV /KISTEREM/
 
AZ ŐSZ MESÉJE /CONTE D'AUTOMNE/
 
 
Az ősz meséje - színes, magyarul beszélő, francia film, 110 perc, 1998, rendező: Eric Rohmer, forgatókönyvíró: Eric Rohmer, zeneszerző: Claude Marti, Gérard Pansanel, Pierre Peyras, Antonello Salis, operatőr: Diane Baratier, producer: Françoise Etchegaray, szereplők: Marie Riviere (Isabelle), Béatrice Romand (Magali), Alain Libolt (Gérald), Alexia Portal (Rosine), Didier Sandre (Étienne)
 
 
Magali középkorú szépasszony. A gyerekei már kirepültek otthonról, ő pedig a munkába temetkezik, szőlőtermesztéssel foglalkozik. A barátnője, Isabelle sajátos módon próbál segíteni neki. A tudta nélkül társkereső hirdetést ad fel a nevében és az első randevúkra is ő megy el. Az egyik olyan jól sikerül, hogy magába bolondítja Géraldot, a gátlásos mérnököt. Közben Magali fiának barátnője is akcióba lép: össze akarja hozni az asszonyt a volt filozófiatanárával, szeretőjével. Étienne azonban üresfejű nőcsábász. Az érintettek Isabelle fiának esküvőjén keresztezik egymás útját. A Négy évszak meséi ciklus utolsó darabja.
Belépődíj: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik!)
 

 
Szeptember 21. kedd 21.00 MŰFORDÍTÓ ESTEK
/Előtte, 18.00-tól MEGY közgyűlés - ez zártkörű rendezvény./
 
OPEN JAKAB
- 3. nyitott műfordítói felolvasóest -
 

„Fel, fel: oly magasra akarunk szállani, mint Leiter Jakab.” (Ágai Adolf)
 
Leiter Jakab emlékére, a fordítók és a közönség nagyobb örömére a Magyar Műfordítók Egyesülete idén harmadszor rendezi meg nyitott műfordítói felolvasását. Várunk mindenkit, aki rég elfeledett vagy soha föl sem fedezett szerzőt, eddig még nem publikált, érdekes szöveget talált; illetve aki szeretne fordítóként bemutatkozni. Itt a nagy alkalom! Hozzák el fordításukat, és olvassák fel értő és együttérző közönség előtt!
A felolvasáson bárki, bármilyen szöveggel részt vehet. Csupán terjedelmi megkötésünk van: a felolvasandó szöveg nem lehet hosszabb 6 percnél. A felolvasott szövegeket ad hoc zsűri értékeli.
Jelentkezni szeptember 20-án éjfélig Nádori Lídiánál, a nadori.lidia@gmail.com címen, vagy személyesen a helyszínen, legkésőbb szeptember 21-én 20.30-ig lehet.
A belépés díjtalan - a fellépőket azonban könyvjutalmakkal honoráljuk!
A Nyitott Műhelyben ételek és italok bőségesen, kiváló minőségben állnak rendelkezésre.
 

 
Szeptember 22. szerda 18.00 A KISTEREMBEN
 
IRODALMI KÖR
- kötetlen beszélgetés BARTIS ATTILA: NYUGALOM című regényéről -
 
 
"Az irodalmi kör azzal a céllal alakult, hogy kortárs regényeket olvassunk és azokról közösen beszélgessünk. Összejöveteleink 2009 szeptemberében indulnak Bernhard Schlink A felolvasó című művével. A találkozókra bárki jöhet, de érdemes elolvasni a terítéken levő regényt, ha hozzá is szeretnél szólni. A regények mélyebb megértését segítő kérdések folyamatosan kerülnek majd fel a honlapra, de további javaslatokat is várunk a hozzászólások/javaslatok menüpont alatt. Érdemes gondolkozni ezeken, mert ezen kérdések mentén beszéljük meg a műveket a Regényes esteken is.
Megbeszélendő regényekre is várjuk a javaslatokat, de mindenképp XX. századi regényekben gondolkozzatok." Buk Antónia, az Irodalmi Kör szervezője
A belépés díjtalan.
 

 
Szeptember 22. szerda 18.00 KÖNYVBEMUTATÓ
A Magvető Könyvkiadó és a Nyitott Műhely örömmel tudatják, hogy megjelent:
 
GYŐRFFY ÁKOS: HAVAZÁS AMIENS-ben című verseskötete
- a szerzővel és TAKÁCS ZSUZSA költővel KIRÁLY LEVENTE, a kötet szerkesztője beszélget -
 
 
Győrffy Ákos versei egy olyan személytelen tartományba vezetnek vissza bennünket, amely egyszerre meditációs tér és szakrális közeg - ahol ismét felismerhetőek lesznek azok a koordináták, amelyek közt élnünk mégiscsak érdemes lehet.
Minél pontosabban érzékeljük a versbeli tájak képeit, annál inkább eltűnnek: annál inkább saját magunk sebzett, letarolt, belső ipari tájaira ismerünk. Ám aki megszólal e versekben, mégsem a pusztulásra vagy annak okaira, borzalmára koncentrál, hanem a következményeit veszi számba, kíméletlen szelídséggel, s kimondatlanul is az újrakezdés esélyein tűnődve - mert ami elveszett, mégis megvan, megtapasztalható, a tényeknél reálisabb formában; persze kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e rá.
 
 
Győrffy Ákos 1976-ban született Vácon, Nagymaroson és Budapesten él. Versei 1996 óta jelennek meg különböző folyóiratokban. Első kötetét 2000-ben adták ki A Csóványos északi oldala címmel. Második kötete 2004-ben jelent meg Akutagava noteszéből címmel, a JAK-füzetek sorozatban, amelyet 2006-ban a Rimbaud Verlag adott közre németül Aachenben. Harmadik kötetével – Nem mozdul – már mint magvetős szerző jelentkezett 2007-ben.
A Magvető Kiadónál megjelent műve Nem mozdul (2007), Havazás Amiens-ben (2010)
Díjai: Gérecz Attila-díj (2000), Sziveri János-díj (2009), Márciusi Ifjak Díj (2010)
"Csak az ember olvas."
A belépés díjtalan.
 

 
Szeptember 24. péntek 19.00 FELOLVASÓ SZÍNHÁZ
 
POÓS ZOLTÁN: INZULTUSOK
- a szlovákiai Gurigongo Symposium produkciója -
 
Poós Zoltán
 
Az Inzultusok „sötét és démoni” dráma. A legváratlanabb pillanatokban előtörő értelmetlen agressziók, inzultusok miértjére keresi a választ. Válasz pedig nincs, mert a mindennapok során feltörő spontán agresszió irracionális. A negyvenes évek amerikai noir krimijeinek világa keveredik itt Frank Miller képregény univerzumával és a szocreál budapesti panorámával.
A pesti térfigyelő kamerák agresszív eseményeket rögzítenek, melyek olyanok, mintha megtörténtek volna, hiszen a felvételeken szinte minden kivehető, de nem jelentkeznek az áldozatok, a sértettek, és a helyszínelés során semmi nyomot nem találnak. Viszont minden felvételen látható egy titokzatos alak, akit Konrád felügyelő Ezadivatsrácnak nevez el. Ki ő?
A tinédzser agressziót megfékezni képtelen város Konrád felügyelőben, a filozofikus hajlamú zsaruban bízik, aki egy gyerekképű kurva nyomába ered. Miközben a sértett tinédzserek késeléseitől hangos a sajtó, eltűnik egy Bojána nevű szerb kézilabdázó is a Margit híd közelében. A kis kurva az ő hasonmása. A városban, ahol folyton esik az eső, nemcsak a partianarchista tinik „rázzák az utcát”, de egyre több minden és mindenki tűnik el nyomtalanul. Megszűnnek fogyasztási termékek, presszók, valamilyen erő kiretusál házakat, mintha soha nem is álltak volna ott.
Minden jel szerint biblikus energia feszíti szét a várost – miközben Konrád felügyelő a térfigyelő kamerák manipulált felvételeit „állítja élesebbre”, majd a szerelem nyomába ered.
Szereplők:
Konrád – főfelügyelő Tóth Gábor
Kappanyos őrmester Juhász László
Klaudia, a prostituált Kovács Nikolett
Ezadivatsrác Rozbroy Viktor
Bojana Nesic, a kézilabdás Gál Andrea
Linszki – főrendőr Panyi Zoltán
Fater – régi vágású zsaru Panyi Béla
Özge – emós fazon Panyi Gergő
Gyros-fiú – török fiatalember Matusek Attila
Újságíró 1 - ***
Újságíró 2 - ***
Újságíró 3 - ***
Mesélő, a felolvasás rendezője: Solténszky Tibor
 Belépődíj: 500 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik!)
 

 
Szeptember 25. szombat 19.00 KÉPES BESZÉLŐ
A folyóirat új sorozatának negyedik estje a Műhelyben
 
Fotókról, képekről beszél, mesél, illetve felolvas:
PARTI NAGY LAJOS
 
PNL a litera.hu szülinapi estjén
 
Parti Nagy Lajos a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb nyelvművésze, emblematikus alakja. „Posztmodern költőkirály”, aki költőként, próza- és drámaíróként, illetve műfordítóként is meghatározó helyet foglal el napjaink magyar irodalmában. Műveivel ezidáig mintegy 300 kritika vagy tanulmány foglalkozott, a szerzővel több mint 60 olyan interjú vagy beszélgetés készült, amelyek nyomtatásban is napvilágot láttak. A szerző több mint 30 díj tulajdonosa. (Németh Zoltán)
Bővebben: www.beszelo.c3.hu
A belépés díjtalan!
 

 
Szeptember 27-től hétfő és csütörtök délutánonként a KISTEREMBEN
 
GYERMEKJÁTÉKDRÁMA
 
 
Miért jó?
- A gyerekek örömüket lelik saját játékos tevékenységünkben
- Saját spontán aktivitásuk révén katarzis élményhez juthatnak, jókedvű közös játékként élik át a folyamatot.
- A csoport, és az együttes élmény során jól tanulhatók, gyakorolhatók a szociális készségek, fejlődik a társas intelligencia.
-Fejleszti a kreativitást, oldja a feszültséget, szorongást, bátorítja az önkifejezést, segíti az önelfogadást.
- A csoport bátorító, védett légkörében, olyan viselkedésformák is eljátszhatóak, amelyek eltérnek a gyerekek megszokott szerepeitől.
- A szimbolikus kifejezésmód lehetővé teszi számukra, hogy eltekinthetnek a problémák, konfliktusok közvetlen megnevezésétől, miközben a játék során új megoldási módokat is "kipróbálhatnak".
- A szimbolikus játék élménye visszahat a valóságra.
A módszerről:
A csoportban a gyerekpszichodráma módszerét használjuk, melynek célja az improvizációs szerepjátékon keresztüli önkifejezés…és nem célja színpadi mű létrehozása. A játék akkor és ott a résztvevők öröméért, illetve problémáik szimbolikus megoldásáért zajlik.
Mi történik a csoportfoglalkozáson?
A csoportba megérkező gyerekek közös rajzoláson, és/vagy mozgásos játékon vesznek részt, ráhangolódásképpen. A gyermeki rajz, a rajzokról való mesélés, beszélgetés tulajdonképpen küszöb a kimondható, megjeleníthető és a tudatosan még nem vállalható tartalmak között.
A rajzokból s a közös kommentárokból bontakoznak ki a lejátszandó mesék, drámajátékok körvonalai. Elsőként a történet vázát javasló gyermek választ szerepet, majd a többiek, s a csoportvezetők aktív részvételével megindul maga a játék, mely improvizációkon keresztül nyeri el egyszeri, megismételhetetlen formáját.
Mikor és hol?
Hetente szeptember végétől a Nyitott Műhelyben (Ráth György utca elején, a Déli Pu. közelében).
Hétfőnként a 6-10 éveseknek: 16.30-tól 17.45-ig
Csütörtökönként a 11-14 éveseknek :16.30-tól 17.45-ig,
Csatlakozni előzetes megbeszélés után lehetséges.
A csoportot Drinóczky Viktória gyermek pszichodráma vezető és kiképző vezeti.
Előzetes bejelentkezés szükséges:
Drinóczky Viktória: 30 5597624 vagy dvikk@t-online.hu
A jelentkezéseket szeptembertől várjuk.
A foglalkozások ára: 3000 Ft/alkalom. A csoportok a 2010-11-es tanévben működnek.
 
 

 
Szeptember 27. hétfő 19.00 DZSEMBORI FILMKLUB
 
RUTKAI BORI bemutataja ELEM KLIMOV:
HURRÁ, NYARALUNK! /DOBRO POZSALOVATY, ILI POSZTORONNYIM VHOD VOSZPRESZCSON/
című filmjét
 
 
A vacsora tehát: bermuda kaviár, partizán gyuvecs, itákdásés palacsinta
 
Hurrá, nyaralunk! - fekete-fehér, magyarul beszélő, szovjet ifjúsági film, 74 perc, 1964), rendező: Elem Klimov, forgatókönyvíró: Szemjon Lungin, Ilja Nuszinov, zeneszerző: Mikael Tarivergyijev, operatőr: Anatoli Kuznetsov, szereplők: Jevgenyij Jevsztyignyejev (Dinyin), Arina Alejnyikova (Válja), Ligyija Szmirnova (az orvosnő)
 
A film eredeti plakátja
 
Katonás fegyelem nélkül még az úttörőtábor élete is elképzelhetetlen. A vidám, leleményes gyerekek azonban millió ötlettel bújnak ki a szigorú (és ésszerűtlen) rendszabályok alól. 
Bővebben: www.speckojedno.hu
Belépődíj (mozi): 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik!), vacsora ára ízlés és mennyiség szerint 500 és 900 Ft között
 

 
Szeptember 28. kedd 19.30 PSZICHOANALÍZIS AZ ÉLŐ TÁRSADALOMBAN ÉS KULTÚRÁBAN
 (Az IMÁGÓ EGYESÜLET előadássorozata pszichoanalízisről, tudományról, kultúráról)
 
BÁLINT MIHÁLY EMLÉKEZETE
- a Thalassa folyóirat Bálint Mihálynak szentelt számait mutatják be szerzők -
 
 
40 éve, 1970. decemberében hunyt el az Egyesült Királyságban a világhírű magyar orvos és pszichoanalitikus, Bálint Mihály. Bálint Ferenczi Sándor tanítványaként a 20-as években kezdte pályafutását Budapesten, a 30-as évek végén a zsidóüldözések elől menekült Nagy-Britanniába családjával, ahol a pszichoanalízis tárgykapcsolat-elméleti iskolájának képviselőjeként jelentős kutatásokat folytatott a pszichoterápia, a pszichoszomatikus gyógyítás és az orvos-beteg kapcsolat területén. Nagy adósságot törlesztettünk azzal, hogy a Thalassa folyóirat 2010-es évfolyam 2. és 3. számát Bálint Mihály szerteágazó életművének szenteltük. A két szám szerkesztésekor arra törekedtünk, hogy a sokoldalú bálinti életműről átfogó képet kapjon az olvasó. Megjelentettünk magyarul korábban nem hozzáférhető és archív Bálint-szövegeket, tanulmányokat Bálint elméleti, pszichoszomatikus-pszichoterápiás elképzeléseiről, orvosi tevékenységéről, Ferenczihez való viszonyáról, valamint részleteket egy vele készült időskori interjúból.
A lapban szereplő szerzők, egyben az est résztvevői:
Csabai Márta (MTA Pszichológiai Kutatóintézet)
Harrach Andor (a Magyarországi Bálint Mihály Pszichoszomatikus Társaság elnöke) és
Toronyai Gábor (Budapesti Corvinus Egyetem, Politikatudományi Intézet, Filozófia Központ),
Erős Ferenc (MTA Pszichológiai Kutatóintézet, a Thalassa folyóirat felelős szerkesztője), valamint Kőváry Zoltán (SZTE Pszichológia Intézet, a tematikus számok szerkesztője)
Belépődíj: 500 Ft
 

 
Szeptember 19. szerda 15.00
 
MRL
 

 
 
 
 

partnerek:

 

www.nca.hu

litera.hu





tilos.hu 

jozsefattilakor.hu





www.kalligram.com

www.magveto.hu

 

 


www.polinst.hu

gramofon.hu

fono.hu

bmc.hu

palatinuskiado.hu

liget.grafium.hu

noran.hu

typotex.hu

jelenkor.hu

www.nka.hu

www.budapest.hu

www.maszre.hu



visualpower.hu

www.mupa.hu

fhb.hu



abovostudio.hu

eji.hu

artisjus.hu

adform.hu

jmind.hu

 

Appendix Innovation Kft - Informatika