A 2000 Irodalmi és Társadalmi havi lap estje
Vendégünk: TÓTH KRISZTINA
– a sorozat utolsó részében PORHÓ című kötetéről a szerzővel Gács Anna beszélget –
Tóth Kriszta versei úgy tudnak a magyar költészet legnemesebb hagyományainak közelében maradni, hogy közben folyton távolságteremtő gesztusokat tesznek. Egyszerre vallják és tagadják a Nyugat vers és formeszményét, leegyszerűsítve azt mondhatnánk, hogy az esztétista nemzedék Petrin és nemzedékén átszűrve jelenik meg ezekben a versekben, másrészt a Petri-féle versbeszéd a dalszerű megszólalás tiszta hangzásával dúsul. /…/
Vári György Óda a harmincas hölgyekhez /Tóth Krisztina honlapján/
Az első kötet, az Őszi kabátlobogás kapcsán írta találóan Ferencz Győző: „A tárgyak fölfénylenek Tóth Krisztina tekintetétől.” És noha sok új mozzanattal-motívummal-momentummal gazdagodott Tóth Krisztina költészete, ezt a fölfényesítésre képes tekintetet mint poétikájának alapvető erényét és erejét – előnyére – mindmáig megőrizte.
Jász Attila: Fonalvezetés /Tóth Krisztina költészetének alakulásához, a Porhó-kötet kapcsán, Jelenkor, 2002/
/…/ A költőnő a kötet címadó versével (Porhó) József Attila emléke előtt is tiszteleg:saját születésnapjára átírta nagy elődjének híres születésnapi költeményét, s az alkalomhoz illően, formailag is ragaszkodott József Attila sok megoldásához. A parafrázis igen szép, s méltó az eredetihez is, ám talán fontosabb itt épp a különbségeknek rögzítése. E versből teljes mértékben hiányzik József Attila keserű pátosza s emelkedett tragikum-érzete, költői feladat-meghatározása – Tóth Krisztina az állítások helyére inkább kérdő mondatokat vagy bizonytalan modalitású, kételkedő és rezignált feltételezéseket rakott. S még a formailag következetesen imitált rímjáték is más ízű lesz: itt, Tóth Krisztinánál a József Attila-i kemény, hetyke irónia is mindvégig a rákérdezés kettősségét fogja erősíteni – rímjátékainak feszes tréfája nála nem affirmatív, hanem kontemplatív jellegű. A vers utolsó két sora szinte összegzésként mutatja fel Tóth Krisztina törekvéseit: az „ittlétemet / átlátom ott?!” kérdése miközben fel is idézi a József Attila-i metafizikát, a remekül és szellemesen túlfeszített hangjátékkal, a rím kancsalításával át is ironizálja a kérdés metafizikájának magasztosságát – ugyanakkor azonban mindvégig megőrzi a nyelvi-filozófiai játéknak szép zeneiségét, s szinte el is énekli azt, amit prózában szinte csak félve lehetne megkérdezni… Ilyen gesztusok révén mutatja Tóth Krisztina, e kötetével, magát már teljesen érett, felnőtt, jelentős költőnek.
Margócsy István: A dal árnyéka /Bárka folyóirat, 2002/
http://www.tothkrisztina.hu/blog/porho/
A belépés díjtalan.
