IRÁNY BOLLYWOOD ősszel is / A HOPP FERENC ÁZSIAI MŰVÉSZETI MÚZEUM FILMKLUBJA

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

IRÁNY BOLLYWOOD ősszel is / A HOPP FERENC ÁZSIAI MŰVÉSZETI MÚZEUM FILMKLUBJA

A 2018. májusában nyílt és 2019. január 6-áig látható ISTEN / NŐ – A Dévi-kultusz és a hagyományos női szerepek Indiában című kiállításhoz kapcsolódóan bemutatjuk

SHARAT KATARIYA: MINDENT BELE! című filmjét

– meghívott előadó: Jancsó Dorka ELTE Filmtudományi Tanszék végzős hallgatója, sorozatszerkesztők: Budai Orsolya és Vécsi Anna


A Hopp Múzeum a budapesti Indiai Nagykövetséggel és a Nyitott Műhely közösségi térrel együtt indított Irány Bollywood! filmklubja minden alkalommal az indiai filmművészet egy-egy különleges alkotásával és más-más előadóval várja a filmrajongókat. A vetítés előtt meghívott előadóink segítségével betekintést nyerhetünk a bollywoodi filmművészet témáiba, megtudjuk, milyen a masala típusú film, vagy hogy kik a leghíresebb filmesdinasztiák, egyúttal segítséget kapunk ahhoz is, hogy hogyan értelmezzük a kulturális toposzokat, a humort és más műfaji jellegzetességeket. A film után pedig meghívott előadónk segítségével közösen is megvitatjuk a látottakat!
Regisztráció: hopprogram@hoppmuseum.hu
Maximális létszám: 45 fő
A filmklubot mindenkinek ajánljuk, aki szívesen megtanulná, hogyan kell olvasni az indiai filmművészet rejtett kódjait!


A film után szeretettel várjuk Önöket egy kötetlen beszélgetésre.

Mindent bele! /Dum Laga Ke Haisha/, színes, felirtos indiai romantikus vígjáték, 2015, 110 perc – rendező: Sharat Katariya, zeneszerző: Anu Malik, Andrea Guerra, operatőr: Manu Anand, vágó: Namrata Rao, szereplők: Ayushmann KhurranaBhumi PednekarSanjay Mishra
Az iskolázatlan, egyszerű családból való Prém zenei kazettákat árul a piacon, és amikor eljön az ideje, édesapja egy tanult, ám túlsúlyos lányhoz akarja hozzáadni. A csinos feleségről álmodozó fiúnak esze ágában sincs nősülni, de családja meggyőzi, hogy így anyagilag jobban fog járni. A hagyományoknak megfelelően megtartják az esküvőt, de a nászéjszakát Prémnek nem akaródzik elhálnia. Amikor a piacon megjelenik egy cd-árus, házasságán kívül már a megélhetése is veszélybe kerül. A szorult helyzetből az egyetlen kiutat jelentheti, ha testes arájával beneveznek a helyi feleségcipelő versenyre.
A Mindent bele! bár látszólag a bollywoodi romantikus komédiák kliséit követi, ám teljesen új alapokra helyezi és sok tekintetben felülírja azokat. A legszegényebb rétegek mindennapi életének bemutatása, a realistán fényképezett, lepusztult helyszínek és a természetes, minimalista színészi játék jól illeszkednek a modern felfogású tanult lány és az elmaradott, konzervatív család konfliktusának bemutatásához. A daljeleneteket mellőző, egy bollywoodi ideáloktól teljesen eltérő, pályakezdő színésznőt és egy kevéssé ismert férfi színészt szerepeltető film meglepő módon nagy siker lett és számtalan fesztiváldíjat besöpört.
A sorozat következő darabjai (a változtatás jogát fenntartva):
 
október 26. – Kamlá halála (Kamla ki Maut) Meghívott előadó: Vincze Teréz filmesztéta
november 23. – Mumbai napló (Dhobi Ghat) Meghívott előadó: Borbély Zsuzsa újságíró (fidelio.hu)
december 14. – Mother India. Meghívott előadó Válóczi Róbert indológus
Belépődíj: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

2018 szeptember 28

Részletek

Dátum: 2018. 09. 28.
Időpont: 19:00 - 21:00

Helyszín

Nyitott Műhely

Ráth György utca 4.
Budapest,1123Magyarország

Weboldal megnyitása

Szervező

Nyitott Műhely
Email: