JAZZÓRIÁSOK

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

JAZZÓRIÁSOK

A Harmónia Jazzmühely és a Nyitott Mühely zenével bőségesen illusztrált sorozata

6. ART TATUM – THELONIOUS MONK
Kerekes György és Pallai Péter jazztörténeti elöadásai

A jazz-zongora művészetének, ha tetszik, két ellenpólusát mutatjuk be.

Vladimir Horowitz és Walter Gieseking nevét nem a jazz-szel társítja az ember, de ez a két klasszikus zongoraművész soha nem halasztotta el az alkalmat, hogy meghallgassa Art Tatumot, ha éppen egy vásorban játszott vele. Tatum virtuozitását az tette lenyügözővé, hogy a vak zseni által játszott díszítő elemek is külön tanulmány tárgyát képezhették volna. Kerekes György méltatja életművét.
Thelonius Monk eleinte furának ható, egyedi minimalizmusa teljesen új hangzásvilágot teremtett a jazzben. Volt, aki a maga korában sarlatánnak nevezte, évekig pódiumot sem kapott, de mára már világos, hogy Duke Ellington mellett ő volt a legnagyobb jazz-komponista és hatása, ma egy emberöltővel halála után is felbecsülhetetlen. Monk zenéjéről és örökségéről Pallai Péter beszél.
A zenei illusztrációkhoz a kiváló berendezést a Philos Audio szolgáltatja Takács Zoltán és Kulcsár Bence személyében.

A belépés díjtalan.

2003 január 28

Részletek

Dátum: 2003. 01. 28.
Időpont: 19:30 - 21:30

Helyszín

Nyitott Műhely

Ráth György utca 4.
Budapest,1123Magyarország

Weboldal megnyitása

Szervező

Nyitott Műhely
Email: