JUHÁSZ GÁBOR – EGRI JÁNOS DUÓ
– jazz-sztenderdek –
Juhász Gábor gramofon és artisjus díjas jazz gitáros. Alapító tagja a Tin-Tin kvartettnek, közremködöje számos neves jazz zenész lemezének. Saját neve alatt 2002-ben jelent meg lemeze a dán Palle Mikkelborg-gal közösen, 60/40 címmel. 2006-ban megalapította a Juhász Gábor Triót, melynek eredeti felállásában Borlai Gergö dobolt és Papesch Péter basszusgitározott. 2008-ban jelent meg Fények című CD-jük. Jelenleg a Juhász Gábor Quintet, a Juhász Gábor Trió és a Samsara együttes tagja, részt vesz a Szalóki Ági és Marozsán Erika projektjeiben. 1990-óta tanít, jelenleg a Bartók Béla Zenemüvészeti Szakközépiskola Jazz Gitár szakán.
Egri János jelenleg az egyik legkeresetteb jazz-bőgős Magyarországon. Elsősorban egy igazi modern mainstream bőgős, ugyanakkor rendkívül nyitott és kreatív zenész, aki az évek során részt vett számos “crossover” és “world music” stílusú projektben, illetve basszusgitárosként rendszeresen fellép neves popzenekarokkal is. Megalakulása óta állandó tagja a Trio Midnight együttesnek és gyakori résztvevője Oláh Kálmán más formációinak is. 1996-ban megalapította első önálló együttesét, az Egri János Groupot. Eddig két saját lemezt jelentetett meg: Moods (1998), ahol János virtuóz basszusgitár játékát csillantotta meg, míg a Soft Waves (2000) című lemeze a lírai hangvételű, akusztikus kamaramuzsika iránti vonzalmát bizonyítja.
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Lili, Peti)