KÉSELÉS VILLÁVAL // 4. FOLYAM
FILOZÓFIA ÉS SZÉPÍRÁS
– vendégeink lesznek: Somlyó Bálint és Nemes Z. Márió, a sorozat szerkesztői és házigazdái: Bodor Emese és Bánfalvi Samu –
“Azt hiszem, hogy egy író legvégül ugyanannyit tud, mint egy filozófus a világról. Csak olyan, mint a Jákob létrája, amin az angyalok föl-le közlekednek. A fölfele közlekedő angyalok épp úgy angyalok, mint a lefele közlekedők, és a küldetésük is ugyanaz. És ugyanazon a létrán szállnak föl-alá.”
Pilinszky János
Miként viszonyul egymáshoz szépirodalom és filozófia a nyugati kultúrában és azon kívül? Olvashatunk-e esztétikai szemszögből filozófiai szövegeket? Mely kulcspontokon ér össze vagy kerül konfliktusba a két szféra történetileg és kortárs kontextusban & milyen értelmezési kereteket kínál egyik és másik?
Meghívott vendégeink:
SOLYMOSI BÁLINT (1957) esztéta, 2016 és 2020 között az ELTE esztétika tanszékének vezetője.
NEMES Z. MÁRIÓ (1982) költő, kritikus, az ELTE esztétika tanszékének adjunktusa.
Az est házigazdái Bodor Emese és Bánfalvi Samu.
A Nyitott Műhely nem csak a mi otthonunk, hanem sokak közös otthona is. Támogassátok, ha megtehetitek!
A belépés díjtalan (de minden támogatást köszönettel fogadunk).