Vendégeink: MUCHA DORKA és ANDRÉ FERENC
Beszélgetőtársak, a sorozat szerkesztői: Csete Soma és Vida Kamilla
A nyári szünetet leszámítva havonta két új vendég érkezett a Műhelybe. Eddig megfordultak nálunk: András László, Babiczky Tibor, Fehér Renátó, Zilahi Anna, Kállay Eszter, Mohácsi Balázs, Borda Réka, Vajna Ádám, Korpa Tamás, Nagy Kata, Biró Krisztián, Ferencz Mónika, Kali Ágnes, Körösztös Gergő, Deres Kornélia, Szabó Marcell, Purosz Leonidasz, Turi Tímea, Celler Kiss Tamás, Láng Orsolya, Dezső Kata, Kiss Lóránt, Bordás Máté, Terék Anna
A sok év szünet után tavaly megreformált estsorozatnak ismét a Nyitott Műhely ad otthont. Ahogy az előző évadban, így most sem fognak elmaradni a meglepetések. Az estek felfoghatók ősbemutatókként, hisz meghívott vendégeink olyan szövegeket is felolvasnak, amelyek még nem jelentek meg semmilyen felületen.
Márciustól megújul a Késelés Villával új folyama is, a fiatal irodalmárok szerzői estek keretében történő bemutatása helyett tematikus programmal jelentkezik. A fiatal irodalmi közösséget érintő kérdésekre ezentúl fókuszáltabban, már beágyazott szerzők, szerkesztők és irodalomszervezők meghívásával próbál válaszokat keresni a sorozat. A közös kapcsolódási pontok és a szerzői reprezentáció problémáin túl immár a vitáé lehet a főszerep. Nem fognak elmaradni a meglepetések, csupán új formát öltenek, egy dolog viszont változatlan marad: az est utáni bulin a talpalávalót továbbra is a meghívottak playlistjei szolgáltatják majd.
Február 18-án mindenkit szeretettel várunk az újgenerációs Késelés tizenharmadik és eddigi formátumát tekintve utolsó estjére, ahol André Ferenc és Mucha Dorka lesznek a vendégeink. Gyertek, és búcsúztassuk el együtt saját liturgiánkat!
André Ferenc 1992-ben született Csíkszeredán, jelenleg Kolozsváron él. Költő, slammer, a kolozsvári Helikon folyóirat szerkesztője, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem doktori iskolájának hallgatója, a Fiatal Írók Szövetsége és a József Attila Kör tagja, a Bretter György Irodalmi Kör volt elnöke. A Beatwándor zenés spoken word csapat tagja. Verseit számos folyóirat és antológia közölte. Kortárs román lírát fordít, irodalmi és slamrendezvényeket szervez. Az I. Erdélyi Slam Poetry Bajnokság győztese, a Látó folyóirat nívó-díjasa, 2013-ban a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjasa. Rendszeresen tart kreatív írás műhelyeket. Első kötete Szótagadó címmel jelent meg a Jelenkor Kiadónál 2018-ban, amiért elnyerte a JAK és az Írók Boltja könyvösztöndíját.
Mucha Dorka (1989, Budapest) esztéta, író. Az ELTE BTK esztétika és irodalomelmélet szakán végzett. 2013 óta publikál prózát, 2019-ben jelenik meg első regénye. Érdeklődési területe főként a XX. századi angol és amerikai irodalom. A FISZ tagja.
Házigazdák: Csete Soma és Vida Kamilla
További alkalmak:
március 18.
április 15.
május 20.
június 17.
Facebook ajánló.
Interjú a Literán.
Remek értékelés a sorozatról az ELTE online felületén.
A belépés díjtalan.