KÖNYVBEMUTATÓ

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

KÖNYVBEMUTATÓ

Az Osiris Kiadó és a Nyitott Műhely örömmel tudatják, hogy megjelent

TÓTH GÁBOR ATTILA: TÚL A SZÖVEGEN, ÉRTEKEZÉS A MAGYAR ALKOTMÁNYRÓl című kötete

– a könyvet Kis János filozófus és Somody Bernadette jogász mutatja be –

Tóth Gábor Attila 1997-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát. Egyetemi tanulmányai idején a Láthatatlan Kollégium ösztöndíjasa volt. 1994-ben alapítója, majd 1999-ig programvezetője volt a Társaság a Szabadságjogokért nevű egyesületnek. 1997-ben alapítója, majd 2000-ig szerkesztője volt a Fundamentum című folyóiratnak. 2000 óta az Alkotmánybíróságon dolgozik tanácsadóként. Alkotmányjogi karcolatai Szabadláb sorozatcím alatt – a Magyar Narancsot követően – az Élet és Irodalomban jelennek meg.

A szerző korábbi munkái közül kiemelkedik a 2003-ban az Osiris Kiadó gondozásában megjelent Emberi jogok című tankönyv, amelynek társzerkesztője és társszerzője volt. A most megjelent Túl a szövegen című kötet a húszéves Magyar Köztársaság alkotmányos elveinek és gyakorlatának értékelő bemutatása.

A könyvismertetőt lásd: http://www.osiriskiado.hu/magyar.html oldalon az újdonságok között.

A könyvből rövid részletet közölt az Élet és Irodalom: http://www.es.hu/?view=doc;22918

A belépés díjtalan.

 
 

2009 június 23

Részletek

Dátum: 2009. 06. 23.
Időpont: 19:00 - 21:00

Helyszín

Nyitott Műhely

Ráth György utca 4.
Budapest,1123Magyarország

Weboldal megnyitása

Szervező

Nyitott Műhely
Email: