Az Athenaeum Könyvkiadó és a Nyitott Műhely örömmel tudatják, hogy megjelent
– a beszélgetést Hamvay Péter újságíró vezeti –
Ismerjük a történet végét. Családi házaikból kifüstölt romákat végeznek ki sötét ruhába öltözött idegenek. Egy kisfiú elszalad, utána mennek, levadásszák.
Miért válnak egyetemista fiatalok rasszista maffiózókká? Milyen indulatok és érdekek taszítják az egyetemi hallgatói önkormányzatokat szélsőséges politikai csoportok vonzáskörébe? Hogyan lehetséges az, hogy kulturált, képzett emberek aljas gyilkosok rémtetteiben közreműködnek? A kortárs magyar krimi e hátborzongatóan életszerű mesterműve a kirekesztés, a megbélyegzés végső, tragikus következményeivel szembesít, miközben elmeséli a kisiklott életű újságíró, Fehér Dávid fejlődéstörténetét. Kolozsi László kiváló ritmusú, pörgős regénye létező társadalmi folyamatok valós mozgatóit tárja fel. Olvasmányos nyelve és fordulatos cselekménye mögött pedig kirajzolódik a mai magyar társadalom legszégyenletesebb drámája.
Dr. Kolozsi László forgatókönyvíró, író, egyetemi tanár, kulturális kritikus, 44 éves. Szeged mellett, egy kis faluban nőtt fel. Jogot tanult. Egyetemi évei alatt, majd az azt követő mintegy tizenöt évben volt kőműves segédmunkás, juhász, szerkesztő, újságíró, majd távközlési szakjogász, egy nagy távközlési cég alkalmazottja, később önálló ügyvéd. Többek közt büntető ügyekkel is foglalkozott. Kritikusi pályáját film majd komolyzenei kritikusként kezdte. Jelenleg a leginkább zenés színházi és régi zenés előadásokról ír. Tévés filmsorozatokon is dolgozott. A MOME – dramaturg – tanára, Tarkovszkij képalkotásáról szóló doktoriját igyekszik jövőre befejezni. Eleddig két krimije jelent meg. Idén bekerült a Filmalap díjazottjai közé.
A belépés díjtalan.