KÖNYVBEMUTATÓ

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

KÖNYVBEMUTATÓ

A Kalligram Könyvkiadó és a Nyitott Műhely örömmel tudatják, hogy megjelent

ZOLTÁN GÁBOR: SZOMSZÉD /Orgia előtt és után/ című kötete
 – a szerzővel Mészáros Sándor, a kiadó igazgatója beszélget –

A Szomszéd folytatása és előzménye is Zoltán Gábor 2016-ban megjelent Orgia című regényének. A jelentős érdeklődést keltett könyv a tizenkettedik kerületi nyilasok 1944–45-ös tetteit mutatta be úgy, ahogyan azt eddig más irodalmi alkotás meg sem kísérelte. A szerző, aki a helyszínen nőtt fel, próbálja megérteni és megértetni, hogy mi vezetett a véres eseményekhez. Egykori és mai szomszédai, Márai Sándor, Jávor Pál és Solti György, valamint sok más híres és kevésbé nevezetes ember nyomába szegődik. A Szomszéd nem annyira gyötrelmes olvasmány, mint az Orgia, de a múlt és az emberi viselkedés hasonló mélységeibe visz.

Zoltán Gábor (Budapest, 1960) rendező, szerkesztő, író. Születése óta a Városmajor lakója. Évek óta kutatja lakóhelye nyilas, 1944/1945 kori történetét. Kutató munkája eredményeképpen született nagy sikerű regénye, az Orgia.
Gimnazistaként néhány novelláját megjelenésre elfogadták. Orvosnak készült, ismerősei javaslatára, Színművészeti Főiskolára is jelentkezett. Vámos László tanítványaként, színház-rendező szakon végzett. Kőszínházi keretek között csak két szezonban tevékenykedett. Ezt követően alternatív társulatokkal dolgozott, majd a Magyar Rádió külső, később belső munkatársa lett. Sok tucatnyi hangjáték, irodalmi műsor szerkesztője, rendezője volt. 2011-ben az irodalmi műhely leépítésével, státuszát megszüntették. Másfél évtized után kezdett ismét írni. Első kötete 1997-ben jelent meg. Művei:
Vásárlók könyve (JAK, 1997)
Erények könyve (Magvető, 1999)
Szőlőt venni (Magvető, 2001)
Fekete bársony (Jelenkor, 2006)
Orgia (Pesti Kalligram, 2016)
A belépés díjtalan.

2018 április 22

Részletek

Dátum: 2018. 04. 22.
Időpont: 19:00 - 21:00

Helyszín

Nyitott Műhely

Ráth György utca 4.
Budapest,1123Magyarország

Weboldal megnyitása

Szervező

Nyitott Műhely
Email: