KÖNYVBEMUTATÓ

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

KÖNYVBEMUTATÓ

A Kalligram Kiadó és a Nyitott Műhely örömmel tudatják, hogy megjelent

BALLA ZSÓFIA: A DARÁZS FÉSZKE című kötete
– a szerzővel Mészáros Sándor beszélget a Nyitott Műhelyben (Bp. XII., Ráth György u. 4.) –

Balla Zsófia első és egyben összefoglaló jellegű esszékötetét tartja kézben az olvasó. Aki pályáját figyelemmel kísérte, tudja, hogy a kolozsvári születésű költő – Szilágyi Júlia kifejezésével – az “értekező líra” terén is, kezdetektől fogva, lényeges kérdésekre összpontosított. A romániai diktatúra idején képes volt arra, hogy a sorok közé rejtse valódi üzenetét, a rendszer- változás után pedig fontos művészi, egzisztenciális témák köré építette anyagait.
Balla Zsófia lírai esszéit páratlanul rokonszenvessé teszi néhány ritka tulajdonsága: bensőséges, elmélyedő hangneme, egyetemes értékekre összpontosító szemlélete, világos stílusa, a költői gyakorlatban megélesedett pillantása, humora. És főleg: a versengő értékek egyidejű felismerése. A kötet, semmi kétség, a klasszikus ízlés, néhány magas szempont és egy méltányos elme fényjelzése.
Balla Zsófia azok közé tartozik, akiknek súlyos tudása van ahhoz, hogy nagy kérdésekben illetékesek és szellemesek maradjanak.

Balla Zsófia (Kolozsvár, 1949) József Attila-díjas, Babérkoszorú-díjas magyar költő, író, 2013 óta a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, 2016-tól a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) tagja. Édesapja Balla Károly író. Szülővárosában a Zenelíceumban érettségizett; 1972-ben a Zeneakadémia tanári szakán végzett. 1965 óta jelennek meg versei. 1972-1985 között a Kolozsvári Rádió magyar nyelvű adásánál dolgozott zenei szerkesztőként. 1978-1982 között a kolozsvári Gaál Gábor Irodalmi Kör vezetője volt. 1980-1989 között nem kapott útlevelet, részleges publikálási tilalommal sújtották..1985-től 1994-ig különböző romániai magyar lapoknál dolgozott, mint például az Előre (1985-1989), Családi Tükör (1989-1992), A Hét(1992-1994). 1992-től a pécsi Jelenkor szerkesztőbizottsági tagja 2015-ig.A Szépírók Társaságának alapító tagja. 1993 óta Budapesten él.

Kötetei (válogatás):
A dolgok emlékezete. Versek;
 Irodalmi és Művészeti Kiadó, Bukarest, 1968
Apokrif ének. Versek
; Kriterion, Bukarest, 1971
Vízláng. Versek
; Kriterion, Bukarest, 1975
Második személy. Versek
; Kriterion, Bukarest, 1980
Kolozsvári táncok. Versek
; Kriterion, Bukarest, 1983
Hóka fóka fióka. Versek gyermekeknek
; Kriterion, Bukarest, 1985
A páncél nyomai. Versek; Kriterion, Bukarest, 1991
Eleven tér. Versek, 1965-86
; Magvető, Bp., 1991
Egy pohár fű. Versek
; Jelenkor, Pécs 1993
Ahogyan élsz. Válogatott és új versek
; Jelenkor, Pécs, 1995
Triangulum, avagy száz ördög közt három szentek. Bábjáték három képben
; Seneca, Bp., 1997
A harmadik történet. Versek; Jelenkor, Pécs, 2002, ISBN 9636763097
Rózsa és Ibolya. Arany János meséjét bábszínpadra írta Balla Zsófia; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2008
A nyár barlangja. Versek; Kalligram, Pozsony, 2009
Más ünnepek. Versek; Kalligram, Bp., 2016

Idegen nyelven (válogatás):
Asa cum traiesti. Versuri; románra ford. Aurel Sorobetea, előszó Grete Tartler; Kriterion, Bucuresti, 1983
Schönes, trauriges Land. Gedichte
; vál., ford. németre Hans-Henning Paetzke; Suhrkamp, Frankfurt am Main, 1998 (Edition Suhrkamp, 2085.)
Spirituoso. Versek / Gedichte / Poems / Poèmes
; ford. Báthori Csaba et al.; Jelenkor–Lettre, Pécs–Bp., 1999
Schwerkraft und Mitte. Gedichte
; ford. németre, utószó Daniel Muth [Báthori Csaba]; DAAD, Berlin, 2001 (Spurensicherung, 6.)

A belépés díjtalan.

2019 június 18

Részletek

Kedzés: 2019. 06. 18. – 19:00
Vége: 2019. 06. 19. – 00:00

Helyszín

Nyitott Műhely

Ráth György utca 4.
Budapest,1123Magyarország

Weboldal megnyitása

Szervező

Nyitott Műhely
Email: