A Gondolat Kiadó és a Nyitott Műhely örömmel tudatja, hogy megjelent
TAMÁS FERENC: NEMES NAGY ÁGNES KÖZELÉBEN /esszék, műelemzések/ című kötete
– a bemutatón közreműködik: Arató László, Ferencz Győző és Mesterházi Mónika –
“Életem egyik nagy ajándéka, hogy az 1970-es évek végén Nemes Nagy Ágnes közelében lehettem. Jártam egyetemi műfordító szemináriumára, és írásaimmal följárhattam a lakására. „Növény!” – mondta kitörő örömmel, mikor átnyújtottam a csokrot. „Milyen szép! – De nem kell mindig virágot hozni” – tette hozzá tanáros szigorral. Én persze ebben nem hallgattam rá, és ő minden alkalommal ugyanazzal a lelkesedéssel fogadta a növényt. Tőle tanultam, hogy a vágott virág szárának alját össze kell törni, akkor sokkal tovább megmarad. Olvasta, bírálta kézirataimat, biztatott munkára: versírásra, műfordításra. Süteménnyel várt, kávéztunk, beszélgettünk, és rendszerint befutott Lengyel Balázs is, volt férje, akivel szoros kapcsolata élete végéig fennmaradt – én nem is tudtam, hogy réges-rég elváltak. Emlékezetes, csodálatos délutánokat töltöttünk kettesben, hármasban, később feleségemmel négyesben. Voltunk együtt irodalmi esten, meglátogathattam Szigligeten, eljött az esküvőnkre is – a szoros kapcsolat azonban nem tartott sokáig. Ő Amerikába ment ösztöndíjjal, nekem meg elkezdődött a munkás felnőttkor, tanítás, lakásépítés, megszülettek a gyerekeim – írni alig írtam, és kézirat nélkül nem akartam odaállítani. Szégyelltem, hogy nem tudok megfelelni a belém vetett bizalmának. De nem szakadtam el tőle. Verseit, nagyszerű esszéit, gyerekverseit olvastam, tanítottam, előadásokat tartottam. Behatóan tanulmányoztam a költészetét, és tapasztalataim idővel esszékké kristályosodtak. Ezeket ő már nem olvashatta, s csak remélni tudom, hogy örömét lelné bennük. És azt is remélem, hogy lesznek olvasóim, akik elfogadnak útikalauznak Nemes Nagy Ágnes csodálatos világának bejárásához.
Lectori salutem! Üdvözlet az olvasónak!”
Tamás Ferenc
Tamás Ferenc kilencgyermekes családban nőtt fel. 1980-ban végzett az ELTE BTK-n magyar-néprajz szakon. Kitűnő tanárai voltak, akik nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy Ő is tanár lett: az egyetemen pl. G. Varga Györgyi, Dömötör Tekla, Nemes Nagy Ágnes, Jobbágyné András Katalin. A diploma megszerzése után a Fürst Sándor (ma Balassi Bálint) Gimnáziumban tanított hét évig, majd a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban (1987-1994), utána pedig a Lauder Gimnáziumban dolgozott (1992-2005). 1992-től három évig óraadó tanárként a Színház- és Filmművészeti Főiskolán is tanított. Jelenleg ismét a Szilágyi tanára. Első szilágyis korszakában aktívan részt vett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) munkájában. A Magyartanárok Egyesületének alapítója és választmányi tagja; 1998-tól alelnök. Tanári munkája mellett irodalomtörténeti tanulmányokat, esszéket, kritikákat, valamint verseket és novellákat publikál. Irodalomtörténeti tankönyve Magyar irodalmi kalauz Szent István Intelmeitől Petőfiig címmel jelent meg 1995-ben a Nemzeti Tankönyvkiadó gondozásában. Mintha kő volna című verseskötete 2001-ben jelent meg a Liget kiadásában.
A belépés díjtalan (de minden támogatást köszönettel fogadunk).