BODOR ANIKÓ: TÉGLATÖRTÉNETEK (1997 – )
Immár hagyománnyá válik, hogy az évnek ezen napján (mellesleg a hely születésének a napja) úgy nyílik meg egy-egy kiállítás, hogy a magyar képzőművészeti élet egy jeles alakjának képeihez az irodalmi élet néhány kiváló alakja ír egy-egy szöveget, s ezek élőben el is hangzanak – többnyire a szerzők tolmácsolásában.
2008. december 10-én Frankl Alionát, 2009. december 10-én Szilágyi Lenkét üdvözölhettük így, idén pedig, legnagyobb örömünkre, Bodor Anikót láthatjuk vendégül. Az idei „képmegnyitók” névsora: Dragomán György, Szabó T. Anna, Kiss Noémi, Jánossy Lajos, Vörös István, Solymosi Bálint, Garaczi László, Grecsó Krisztián, Márton László, Györe Balázs, Szíjj Ferenc, Finta László
Bodor Anikó Marosvásárhelyen született, a Képzőművészeti Gimnáziumban tanult, majd 1975-79 között a kolozsvári „Ion Andreescu” Képzőművészeti Főiskola diákja grafika szakon. 1982 óta él Magyarországon.
„Bodor Anikó rajzain azt az evidens, mégsem mindennapi tudást érzem, hogy rajzolni könnyű, ennélfogva tehát rettentően nehéz. És azt is érzem, hogy rajzolni pokoli jó. Jó személyes, sőt magányos dolog. Úgy gondolom, egy vonal, jöjjön akárhonnan és tartson akárhová, magányosabb dolog a foltnál, a tömegnél. Esendőbb.”
„Többek között önzésből szeretem őket, azért, mert — amint az előbbiekből ki is derül — jól beléjük tudok látni mindenfélét (…)”
„A szeretet használat, s naná, hogy önzés, majdhogynem hívhatnánk műélvezetnek, ugyanúgy használom tehát ezeket a rajzokat, ahogy Bodor Anikó használ egy novellát, egy verset, “egy belső valóságot” avagy valódi (?) látványt, bármit, amiből kiindul vagy kiindulhat.” /részletek Parti Nagy Lajos: Bodor Anikó rajzaihoz c. írásából/
Bodor Anikó honlapja: http://www.bodoraniko.hu/
A belépés díjtalan.