A BUDAPEST KÖR 156. találkozója

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

A BUDAPEST KÖR 156. találkozója

A VÁROSI SZEGÉNYSÉGRŐL
– témafelvezető előadók: Molnár György, szociálpolitikus, Virág Tünde és Jelinek Csaba, MTA KRTK RKK, Urbanovszky Zsuzsa, Kontúr Egyesület, Misetics Bálint, szociálpolitikus-

Ezen az estén három bevezető előadás mutatja be a városi szegénység mai helyzetét, különböző aspektusokból.
1. Kontroll vagy innováció – új dinamikák a (kis)városi szegénység kormányzásában (Virág Tünde és Jelinek Csaba, MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete)

Az előadás négy magyarországi kisvárosban zajló kutatás során szerzett tapasztalatok alapján mutatja be, hogy az utóbbi évek nemzeti szintű közpolitikai változásai hogyan érintették a városi szegénység jellegét, az arra adható önkormányzati válaszok mozgásterét. Ezen az újrarajzolt mozgástéren belül milyen eltérő önkormányzati stratégiák tapasztalhatóak a szegénység helyi szintű menedzselésére/kormányzására?
2. A Hős utca és Budapest (Urbanovszky Zsuzsa, Kontúr Egyesület)

A hosszú évek óta a Hős utcában dolgozó egyesület vezetője beszél a Hős utcában végzett munkájuk tapasztalatairól. Ennek során az ott élők és a környezet szempontjából is igyekszik megvilágítani a problémát.
3. A Bihari utcai lakókiköltöztetés (Misetics Bálint)

A Budapest Kör levelezőlistáján élénk vita zajlott a Kőbányai Önkormányzat akciójáról és az azzal szembeni fellépésről. Most, szakértő bevezetés után folytathatjuk a téma megbeszélését.
Mindenkit szeretettel várunk:
Gyuri és Iván
A Budapest Kör találkozóira a „Chatham House” szabályok érvényesek
A belépés díjtalan.

2018 október 29

Részletek

Dátum: 2018. 10. 29.
Időpont: 18:30 - 20:30

Helyszín

Nyitott Műhely

Ráth György utca 4.
Budapest,1123Magyarország

Weboldal megnyitása

Szervező

Nyitott Műhely
Email: