ARAB DALOK
– Váczi Eszter, Monori András és Monori Marcell előadásában, vendég: Nyusztay Iván –
Arab dalok címmel született az a bensőséges hangulatú orientális előadás, amelyet Váczi Eszter, Monori András és Monori Marcell állítottak színpadra. Mindhármuk életében közös nevező az arab világ zenéje. Repertoárjuk átível a klasszikus arab zenén és a XX. század egyik legnagyobb előadója, Fairuz dalain.
Váczi Eszter, – aki énekes szólistaként számos ismert formáció rendszeres fellépője – a
klasszikus jazz éneklés világából indult, majd jazz quartetjével elkezdte megformálni saját zenei „hangját”, amely az általa írt, magyar nyelvű dalszövegekre épül. Ezzel párhuzamosan, három évvel a jazzénekesi diploma megszerzése után, az arab zene iránti mély vonzalma eredményeképpen az ELTE arabisztika szakán is diplomát szerez. Ezek alatt az évek alatt ismerhette meg jobban a Közel-Kelet varázsát, amelyet ennek az előadásnak a dalain keresztül szeretne közelebb vinni a hallgatókhoz.
Monori András neve is sokak számára ismerősen csenghet, hisz több world-music zenekarban is zenélt (Mitsoura, Folkestra, Tin Tin Q….), kiváló színházi és filmes zeneszerző, és amellett, hogy zenész pályafutása Váczi Eszterhez hasonlóan
a jazzből indult, óriási tudásra tett szert a keleti hangszerek megszólaltatásának
terén, legyen az húros vagy fúvós hangszer.
Fia, Monori Marcell már egész kiskorától kivételes érdeklődést mutatott az orientális és elsősorban az arab zenék irányában. Olyan egzotikus pengetős hangszereken játszik mint az arab lant az oud, a török saz és a gitár. Így ketten, csodás zenei kíséretet nyújtanak az előadás dalaihoz.
Váczi Eszter – ének
Monori András – vonós, fúvós hangszerek (kamancheh, gadulka, ney, bansuri)
Monori Marcell Márk – húros hangszerek (oud, bouzouki, gitár)
Nyusztay Iván – tabla, ütőhangszerek
Belépődíj: díjtalan (de minden támogatást köszönettel fogadunk).