A Beszélő és a Nyitott Műhely Húsz év legizgalmasabb könyveiből, könyveiről című közös sorozatában
DRAGOMÁN GYÖRGY: A FEHÉR KIRÁLY
– a szerzővel beszélget: Csuhai István, zenei meglepetés: Szalacsovis Sándor zongorán –
Előrebocsátom: a fiatal, most harmincas éveinek első felében járó Dragomán György második könyve remek teljesítmény. Öntörvényű mű önmagában, ugyanakkor következik valamiképpen szerzője eddigi pályájának logikájából is. Ráadásul nem pusztán az irodalmi céh szűkebb berkeire tartozó olvasmány: lendülete, magától értetődősége, tetszetőssége szerencsés esetben e céh körein kívülre is helyezheti. A fehér király megvalósult ambíciói, minősége révén egyaránt helyet kér önmagának abban a térben, amelyben saját szándékai szerint és óhatatlanul, vagyis e szándékoktól lényegében tökéletesen függetlenül is megszületett (a kortárs próza tere ez, melyet természetesen jó néhány másik mű hoz-hozott létre). Csuhai István, Élet és Irodalom
A világ, ahogyan önkénytől megrontott, eltorzított, kelet-európai állapotában látjuk – ez A fehér király miliője, Gion, Nádas, Kornis és mások immár klasszikussá lett “gyerek” darabjainak sorát folytatva. Dragomán minden epikai megoldást szerencsés kézzel választott hozzá. Az önálló novellákként is megálló fejezetek az apa elvesztésének befoghatatlan tragédiáját gyermeki léptékű “kisebb” tragédiára tördelik szét, ugyanakkor az író kiaknázza az egyes epizódok kölcsönhatásainak felfokozó erejét. A Bodor Ádám Sinistrájához hasonló ciklikus próza további előnye, hogy a kiskompozíciók szűkebb tereiben aránytartó módon érvényesülhetnek a szürreális és mitikus elrajzolás eszközei, sokkal nagyobb intenzitással és költői finomsággal, mint a korábbi parabolaregény túl tágas nagyszerkezetében. A választott gyereknyelv használata is pontos, jól hasznosítja a metaforalehetőségeket. A hosszan kitartott mondatok a szó szoros értelmében és poétikailag is beszédesek: a véget érni nem akaró, értelmét kereső mesélés ártatlanságának és a mese sors szabta határainak, elhallgattatásának feszültségét hordozzák. Reményi József Tamás, Népszabadság 2005. július 2.
Az est a MASZRE támogatásával jött létre: www.maszre.hu
A belépés díjtalan.