A látomások ereje és a megismerés második útja
(részlet Terence McKenna Istenek kenyere c. könyvéhez írt előszóból)
Az emberiség történetének több száz civilizációja kultiválta a
módosult tudatállapotokat, és a módosult tudatállapotok egyes formáit
vagy egyenrangúnak, vagy magasabb rendűnek tartotta a hétköznapi
tudatállapotnál. A nyugati kultúra azon kevesek közé tartozik,
amelyeknek nincs ilyesmire töretlen, megbecsült hagyománya,
intézményes formája meg a legkevésbé sem. Ezért Nyugaton a
tudatállapotok módosítása szubkultúrába, marginalizált kultuszokba,
illegalitásba szorul, a kultúridegenség minden járulékos
következményével: az értetlenség, nevetségessé tevés, kiátkozás és
üldözés mellett szinte groteszkbe hajlik a tájékozatlanság mind a
hívek, mind az ellentábor oldalán. A tájékozatlanságból fakad egyfajta
belátástalanság, árnyalt megközelítésre való képtelenség, sajátos
diszkriminációs vakság, amely egy kalap alá veszi a romboló
gettószemetet és a gyógyító szakramentumot, vagy kábítónak könyvel el
olyan hatásokat, amelyek a psziché értékes megnyilvánulásait
katalizálják. Ebben a percepciós zavarban nehéz disztingválni a
módosult tudatállapotok dezintegrált (pl. intoxikáció, delírium,
pszichózis) és integrált (pl. sámáni révület, divináció, ihletett
eksztázis) formái között. A tagadás, elutasítás olyan mértékű, hogy
érdekében a Nyugat képes eltekinteni a problémás kérdések
megválaszolásának tudományos igényétől is. A módosult tudatállapotok
integratív formáinak – és mindennek, ami azokkal összefügg –
tanulmányozása sok döntéshozó szemében periférikus, nem tudományos.
Holott a tudományt nem témája határozza meg, hanem módszere. Csak az
utóbbi szempontból lehetnek jogosak a kifogások.
Az integratív típusú módosult tudatállapotok nagy valószínűséggel
alapvetőek voltak olyan humánspecifikus viselkedésformák
kialakulásában, mint nyelv, gyógyítás, képzőművészet, vallás,
írásbeliség, logika és matematika. A nyelv eredetével kapcsolatos
gondolatait Terence McKenna fejti ki bővebben. Mircea Eliade munkája
világított rá, hogy a gyógyításban évezredeken keresztül jelentős elem
volt a sámáni révület. David Lewis-Williams (dél-afrikai antropológus)
megfigyelései szerint a paleolit barlangrajzok keletkezésében szerepük
volt transz utóhatásoknak. Amint azzal Rick Strassman hamarosan
megjelenő könyve is foglalkozik, raptus, divináció, eksztatikus
látomás, unio mystica gyakran meghatározóak voltak a nagy
világvallások kialakulásában és továbbfejlődésében (a látomásból lett
az Írás). Az óvilági civilizációk forrásaként tekintett sumér kultúra
imaginált lények (az Anunnakik) tanításán alapult – a dologban
legilletékesebbek, a sumérok szerint. Parmenidész, akinek gondolataira
épült az arisztotelészi logika, a logikai érvelés fontosságát
hexaméterekbe szedve egy sámáni jellegű, felsővilágbeli utazás
formájában írta meg. Őt is, mint a matematika atyját, Pitagorászt
kortársai iatromantisnak, mai szóval csodagyógyítónak, sámánnak
tartották. A newtoni-kartéziánus világkép alapítói sem voltak mentesek
irracionális hatásoktól: Isaac Newton misztikával foglalkozott, René
Descartes filozófiáját három álom ihlette meg. Manapság ezek az
összefüggések olyan reakcióra számíthatnak, mint viktoriánus Angliában
a darwini gondolatok. A párhuzamot leegyszerűsítve és a kontrasztot
kiemelve: majomszerű őstől ered az ember, látomásból fakad a kultúra.
Ekkora szemléletváltást elfogadni nem volt könnyű akkor és manapság
sem az. Pedig “még az ókori görögök is” (á la Karinthy) több
intézményes formában adóztak a módosult tudatállapotoknak: úm.
eleusziszi misztériumok, Aszklépiosz kultusza, pszichomanteumok,
delphoi jósda.
Aztán valami megkopott, a tájkép elszürkült, a kulturális paletta
beszűkült e téren, pedig a sokoldalúság, változékonyság evolúciós
hajtóerőt jelent. A modern ember nemcsak a természettől szakadt el,
hanem a természetfölöttitől is. A módosult tudatállapotok
diverzitásának tekintetében nyugati kultúránk monokultúrális és
túlspecializált. Az utóbbi nagy előny ugyan a hatékonyságban, de a
változatosság hiánya előreveti árnyékát. A tudatállapotok
egyoldalúságának javítására nem látunk problémamentes megoldást. Ehhez
a mi kultúránknak nincs se mítosza, közös kozmológiája (a set
meghatározói) se rítusa, tradíciója (a megfelelő setting
alapfeltételei). Mindenesetre hangsúlyozzuk, hogy becsüljük meg azokat
a kultúrákat, amelyek ezt a problémát jobban megoldották. Nem bölcs
dolog egy szűkebb diverzitás talajáról leszólni a tágabbat.
Frecska Ede
