ELŐADÓEST

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

ELŐADÓEST

V. P. emlékére

SAJÓ LÁSZLÓ: AZ IDEÁLIS KÖNYV (részlet a hal.doc-ból)
– előadja: NAGY ZSOLT K., közreműködik: Veres Károly –

A’sziszi szentferenc mátrai remete lesz, és magában beszélget Istennel.
A’sziszi szentferenc barátunk, miközben keresi a Nagy Mondatot, találkozik az Alapzajjal, a hiúzzal, a rókával – és unicumot iszik barátjával a Két Jetiben.


Sajó

Vers, mondat, haiku Nagy Zsolt K. színész előadásában, Veres Károly közreműködésével.
Sajó László
Sátoraljaújhelyen született 1956-ban. Kisfiú korában került Kőszegre egy évre, egy jelentős helyszínre, az Iskolába. Öntörvényű, magába zárt költészet az övé, csöppet sem kedveli a világos színeket. Legutóbbi kötete a Fényre sötétedő címet viseli. Az irodalomnak abba a vonulatába tartozik, amely tudatosan vállalja, hogy gyerekkorban minden fontos dolog megtörténik az emberrel.
Sajó László Írottkő c. kőszegi regényével kapcsolatban nyilatkozta, hogy a beszédhibája is közrejátszott abban, hogy felfedezte az írás örömét, hogy írásban jól ki tudja fejezni magát. A nehéz sors minden versén átüt. Korábbi, Szünetjelek az égből című kötetében is van egy Pók-vers, abban ezt írja: Íme a föld: meszesgödör. / Íme az ég: kimeszelve. / Íme szívem: beledögöl. / Isten ezt jól kieszelte. Ugyanez a kötet elárulja a tragikus titkot, ami Sajó László tevékenységét életreszólóan meghatározza. E versek 1956-ban született szerzője három és fél éves korában meghalt. Majd feltámadott klinikai halottaiból, de utóbb az a szörnyű gyanúja támadt, hogy akit a szülei a kórházból hazavittek, majd intézetbe adtak, mert a folyamatos beszédképességét elvesztette, az valaki más, nem ő. Aki ezt az életet éli, mintha lidérces álmot álmodna…
Belépődíj: önkéntességi alapon

2013 november 20

Részletek

Dátum: 2013. 11. 20.
Időpont: 19:00 - 21:00

Helyszín

Nyitott Műhely

Ráth György utca 4.
Budapest,1123Magyarország

Weboldal megnyitása

Szervező

Nyitott Műhely
Email: