Volt szerencsém játszani a Manézs szinházban, így aztán nagy idők kis tanúja vagyok:) /perry bejegyzése a port.hu-n/
KISSZÍNPADON NAGY SZÍNHÁZ
– vendégünk a rendező: Saár Tamás –
Paál István színészek és a nézők gyűrűjében
Kisszínpadon nagy színház – színes, magyar dokumentumfilm, 53 perc, 1999, rendező: Saár Tamás, operatőr: Kardos Sándor, Balog Gábor, szereplők: Ruszt József, Fodor Tamás, Jordán Tamás, Halász Péter, beszélgetőpartner: Solténszky Tibor
Ruszt József (jobb szélen) rendezés közben
Egyetemi Színpad, Szegedi JATE Színpad, Stúdió “K” ,Szkéné, Manézs Színház, Halász Péter, Székely B. Miklós, Jordán Tamás, Ruszt József, Fodor Tamás.
Dokumentumfilm a hatvanas, hetvenes évek jelentős amatőrszínházi műhelyeiről. “ Volt akkor annak a fiatal értelmiségnek egy nyelve, amin beszélt és amin értett. Azt gondolom, ez a színház lényege.” (Ruszt József) “Hogy üres térben fel tudd mutatni önmagadat.” (Paál István)
Nosztalgia? Színes emberek színes életpályákkal. Közülük sokan lettek színházcsinálók, de a többség “csak” tanár, orvos, jogász, mérnök – személyiségük azonban ott és akkor vált teljessé. “Gondolkodni tanultunk… “
Egymás tükrében önmagunk keresése és felmutatása erkölcsi tett? A hatvanas évek fiataljainak, ama sűrűn emlegetett nagy generációnak szívmelegítője és öntőformája a színházi mozgalom volt. Tudtuk, merre keressük nemzedéktársainkat Sajószentpéteren vagy a fővárosban. Az Universitas, Halászék, az Orfeo kultikus elnevezések.Korántsem jól sikerült hirdetési kampányok következtében váltak azzá, hiszen sejtelmünk sem lehetett akkoriban, mi az a PR. Merszük és teljesítményük nyomán híresültek el a durván ellenséges környezetben. Arcot, hangot adtak a bennünk gomolygó, formátlan vágyakozásnak. Emberivé szerettük volna tenni rácsok közé zárt, bemocskolt életünket, elorzott tisztaságunk visszanyerésére áhítoztunk. Amikor Baksa Soós László előadásában fölcsendült a Tiszta szívvel, vagy ahogyan Petőfi verse, a Dicsőséges nagyurak fenyegető Marseillaise-ként szólalt meg Paál Isti színpadán, az volt a mi hangunk. A képünkbe loccsant a Gaál Erzsi aszkétatestén végigsziszegő hideg víz. A saját vonásainkat láttuk előbukkanni Halász Péterék kifeszített lepedője alól, s ha Laca mozgatta a fülét, mi hallgatóztunk.Ködös emlékeinket az utolsó utáni pillanatban rögzítette Schiffer Pál producer és Saár Tamás rendező. Paál Isti már kilépett e számára idegen világból, Gaál Erzsit sem kérdezhetjük többé. Élő legendának titulálhatnánk, ki megszólal, egy Ruszt Józsefet, egy Dózsa Erzsébetet, ha ismerné őket még valaki. Ám ebben a hideg célratörésben legföljebb egy mesebeli múlt véletlenül itt ragadt, eleven tanúja lehet bármelyikük is. Furcsán beszélnek, mi tagadás. Kitartó munkát emlegetnek, és lankadatlan kíváncsiságot. Mintha nem trambulin volna a színpad, amelyről a fénybe és gazdagságba szárnyalhatnak, hanem lételméleti eshetőség és könyörtelen szellemi feladat.Előadásaikat rendre betiltották, játékalkalmaikat megszüntették, s a közcsend őreinek attól sem kellett tartaniuk, hogy forradalmi nézeteikkel beáramolnak majd a nagy teátrumokba. Alig-alig léptek tovább. – Ti voltatok nekem a színház – vallja meg némelyikük szemérmesen -, miként igazolhattam volna át? Egyedül a tartásukkal nem bírt a hatóság. Csupán a viszonyaink réseiből süvítő huzat dermeszthette őket idegen idollá. Nemcsak mondandójuk cseng szokatlanul ma, hanem gesztusaik is meglepőek. Elment rendezőjéről szólván meg- és rájátszás nélkül melyik színészkortásunk küszködnék a könnyeivel ily haszontalanul?Ezek az ötven-hatvan esztendős, nemegyszer többnek ható, megmunkált arcú, gyötrött figurák atlantiszi világokról számolnak be: egy szerencsésen elsüllyedt pokolról és a fájdalmas, el nem nyert mennyországról. Ma sem igen lelik a helyüket, aminthogy e kurta órás filmet sincs hol vetíteni. Kisszínpadon nagy színház – vajon kellünk-e még egymásnak?
/Sneé Péter cikke/
