A MAGYAR VÁRAK SOROZAT ELSŐ RÉSZE
GHYCZY GYÖRGY FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSÁNAK BEZÁRÁSA
– Dr. Feledy Balázs művészettörténész beszélget az alkotóval –
A Magyar várak sorozat első része látható a kiállításon.
Finta László köszönti a közönséget,
Ghyczy Csongor: Utak az ég alatt című filmetűdjét vetítjük, majd
Dr. Feledy Balázs művészettörténész beszélget az alkotóval.
Ghyczy György a lipcsei Grafikai és Könyvművészeti Főiskolán végzett, Gert Wunderlich professzor tanítványa volt. Az 1970-es évek közepétől az Art-el társulatába tartozott. A ’80-as években az Agora szalon kiállítója volt. Rendszeresen részt vett az Agora nemzetközi képzőművészeti találkozó, az 1997-ben létrejött Dúzsi, majd 2007-től az Ercsi Művésztelep munkájában. Kiállított a Miskolci Grafikai Biennálén, a Kisgrafikai Biennálén, a Salgótarjáni Rajz Triennálén. Tárlatokon mutatta be műveit itthon és Európa számos nagyvárosában, több pályázaton ért el eredményeket. 1998 márciusában hozta létre a Nyitott Műtermet, amit azóta is vezet. Tizenhat éve foglalkozik idős emberekkel, művészettel kapcsolatos előadásokat tart, művészetterapeutaként segíti őket a napi művészeti tevékenységükben. Éveken át dolgozott könyvkiadóknál (Múzsák, Corvina, Agora) tervezőként, illetve grafikusként. Rendszeresen ír cikkeket művészetről, illetve az idősek művészeti tevékenységéről. 2007 őszén Pro Urbe Erzsébetváros kitüntetést kapott. A közelmúltban rendezett két kiállításán így jellemezték az alkotót és művészetét: „Különös jelensége a kortárs magyar képzőművészetnek Ghyczy György művészete és személye. Ahogy én látom, tapasztalom az úgynevezett képzőművészeti kánonban bent is van, meg nem is, a képzőművészeti médiának (ha van ilyen) részese is, meg nem is. Részese a képzőművészeti nyilvánosságnak, meg nem is. Személye aktív, de nem erőszakos, művészete szuggesztív, de nem tolakodó.” – Feledy Balázs, 2013. február
A belépés díjtalan.