JOYCKLUB / JOYCE ÉS ÖRÖKÖSEI 2.

A Magyarországi James Joyce Társaság rendezvénye

„Ó JAMESY SZABADÍTS MEG ETTŐL PFUJ” /’O JAMESY LET ME OUT OF THIS POOH’: GIDE, HUXLEY, FLANN O’BRIEN

James Joyce and Nora Barnacle. 1930. (Photo by: Marka/UIG via Getty Images)

A tavaszi szezon klubestjein (február 27; március 27; április 24; május 29 – mindig 19:00 órai kezdettel) Takács Ferenc vezetésével a Joyce és örökösei témáját járjuk körül, vidám és kötetlen beszélgetések formájában.
A sorozat címében szereplő „örökösök” a huszadik századi modernista regényírás nagyjai, akik – Dosztojevszkijnek Gogolra és az orosz irodalomra vonatkozó híres mondását újrahasznosítva – „mindannyian Joyce köpönyegéből bújtak elő”. Joyce szellemujját viselő és az Ulysses (1922) írói megkerülhetetlenségét bizonyító munkásságukból a következő regényekkel foglalkozunk:
André Gide: A pénzhamisítók (1925); Alfred Döblin: Berlin, Alexanderplatz (1929); William Faulkner: A hang és a téboly (1929); Samuel Beckett: Murphy (1938); Thomas Mann: Doktor Faustus (1947); Raymond Queneau: Mindig agyonkényeztetjük a nőket (1947); Anthony Burgess: Gépnarancs (1962); Günther Grass: Kutyaévek (1963); Gabriel García Márquez: Száz év magány (1967); Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei (1981).
„Joyce-nak az egész világon igen nagy tekintélye volt, mint sok mindenkinek, akit senki sem ért meg, de senki sem meri bevallani. Ha valaki intellektuális körökben megkockáztatta kifogásait, lenéző mosolyok fogadták. Most már meghalt; halottakról vagy jót, vagy semmit. Most már talán sohasem szabad bevallani, hogy blöff volt az egész.”
Szerb Antal 1941-ben írta ezt James Joyce-ról és az Ulyssesről. Tulajdonképpen igaza lett, hiszen az 1922-ben megjelent regényről azóta sem merte senki bevallani, hogy „blöff”. Éppen ellenkezőleg: az Ulyssest évről-évre könyvtárnyi könyvet és cikket előállító globális szakmai közmegegyezés tartja a modernista regényírás alapművének. A regény szövege olyan mértékű és minőségű szöveggondozói és szövegkiadói figyelemben részesül, amelyhez csupán a Szentírással és William Shakespeare életművével foglalkozó textológiai munka mérhető. Eredetije újabb és újabb kiadásokban jelenik meg, a világ minden un. fontosabb és számtalan un. kevésbé fontos nyelvére lefordították (hogy pontosan hány nyelvre, erre nincs megbízható adat), és – akárcsak Shakespeare-t – időközönként rendre újrafordítják: franciául és németül kétszer van meg, japánul ötször, dánul háromszor (ugyanannak a fordítónak a műve mindhárom), magyarul pedig kétszer, illetve – ki hogy számolja – voltaképpen háromszor, sőt négyszer.
Azaz az Ulysses az irodalom történetének a legsikeresebb „blöffje”: századik születésnapjához (2022) közeledvén is élő és ható mű, máig és még sokáig megkerülhetetlen munka.

Takács Ferenc kritikus, műfordító, irodalomtörténész, a Magyarországi James Joyce Társaság elnöke. Tarján Tamás napjaink hazai irodalomkritikai gondolkodásának egyik legfontosabb mozgatójaként írja le Takács Ferencet. Mint mondja: „Maga a kritikusi mentalitás van a vérében: a kritizálni necesse est. Mégsem kebelezi be sem a vizsgált művet, sem a nála szellemi lakomává váló elemzés olvasóját. Javaslattevő, orientáló véleményalkotásának iránytűje a sok kontextusú függetlenség”
A belépés díjtalan, de támogatást elfogadunk (melyet Takács Ferenc a Műhely támogatására ajánlott fel).