BUDA FOLK BAND
A Buda Folk Band tagjai gyerekkoruktól kezdve foglalkoznak a magyar és más kelet-európai népek zenei hagyományával. Számukra természetes az autentikus népzene jelenléte a városi kultúrában. A népzene mellé más zenei műfajokból is szívesen merítenek gondolatokat, így hozván létre egy sajátos, ugyanakkor rendkívül színes zenei vegyületet. Zenéjüket úgy nevezték el, hogy „világi” népzene, mely szójáték arra utal, hogy meggyőződésük szerint a magyar népzene már önmagában is világzene. Ezt az elképzelést olyan hangszerekkel valósítják meg, amelyek Magyarország területén nem mind őshonosak, de a Kárpát-medencében és a környező népek kultúrájában megtaláljuk őket. Ilyen például a hagyományos magyar népi hangszerek mellett, a kaval, a tambura, a koboz vagy a tangóharmonika. Más szóval a Buda Folk Band saját hangszerelésében és stílusában szólaltatja meg a magyar népzenét. Első lemezük, a Sűrű Vándor 2011-ben jelent meg. A Buda Folk Band kedvelt zenekara a magyarországi fesztiváloknak, szerepeltek többek között a Szigeten, Kapolcson,a MÜPA-ban, a Millenárison, valamint az elmúlt években sikeres koncertet adtak számos külföldi nagyvárosban úgy, mint Rómában, Stuttgartban vagy éppen Berlinben.
Maruzsenszki Andor – hegedű
Takács Ádám – hegedű
Csoóri Sándor – kontra, tambura, koboz, ének
Éri Márton – brácsa
Salamon Soma – harmonika, furulyák
Pénzes Géza – bőgő
Állandó közremüködők
Márczi Anna– ének
Zimber Ferenc – cimbalom
Belépődíj: 1.000, diák: 600 Ft