KAMARAMŰHELY

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

KAMARAMŰHELY

MAGONY TRIÓ
– vendég: SZIRTES EDINA MÓKUS –

Kovács Ferenc zongora- és hegedűtanulmányok után 15 évesen kezdett trombitálni. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán megszerzett diploma után több szimfonikus zenekarban játszott, emellett azonban egyéb zenei műfajok megismerésére is hangsúlyt fektetett. A népzenétől a kortárs zenén keresztül a jazzig minden komolyan érdekelte. Így lett alapítója az oly különböző Budapest Ragtime Band, a MAKUZ, a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band együtteseknek, s tagja a Dresch Quartet és a Djabe zenekaroknak. Önálló szerzői munkássága kialakítását 2000-ben a Magony c. szólólemezével kezdte, amelyet azután vonós együttessé alakított. A kortárs jazz magyar fúziója a Tranzittal kezdődött, majd a Hatok és a Beli Buba formációin keresztül a Grand Magony együttesben csúcsosodott ki, melyben a cigányzenétől a jazzen keresztül széles zenei spektrumon játszó, kimagasló képességű kortárs magyar előadókat találhatunk. Olyan külföldi nagyságokkal készíthetett lemezeket, mint Roscoe Mitchell, Archie Shepp, Steve Hackett, Joel Rubin, Hamid Drake. Az elmúlt évek során négyszer nyerte el Magyarországon az év zenekara díját (Emerton-díj), ötször az év lemeze díjat, valamint több aranylemez díjat. 2004-ben Prince Award díjat kapott, 2005-ben pedig Los Angeles-ben a Djabe zenekarral (Táncolnak a kazlak) Surround music díjra jelölték. 2007-ben Brightonban az év legjobb világzenei koncertjének díját nyerte el az A Hawk and a Hacksaw and the Hun Hangar együttessel. 2008-ban a “Párhuzamos Kultúráért” díjjal tüntették ki a Mediawave-en.

Kovács Ferenc – hegedű, trombita, ének

Kovács Zoltán ‘Ko’ – zongora

Novák Csaba – bőgő

Bővebben: http://www.magony.hu/

Belépődíj: 1.200 , diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Lili)

2011 december 01

Részletek

Dátum: 2011. 12. 01.
Időpont: 19:30 - 21:30

Helyszín

Nyitott Műhely

Ráth György utca 4.
Budapest,1123Magyarország

Weboldal megnyitása

Szervező

Nyitott Műhely
Email: