VÁLSÁGOK ÉS VÁLSÁGTANULSÁGOK /NEM CSAK PÉNZÜGYI VÁLSÁGOK VANNAK A VILÁGON/
Király Júlia vendége: FELCSUTI PÉTER
– beszélgetések gazdaságról, pénzről, mindenféléről, érdekes emberekkel –
Felcsuti Péter (Budapest, 1949) magyar közgazdász, bankár, a Raiffeisen Bank (korábban Unicbank) volt vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség elnöke. 1968-ban az ELTE Radnóti Gimnáziumban érettségizett. 1973-ban Moszkvában, a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében végzett, 1980-ra pedig elvégezte a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet is, ahol 1981-ben a pénzügyi tanszéken doktorált. 1984-től az MNB külföldi hitelfelvételi tevékenységével foglalkozott. 1987-ben az MNB devizagazdálkodási főosztály helyettes vezetője lett. 1989 márciusától októberéig a Citibank budapesti leányvállalatának (amelynek már létrehozásában is szerepet vállalt) ügyvezető igazgatója volt. Ezután lett az ugyancsak frissen alakult Unicbank vezérigazgatója és ezt a posztot 2010 végéig töltötte be, akkor szerződése lejártával nyugdíjba vonult. Ő az egyetlen a magyar felső szintű bankárok közül, aki kezdettől fogva ugyanazt a bankot vezette. Gazdaságpolitikai témák mellett a romák felzárkóztatásáról jelent meg nagy vitát kiváltó cikke projekttársaival együtt az Élet és Irodalomban.
Fotó: Magócsi Márton, origo.hu
Király Júlia (Budapest, 1957) magyar közgazdász, a közgazdaság-tudományok kandidátusa, címzetes egyetemi tanár (BCE), 2007-2013 között a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Sokáig a Nemzetközi Bankárképző Központ vezérigazgatójaként volt ismert.
Bölcsészcsaládból származik, Király István irodalomtörténész, Ady-kutató lánya, de a budapesti Fazekas Gimnázium matematika tagozatán érettségizett. Máig úgy gondolja, élete nagy szerencséje, hogy ott kivételes tehetségű tanárai és osztálytársai voltak. Otthon a negyvenezer kötetes családi könyvtár várta – és a grund, ahol mindig is fiúkkal focizott. 1980-ban végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (ma Budapesti Corvinus Egyetem), négy évvel később ugyanitt doktorált. Makrogazdasági szakember, a közgazdaság-tudományok kandidátusa, területei közé tartozik a monetáris politika, a pénzügyi kockázatok kezelése és a stratégiai bankirányítás is.
„A minőségre, a nyitottságra, a toleranciára való igényt hoztam otthonról” – mondja. Számára az értelmiségi életforma szerves része a városi biciklizés is: könnyen el lehet jutni színházba, moziba, kiállításra, a „sarki kocsmába” egy jó beszélgetésre.
Ajánlott támogatás: 1.000 Ft – de lehet kevesebbet és többet is adni.
Király Júlia az így összegyűlt pénzt a Nyitott Műhely támogatására ajánlja fel.