KISKARÁCSONY // CSER, HÉVÍZ

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

KISKARÁCSONY // CSER, HÉVÍZ

A CSER KIADÓ ÉS A HÉVÍZ FOLYÓIRAT KÖZÖS KARÁCSONY ESTJE

2012 decemberében, az Írók Boltjában mutatkozott be a Hévíz művészeti és társadalmi folyóirat új folyama. 2012 elején történt a váltás, Hévíz Város Önkormányzatának jóvoltából. Az eseményen Őry Rózsa asszony, Hévíz város Önkormányzatának képviselőjeként elmondta: egy évvel korábban a városvezetésnek az volt a célja, hogy az egyébként már 20 éve működő folyóiratot felfrissítsék, és az országos ismertségre tegyen szert. Az új folyamban a kiadványt Szálinger Balázs költő-főszerkesztő jegyzi, legfontosabb segítője nem más, mint Cserna-Szabó András. Őry Rózsa elmondta még: Szálinger Balázs nagyon jó választásnak bizonyult, hiszen a költő több szállal kötődik Hévízhez és a megyéhez. Cserna-Szabó Andrással pedig egy év alatt elérték, hogy országosan, sőt a határon túl is ismert, magas színvonalú művészeti folyóirat legyen a Hévíz.
A folyóirat egyik kulcsrovata a Nyílt víz című blokk, amelyben a kortárs szépirodalom kap helyet. Olyan költőktől, íróktól jelentek meg eddig versek és novellák, mint Garaczi László, Kemény István, Háy János, Borbély Szilárd, Fehér Béla, Péntek Imre, Gerlóczy Márton, László Noémi, Bajtai András, Jászberényi Sándor, Márkus András, Muszka Sándor, Dobai Bálint, Zudor János.
Önálló rovatot kapott a gasztronómia Hajószakács címmel, melyben esszék, társadalmi és történelmi kitekintésű, de alapvetően a gasztronómia tárgykörébe tartozó írások olvashatók.
A Vízibicikli a Hévíz interjúrovata: többnyire a címlapon szereplő személlyel (Vlad Tepes, Bánffy Miklós, Dante) kapcsolatos beszélgetések találhatók benne. A Hullámverés a rövid recenziók, az Öböl pedig a korábbi folyóirat szellemiségének megfelelően folytatott helytörténeti anyagok rovata.
2013-tól az Ünnepi Könyvhét keretében adják át a Hévíz című folyóiratban publikált művek egy szerzőjének a Hévíz-díjat. Kepli József János alpolgármester idén elsőül Fehér Béla írónak nyújtotta át a díjat, mint mondta: Fehér Béla a százéves Örkény István előtt tisztelgő, a folyóirat 2012/3. számában megjelent Egypercesei mellett egyéb megjelent munkáival is kivívta az elismerést; írásaiban foglalkozott a Dunántúl, Hévíz és környéke, valamint Zala megye gasztronómiai hagyományaival is.
A belépés díjtalan.

2021 december 18

Részletek

Dátum: 2021. 12. 18.
Időpont: 19:00 - 23:30