KLUB /nagyjából havi rendszerességgel a Nyitott Műhelyben!/

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

KLUB /nagyjából havi rendszerességgel a Nyitott Műhelyben!/

BUDA FOLK BAND

– vendég: DRESCH MIHÁLY –

 

 

Nagyszínpadon játszik az első vállaltan környezettudatos zenekar

 

Minden számuk magját az autentikus népzene, főleg az erdélyi népzene adja, ehhez adódnak kisebb-nagyobb experimentális feldolgozások. Azt a közönséget célozzák meg, akik szeretik a jóféle népzenét, illetve, azt a népzenét, ami kicsit újra van gondolva. A zenekar különlegessége abban rejlik, hogy két brácsásuk van, ez sokat nyom a latban, sokat ér, jól is hangzik.

 

Az elmúlt években a magyar népzenéről alkotott közgondolkodás pozitív fordulatot vett és soha nem látott „retro” divatját éli. Minden talán azzal kezdõdött, hogy a hazai underground és mainstream kultúra prominensei felfedezték maguknak a saját gyökereikben rejtõzködõ magyar népzenét. Manapság a jazz és rock zenekarok sorra cserkésznek be népzenei elemeket számaikba, de az új generáció autentikus zenészei sem maradtak a kaptafánál, igyekeznek lépést tartani a jelennel. Ennek eredménye egy sajátos népzenei stílus kialakulása. A népzene valóban élővé és recenssé válhat, mert ezek a fiatal formációk visszahozzák a véráramba és érdekes ruhákat adnak rá. Van egyébként a magyar népzenének egy megmagyarázhatatlan csontig hatoló ereje, amit az ember megérezhet mondjuk egy londoni bevásárló központban, amikor a háttérbõl halkan felcsendül egy-egy közismert Muzsikás szám. A saját kultúránknál keresve sem találhatunk jobb nagykövetet! Jó pár mai zenekarunk már nemzetközi hírnévre tett szert és ilyen lehet a nemrég alakult Buda Folk Band is. A 2007-ben létrejött banda fiatal tagjait olyan zenészek alkotják, akik egytől-egyig, ízig-vérig népzenészek, mégis ha körülnézünk rendre ott találjuk őket a legnépszerűbb jazz és blues zenészek oldalán. A zene határtalan, a műfajok pedig átjárhatóak. „népzene és világzene XXI. századi behatással.”

 

Takács Ádám – hegedű

Maruzsenszki Andor – hegedű

Éri Márton – brácsa

Salamon Soma – furulya

Márczi Anna – ének

Pénzes Géza – bőgő

legifj. Csoóri Sándor – kontra, tambura, koboz

 

 

 

Vendég: DRESCH MIHÁLY szaxofon, furulya

 

Bővebben: http://www.myspace.com/budafolkband

 

http://www.nepzene.hu/?teljes_cikk=279931237279937&tipus=nepzene

 

A koncert az Előadóművészeti Jogvédő Iroda támogatásával jött létre: www.eji.hu

 

Belépődíj: 500 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik!)

2011 április 30

Részletek

Dátum: 2011. 04. 30.
Időpont: 19:30 - 21:30

Helyszín

Nyitott Műhely

Ráth György utca 4.
Budapest,1123Magyarország

Weboldal megnyitása

Szervező

Nyitott Műhely
Email: