VIKI – HODZSA DUÓ
“Szeretettel invitálunk mindenkit a Viki-Hodzsa duó június 6-án tartandó koncertjére. Ez lesz az eddigi legnagyobb koncertünk. Hálásak vagyunk a Nyitott Műhelynek a lehetőségért! – Akik jobban ismernek minket, tudják, hogy a repertoárunk megoszlik a tradicionális balkáni és a magyar dalkincs között. Ez nem véletlen, hiszen több évig zenéltünk együtt a délszláv, görög, és némi örmény zenét is játszó “Nevetek” zenekarban. A balkáni/mediterrán jellegű zenék iránti vonzódás mindkettőnkben évtizedek óta megvan. Műsorunk első részében bolgár, makedón, szerb és főleg görög dalok hangzanak majd el. Vendégünk lesz régi kollégánk, Csabai Klári, aki néhány dalban énekel majd, és Vengrinyák Edit, aki énekel és a “kánun” nevű, cimbalomszerű hangszeren játszik. A szünet után pedig, csak duóban, magyar dalokat/slágereket játszunk Vikivel.”
Hodzsa
Belépődíj: 1.800, diák: 1.200 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)