KÖNYVBEMUTATÓ

A KOINÓNIA KÖNYVKIADÓ (Kolozsvár) és a Nyitott Műhely örömmel tudatják, hogy megjelent
 
FLANN O’BRIEN: ÚSZIKKÉTMADÁRON című kötete

– vendégeink: TAKÁCS FERENC professzor, továbbá MIHÁLYCSA ERIKA és CSIZMADIA GÁBOR, a kötet fordítói –
 

 
Flann O’Brien (1911-1966) csupán egyike Brian Ó Nualáin (angolul: Brian O’Nolan) írói álneveinek. Négy regényét, melyeknek hírnevét köszönheti Flann O’Brien néven jelentette meg, egy ötödik, ír (gael) nyelven írt regényét pedig Myles na gCopaleen néven, mely alatt az Irish Times humoros rovatát vezette több mint húsz éven át. Első regényének fanyalgó fogadtatása, értetlen kritikái, valamint az a tény, hogy a Longman második regényét, A harmadik rendőr-t nem volt hajlandó megjelentetni, okolhatók azért, hogy idővel Myles teljesen átveszi Flann O’Brien helyét. Úszikkétmadáron c. első regényére értetlen kritikusai ráragasztják a Joyce-utánérzés, illetve Joyce-paródia címkéjét, mely végigkíséri egész életét; csak a ’70-es évektől kezdődik meg kritikai újraértelmezése, majd második, posztmodern pályafutása, amikor az angol és európai irodalomban már régen lezúgott a kanonizált modernizmussal való szembefordulás, melynek éppen Flann O’Brien egyik első, mondhatni, avant la lettre képviselője (az Úszikkétmadáron egy évvel Beckett első regénye, a Murphy után és hat héttel a Finnegans Wake könyv alakban történő kiadása után jelent meg – utóbbi mellett az angolszász posztmodern első alkotásának számít).
Az Úszikkétmadáron komikus regény, mely a fantasztikus irodalom és a nonsense hagyományára épül; a cím egy gael helységnév fordítása, mely a Suibhne Geilt, „Sweeny őrjöngése” című kora középkori ír legendában szerepel, mint egyik olyan hely, ahol a madárként fákon élő, az emberek elől a vadonban bujdosó Sweeny megpihen. Nem tekinthető azonban egyszerűen komikus pastiche-nak, mely különböző irodalmi hagyományokat játszik ki egymás ellen, hanem egy új (és mai, retrospektív olvasatunkban posztmodern) regényírói program jelentkezése. A „demokratikus regény” játékos elmélete nem más, mint a szerzőnek mint központi jelentésmeghatározó jelenlétnek a kiebrudalása a szövegből és a szöveg azonosítása az intertextussal.
A regény maga ennek a programnak az ad absurdum vitele: a narrátor (az Ifjúkori önarckép hősének paródiája, kollégiumi hallgató, aki nagybátyja házában él, az előadásokat messziről kerüli, idejét szobájában vagy barátaival, irodalmi vitákkal tölti) naplót vezet, melybe készülő regénye részleteit, kivonatait is felveszi. Ennek a regénynek a hőse Dermot Trellis, középkorú regényíró, aki teljes napját ágyban tölti és moralizáló regényt ír a bűnről; regénye hőseit – akiket nagyrészt kollégája, Tracy westernregényeiből és ír sagákból vett kölcsön, de a két központi figurát, Furriskey-t és hősnőjét maga alkotja meg aestho-autogámiával, felnőtt elevenszüléssel apai és anyai részről két ismeretlennel – arra kényszeríti, hogy vele lakjanak a Vörös Hattyú Szállóban és mindenben alávessék magukat akaratának. A szereplők viszont nem hajlandók eljátszani a Trellis által számukra előírt szerepeket, fellázadnak ellene: elaltatják, így megszűnik a hatalma fölöttük és írnak egy ellenregényt, melyben bűnvádi pert indítanak ellene, elítélik és példásan megbüntetik.
Trellis ugyanakkor szerelmes lesz magaalkotta hősnőjébe, megerőszakolja s a nászból születik egy gyermek, Orlick, aki félig valós, félig fikcionárius: ő lesz az ellenregény írója. Az ő születését megnézni indulnak a regényben Finn MacCool (egyfajta óír Herkules, erősen hiperbolikus idomokkal), a Pooka MacPhellimey és a Jótündér, akik útközben találkoznak az őrült Sweenyvel, alkalmat adva Flann O’Brien-nek, hogy végigzongorázzon a korai középkor ír irodalmán s az egyes hagyományok ragyogó és ellenállhatatlanul komikus elegyét megírja. A regény így valóban átlátszó csalás, mely nem támaszt valóságigényt, mi több, teljesen feloldja azt, miközben úgy szökdécsel a fikció egyik szintjéről a másikra, mint hőse, Sweeny, ágról ágra.
A belépés díjtalan!